Az alkony gyermeke

Összes megtekintés: 24 

Az alkony gyermeke

1. Fejezet
Az ajtó
1

Van, hogy csak kimegyek a tengerpartra és nézem a horizontot, ahogy eltűnik a nap fényei közt és holnap ahogy megint itt állok a parton ugyanúgy le fog játszódni ez az egész újra meg újra . Talán ilyen az én életem is , lejátszódik mindig ugyanaz mintha egy folyamatosan ismétlődő filmet néznék amit nem is akarok. Nagyon szép helyen élek Kaliforniában ahol minden nap ha csak úgy tartja kedvem lemegyek és nézem az óceánt, de ezt már mondtam . Fiatal korom ellenére megadatott nekem az az isteni tehetség hogy könyvet írjak ezáltal író lehetek. Nem azt mondom, hogy a legjobb, de az eladott példányszámok után engedhetem meg magamnak azt amiben most élek. És hogy ki vagyok valójában? Bocsánat be sem mutatkoztam. Brian Wagner a nevem és kalandregényekben utazom. Nem is tudom mennyi idős lehettem amikor az első könyvem megjelent és nem várt sikert aratott az olvasok körében. Azt hiszem a Tenger kalóza volt a címe. Arra mint ahogy mondtam nem emlékszem hogy mennyi idős lehettem amikor megjelent, de arra kristály tisztán mikor megfogalmazódott bennem a történet. Egy szeptemberi éjszakán feküdtem otthon a szobámban és hallgattam a szél egyre csak zajongó suhogását, ahogy odakint megborzolta a járdán és még a fákon levő faleveleket. Nem tudom miért, de nekem erről a különös suhogásról a tenger moraja jutott eszembe és akkor döntöttem el és ültem le az íróasztalomhoz, hogy megírjam első könyvemet. Hát így kezdődött.

Az ember sokszor eltűnödik azon hogy mi lenne könnyebb. Hogy feladja és azt mondja hogy nem csinálom tovább, vagy az hogy igen is megyek az úton és bármilyen nehéz is végigcsinálom. Én az utóbbira szavazok. Nem volt ez máskép akkor sem amikor egy hideg februári napon betértem a hangulatomnak ép megfelelő kis kocsmába és kértem magamnak egy wiskhyt jéggel. Nem is figyeltem oda úgy elszaladta az idő és egyre jobban melegített a tömény alkohol belülről amikor mintha a nevemet kiáltozták volna a kocsma egy apró eldugott kis zugában. S ez így is volt de amire feleszméltem már egy zsebkés nagyságú penge állt bele a hasfalamba ami olyan erős vérzést okozott nálam hogy egyre csak halványodtak a képek , emberek és egyszer csak rám zuhant a sötétség . Amikor magamhoz tértem egy kórház intenzív osztályán feküdtem bekötözve , társaságomban egy idegen hölggyel. Meglepődöttségemnél már csak a szégyenérzetem volt nagyobb hogy így kell látnia engem egy idegennek. De észrevette rajtam hogy zavarban vagyok és megnyugtatott hogy semmi baj nincs ez ilyenkor természetes dolog . Először nem tudtam hogy mire gondol. Arra hogy vad idegen hölgy elött csak egy lepedővel vagyok letakarva és szégyellem magam vagy ép a fenálló helyzetre ami kialakult körülöttünk. elkezdtünk beszélgetni és amikor már nem voltam annyira zavarban viccelődtem is vele.
Mondtam neki hogy egyszer majd együtt nézzük a lemenő nap sugarait az óceán felett. Erre azt mondta nekem.
Ne komolytalankodjak. Az én válaszom csak ennyi volt . Én komolyan beszéltem. S mind ha az én arcpirem átragadt volna rá olyan hirtelen változott az arca tűzvörös katlanná.
-Az én nevem Esther . Szólalt meg pár perc hallgatás után.
Az én nevem pedig Brian válaszoltam nagy örömmel neki, vigyázva arra hogy a hangomon ne lehessen észrevenni a kicsattanó boldogságot. Beszélgetésünk során megkérdeztem tőle nincs-e kedve velem valamikor eljönni vacsorázni ha majd ennek az egésznek vége . A válasz nem váratott magára sokat. Pár órája még egy késsel a gyomrában hozták be és most meg randira hív engem
– Lehet így is fogalmazni válaszoltam.
– Igen, van kedvem magával vacsorázni de csak akkor ha abba hagyjuk ezt az ostoba magázást.
– Rendben feleltem és hirtelen örömtől vezérelve magamhoz húztam és szorosan átöleltem . A lány viszonozta az ölelést.

2
Azóta jó pár vacsorán túl vagyunk mert ő lett az életem párja mert nem sokkal azután hogy kijöttem a kórházból, bízva az érzéseimben megkértem a kezét és ő igent mondott. A jeles nap nem sokkal azután volt hogy teljesen felépültem abból a kocsmai incidensből. Abból is sokat tanultam, mert azóta sem voltam abban a kocsmában és nem ittam wiskhyt sem. Sőt semmi féle alkoholt nem fogyasztok azóta sem. Amit vele tölthetek az minden egyes nap ajándék számomra és nem akarom hogy egy pillanatnyi elgyengülés miatt elveszítsem azt amit végre annyira vártam az élettől. Az életem vele lett teljes és hála istennek vele érhettem el azt amim most van és azt akarom hogy soha ne érjen véget ez a boldogság. Pedig mind tudjuk hogy az élet véges és csak addig lehet vele sáfárkodni amíg engedi. Számtalan szép emlék van amit a lelkem mélyén őrzök de az igazi nevetést azt csak ő mellette találtam meg mert egy életre mosolyt csalt az arcomra pusztán a létezésével. Gyakran szoktunk lemenni kettesben a partra és arról álmodozni hogyha lesz egy babánk őt is lefogjuk ide hozni hogy lássa milyen gyönyörű az óceán. Így történt ez akkor is amikor Esther egyik este megkért hogy menjünk le a partra mert mondani akar valamit . Én nem értettem hogy miért nem tudja elmondani itt a házban, de engedtem a csábításnak és lementünk. Amikor már egy jó fél órája sétáltunk a parton és hallgattuk az óceán zenéjét ő egyszer csak felém fordult és a fülembe súgta. Brian babát várok. Hirtelen meg sem tudtam szólalni a boldogságtól, de azt hiszem először a meglepetés nagyobb volt és mikor felfogtam, hogy mit mondott felkiáltottam igen sikerült. Azt hiszem erre szokták azt mondani hogy hármasban szebb az élet. Minden nap óvtam vigyáztam Esthert, talán sokszor még túlzásba is vittem amit egyszer meg is említett. Nem beteg vagyok csak állapotos. Persze tudtam hogy igaza van de egyszerűen csak óvni akartam még a széltől is nehogy valami baja legyen a babának. Ahogy teltek múltak a hónapok és a pocak egyre nőtt, Esther egyre kevesebbet tudott tevékenykedni, de valahol nem bántam sőt kifejezetten élveztem hogy kiszolgálhatom, mert úgy éreztem ez a legkevesebb azért amiért ő a legszebb ajándékot fogja adni nekem az élettől. Mert egy baba csak ajándék lehet. S amikor eljött az idő a szülés napja én jobban izgultam mint maga Esther de próbáltam magam türtőztetni és amennyire lehet támogatni a nehéz pillanatokban. S megérkezett az ajándék amire mind a ketten vágytunk a közös gyermekünk. Amikor hazavihettem Esthert a kórházból az első utunk miután hazaértünk a tengerpart volt a legszebb fényében és akkor mondtam neki hogy a pici az alkony gyermeke. Ő hozzám bújt és én megköszöntem neki az ifjabb Brian Wagnert.

