GYÖNGYHARMAT

Összes megtekintés: 22 

Pontban reggel nyolckor,úgy, mint máskor, a Balogh-lakásban szólt a csengő. Gyöngy, a fiatal bejárónő érkezett a világra szóló szépségével. Sima arca, csillogó barna szeme, megnyerő csinos alkata kiemelte a szépek közül is. Hódított feltarthatatlanul.
Márta asszony állt legközelebb a csengőhöz, és gyorsan megnyomta a gombot.
Éppen a reggelit szolgálta fel a férjének, aki felállt, és odament az ablakhoz, hogy minél hamarabb lássa Gyöngyöt: a világraszóló
szépséget, a kimondhatatlanul csinos fiatalasszonyt, aki aztán megjelent a bejárónál, biciklijét tolva maga mellett, amit oda állított a falhoz, és bement. A lakásba úgy lépett be, hogy az öreg Balogra rá se nézett.
De mit is kezdhetett volna vele? Ö csak a dobozokat látta, a rengeteg gyógyszerrel. Meg volt győződve, hogy nem sokkal szolgálna neki az öreg.
Igen ám, de a le öregezett Balogh nem hagyta magát. Idős kora ellenére, követte a szemre való nőket. Szinte várható volt, hogy Gyöngyöt nem hagyta ki a sorból. Mondhatnám: természetesen, szinte magától jött, hogy Gyöngy a kedvencei közé került, s azt neki is azonnal elmondta, amíg Márta asszony bevásárló úton járt.
A fiatal szépség határozottan elutasította. Elfordult tőle, és elborult arca jelezte, hogy haragszik.
– Uram! Nekem van férjem, gyerekem: ők az én családom! Szeretem őket, és ragaszkodom hozzájuk. Ha Balogh bácsi nem fejezi be, és tovább molesztál engem, kénytelen leszek lemondani a szolgálatot.
Közben olyan nagy távolságot tartott, hogy az öreg ne érje el
Az elutasítás lelombozta a szerelmes Donhuánt, aki egészen elszomorodott.
– Bizony távolságot tartok Öntől, Balogh úr!
Mosolygott rá egy kis iróniával a hölgy.
– Én azt tartom természetesnek – mondta neki.
– Irigylem a férjét, akinek ilyen vonzó, csábító asszony a felesége. -Ragaszkodom hozzá, mert nem ő hódított meg engem, hanem én jártam tána, amíg megszereztem.
– És még ma is megérdemli ezt a távolságtartást?
– Igen, nagyon megérdemli, mert az is fontos számomra, hogy megajándékozott két ügyes, tehetséges gyerekkel.
– Lány, flu -szólt a kérdés.
-Egy fiu, egy lány!
– A fiú most érettségizik.
– És hol folytatja?
– Közgazdaságit szeretne végezni.
– A lany olyan szép, mint az anyukája? Mert én egy pillanatra sem tudom elhinni, hogy olyan nagy gyerekei vannak! Az magán egyáltalán nem látszik! Nem úgy néz ki, mint akinek gyerekei vannak.
– Márpedig vannak, ahogy hallotta az előbb. Ők az én életem virágai.
Rövid szünet következett. Gyöngy bekapcsolta a porszívót, s Balogh egy ideig nem hallott semmit. Kiment az udvarra, de a gondolatai bentmaradtak Gyöngynél.
Nem maradt sokáig. Kérdéssel tért vissza.
– A férje mivel foglalkozik?
– Ausztriában dolgozik.
– Akkor maguknak sok pénzük van- mondta Balogh mosolyogva.
Gyöngy arra nem válaszolt, de az öreg folytatta.
– És akkor annyira szigorúan meg kell tartani azt a távolságot? Gondolom, azt érti: én arról nem tehetek, hogy maga ilyen csábító szépségnek született.
Balogh úgy látta: annak az érvnek volt némi hatása. A felborzolt tigris némileg szelídebb lett, és odafigyelt arra, amit Balogh mondott, aki főzött egy kávét, és tovább beszélt.
-Közelebb érzem magam hozzád, ha tegezlek! Utólag kérdem: ugye megengeded?
– Porszívózok, nem hallok semmit, nem tudok odafigyelni.
Az volt Gyöngynek az igazi hangja, amely egyre szebben hangzott a fülében: lírai, színes, kellemes hangzású volt.
Az idő fogyott, és az öreg Balogh még nem ért el semmit.
– Készülsz hazamenni – látom. Gyere, nézd meg a, kertünket , a virágainkat – mondta akkor már gyöngéden, helyet adva a csalódásnak is.
Nehezen tudta elviselni, de úgy érezte, hogy ő semmin nem tud változtatni, s mondott még valamit.
-Azt látod, hogy én akaratos öregember vagyok. De nálad nem tudok elérni semmit, s abba most már beletörődök. Esténként kiülök a kerti padra, és várom, hogy leszálljon a harmat, a csillogó, ezüst gyöngyharmat. A bolyongó esti fényben, a te szemed csillogását látom.
– Gyönyörű szerelmi vallomás, amit hallottam. Ha iskolás lány volnék, ez a vallomás szerelmet váltana ki bennem is. De most már menjünk be!
Márta asszony akkor érkezett haza. Balogh elébe ment, elvette a csomagjait, s bevitte a konyhába. Gyöngy addig visszaidézte Balogh vallomását, és a hangulatát érezte szépnek. A múltra, a szerelmes múltra gondolt, a fiatal, szerelmes évekre, s megköszönte Baloghnak, hogy újra szerelmes lett. Hogy kibe, az továbbra is titok maradt. Csupán a szerelem volt fontos.
– Kimegyünk az udvarra, a kertbe, asszonyom? Nézd meg a növényeket, virágokat, amelyek mindig itt vannak velem, s szeretem őket, de nem jobban, mint téged. De én most már csak az estét várom: akkor megnyugszom. Kiülök ide a kerti padra, leszáll a harmat, az igazi gyöngyharmat, és a bolyongó esti fényben a te csillogó szemedet látom. De gyere, menjünk be!
A kapuban megjelent Márta. A gavallér férj elindult elébe, átvette tőle a csomagokat, s bevitte a konyhába.
Gyöngy csak hallgatott, ami Márta számára egy kicsit érthetetlen volt. Ő beszédes, vidám asszonynak ismerte.
– Valami bánt? Kérdezte Gyöngytől?
– Én sem tudom, Márta néni?
– Talán csak nem vagy szerelmes, és leginkább a férjedbe? Az én uram is olyan szerelmetes fajta. Te miért ne lehetnél szerelmes, ha bennünk, idős emberekben is felüti néha a fejét?
– Igen, igen! Bennem valósággal lángol – próbált ironizálni az öreg miközben hosszan nézett a szemébe, és mosolygott Gyöngyre, aki nem nézett vissza. Szedte a holmiját, és távozott.
Balogh visszahúzódott a szobájába, s leült, hogy pihenjen. Az asztalán egy fehér papír darabot talált, amelyen egy fehér papírdarabot, amelyen azt olvasta:
– Gyöngyharmat még gondolkodik, de ha szüksége lenne rá, ott le.sz mindig mellette.

Szólj hozzá!