Kedves Barátom,
az emberek többsége üzemszerűen éli az életét. Ismétlődő történések általában ugyanazokkal a szereplőkkel. Változás, változtatás, változatosság alig-alig.
Vannak emberek, akik elfogadják ezt az üzemszerű életet, ez jelent nekik biztonságot a mindennapokban. Sőt, kifejezetten félnek, tartanak a változtatástól, a változástól. Megalkuvás ez az élettel, az élet által kínált helyzettel.
Az ilyen embereknek többnyire csak rossz pillanataik lehetnek. Az ember a megélt pillanatainak az összessége.
Boldog pillanatokat szeretnék megélni, minél többet.
Egy plébános ismerősöm szerint a véletlen neve jó Isten. Az atyának valahol igaza is van, meg nem is. Azért tenni, küzdeni kell, szoktuk mondani, hogy semmi nem véletlen. Hát igen, mindennek van előzménye.
A boldogságért is tenni kell, talán azért a legtöbbet. És leginkább küzdeni kell. Így születnek a csodák.
Ma már kimerem jelenteni, hogy megérintett a szeretet, a szerelem, megérintett a csoda…
Kérdezhetném, hogy miért pont most? Miért ennyi évesen? Minderre én csak annyit mondok, hogy miért ne!
Hajlamos vagyok még néha azt hinni, hogy álmodok, és egyszer csak fölébredek. Hányszor és hányszor jártam már így!
Kedves Barátom,
hinnünk kell a csodákban! Ha nem hiszünk, nem vagyunk többek az üzemszerű életet élő embereknél. Mondhatjuk akár, hogy élő halottak vagyunk.
Bármeddig tart ez a megharcolt boldogság, a megélt pillanatok már a miénk. A jó Isten pedig vigyázó szemét rajtunk tartja.
Üdv a barátod részéről:
Kedves Béla!
Fura egy művet kettősponttal befejezni. 🙂 Röpke kis prózád képet ad egy világképről, ahogy te érzed, ahogy szeretnéd, és ahogy szerinted sokan mások érzik.
Egy biztos. A te csodád a sajátod és csak gratulálni tudok hozzá, hiszen nyilván megküzdöttél érte, mint ahogy írásodban fejtegeted is.
Üdv.
Kit