3

Az ember mindig azt mondja hogy előre kell nézni és akkor rendben lesz minden. Ezt én is megtapasztaltam, mert ahol a legkevésbé vártam ott talált rám az életre szóló szerelem. Ezért azóta is hálás vagyok Esthernek hogy meglátta bennem azt, amit oly sokan nem. Ennek ékes bizonyítéka a közös kisfiúnk ami beragyogja a mindennapjainkat. Esther kinyitotta az ajtót és kilépett a teraszra a reggelimmel a kezében ami mellé egy pohár narancslevet öntött a hütőből. Utána odaült mellém és együtt néztük ahogy a kis Brian játszik a kertben. Egymásra néztünk és szótlanul csak elnevettük magunkat ebből is jelezve hogy milyen harmónikus kapcsolatban élünk és megértjük egymást. Késöbb amikor már olyan jól ment az írás, mondtam az ügynökömnek, hogy költözzön oda hozzánk. Ő volt Matt Burton California egyik legjobb könyvmenedzsere. Úgyhogy lehetett azt mondani jó kezekben volt az életem és vele együtt a fantáziám is, mert amíg én nyugodtan elmehettem vásárolni a feleségemmel addig Matt elrendezett nekem minden olyan dolgot, mint például az adóbevallás a rajongóktól kapott levelek, már nem mintha sok lett volna (nevet) így nekem csak az írásra kellett koncentrálnom. Egyre több ötletem született, és ha valami olyan jutott eszembe, ami a régi énemre emlékeztetett az már csak a történeteimben létezett. Talán ez volt az amiért érdemes volt élnem a családomon kívül, hogy legyőztem az alkoholt és az utána érzett vágyat ami éveken keresztül tönkretette az életem. Az ivás mindig csak menedék volt egy olyan világból, amit nem akartam megélni vagy ép a hétköznapok elöli versenyfutás ahol mindig az alkohol győzött. Ezt az életet éltem és ez volt minden percem amíg meg nem ismertem Esthert és értelmet nem nyert az életem. Az elején Matt kényelmetlenül érezte magát nálunk mert megszokta a kis legénylakását ahonnan a dolgok többségét elrendezte, de most hogy már velünk lakott véget ért számára a minden napos egyedül lét és ez volt az amit meg kellett neki szokni. Mondtam neki. Megszoksz vagy megszöksz. S ő természetesen, mint mindig csak nevetett rajtam.

4

A házban, amit vásároltunk itt a tengerparton próbáltunk olyan bútorzatot választani ami hangsúlyozza a régi barokk kor stílusát. Amikor ezt először felvetettem Esthernek ő furcsán nézett rám de azt mondta hogy bízok benned és biztos szép lesz. Így elmentünk megvenni ezeket a bútorokat és a szállítással együtt minden a helyére került egy héten belül. Végül a házban olyan barokk kor uralkodott mintha abban az időben élnénk is a mindennapjainkat.

5

A kicsi Brian aki már nem is volt olyan kicsi napról napra egyre jobban nőtt és mint ahogy babakorában jobban húzott az anyjához most egy ideje az én legnagyobb örömömre elkezdte mindenhol apát keresni. Eddig Esthernek nem volt egy szabad perce sem, de most azt hiszem nekem jött el ez az időszak. Igaz a könyvem így nem igazán készül, de megbeszéltem Mattal és azt ő is belátta, hogy most ez az időszaka van a kicsinek és ez így van jól. A könyv megvár az íróasztalon mondta és a rajongók meg a boltokban. Örültem neki hogy így állt hozzá és nem úgy, mint a könyvmenedzserek többsége hogy minél hamarabb kész legyen, de szerintem ez abban is közrejátszott, hogy most már kezdte megszokni a helyet nálunk és azt hogy nincs állandóan egyedül. A fiam egyfolytában a hintában ülne egész nap hogy ha kint hagynánk szerintem az sem érdekelné, csak legyen aki lökje és ez sokszor úgy esett hogy éppen én voltam. Amikor már egyre többet beszélt és kimondta, hogy apa nagyon tudtam neki örülni mert eszembe jutott az én apám amikor elmesélte nekem hogy ő mennyire boldog volt amikor kimondtam a bűvös szót és ezt most én is megkaptam az élettől. Ahogy telt múlt az idő egyre ügyesebb és okosabb lett a kis lurkó és már az ovodában is kitűnt azzal hogy mennyire eleven a többi társához képest, de nem csak eleven hanem eszesebb is. Persze ezt az ember mindig a saját gyermeke javára írja, mert mindenkinek a sajátja a legokosabb. De itt most nem csak erről volt szó. Hanem arról hogy a kis Brian mindent a leghamarabb tudott megoldani a társaihoz képest és jogosan voltak a szülei büszkék rá. Természetesen, mint minden hatévesnek ő neki sem maradhattak ki a csínytevések a gyerekkorából. Ezek közé tartozik talán a legemlékezetesebb az amikor Peter Bishoppal elküldte őket a dadus evés előtt kezet mosni és a kis Brian mivel Peter nem adta neki oda a törölközőt hálából feltette őt a fogasra de úgy hogy Peter állát átszúrta a fogas és ennek az lett a vége hogy Petert összevarrták a következő időszakban meg nem találkozhattak. Ezek az élmények, amiket kaptam segített megtalálnom egy ajtót a képzelet és a valóság között ami által ha belépek megszólíthatom a rajongóimat a történeteimen keresztül és ezért hálás leszek hogy ezt megtapasztalhattam. Remélem még nagyon sok közös élmény vár rám Estherrel és Briannal és az ajtó mindig ott lesz nekem mint valami mentsvár a valóság és a fantázia mezsgyéjén.

