A Mester

A Mester a nápolyi hajnalt csodálta, szemét az azur ég kéksége felé fordította és álmodott. Egyszerre női sikoly jajjdult bele a csöndbe s az álmodó felé egy tarkaruhás lány, meg egy öregember közeledett.

A lány arca kék volt, az ajkáról vér cseppent az állára és sírt. Az öregember részeg volt, a lány kezét fogta s az álmodozó férfi felé húzta.

Miért ütöd ? – kérdezte a Mester,
– Mert lusta – mondta az öregember. Mindig azt mondja, fáj a feje, meg a tüdeje, meg a torka és sose akar énekelni. Az éjjel majdnem semmit se kerestünk, pedig öten vannak még otthon és nagyon várják a kenyeret,

– És miért vezetted ide hozzám?
– Hogy énekeljen neked.

-Idegen vagy ugye uram ? Hallgass meg kérlek egy dalt, meglátod milyen szép lesz.

– De nem lehet szép egy dal, ha véres ajak énekli. Minek ütötted meg? -Kije vagy neki?
– A lányod ?
– Az hát. Persze, hogy a lányom. Tud az vére­sen is énekelni, ha akar. Hallgasd csak uram, Mária nagyon szépen énekel.A kezében tambura volt, megpengette húrjait s a lányt meglökte könyökével.

És a véres szájról felzengett az ének. Felhangzott az ég kéksége felé,olyan volt mint az átok és éles, színes, mint a meg­váltás utáni vágy.

– Mennyiért adod nekem? kérdezte a Mester s a lány könnyeit letörölte a zsebkendőjével..

Egy év múlva:

A Villa előtt kocsi állott meg, virággal volt megrakva. Az ablak függönye szétlibbent, a Mester sápadt arcán végigsiklottak a napsugarak s a virághalomból pompás illat röppent fel hozzá.
-Hozzátok be mondta és szórjátok el a szobába.

Legyen egyszer a földön is mennyország.Az ablaktól visszalépett, fejét a két kezébe szorította és megremegtek az ajkai.

– Legyen a földön is egyszer mennyország. Az élet nagy sejtelmei, a homályos játékok pattanjanak ki egyszer szent valósággá s üljön diadalt az élet. Hogy meddig, az ő dolga. Csak jöjjön egyszer, szép nagy glóriával és ölelkezzen az emberrel.

A Mester szerelmes volt s tegnap, a Mária első operaházi sikere után, azzal tette le a dirigáló­pálcát, hogy feleségül veszi.A virágokat a szőnyegekre szóratta, azután Máriához ment.

– Nézd mondta – eljöttek hozzád a virágok,hogy ők is lássanak egyszer szépet. A Mária szája ekkor már nem volt véres,a kékség elfehéredett az arcán s nagy, ibolya szemei­ben, a hála könnyei csillogtak. Fehér ruhában volt,puha csipkék között, mint a nagyon kedves emlék s olyan volt ezen a napon, mint a korai rózsa, mire hópelyhek hullanak rá.

A Mester kezéért nyúlt, dús szempillái lezárultak s a meleg kezeket az arcához szorította Köszönöm – súgta halkan.

Imádom a drá­gaságod, imádlak drága Mesterem.S az esküvőnek vége lett…A tanítványok kórusban kívántak szerencsét a Mesternek s egyikük egy kottalapot nyújtott át neki.

– Egy dal – mondta.

A címe – Nápolyi virág .A házassága emlékére Írtam Mester. Fogadja

szeretettel tőlem. S egy hónap múlva Mária is eljátszotta a dalt és akkor éjjel nyugtalanul aludt. Másnap megint eljátszotta s az urának azt mondta, hogy az nagyon tetszik neki s mikor játszik tökéletesen boldognak érzi magát.

Nápoly! – mondta hangosan, mikor egyedül maradt s a dalt a szívéhez szorította.Nem volt az remekmű, csak tambura akkord nagyon sok volt benne. Csupa tambura akkord. Nápoly, kék reggelek, csúnya és nagyon édes emlékek.S a Mester megköszönte a tanítványnak:

– Nem vagy zseni, – mondta neki, – de sokan vannak akik nem zsenik és mégis azok.Fiam,én megjutalmazlak ezért a dalért, mert a feleségemnek nagy, őszinte boldogságot szereztél vele s ezért, nagyon meg akarom jutalmazni: zsenivé teszlek.

Na, ne hajlongj. Én már túl vagyok az ilyesmin . . . Mutogattál néhányszor nekem valami sületlenségeket, mik is voltak azok?

