Változások Egerben emléktöredékeim tükrében

Hogy mit tudok Egerről? Annyit mindenképpen, mint amennyit egy átlag turista tud. De talán egy kicsit mást is, közel 70 évre visszaemlékezve. A gimnáziumban Gárdonyi Géza könyvét kaptam jutalomkönyvként, az Egri csillagokat. Természetes, hogy érdekelni kezdett a vár, a környék és a város. Láttam már fényképet Egerről, szüleimet Gárdonyi sírjánál kirándulásuk emlékeként. Négy éves koromban Sirokon nyaraltunk anyámmal, és a következő évben is. Kis gyermekkoromból nagyon élesen maradtak meg bennem a képek, hangok. Izgalmasnak tűnt később az a feltételezés, hogy az egri várból földalatti alagút vezetett a siroki várhoz.
A debreceni egyetemen, az általános orvosi karon mi voltunk az a reform évfolyam, akik kórházi gyakorlataikat a nyári szünidőben töltötték le. Mi 1952-ben Egerbe kerültünk. Három lányhallgató az Irgalmasoknál kapott szállást az emeleten, a folyosó végén csak egy ajtó választott el bennünket az elmeosztálytól. A bel osztályi viziten is részt vettünk itt, de bizonyára kevésszer lehettünk ide beosztva, mert alig maradt meg bennem több kép, mint a hűvös kórterem szürke kő padlója. A gyermekgyógyászati gyakorlatok is Egerben zajlottak számunkra. Gy. főorvos mellett egy igen fáradhatatlan kolleganő dolgozott, Tövisi Anikó. Az ő munkatempója mellett inkább csak figyelhettük a tanulni valókat. Intenzív osztálynak még híre se volt a második világháború utáni időkben. Találékonyságuk következtében egy mózeskosár szolgált intenzív részlegként, ebbe került 2 meleg vízzel töltött palack közé egy apró kis beteg, B. Izolda. Hogy felnőtt-e, és mi lett a sorsa, érdekes lenne megtudni.
Az Irgalmasok kórháza mellett a patak parton volt Német néni trafikja. Ha valamire szükségem volt, hozzá fordultam segítségért. A csapvíz nem volt kellemes hajmosáshoz, úgy összeragadt a hajam, alig lehetett kifésülni. A patakból merítettem vizet a Német nénitől kölcsönzött zománcos kancsóba. A piac nem volt messze, finom gyümölcsöket vettünk, néha a Dobó téren is. Akkoriban a gyümölcsborok voltak divatban, meggy és alma, inkább üdítőitalnak nevezném ezeket a finomságokat. Szerettünk volna néha kirándulni kerékpárral, de erről álmodni se lehetett. A munkások is csak kiutalásra vásárolhattak Csepel kerékpárt. Mi pedig, úgy-e, egyáltalán nem számíthattunk munkásnak. A „bervások”, igen. Akik a Bervában dolgoztak, kötelező vizsgálatokra jártak időnként a kórházba. Már messziről meg lehetett ismerni őket jellegzetes sárgás-vörös hajukról. Állítólag zománcos edényeket gyártottak és a festék miatt kapták ezt a hajszínt.
Következő nyáron „ a Vincében” laktunk. A kórház tetőterén építettek 2 szobát a hallgatók számára. Felügyeletünkkel egy férfit bíztak meg, talán személyzetis volt, eredeti foglakozása kondás volt állítólag. Reggelenként szigorúan ellenőrizte a blokkoló órát, hogy jelen voltunk-e reggel nyolckor, munka kezdéskor. Természetesen jelen, hiszen bent laktunk a kórház területén. Ezt mindig érdekesnek találtam később is. Azt, hogy valamelyik orvos este kilenckor távozott- e a munkából 4 óra helyett, sose ellenőrizte senki.