2.Fejezet
Az erősek nem felejtenek

1

Az ösztön olyasvalami ami az ember legbelső énjéből tör elő, mintha egy belső hang szolítaná meg hogy az lenne a helyes döntés vagy ép cselekedet. Így volt ez akkor is amikor a középiskolában megláttam egy nálam idősebb srácot hogy bántalmaz egy fiatalabb iskolatársát. A segítségére siettem és nem akartam de sikerült úgy ráijesztenem az idősebb srácra hogy a továbbiakban elment a kedve az ilyen szórakozástól. Azt hiszem nagyban hozzájárult az a monokli amit szerzett a kezemtől. Nem éreztem magam sem erősnek sem büszkének csak egyszerűen tudtam hogy jól cselekedtem. A fiatalabb srácnak George Vincente volt a neve és nem győzte nekem megköszönni hogy megvédtem. Azután elmondta nekem hogy már nagyon régóta van rémálma is ez miatt hogy állandóan bántják. Én annyit mondtam neki hogy egyszer mutasd meg hogy nem félsz és akkor már tudni fogja azt hogy szembe mersz vele szállni és ha nem is a személyedet foglya tisztelni de legalább azt elismeri hogy annyi bántás után te igen is oda mertél állni és szembenézni vele.
Ezek után csak ennyit mondott, lehet benne valami és mint aki jól végezte dolgát eltűnt a délutáni vakító napsütésben és már csak másnap láttam legközelebb az iskolában. Ahogy visszaemlékszem Vincente nem volt valami feltűnési viszketegséggel küzdő gyerek,lehet ez is okozta azt hogy mások szemében szálka volt. Na de nem sokáig, mert rögtön azután hogy én kiálltam mellette másnap megtalálta megint ugyan az a tahó de viszont most már én is a célkeresztjében voltam, amit megmondom őszintén nem is nagyon bánok. Hogy miért? Talán azért mert így mindig lehetőségem nyílt másokon segíteni na nem mintha a segítségnek a legszebb fajtáját választottam volna. Amikor már Vincentenek magyarázott akkor intett oda nekem is hogy menjek oda hozzá.
– Gyere ide te hőscincér, hangzott az a gúnyos megszólítás, amit tudom hogy nekem címzett
– Mit akarsz Trevol?
– Hogy mit akarok? Azt hiszem szétverni a fejedet a tegnapi akciód után, de hogy lásd milyen nagylelkű vagyok a kis beszari barátod is végignézheti ahogy elkalapállak. S ezután megjelent az arcán az a gúnyos vigyor.
– Nem szólsz semmit hőscincér?
– Szóhoz sem jutok
– Szóval még gúnyolódni van kedved. Majd én megmutatom hogy ki az akitől mindenkinek félnie kell. S ahogy ezt kimondta Vincente abban a pillanatban már oda is ugrott eléje még mielőtt bármit is tudott volna tenni és olyan szinten megverte hogy most már tényleg nem bántotta sőt már a közelébe sem ment a jövőben. Amikor megkérdeztem Vincentet hogy mi volt ez az egész amikor tegnap még remegett a félelemtől amikor Trevol előtt állt . Ő csak ennyit válaszolt. Valaki nekem azt mondta hogy álljak oda és mutassam meg hogy igen is odamerek állni akkor is amikor remegek a félelemtől. Ahogy te segítettél úgy apám egyik mondása jutott eszembe amikor ott álltam előtte. Az ember mindig nézzen szembe a félelmeivel. De egy biztos hogy soha többé nem hagyom magam elnyomni és ezt neked köszönhetem hogy kihoztad belőlem.
– Ugyan ne viccelj én nem tettem semmit
– Dehogynem megmutattad, hogy az erősek soha nem felejtenek.

2

Mattal egy fogadáson ismerkedtem meg amit a kiadóm szervezett egy jótékonysági est keretein belül. Ha jól emlékszem ez a fogadás Londonban volt Bournemounth városában ahol kitűnő látvány tárul az emberek szeme elé aki csak egyszer is itt jár és megcsodálja a város nevezettességeit. Ilyen például a Russel-Cotes Art Gallery and Museum. A város legnevesebb múzeuma található meg de persze még sok minden más is ami az emberi szemnek oly csodás lehet. Na meg persze az a gyönyörű tengerpart amit azt hiszem úgy hívnak hogy Alum Chine Beach. Itt ajánlotta fel nekem Matt azt a lehetőséget, hogy dolgozzam egyszóval írjak a keze alatt. S nem tudom miért, de egyből belementem , persze így utólag lehetne arra fogni hogy erősen ittas állapotban voltam és csak egy balekot keresett akit jól megetethet hogy ír neki egy két könyvet minden jó lesz és utána meg hamar a lapáton találja magát amit persze a késöbbiekben tudna meg az ember. De nálunk nem így volt. Az egészből annyi az igaz hogy igen erősen ittas voltam de Mattat ezt valamiért nem foglalkoztatta. Nem árulta el hogy miért. Talán azért mert az embert látta meg bennem nem azt aki csak leír egy történetet és egyből gazdag akar lenni hanem keményen meg is tud küzdeni azért amit akar. Az elején tényleg nehéz volt mert rengeteget ittam és az életem nem volt valami fényes csillag az égen. Albérletekben laktam hónapról hónapra gondolkodtam éltem és álmodtam. De egyet soha nem engedtem el. Az álmomat hogy egyszer író leszek. S most hogy már íróvá lettem ez az egész olyan így visszagondolva mintha valami ócska ponyvaregényből csináltak volna egy filmet és azt nézném végig.

