Előre elrendelt sors?

Összes megtekintés: 108 

(Elmélkedés egy befejeződött élet apropóján.)

Talán előre elrendeltetett a sorsunk már fogantatásunk pillanatától kezdve? Sokat gondolkozom ezen mostanában. Ha így lenne, akkor értelmetlen lenne az előttünk vagy mögöttünk álló több évtizednyi szenvedés és öröm. Kapunk egy indíttatást, génjeinkben hordozzuk őseink DNS-ét, természetét, de én úgy hiszem, hogy akaratunkkal tudunk változtatni hiányosságainkon, hibáinkon.
Történetem hőse kései gyerekként született e világra, Rozinak nevezték el. Idősödő szülők első és egyetlen gyermekeként cseperedett fel. Mint szemük fényét pátyolgatták, kényeztették, talán túlságosan is babusgatták. Tavasszal téli sapkát adtak rá, nem engedték a többi vele egykorú társával játszani, nehogy elkapjon tőlük valamilyen betegséget. A falu kieső részén laktak, elszigetelődve még a szomszédoktól is.

Az idő elszaladt, a nagylány csinos kis bakfissá érett. Rávetette szemét egy dolgos munkásfiú, aki a falu másik végében lakott. Két év udvarlás után egybe is keltek. Pár hónap múlva Rozi édesanyja hirtelen meghalt szívinfarktusban. Kis idő múlva megszületett kisfiuk, Levente. Akkor még Rozi szüleinek házában laktak, de már elkezdték építeni saját fészküket. Egy meleg nyári napon lakodalmat ültek a településen, éppen Roziék tőszomszédságában. A vigadalom másnapján azonban szörnyű gyász telepedett a falura. Levente nem ébredt fel többet, hiába költögette anyja, apja és anyai nagyapja. Csupán hat hetet élt. Soha nem derült ki halálának igazi oka. Talán a rejtélyes csecsemőhalál végzett vele, talán a csernobili sugárzás következménye miatt halt meg, talán a hányásában fulladhatott meg. Meggyászolták, de feldolgozni sohasem tudták elvesztését.
Pár év múlva ismét megpróbálkoztak a gyermeknemzéssel. Nemsokára megfogant és világra jött második gyermekük, Jolika. Egészségesen látta meg a napvilágot. A nevelésben az anya a kapott mintát követte, azt a mintát, ahogyan őt is nevelték. Dupla, sőt tripla figyelmet fordítottak a kislányra, agyon dédelgették, babusgatták, még a széltől is óvták, akkor is, amikor a szellő éppen csak, hogy lengedezett. Az óvodából és az iskolából többet hiányzott, mint amennyit járt, mindig orvoshoz cipelték, bármilyen apró tünetet észleltek rajta, ami eltért a normálistól. Ha egyet tüsszentett máris antibiotikummal kezelték, nehogy tovább romoljon az állapota. A kislány szervezetének védekezőképessége nem tudott megfelelően kialakulni, mert nem hagyták, hogy védekezzen bármi ellen is. Annyira, de annyira féltették, hogy sem napsütésben, sem borús időben nem vitték ki a levegőre, szinte védőbúra alatt tartották. Elzárták hasonló korú társaitól is, így barátságot sem alakíthatott ki senkivel. Nebántsvirágot neveltek belőle. Ahogy növekedett egyre komolyabb betegségeket állapítottak meg a gyermeknél. Anyja szorgosan bújta az orvosi könyveket, naprakész volt a legtöbb nyavalyából. Több ízben tanévet kellett ismételnie a gyermeknek rengeteg hiányzása miatt.

A rendszerváltozás idején a nagyfokú munkanélküliség lakóhelyüket is elérte. Rozi nem tudott elhelyezkedni a gyes lejárta után. Évekig kilincselt a munkáltatók ajtaján, de sehol sem járt szerencsével. Többnyire az ő hibájából, mert minden munkahelyen, ahová csak belépett azzal kezdte mondókáját, hogy mennyi betegsége van és hogy mi mindenre allergiás. Hát bizony nem kapkodott utána az akkortájt amúgy is gyengélkedő munkaerőpiac. Ő pedig nem értette, hogy miért. Téves teóriákat állított fel, elkönyvelte, hogy csak a „csókosok”-nak sikerülhet elhelyezkedni, vagy azoknak, akik a főnökkel összebújnak.

