Nagytakarítás

Felébred, ám mielőtt kinyitná a szemét, vesz egy mély levegőt, melynek oxigén tartalmát elnyomja a száradó italok és az ételmaradékok, valamint a csikkekkel teli hamutartók bűze. Egy pillanatra maga sem tudja, hol van, háborog a gyomra az éjfél utáni pezsgőzéskor elfogyasztott három pohár ital eredményeként, mely egyáltalán nem hiányzott neki, de a többiekkel tartott, nehogy azt higgyék, nem elég vagány leányzó.
Kinyitja a szemét, hunyorog az ablakon beáramló ködös nappali fénytől, és minden porcikája sajog, mert a nappaliban lévő kényelmetlen kanapén aludt, a zöld-fehér nagy kockás, bolyhos takaró alatt, a flitterekkel díszített alkalmi ruhájában, még az a szerencse, hogy a körömcipőjét lerúgta a lábáról. Vagy valaki lehúzta a lábáról?
Felkel, egyenesen az ablakhoz megy, kitárja mindkét szárnyát, kell a friss levegő. Odakinn hódarát kavar a hideg szél, maréknyit az arcába is csap, majd bekúszik a lakásba, és kergeti kifelé az állott levegőt, és végleg felébreszti a lányt, aki körülnéz a lakásban, harisnyában járkál, mégsem fázik, sőt, kipirul, mintha nagyon melege lenne.
A nappaliként használt egyetlen szobában középről valamennyi bútort a fal mellé tették, hogy tudjanak táncolni, és a fotelek kivételével a bútorok szabad felületén poharak és tányérok állnak, kicsik, nagyok, némelyik félig tele itallal, étel- vagy sütemény maradékkal, összegyűrt szalvétákkal, a tánctéren pedig konfettiket tapostak a szőnyegpadlóba. Bekukkant a hálószobaként funkcionáló félszobába, melyben kibontva az ágya, összegyűrve az ágyneműje, tetején fekete csipke melltartó árválkodik. Ez nem az övé. Kié lehet? Egyáltalán, hogyan került oda?
A konyhában is valóságos csatatér várja, mintha elefánthorda átvonulási területe lenne, melyről a magával sodort üres poharak és üvegek cserepei, valamint a kövezetre kifolyt italokban hagyott lábnyomok tanúskodnak.
Ez egy rossz álom csupán, ébredj fel, Ágnes, biztatja magát, sikertelenül. A konyhaszekrényben egy csorba, fületlen csésze árválkodik, félig engedi vízzel és beteszi a mikroba. Nescafét keres, talál is a lisztek mögött, ez a dugi kávéja, szerencsére nem találták meg a vendégei.
Keserű a kávé, legalább tudatosodik benne, hogy az év első napját takarítással tölti, nem is akármilyennel. Felnéz a faliórára, fél egy van. Igyekeznie kell, ha estig végezni akar. Úgy érzi magát, mintha ismeretlen tettesek testét, lelkét beszennyezték volna.
Hol van ilyenkor Tamás? Miért nem maradt vele? Egyáltalán, hogyan mentek el a vendégei? Nyitva maradt a lakásajtó?
Nyitva maradt, szerencsére belülről benne van a kulcscsomója. Gondosan bezárja a bejárati ajtót, tiszta ruhát, törülközőt vesz elő a szekrényből és irány a fürdőszoba, ahol mellbe vágja a hányás összetéveszthetetlen bűze, bár szorgos kezek megpróbálták eltüntetni az árulkodó nyomokat.
Ezen a ponton elsírja magát, arcán kövér könnycseppek gördülnek, miközben fehérneműre vetkőzve nekilát a fürdőszoba kitakarításához. Fél kettőre már maga is megfürdött, s végre tisztán, kissé megnyugodva, nekikezdhet a nagytakarításnak. Kilenc évig élt kollégiumban, pontosan tudja, hogyan lehet gyorsan és hatékonyan rendet tenni a környezetében. Semmi másra nem gondol, csak a rendrakásra, és a harminckét négyzetméteres lakás kitakarítása nem állítja megoldhatatlan feladat elé.
Végre csak annyi teendője marad, hogy a két zsák szemetet kivigye a kukába, a tiszta edényeket a helyükre tegye, és még egyszer kiszellőztesse a lakást, hogy eltűnjön a takarításhoz használt vegyszerek szaga.
Csengetnek.
A munkától kipirult arccal, örömmel megy ajtót nyitni, visszajött Tamás!
Csakhogy az ajtó előtt Csaba áll, kezében műanyag bevásárló szatyorral, mellyel óvatosan bánik, mintha törékeny holmival lenne kitömve.
– Szia, Ági! Bocs a zavarásért, hoztam neked ebédet. Oké, későn értem ide, de a nagyiék is nálunk ebédeltek, nem tudtam hamarabb jönni.
A magas, fekete, göndör hajú fiatalember, tulajdonképpen Tamás legjobb barátja, nem is érti Ágnes, mit keres itt, de beengedi, és amint látja, ahogyan egymás után kipakolja a konyhaasztalra az ételes dobozokat, belemar gyomrába az éhség. Lencselevest, malacsültet, sült krumplit és mákos gubát hozott a fiú, és nem engedi a lánynak, hogy melegítés nélkül nekikezdjen a késői ebédnek.
Ízlik a Ágnesnek az ebéd, olyan, mintha otthon lenne, és a nagyanyjánál ebédelnének a szüleivel, testvéreivel és apja nővérének a családjával együtt. Fel sem néz a tányérjából, s észre sem veszi, hogy Csaba mosolyogva nézi falatozását.