3

Sokszor visszagondolok Vincentre akit a középiskolában megvédtem hogy most mi lehet vele. Azt hittem akkor hogy én tanítottam neki valamit az életben, de sok év után rá kellett jönnöm hogy ez fordítva sült el a dolog jó értelmében. Amikor a szomszédságunkba költözött egy nem túl bizalomgerjesztő fickó aki még ráadásul drogos is volt először rendkívül idegesített a tény hogy egy narkós a szomszédunk. De aztán eszembe jutott hogy lehet nem tehet róla hogy ilyen lett. Persze ezt mindenki maga dönti el hogy akarja-e csinálni vagy sem de amikor már a drog átveszi a hatalmat az ember felett és teljesen megváltoztatja olyanná teszi amit józanul és tisztán el sem tud képzelni magáról akkor csúszik egyre jobban lefelé. Egyszóval személyiségváltozást hoz nála létre. Na ez a tag is ugyan ilyen volt és ezért döntöttem úgy hogy átmegyek hozzá. Először Esther azt mondta ne menjek mert baj lesz, de miután megnyugtattam hogy semmi sem fog történni így átmentem. Kopogtam és bentről csak egy üres üveg koppanását hallottam ahogy elesett a földre és nagy nehezen vagy öt perc várakozás után ajtót nyitott egy szakad fazon akin se trikó sem pedig alsógatya nem volt. Ahogy ajtót nyitott, hátat is fordított nekem és az irányt az ágya felé vette de közben valami olyat motyogott hogy ma nem vártam postát.
– Én nem a postás vagyok hanem a szomszédja.
– Á igazán? Örvendek
– És mit akar?
– Semmi különöset csak gondoltam átnézek magához még is csak szomszédok vagyunk, meg azért is, mert emlékeztet valakire. Én leültem az előszobában de az ágy felől halk kacagást hallottam ami inkább hasonlított dörmögésre mint ember hallatta nevetésre.
– Na és kire emlékeztetem Mr.?
– Ha az emlékeim nem csalnak arra akire emlékeztet az régen a maine-i középiskolában tanult és George Vincentnak hívták. Ő rá emlékeztet.
– Nem ismerek semmilyen Geroge Vincentet, vagy akárhogy is hívják.
– Jól van nem kell így felfortyanni. Kínos csend telepedett a szobára.
– Engem Alex Larsonnak hívnak és azzal a lendülettel felült az ágyon és az előző este az éjjeliszekrényen hagyott porért nyúlt amit Wiskhyvel öblitett le miután felszívta.
– Nem ismer egy Trevol nevezetű tagot a múltjából? Hirtelen nagy csend lett és mintha egyből kijózanodott volna. A szemei nyitva maradtak a meglepetéstől és a plafont bámulta reszketegen.
– De igen. De maga ezt honnan tudja?
– Nem tudom, csak kérdeztem.
– Maga nem tud semmit, tűnjön innen a fenébe.
– De lehet hogy még is tudok valamit .
– S mi lenne az?
– Az például hogy maga George Vincente akit én kerestem, de igaza van egy valamit tényleg nem tudok. Azt hogy hogy a fenébe süllyedtél le idáig George? A szoba mintha meg tellett volna félelemmel és olyan fátyol kerítette az egészet hatalmába mint amikor az emberi önpusztítás találkozik az önbecsüléssel ahol nem győzhet más mint a pusztítás csak is azért mert a félelem hatalmába keríti az embert.
– Emlékszel rám? Én voltam az aki odalépett akkor amikor Trevol agyon akart verni.
– Most már valami dereng. Az első alkalommal te léptél oda és rögtön másnap szembe mertem nézni vele azért amit te mondtál. „Egyszer mutasd meg hogy nem félsz és akkor már tudni fogja azt hogy szembe mersz vele szállni és ha nem is a személyedet foglya tisztelni de legalább azt elismeri hogy annyi bántás után te igen is oda mertél állni és szembenézni vele”. S ami a legfontosabb, az erősek soha nem felejtenek. Ezután zokogásban tört ki hogy az arcát a párnába temette hogy Brian ne lássa a könnyeit.
– Előttem nem kell szégyelned semmit Vincente.
– Rendben. Hangzott remegő hangon a válasz.
– Hogy lettél Alex Larson?
– Amikor kimaradtam a középiskolából utána hamarosan az öregeim meghaltak, és amit addig nem tudtam mert ugye egy gyereknek nem kell a szülei dolgaihoz konyítani ahhoz hogy taníttatni tudjanak kölcsönt vettek fel. S amikor meghaltak hirtelen azzal szembesültem mint pályakezdő munkanélküli hogy egyedül maradtam a házban. Még egy kibaszott kutyám sem volt akihez esténként szólhattam volna. S mivel a tapasztalatlanságomat nézték mindenhol ahova csak jelentkeztem így sehova nem vettek fel. Így ment ez hónapokig és a hitel meg csak nőtt. Nem tudtam fizetni és így fél év után jöttek valami öltönyös emberek és közölték velem hogy a házat lefoglalta a bank, így én egyik napról a másikra hajléktalan lettem. Az utcán tengődtem és ott éltem a legsötétebb sikátorokba szemétbe takarózva és bízva abba hogy ezt az éjszakát is túlélem. Minél többet töltöttem kint a szabad ég alatt annál jobban megismertem az akkori környéknek a sötét oldalát amit addig csak a filmekben láttam. Megismertem egy embert akit csak úgy nevezett mindenki hogy Nagy Úr. Azt mondta hogyha csatlakozok hozzájuk akkor nagyon jó életem lesz és meglesz mindenem. Így hát ezt tettem.
– Gondoltam.
– Minden este hordókban gyújtottunk tüzet hogy meg ne fagyjunk, de nem érdekelt bennünket, mert ő mellettünk volt.
– Ja és azért voltatok kint az utcán, mert ő mellettetek volt.
– Nem, azért voltunk kint az utcán mert ahová kerültem az egy hajléktalan közösség volt és ő ugyanúgy kint volt velünk ha kellett velünk együtt éhezett. De ő volt az a közösségünkben, akire fel lehetett nézni és ezért is hívta magát Mr. Nagy Úrnak mert ő összetartott bennünket.
– S gondolom ezért lettél függő is ugye? Megint ugyan az a hallgatás mint korábban.
– Amikor kikerültem az utcára nem tudtam és nem is gondoltam, hogy ez lesz. Ez a magát Mr. Nagy Úrnak hívó manus egy idő után elkezdett kokaint teríteni a környéken, mert megismerkedett valami jól menő manussal, aki ezzel kereste a kenyerét és megkérte, hogy nem e segítene neki ezen a környéken is elhinteni a port. Természetesen Mr. Nagy Úr belement és így kerültünk bele mindnyájan ebbe az ördögi körbe. Amire észrevettük már rendesen fogyasztókká váltunk és minden nap kívántuk az anyagot. Ahhoz hogy mindennap hozzájussak a kokainhoz valamit mindig meg kellett tenni Mr. Nagy Úrnak.
– S mik voltak azok, amiket meg kellett tenni ennek a Mr. Nagy Úrnak?
– Legtöbb esetben mivel tudta hogy nincs egy árva vasam sem így csak olyanokat kellett megtenni neki mint elmenni neki a boltba vagy ép elhinteni a szomszédságunkban levő utcában hogy most jöhetnek mert van anyag.
– Kik voltak azok akik jöhettek?
– Azok akik késöbb nagyon jót tettek velem egy másik banda. Úgy nevezték magukat az Egyhangúak.
– Te is isten milyen hülye egy név.
– Amúgy tényleg az volt. Azért nevezték magukat Egyhangúaknak mert mindig mindenben egyetértettek. Ez adta az erejüket.
– Akik úgyszintén nem hittek semmi másban mint a piában és a kábítószerben, amiért el romlott az életük.
– Egyik éjjel amikor Mr. Nagy Úr elküldött hozzájuk hogy vigyem el nekik az anyagot el is vittem és amikor átadtam nekik a vezetőjük megszólított. Szeretnék veled beszélgetni Gerorge. Én ámulva kérdeztem vissza, hogy honnan tudja a nevemet. Csak annyit felelt, ne foglalkozzak ilyen apró dolgokkal. Amikor elkezdtük beszélgetni megkérdezte hogy hogyan kerültem az utcára, mert a kinézetem nem illik ebbe a közegbe. Elmondtam neki és másnap reggel amikor felébredtem egy terem asztalán feküdtem a mellkasomon egy személyazonosítóval, amin az Alex Larson név állt. Nem mondták el sem előtte sem utána hogy mit tettek velem az nap éjjel de annyit elárultak hogy ezt a nevet kell innentől használnom mert ha nem nagyon megbánom. Hát így lettem én Alex Larson és mind a mai napig rettegek hogy visszajönnek pedig annak már sok hosszú éve. Azóta sem láttam őket de nem akarom.
– S amit anno az utcán elkezdtél a szerezést amihez társult az alkohol nem tudtad abbahagyni sőt a félelem hajszolt bele és mind a mai napig ezt az önpusztító életed éled mert rettegsz attól hogy egy nap visszajönnek és megtalálnak.
– Így van.
– S ha én felkínálom a segítségemet, elfogadod?
– Örülnék neki.
– Én is. Örültem, hogy tudtunk beszélgetni, még ha be is vagy szívva és rúgva de most nekem mennem kell.
– Rendben, köszönöm, hogy meghallgattál.
– Igazán nincs mit és ne feledd. Az erősek nem felejtenek.