Unalmában és sok ráérő idejében orvostól orvosig járt, most már nem csak a lányával, hanem saját magával is. Kitalált mindenféle betegséget és produkálta is annak tüneteit. Így akarta felhívni magára a figyelmet, ezzel akarta megmutatni, hogy ő is a világon van és értse meg a környezete végre, hogy miért nem tud munkát találni. A falu népe azonban jól ismerte. Nem hitték el neki, hogy temérdek betegsége lenne, mert kívülről nem igazán látszott rajta semmiféle beteges elváltozás. Az orvosok már hírből ismerték, felírtak neki különféle gyógyszereket, amiket ő természetesen beszedett. Utána a mellékhatásoktól szenvedett és azokat szintén gyógyszerekkel ellensúlyozta. Ötvenéves korára már valóban több nyavalyával bajlódott. Ha éppen unatkozott talált magának újabb betegséget. A hipochondria elhatalmasodott rajta.
Férje ezek ellenére is szerette és emiatt elfogult volt vele kapcsolatban. Bár néha fáradtságában kijött a béketűréséből és akkor szidalmazta és okolta, mert egy életen keresztül egyedül neki kellett eltartania a családot, hiszen Rozi alig dolgozott néhány évet a gyerekek születése előtt. Férjének másodállást kellett vállalnia, éjt nappallá téve dolgozott, csak hogy ne szenvedjenek semmiben hiányt.
Történt egyszer, hogy a tágabb családban lakodalomra készültek, amire Roziék is hivatalosak voltak. Csinosan felöltözködtek, ajándékkal is készültek megünnepelni a fiatal pár boldogságát. A vacsorának éppen hogy vége lett, amikor a zenekar elkezdte az első csárdáscsokrot játszani. Talán a harmadik nóta lehetett, mikor a férj táncba vitte párját. Jól megforgatták egymást, élvezték a mulatságot. Aztán hirtelen minden előjel nélkül a feleség összecsuklott párja karjában és mielőtt elvesztette az eszméletét ennyit mondott:

– Nagyon rosszul érzem magam, nem kapok levegőt!

Ahogy kimondta holtan rogyott össze. Lett nagy riadalom a vendégek között. Hívták a mentőket és megpróbálták újraéleszteni őt, de sajnos nem sikerült visszahozni az életbe. Szívinfarktus végzett vele. Szívbetegség nem szerepelt betegségei listáján. Talán a gének öröklődtek át, hiszen anyja is így hunyt el. Sorsát nem tudta elkerülni.

Lehet, hogy mégiscsak előre el lenne rendelve sorsunk és nem tudunk változtatni rajta? Vagy rossz mintát követünk és talán túl kevés akaraterővel rendelkezünk, hogy megmásítsuk azt? Örök talány marad ez számomra.

“Előre elrendelt sors?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Éva, Rita, Babu és Magdi!
    Szeretek elgondolkodni, filozofálni az emberi sorsokon. Örök talány számomra, hogy ha nem úgy történik valami, ahogy történt, akkor is így alakult volna a sorsunk? Örülök, hogy elolvastátok elmélkedésemet.
    Melinda

  2. Kedves Melinda!

    Érdekes kérdesről írsz, valóban meg van írva a sorsunk, vagy mi is tehetünk valamit azért, hogy hogyan alakuljon az életünk?
    Az folytonos rettegés, félelem a betegségektől, biztosan nem segít.
    Szeretettel gratulálok írásodhoz.
    Magdi

  3. Kedves Melinda!
    Érdeklődéssel olvastam nem éppen vidám történetedet.
    Vannak sajnos ilyen emberek akik a Münchausen-szindrómában szenvednek,
    de semmi komoly elváltozást nem mutat szervezetük.
    A gyereknevelést mindenki saját maga alakítja ki a gyerekei számára.
    A gének nagyon érdekes formában öröklődnek,főleg a szívinfarktus és az
    agyvérzés a legelterjedtebb az öröklődés formája,vagy a cukorbetegség.
    .
    Nagyon szépen állítottad össze a történetedet,hogy ne legyen ijesztő sem.
    Sok szeretettel gratulálok drága Melinda…..Babu 💞💞💞

  4. Érdekes írás volt. Hiába megy valaki folyton orvoshoz, ha egyszer a fejére esik egy tégla. Szóval, igen, úgy gondolom, hogy megvan az életünk kezdete és a vége. Addig pedig tennünk kell mindazt, amire erőt, egészséget és indíttatást kaptunk. Nem kell előre rettegni olyan dolgoktól, ami még be se következett.

    Szeretettel: Rita🌷

  5. Kedves Melinda! Nagyon jó kérdést teszel fel írásod végén. Hány olyan esetet ismerünk, ahol az asszony egész életében “beteg”, azután a férj hirtelen meghal, mert egyedül húzta az igát, hogy a családnak meglegyen mindene, és mert nejét kímélni kell. A gyermeket ennyire óvni… hát ez szerintem nem tudatosan jön az emberből, rosszat bizonyára nem akar senki. Az élet valóban nehéz, de az ilyen ember még egy lapáttal meg is toldja magának és családjának. Örülök, hogy olvashattalak: Éva🌻🌼🌼🌻🌼🌼

Szólj hozzá!