A menyasszony

Összes megtekintés: 102 

Késő éjjel volt már, a lakodalom pedig javában zajlott. Izzadt párok ropták megállás nélkül a zenekar ritmusaira, az egyik koszorúslány pedig órákkal korábban eltűnt a vőlegény tanújának a társaságában. Pincérek sürögtek-forogtak megrakott tálcákkal, a pultosok pedig fáradhatatlanul mérték az újabb és újabb italokat a szomjazó vendégek számára. Egyetlen ember támasztotta csak lustán a bárpultot: a menyasszony tanújának a bátyja.
Unottan nézet végig a szórakozó vendégseregen, miközben fröccsét kortyolgatta. Szinte észre sem vette, ahogy a lány kimelegedve huppant le a mellette levő székre, s csak akkor nézett fel, amikor az rendelt magának egy ásványvizet.
-Gyönyörű vagy ma este, szebb, mint valaha.
A menyasszony a tánctól kipirult arccal pillantott a férfira.
-Köszönöm, Gábor.
-Hozzám kellett volna jönnöd inkább -a férfi mondata meglepte a lányt, mivel tisztán csengett, nyoma sem volt benne részegségnek vagy bánatnak. Lassan felé fordította a fejét, és mélyen a szemébe nézett.
-Mégis mióta gondolod így?
-Évek óta.
-Sajnálom.
-Még nem késő, még elmehetnénk. Ha most megszökünk, holnap új életet kezdhetünk, együtt.
-Ezzel egy kicsit elkéstél.
-Láttalak este, miután azt hitted, mindannyian lefeküdtünk; az ágyad szélén ültél, és olvastál.Láttalak, ma reggel, ahogy felkeltél, kávét főztél, és kiültél a kertbe elolvasni az újságot, miközben a macska hátát vakargattad. Éveken át, minden reggel ezt tetted. Aztán pedig anyu segített sminkelni, öltözködni. Az én édesanyám.
Láttam, ahogy Era töltötte neked a pálinkákat, miközben hárman rengeteget nevettetek. Olyan volt ez, mint bármelyik nap, amit nálunk töltöttél, mégis más. Semmi sem változott.
-De igen. Ez az esküvőm napja. Férjhez mentem, Gábor.
Pár percre csend állt be a beszélgetésben, ami alatt a menyasszony rendelt magának egy pohár fehér bort.
-Szereted őt? Vagy még egy kicsit engem is szeretsz?
A menyasszony szeme a távolba révedt, másodpercek múlva válaszolt csak, lassan, minden szót megfontolva.
-Szeretem őt. Tiszta szívemből. Amikor megismertem, már akkor tudtam, hogy ő lesz a férjem. Ugyanakkor soha, egyetlen pillanatra sem szűntem meg szeretni téged – a vallomás súlyos pallosként lebegett kettejük felett. Italukat kortyolgatva nézték a táncoló násznépet.
-Akkor mégis miért…?
-Miért mentem hozzá, nem nem hozzád? Azért, amiért nem kérted meg a kezemet hat éve a tónál, miközben a hattyúkat etettük. És pont ugyanazért, amiért te még mindig itt laksz a faluban, én pedig több száz kilométerre innen. Mert így döntöttünk. Már akkor, hat éve tudtuk, hogy nincs közös jövőnk.
-Emlékszem arra a napra, arra az estére. Anyu szülinapja volt. Aznap este beszéltünk először a házasságról.
-Igen, kint ültünk a kapu előtt, a fűben, fogtad a kezemet, és a jövőről beszélgettünk. A közös vállalkozásról, amit majd átveszünk a szüleidtől. Közben pedig a csillagokat néztük. Életem egyik legszebb napja volt, egy percig elhittem, hogy együtt élhetünk majd.
-Mégis máshoz mentél hozzá.
.Így van. És tudod, mi ennek az oka? Azóta a nap óta egyszer sem kerestél. Nem hívtál fel, nem írtál levelet, és nekem sem válaszoltál.
-Te sem.
-Én.. én kerestelek eleinte. De egyetlen levelemre sem válaszoltál, így hát abbahagytam. Féltem, te talán nem érzel úgy irántam, ahogy én teirántad.
-Pedig nem így volt. -Gábor szomorúan sóhajtott, és kért két pálinkát a pultostól. -A régi idők emlékére – mondta gunyorosan, koccintottunk, majd felhajtotta az egészet.
-Most már tudom. De te nem tudtad otthagyni miattam a vállalkozást, én pedig szintén nem adtam fel érted az életemet. Megtehettük volna. De nem tettük, és jól van ez így.
-Tényleg így gondolod?
-Igen. Nem telt el nap, és nem is telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád. Szeretlek, Gábor, de Balázs nekem nem csak valami pótlék. Nem csak valaki, akivel azért vagyok, mert nem lehetek veled. Ő a másik felem, aki úgy fogad el, amilyen vagyok, szeret, és én is őt. Mindenben támogatjuk egymást, és nincsenek titkaink sem. Amikor ma kimondtam neki az igent, akkor éreztem, hogy teljes lett az életem. Ha viszont ma veled álltam volna az oltár elé,csak ideig-óráig lennénk boldogok. Te mindig akartál gyereket, nem? -a menyasszony keserűen elmosolyodott. -Erről is beszéltünk aznap este.
-Hát persze!
-Én viszont nem. Ahogy ide költözni sem akarnék soha. És hidd el nekem, idővel emiatt meggyűlölnénk egymást. Balázs viszont mindezt elfogadta. Na és az öcséd? Ő a legjobb barátom, de bele se merek gondolni, hogy érezné magát, ha a mi esküvőnkön állna mellettem. Nem igazán vagytok jó viszonyban, te is tudod.
Sosem akarlak gyűlölni, és azt sem szeretném, hogy te gyűlölj. Így viszont örökké a szívemben maradsz, pont olyan ártatlan gyermeki szerelemmel, amit fiatalon egymás iránt éreztünk.
A menyasszony kitörölt egy kósza könnycseppet a szeméből, majd régi barátjára mosolygott.
-Gyere, add nekem az utolsó táncot, hogy lezárhassuk végre a közös fejezetünket, és boldog feleség lehessek.

“A menyasszony” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Blandina!
    Szép romantikus történet ! Csak valami mindig közbejön,
    vagy hirtelen megváltozik a gondolkodási mód, mint ahogy
    ebben a novellában is!
    Szeretettel és élménnyel olvastam!
    Gratulálok….Babu
    💝💝💝

  2. Olvasmányos, mondhatni izgalmas történet volt. Szinte egy szuszra olvastam el. Örülök, hogy nem hagyott ott csapot-papot, nem rúgta fel a frissen kötött házasságot egy olyan valakiért, akinek már sokkal korábban is alkalma lett volna összekötni vele az életét, de úgy látszik, mégse volt olyan az számára akkor olyan fontos. Talán most ébredt rá igazán, hogy mit veszített, hogy a lány másé lett.

    Szeretettel: Rita

    🌷

  3. Van az úgy az életben, hogy a szerelem nem elég? A legtöbb ember nem ésszel dönt kedves Blandina. Én csodálom azt aki igen. Szeretettel olvastalak: Éva💐

Szólj hozzá!