4
Az emlékeket csak elraktározzuk az elménk legrejtettebb zugában és akkor tőrnek az emberre,amikor a legkevésbé számít rá. Egy váratlan pillanatban.
5

Amikor Esthernek elmondtam nem akart hinni a fülének hogy ki lakik a szomszédunkban. Ez lehetetlen. De bizony igen, csak most az Alex Larson nevet használja pedig ő nem más mint
George Vincente csak nevet változtatott. Felajánlottam neki a segítségemet, hogy ha nem is másban de abban tudok segíteni hogy rendben szedje egy kicsit az életét és ne legyen függő.
Nem lesz ez veszélyes? Kérdezte Esther aggódóan.
– Nem lesz, ne aggódj.
– Rendben. De azért légy óvatos.

3.Fejezet
Mr. Nagy Úr visszatér
1
Olyan világot élünk, ami nem valami baráti, ha valaki nem tud boldogulni. Ezt a világot élte George is és sajnos elég sokáig kényszerült másokra és mások csak a rosszba vitték. De ha jól belegondol az ember sokszor az álmok még rosszabbak szoktak lenni a világnál mert az álomban olyan dolgokat kell átélnünk amit nem igazán akarunk , de a világban ezért tehetünk hogy ne így legyen. Ilyen álmok gyötörték George-t is mert állandóan visszatért Mr. Nagy Úr és szüntelenül kínozta ez az állapot amit ezzel idézett elő. Az állandó félelem, ami már lassan a tudatában valósággá formálódott és ami nem hagyta nyugodtan ezzel arra késztetve hogy belőve és alkoholtól bűzlötten tengesse a mindennapjait. Már már Mr. Nagy Úr ismét valóságos személlyé nőtte ki magát George elméjében és attól retteget nap hosszat hogy életre fog kelni ez a sok rémálom amit persze a drog meg a pia miatt képzel be magának. Amikor Brian meg ígérte neki hogy segít akkor nem csak a levegőbe beszélt hanem tartotta a szavát . Elvitte George-ot egy alkohol és drog elvonóra ahova persze nem igazán akart menni, de hosszas rábeszélés után megadta magát , abban bízva hogy ezután tényleg jobb lesz. Ez az elvonó Californiában van egy bentlakásos intézmény keretein belül és George-nak meg kellett barátkozni a gondolattal hogy ott kell maradni de Brian vagy akár az egész családja látogatni fogja. Először nem igazán barátkozott senkivel de egy idő után megnyílt és talán a foglalkozásoknak is köszönhetően szerzett új barátokat és Mr. Nagy Úr már nem is tűnt olyan valóságosnak mint egykor. Volt egy Jessica nevű lány aki ugyanúgy a foglalkozásokra járt mint George és ő vele találta meg a közös hangot a legjobban az új emberek között. Ő vele eltudott beszélgetni akármiről , de leggyakrabban a közös problémájukról beszélgettek az alkoholról és a drogról. Nem ritkán meg esett az is hogy Jessica megkínálta az eldugott gyógyszeréből és hálából George pedig mit sem törődve a foglakozásokon hallottakkal hogy a pia az olyan mint a szerelem: nyomorba dönt. Megkínálta a dugi wiskhyéből és együtt mulatták az időt mámoros mivoltukban. Amikor az alkalmazottak rájuk szoktak találni egyik jobban szokott bűzleni mint a másik és ilyenkor jött a büntetés. Ahány órát eltöltöttek mámoros állapotban annyi munka kint a napon. Persze azt is lehetne mondani hogy nem tehetik meg a vezetők, s voltak is olyanok akik ezt megemlítették, de viszont nem mentek vele semmire mert mivel államilag elismert intézmény még ha nem is börtön akkor is minden szemrebbenés nélkül dolgoztathatják a bent lévőket és így volt ez George-al is. Vagy is körülbelül 8 óra mámor jutott nekik fejenként ezért 8 napot dolgoztak az intézmény kertjében naphosszat kapálva a növényeket smasszerek társaságában. Ilyenkor szokott elgondolkodni George józan pillanatában, hogy Mr. Nagy Úr már csak akkor tér vissza hogyha iszik vagy droghoz nyúl mert hogyha megállja ami persze nagyon nehéz akkor olyan mintha csak egy képzelet szülte rossz alak lenne. A büntetésben töltött napok hamar elteltek, még ha dolgozniuk is kellett mert azt is együtt tehették és akkor sokkal jobban ment az idő mint amikor csak egymaguk voltak a szobájukban, meg aztán akkor szokott az emlékeknek az a rossz szokásuk lenni hogy visszajárnak mint ha valami kísértetek lennének. Amikor letett a nyolc nap munka azután megbeszélték hogy nem fognak sem inni sem kokózni többet. Először Jessica nem igazán akart belemenni mert szerette ezt az életet,mert így szabadnak érezhette magát,nem mint akkor amikor még az a részeges bátyja vigyázott rá aki ha úgy tartotta kedve minden nap megerőszakolta, s ez volt az amire Jessica nem akart emlékezni sőt rettegett attól hogyha józan lesz akkor állandóan visszatérnek ezek az emlékek.
– ¬Nem akarok emlékezni George.
– Elhiszem és tudom hogy milyen rossz ez én is így vagyok ezzel, de a rossz múltunkat csak egy szebb jövővel tudjuk felváltani amiben már nem kell rettegnünk a naptól hogy visszatér egy régi rossz emlék.
– Igazad lehet.
– A fiú arcán halovány mosoly jelent meg amit a lány nem értett.
– Mit nevetsz? Kérdezte a lány.
– Semmi csak nem is olyan rég én is ugyan ezt mondtam egy rég nem látott barátomnak és hála neki most tiszta fejjel tudok gondolkodni ami remélem meg is marad így tudok segíteni neked.
– Köszönöm George igazán kedves vagy.
– Én köszönöm, de ez igazán semmiség. Tudod ez a nyolc nap józanság kitisztította az agyamat és most már tudom, hogy Mr. Nagy Úr nem létezik, hogy már csak egy régi sötét folt a múltamban. Ezt kell tenned neked is. Józannak maradni és minden káros szenvedélyt hátra hagyni.
– Nem is tudom, hogy hogyan köszönhetném meg ezt neked.
– Mondtam már nem kell.
– De igen, és azzal magához húzta George -ot és szenvedélyesen megcsókolta.
2