A jó sorsunk a Halmos főorvos úr osztályára vezetett bennünket. Volt egy nagyon ügyes orvosnő az osztályon, Dr. Vargáné, de szabadságra engedte főorvos úr. A férfi orvos, Dr. A. főleg a járványosztályon dolgozott. Négy hallgatóval vállalta a főorvos úr a bel osztály ellátását. Megbízott bennünk, de lelkiismeretes munkát várt el tőlünk. Mindenkinek olyan kellemes főnököt kívánok az életben, amilyen ő volt.
A szülészeten Ónodi főorvos fogadott bennünket, engem külön megtisztelt a névrokonság révén, hogy tiszteletbeli rokonnak fogadott. Az osztályokon dolgoztak még a régi apácák közül néhányan, rezzenéstelen arccal, kitartóan és fáradhatatlanul tették a dolgukat. Bennem egy műtősnő, Hilária emléke maradt meg, már számomra furcsa neve miatt is.
A gyakorlatokon Pankotay doktor foglakozott velünk. Jó humorú, megértő oktató volt. Mikor egy gátvarrást bízott rám a szülőszobán, megjegyezte, úgy dolgozzak, hogy a férjnek ne kelljen térképet mellékelni az általam ellátott területhez. Területi munkaként tanácsadásra jártunk vele, Bélapátfalvára leginkább. A méhrákról kellett tartanom egyszer egy felvilágosító előadást. Remélem, most már elfogadhatóbb szöveget tudnék összeszedni, de sajnos, még mindig keveset ahhoz, hogy elegendő reményt nyújthassak bárkinek is a gyógyuláshoz.
A sebészeten 2 nagyon jól képzett férfi orvos dolgozott Póka főorvos úr osztályán, Szabó és Török doktorok. Altatni néha nekünk kellett, hallgatóknak. Altatógépről csak álmodni lehetett volna abban az időben. Ami mély nyomot hagyott bennem, egy mezőkövesdi tetanuszos fiatalember kezelése. A sötét szobába bármilyen csendesen igyekeztünk is bemenni, izomgörcsöket váltott ki nála minden kis inger. Nem tudom, mi lett a sorsa.
Esténként egy állami gazdaságba sétáltunk ki, frissen fejt tejet inni. Ma hiába keresnénk, ott épült fel a Csebokszári lakótelep.
Természetesen sokszor voltunk később is Egerben, néha csak egy ebédre vagy a cukrászdába ugrottunk át Miskolcról. A lányomnak a kedvenc butikunkból vettünk ruhákat, ami sajnos, már megszűnt. Voltunk orvosi kongresszusokon is, mindig szívesen jöttünk. A gyerekeimnek tréfásan meséltem, miről nevezetes a Foglár utca? Itt járt Petőfi is, és itt lakott egykor a nagynéném is. Örömmel látom, hogy rengeteg ház és lakás épült. A régiek szépen kifestve, igazi kellemes város Eger. Míg nem volt ez a rengeteg turista, inkább magunkénak éreztük. De ez ma a fejlődés rendje.

“Változások Egerben emléktöredékeim tükrében” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Magdika!
    Nagy szeretettel olvastam a számomra nagyon érdekes szakmáról.
    Orvos családban nőttem fel ,amúgy hasonló szakmában dolgozott a két
    lánytestvérem ,az öcsem gyógyszerész.
    Az én szakmámat is klinikán végeztem ,mint biológus végzettséggel
    klinikai laboratóriumban töltöttem munka éveimet.Szeretem ezt a témat
    nagyon!Gondolom még sok hasonló emlékeid vannak .Még visszafelé is fogok
    olvasni írásaidból.
    Szépen, nyugodtan gördül emléked Egerrel kapcsolatban!
    Gratulálok sok szeretettel……..Babu

    💞💞💞

  2. Kedves Magdika!
    Színes beszámolód kíváncsian olvastam. Sajnálom, hogy a borairól nem esett szó. Örömmel olvastam.
    Rózsa
    🌹

Szólj hozzá!