– Szimfóniák Mester.

– Ja, igen. Hát nézd. Hozzál el nekem egy ilyen szimfóniát, majd csinálunk belőle valamit. Aztán előadjuk. Aztán már minden magától megy. Végre is, elég vén fiú vagy már, ideje, hogy szent legyél.

– Oh Mester…A szemeiben hálakönnyek csillogtak s a szim­fóniáért szaladt.

– Jaj de drága vagy, hogy segíted ezt a fiút -mondta Mária az urának s mikor megint egyedül maradt, a szemét lehunyta, az ajkai nyitva marad­tak s csak bal kézzel játszott a zongorán. Csak az akkordokat. A tamburákat. És megint hangosan mondta:- Nápoly! – és megint a szívére szorította a dalt. Nápoly kékséget, a tarka ruháját, a tam-buráját. És egy öreg ember sovány kezét…,a régi életét.

Hiszen maga egy zseni, hallja-e ?

– Oh, művésznő – hajlongott a tanítvány.

– Na ne szerénykedjen. Nézze a kritikákat.Szédületes!

– Oh művésznő – hajlongott a tanítvány.És az est homályba vonta a szobát és az esti ho­mályban két fiatal száj egymásra forrt. Tambu-rázott a szájuk.

Félév múlva:.

A mester beteg. Ágyban fekszik. Lázas. Lázas és mégis fehér az arca. A keze a szívén van, szép fehér a keze s a homlokán finom gyöngyözések. A homloka is fehér. Mária úgy áll az ágyánál,mint ezüst vázában valami karcsú tulipán. A Mester elküldi. Egyedül akar maradni a tanítványával.

– Fiam – mondja neki. Nekem van egy kérésem fiam. Én nem bírom el, hogy te és ő … én belehalok ebbe, szívem nem bírja el. Utazzál el fiam. Valahová messze Tedd meg nekem.. Én is tettem érted valamit. Te fiatal vagy még. Én … már csak őbenne élek.

Ugye fiam, megteszed nekem?

– Mester! Már utazom is! – mondta a tanítvány

S Mária kint várta.

Mit beszéltél vele?

-El kell utaznom.

– Neked ?

– Igen. Nem lehetek hálátlan.

– És … hová utazol ?

– Nápolyba.

– És mikor utazol ?

-Kilenc órakor.

– Már, kilenc órakor?

-Igen.

-Azt ígértem, hogy azonnal utazom.

-Beláthatod, nem lehetek hálátlan.

-Hanem én úgy tudom, hogy Nápoly felé tízkor is indul egy vonat.

– Igen mondta a nő ,és ő is tízkor elindult.

Vége.

“A Mester” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Jól megírt, szép történet. Az Örök visszatérés c. film jut erről az eszembe…a hálátlan szerelmesek. Azt hiszem hogy a szerelem, az egyik legerősebb kötelék az emberi kapcsolatokban. A szüleinket is elhagyjuk miatta, gyakran akaratuk ellenére is.

  2. Kedves Ónódy Magdika!
    Ezt a megjegyzésedet én is osztom!
    Azt szoktam csinálni ,hogy névsor szerint keresgélek,ami unalmas egy kicsit !
    Köszönöm szépen ,hogy itt voltál!

    Szeretettel…Babu😊

  3. Kedves Magdika!
    Köszönöm szépen,hogy olvastad!
    Igen,van a szerelemnek egy titka,amit csak
    a szerelmesek ismernek.
    Sok szeretettel….Babu😄

  4. Kedves Rita !
    Hálásan köszönöm,hogy olvastad!
    Az életben mindig vannak ilyen fura dolgok.
    Nem minden megy törvény szerint!
    Sok szeretettel….Babu😃

  5. Valamilyen oknál fogva nagyon ritkán tudom megkapni a gépen az írásaitokat, de igyekszem figyelni, mikor sikerül. Ónody Magdolna

  6. Drága Babu!
    Elnezésedet kérem a hozzászólásomban lévő elírásért, új a gépem és még nem ismerem eléggé. Előfordúl, hogy felül birál és tetszése szerint javít, ami persze nem jó. Nem mindig vettem észre időben.
    Szeretettel.
    Magdi

  7. Kedves Babu!

    A szerelem néha elvakít, romantikus szépen megírt történetéhez sok szeretettel gratulálok.
    Magdi🥀

  8. Kedves Babu!

    Romantikus, szép történet volt. Bizony a szerelmes ember hálátlan, fontosabbak a saját érzései, vágyai, mint a másik, aki egykor megmentette az életét.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!