Ahogy megígérte Brian meglátogatta Georgeot és ez nagyon jól esett neki mert már azt hitte soha nem fogja látni a barátját. De nem csak meglátogatta, hanem aláírta George tudta nélkül csak hogy meglepetés legyen neki azt a papírt, ami igazolja hogy kimehet az intézmény falai közül és gyógyultnak van nyilvánítva. Öltözz pajtás megyünk haza. Annyira megörült ennek George hogy a nyakába ugrott Briannak és az adott pillanat örömétől feledésbe merült Jessica akivel annyi jó pillanatot megélt még ha kábulatban is de azért volt józan pillanat is aminek őszintén tudott örülni. Mert amikor utoljára kettesben beszélgettek akkor mind a ketten tiszták voltak és aminek még jobban tudott örülni az az volt hogy így csókolta meg őt Jessica meg adva neki azt az a reményt hogy illúzióktól mentes őszinteség volt abban a csókban.
– Még nem mehetek.
– Miért nem? Valakitől el kell búcsúznom.
– Rendben de siess mert azt mondtam Esthernek hogy délre otthon leszünk és most már fél tizenkettő van.
– Ígérem ezzel gyors leszek. Azzal amilyen gyorsan csak tudott visszament az épületbe és Jessica kórterme felé vette az irányt. Amikor odaért a lány ott állt az ablaknál és csak annyit mondott. Tudtam, hogy valamikor el jön ez a nap. S hogy miért? Mert te George sokkal erősebb személyiség, vagy mint én és a barátaid is hisznek benned.
– Én meg benned úgy hogy most csak egy rövid időre jöttem búcsúzni. Az ablakból látta Briant ahogy int neki és arra ösztönzi, hogy jöjjön. Visszajövök érted és azzal egy csókot lehelt az arcára, de a lány nem akarta elengedni és akkor döntött úgy hogy őt is kiviszi innen. Megfogta a kezét és annyit mondott neki gyere gyorsan. Ahogy kiértek az épületből Brian meg sem lepődött azon, hogy George nem egyedül jött ki. S beültek az autóba és ahogy Esthernek ígérte, délre valamivel később már otthon is voltak.
3
Amikor hazaértek Esther már meleg ebéddel várta őket a kis Brian meg a szobában játszott . El kellett azon gondolkodnia Esthernek hogy hirtelen ennyi embert hogyan ültet le egy asztalhoz, de megoldották. Még a nagyapjától kapott két kis fotelszerű pamlagot hozták a szobából és arra ült le George és Jessica úgy érezvén magukat mint egy királyi fogadtatás részesei. Kínos csendben fogyasztották az ebédet és Brian törte meg a csendet és így szólt. Mihez fogtok most kezdeni?
– Először is rendbe szedjük az életünket és azután keresünk valami munkát.
– Ez igazán jól hangzik.
– Örülök Brian hogy az élet az utamba sodort és ezt őszintén mondom. Ha te nem segítettél volna nem tudom most hol lennék.
– Szóra sem érdemes én csak annyit kérek hogy tényleg hagyd hátra a múltad és tanulj az elkövetett hibákból.
– Igyekezni fogok ígérem mondta George és ezután egymásra néztek Jessicaval aki úgyszintén elfogyasztotta az ebédet. Ezután hazamentek Georgehoz és egyből azzal kezdték hogy kitakarították az egész házat a múlttal együtt. Most már egyáltalán nem jelent meg Mr. Nagy Úr és tiszta lappal kezdhették most már együtt el az életüket.