– Hozhattam volna kávét és üdítőt is, de annyira siettem, hogy azokat elfelejtettem.
– Nem baj – szól két falat között a lány – találsz Nescafét és teát a legfelső polcon. Szolgáld ki magad.
A langaléta fiatalember vizet forral, előkészíti a csészékbe a kávét és a tea filtereket. Jól esik kiszolgálnia Ágit, aki régóta tetszik neki, de nem csaphatja le a barátja kezéről. Nem is érti, miért csalja meg ezt a szép és okos lányt Tamás, ideje lenne komolyan elbeszélgetni barátjával, csakhogy nem viszi rá a lélek, ahogyan arra sem, hogy felnyissa Ági szemét.
A mákos guba már kifog a lányon, éppen csak megkóstolja. Milyen rendes Csaba, hozott neki ebédet, teát és kávét főz neki, sőt, képes elmosogatni az ételes dobozokat és a tányérokat is, otthonosan tüsténkedik körülötte, mintha tudná, mennyit dolgozott, hogy helyreállítsa a lakás rendjét. Most, jól lakottan, elkényeztetve észreveszi, milyen szép kék szeme van Csabának, olyan, amiben elmerül az ember lányának tekintete. Lassan oszlik a köd, s felsejlenek az éjszaki történések. Az éjféli pezsgőzés után Tamás Kovács Timivel táncolt, meglehetősen szorosan összebújva, azért ivott még két pohár pezsgőt, hogy lefoglalja magát és ne lássa barátja udvarlását. A pezsgő alattomos ital, valaki elvette előle a pezsgős üveget, és táncolni vitte. Jól esett a mozgás, hozzásimulni a fiúhoz, aki duruzsolt a fülébe, és nevetett, ha összeakadtak a lábai. Egyszer csak összenyalábolta, lefektette a kanapéra és hiába emlegette Tamást, gyengéden betakarta, aludj egyet, suttogta a fülébe és adott egy puszit az arcára. Olyan illata volt a fiúnak, mint Csabának. Hiszen akkor, Csaba volt?
Megszólal a csengő.
– Maradj csak, Ági, megnézem, ki jött.
Csaba meleg, puha kezét Ági karjára teszi. Igen, erre a kéz érintésre emlékszik.
A fiú számára ismeretlen, középkorú házaspár áll az ajtó előtt, akikről kiderül, hogy Ági édesapjának a nővére a férjével, és hoztak a lánynak egy kis hazait.
Erzsi néni beszédes, be nem áll a szája, mondja, egyre csak mondja a magáért, mintha két perc alatt kellene beszámolni a nagycsalád ügyes, bajos dolgairól, közben jár a szeme, s láthatóan elégedett, mert nyoma sincs keresztlánya szilveszteri dorbézolásának, tudta ő előre, hogy Ágika nem olyan lány, még mindig tanul, a doktorira jár, bárcsak a saját lánya is tanult volna, ahelyett, hogy tizenkilenc évesen férjhez ment. Sanyi bácsi felesége szóáradatát megszakítja azzal, hogy Csabát kezdi kérdezgetni, és amikor a két nőszemély kávéfőzés címen kivonul a konyhába, felteszi indiszkrét kérdését:
– Aztán, fiam, mikor akarod elvenni ezt a szép kislányt? Ha jól tudom, már évek óta csapod neki a szelet.
– Szívesen elvenném, ha hozzám jönne! – nevet a fiú, mert ez az igazság.
Nem akar magyarázkodni, azzal csak összekuszálná a szálakat.
Kávézás után a keresztszülők indulnak tovább, Pesttől még száztíz kilométert utaznak, mire hazaérnek.
– Halottam ám, hogy keresztapámmal beszélgettetek. Mivel kábított az öreg?
– Nekem szegezte a kérdést, hogy mikor akarlak feleségül venni! – nevet a fiú és megfogja a lány kezét. – Azt mondtam, ha majd hozzám jössz. De komolyan gondoltam!
Zavarba jön Ágnes, nem erre számított.
– Tudom, észre sem vetted, hogy szeretlek. Számodra csak Tamás létezik. Mit is kezdenél egy magam fajta álmodozó fiúval, aki szakvizsga után vidéki körzeti orvos lesz, valahol a világ végén?
A meghitt beszélgetésnek véget vet a telefon csörgése.
– Szia, drágám! Jól vagy? Nem találtál egy fekete melltartót? Képzeld, Kovács Timi ott felejtette és nem mer téged felhívni!
– Szervusz, Tamás! Nem, nem találtam semmilyen melltartót. Mondd meg Timinek, másnál hagyta. Szia!
Fal fehér lesz Ágnes arca, erre az információra nem számított. Szóval Tamással bújt ágyba Kovács Timi! Nincs miről beszélni!
– Tudtad?
– Tudtam.
– Miért nem mondtak el?
– Mert szeretlek és nem akartam neked fájdalmat okozni.
– Menjünk el sétálni, muszáj kiszellőztetni a fejem.
Nagy pelyhekben hull a hó. Csaba fél kézzel átöli Ágit, úgy sétálnak körbe, körbe a lakótelepen. A harmadik körnél Ágnes átfogja a fiú derekát.
De szép pár, mi is ilyenek voltunk a feleségemmel, csakhogy annak harminc éve, sóhajt egy nagyot a házmester, és nekilát a hóseprésnek.

“Nagytakarítás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Barátság, szerelem örök zöld témák. Szépen vezetted le a történetet. Gratulálok.

    Szeretettel,
    Etel

Szólj hozzá!