4
Az álom valóra vált, amit mindig is szeretett volna George hogy legyen egy olyan valaki az életében akiért érdemes megváltozni és igazán jónak lenni. Ilyen lány volt neki Jessica aki beragyogta a mindennapjait azóta, hogy csak ismerte. Vele elmúlott minden félelme ami akkor mardosta amikor kilátástalan volt a jövője és napról napra és hónapról hónapra élt. A ház falai közé hirtelen beköszönt a szeretet és a megértés és a közösen eltöltött napok öröme. George imádta ezt. Sokszor felötlött az a kérdés Georgeban hogy mit jelent szeretni és mindig arra jutott, hogy azt, amikor valakinek a puszta léte örömet és mosolyt csal az arcára és feledésbe tudja meríteni mind azt a rosszat amit eddig az élettől kapott. Ha nem látja hiányzik ha még ott van vele akkor miért megy el? S minden egyes percben rá gondol. Vele kel vele fekszik. Ezek a gondolatok jártak a fejében miközben a konyhában mosta le a bútort. Örültek hogy letudták zárni életük egyik szakaszát és pozitívan néztek a jövőbe. George munkát is kapott a városban az egyik közeli boltban ahol a vásárlók dolgait kellett papírzacskóba beletenni. De a főnöke mindig figyelmeztette, hogy duplán csomagold. Ilyenkor George egy kicsit megilletődött és hirtelen arra gondolt, hogy nem fogja ezt sokáig csinálni. S nem azért mert nem szerette a munkáját sokkal, inkább azért mert ilyenkor mikor rászóltak azt érezte hogy a főnök jobban szeretné kint látni mint bent. Pedig erről szó sem volt. Jim Harris volt a környék legjobb boltvezetője. Lehet hogy megkövetelte a munkában a pontosságot és azt hogy az ember odafigyeljen de amúgy meg úgy hívták a háta mögött, a jószívű Jim. S mindezt azért mert Jim szerette az alkalmazottjait és ha még is szólt valamiért azt nem azért tette mert rosszat akart hanem azért hogy az adott dolgozót segítse és bátorítsa. Csak ezt még George nem tudta és ezért tűnt neki úgy hogy éreztetni akarja vele hogy nem kívánatos személy a boltjában. Talán ez az érzés abból fakadt hogy élete során eddig mindig egyedül volt és minden helyzetben maga kellett helyt állnia, ezáltal az évek során kialakult benne az emberek iránt egyfajta félelem benne hogy őt mindig bántani akarják. Az embernek nagyon rossz amikor úgy érzi egyedül van minden szituációban és nincs kire számítson. Attól függetlenül hogy szerény csendes fiú volt könnyen barátkozott. Így lettek jóban a másik kasszánál csomagoló Owen Marshall nevű fickóval, aki észre vette Georgeban a jót így ahol tudott és amikor alkalma nyílt rá segített Georgenak a beilleszkedésben. Így rövidesen George otthonosan mozgott a bolti körben és amikor hazaért boldogan mesélte az aznapi teendőket a párjának. Ő csak ült a konyhában és csak nézte ahogy órákon át tud mesélni a boltról és a munkatársairól. Ilyenkor ő is teljesen máshol érezte magát mintha ő lett volna Aliz csodaországban. Igaz George meséi nem írói történetek voltak de kedvese nagyon szívesen hallgatta mert tudta a férfi örömmel csinálja ezt a munkát és ami a legfontosabb volt azért hogy ő nekik könnyebb legyen és ezt nagyon becsülte a férfiban. Ő végezte az otthoni munkát, és amire George hazaért mindig meleg étel várta az asztalon ami nagyon jó érzéssel töltötte el mert ilyenkor érezte hogy valakinek ő is fontos. Nem kellett többet azon aggódniuk mit esznek holnap mert a férfi munkájának köszönhetően mindig volt étel az asztalon. De egyikőjük sem felejtette el azt az időt amikor csak víz került a hasukba lefekvés előtt hogy az éhségüket csillapítani tudják. Az utcán hallotta George még azt a mondatot az egyik drogostól. Ha nincs, mit enned igyál vizet. Akitől hallotta lehet, hogy csak egy drogos volt de örök igazságot mondott. Mély érzéseket szabadított fel Georgeban az emlékezés fájó ködfátyola mely most hirtelen olyan közelinek tűnt ismét mintha ki sem tudott volna ebből a zűrzavaros kórszakából lábalni. Egy biztos. Azt megtanulta, hogy amíg él tegyen olyan dolgokat magáért akár másért hogy mosolyt csaljon az emberek arcára amit ezen a munkahelyen megtalált.
S hogy mivel érte ezt el? Egyszerű. Magát adta és a személyiségét, aminek pozitív sugallata magával ragadta az embereket.

5

Egyik nap amikor a boltból ment hazafelé odaért az úttest széléhez és mivel látta hogy még messze van az autó így úgy gondolta gyorsan átsiet az úton de jobbra nem nézett el és egy hatalmas teherautó kerekei alatt találta magát szilánkosra törve bal lábát és a testének többi részén kisebb nagyobb zúzódást okozva. Aznap délután Jessica hiába várta haza, mert Georgeot a városi kórház intenzív osztályára szállították sokkos állapotban. A bal alsó végtagja a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, és amikor a sok morfium injekció hatására csökkeni kezdtek a fájdalmai akkor fogta fel igazán mi is történt vele. A tévéből tudta meg Jessica hogy mi történt Georgeal és azonnal rohant át Brianekhoz hogy közölje a rossz hírt velük is. Esther ép a konyhában tevékenykedett Brian meg a dolgozószobájában gépelte az új regényt.
– Szörnyű dolog történt.
– M történt? Kérdezte Esther miközben nem tudta mire vélni Jessica viselkedését.
– Néztem a tévét és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy George fényképét mutatják a hírekben. Esther elsápadt.
– S akkor mondták hogy egy teherautó ütött el egy középkorú férfit ma délután az egyik kereszteződésben. S felismertem, hogy a képen az én Georgeom van.
Hamar ott voltak a kórházban és a kórteremből este takarodóig nem is jöttek ki vigyázva Georgera aki a sok fájdalomcsillapítótól és nyugtatótól amit a sokk miatt kapott csak aludt. Amikor takarodó után Dr. Littermann bekopogott a szobaajtón akkor világosította fel Briant és a többeket, hogy George lábában a csontokat platinával kellett helyettesíteni mert a csont annyira roncsolódott hogy jobbnak látták az orvosok idegen anyaggal pótolni az egész szárkapocscsontot.
Jessica csak ennyit kérdezett az orvostól.
– Dr. Úr tud még majd járni a párom?
– Természetesen hölgyem csak nagyon hosszú lesz a gyógyulási idő.
– Körülbelül mennyi?
– Ha minden a megfelelő ütemben halad akkor fél év, mert fél év alatt kiderül hogy az idegen anyagot befogadta e a lába.

6

A fél év hamar leperget és hál istennek George lába jól reagált az idegen anyagra. De még is történt valami rossz. A boltban nem vették jó néven hogy George fél évet nem dolgozott és ez alatt az idő alatt felvettek a helyére egy másik embert. Amikor ezt megtudta arra gondolt, hogy ez a büntetése, azért amiért annyi éven keresztül tengődött haszontalanul és Mr. Nagy Úrtól várta a segítséget drog formájában. Pedig azt hitte már végleg megszabadult a régi démonjaitól, de rá kellett jönnie őt soha nem hagyták el igazán csak ideiglenesen tűntek el s most e baleset képében visszatértek. Nem csak azt kellett feldolgoznia, hogy az állását elvesztette, hanem azt is hogy egy örök életre meg fog látszani mi is történt vele. Mert ha még nem is arra gondol, hogy húzza a lábát de ott van a másik dolog hogy amikor magára néz mindig látni fogja a hegeket amit az az átkozott teherautó okozott számára. Úgy érezte egyik napról a másikra más ember lett egy olyan, aki hátránnyal indul minden helyzetben egy egészségessel szemben. S valahol ez igaz is mert ugye egy beteg embert nem szívesen alkalmaznak sehol sem. Az otthon töltött fél év alatt George hajlamos volt a borúlátásra, de egy idő után rájött, hogy az ember jellemét a kudarcok építik. Sokat gondolkodott és arra az elhatározásra jutott, hogy megtehetné azt is hogy magába zuhan de az senkinek nem lenne jó. Sem neki, sem Jessicanak Brianekról meg nem is beszélve. Ezért döntött úgy hogy a baleset ellenére is pozitívan néz a jövőbe és bár elvesztette az állását újat fog keresni valami olyat amit a lába is bírni fog. Például nagyon vonzotta már nagyon régóta a számviteli ügyintéző szakma és kíváncsi volt mindig is rá. Terveknek nem voltak rosszak és amikor elmondta Jessicanak azonnal támogatásra lelt személyében aki őszintén örült ezeknek a terveknek mert amilyen mélyen volt a baleset utáni időszakban George nem gondolta hogy fog tőle még ilyet hallani. Nem csak ő hanem Brian is örült neki hogy nem hagyta el magát és zuhant a régi önmagába. Elindult ezen a tanfolyamon, amit meghirdetett a munkanélküli hivatal és három hónap múlva már büszkén mondhatta magát számviteli ügyintézőnek. Mind ezt azért csinálta végig, hogy ismét megmutassa a világnak, hogy a pokolból is van kiút. Mert isten mindenkire figyel, aki már egyszer letette a rosszat és ismét rosszat kapott az élettől saját hibáján kívül azokra jobban. S ezt most is bebizonyította. Eszébe jutott egy régi utcai prédikáció, ami arról szólt, hogy Isten csak akkor fogad be ha elengeded az ördög kezét. S ez George is igaz volt. Szakított a régi múltjával s amióta próbált talpra állni azóta jobban sikerültek neki a dolgok mint azelőtt mikor még az ördöggel paktált. Ugyan ez igaz volt Jessicara is mert amióta megtudja állni hogy nem iszik azóta olyan mintha kicserélték volna. Eltűntek az arcáról az alkohol okozta megviselt ráncok és az a megnyúlt bőr az arcszerkezetén. Azóta hogy a központ falai közül kilépett és belekezdett a nagybetűs életbe sokkal vidámabb és másként látja az életet amit nagyrészt Georgenak köszönhet. Mert amikor megismerte ő is csak egy lecsúszott nő volt a többi kezelt között és ott bent ezzel senki nem törődött csak annyira hogy az alkoholt vonták meg tőlük, de mint ember semmiféle figyelmet nem kaptak. S George ezért volt különleges Jessica számára mert ő meglátta akkor is a jót benne amikor lent volt. Most hogy meg már rendben van kész hercegnőként tekint rá ami Jessicanak nagyon jól esik mert végre azt érzi hogy valakinek ő is fontos és megbecsülik. De ez így van jól. Akkor is kijöttek amikor lent voltak és most hogy meg már elmondhatják magukról hogy van egy bizonyos életszínvonaluk még jobban próbálják egymást megbecsülni.

7

Miután megjöttek a kórházból Jessica hazamentés a kis lurkót lefektették aludni, Brian és Esther pedig beköltözött a dolgozó szobába. A férfi olyat talált ki amit még eddig soha nem csinált: olvasott a készülő regényéből kedvesének. Meg is lepődött Esther ezen mert amikor Brian dolgozik akkor csak a fantáziájának szülöttei léteznek számára mert így olyan mintha nem is ő találná ki a történetet hanem ő csak ülne és írna miközben más diktálná a szöveget. Pedig a szöveg az Brian fantáziájának szülötte és ebbe a világba engedett most Esthernek bepillantást nyerni.
Bementek a dolgozószobába és a férfi így szólt Estherhez.
– Ülj le kérlek. Velem szemben a bőrfotelbe. Esther leült és várt. Időközben Brian is elhelyezkedett az íróasztala mögött és belekezdett.

A reggeli napfény első sugarai oly könnyen hatoltak át a felhők sokaságán hogy bíborvörösre festették a tájat, ami az óceánjáróról Nora és Robert szeme elé tárult. a táj szépsége magával ragadta Norat a könnyár, ami megjelent a szemében óceánként öntötte el az arcát. Miközben a nap erősebben tűzött Robert Norara nézett és a jövőn merengett. Nagyon szerette volna a lánnyal összekötni az életét amit a lány is tudott és minden tőle telhetőt megtett volna a lány szívéért de úgy érezte kilátástalan a helyzete és számára nem marad más mint az emlékezés a múlt dicsősége. Ott állt a lány mellette, de nem bírta ki hogy ne vele törődjön és ne járjon a fejében vele a közös jövő. ez az óceánjáró amin utaztak mindkettejük számára az ígéret hajója volt ami már gyönyörű kinézetével és méretével kivívta az emberek tiszteletét és csodálatát. A lány azért szállt tengerre hogy világot lásson és a fiú pedig azért, hogy a lánnyal együtt láthasson a világból valami szépet. Ez a napfelkelte is azok közé tartozott, amit most éltek át. Közelebb hajoltak és a néma víztükör felett a hajó orránál megcsókolták egymást.

Mikor Brian abbahagyta az olvasást azt vette észre hogy Esther könnyekkel küszködve keresi a zsebkendőjét.
– Tetszett drágám?
– Még hogy tetszett-e? Nézzél rám. Ez gyönyörű történet. Nem gondoltam volna hogy lyet fogsz nekem felolvasni.
– Akkor most sikerült meglepnem.
– Igen, nagyon is.
– Egyelőre csak ennyi van meg belőle, de minden tőlem telhetőt megteszek azért hogy kielégítsem az olvasóim vágyait.
– Szerintem ezzel sikerülni fog. De most előbb engem elégítsél ki.

A könyv egyre nagyobb terjedelmű lett Brian gondolataitól és George meg hogy megcsinálta a számviteli ügyintéző tanfolyamot hál isten sikerült neki el is helyezkedni benne és olyan jövedelemre szert tennie amit eddigi életében és munkahelyein csak álmodott. A bolti állással sem panaszkodtak Jessicaval de most meg főleg nem. Sokáig Estherék hívták meg őket ebédre de most már egy jó ideje fordult a kocka. Most már ők a meghívok. S egy ilyen ebédmeghívásnál kapott Brian az alkalmon hogy bár igaz nem ebéd de egy könyvdedikálásra hívja meg barátjáékat. Mert idővel nem csak szépen haladt a könyvvel hanem be is fejezte azt amit az ügynöke Matt segítségével a Besteller listák élére repítettek amire méltán lehet büszke, mert ahogy a fia cseperedett és minél többet látott az apja munkásságából így az alkony gyermeke a kis Brian is érdeklődést mutatva az Írás művészete felé kezdett apró kicsi kis történeteket írni. Mert minden gyerek számára meg kell hagyni egy saját világot amiben jól érzi magát. S az ifjabb Brian történeteket írt talán a jövő nemzedéke számára.

Írta: Németh Balázs

Sümeg 2020.6.3

Szólj hozzá!