A Mester

Összes megtekintés: 74 

A Mester a nápolyi hajnalt csodálta, szemét az azur ég kéksége felé fordította és álmodott. Egyszerre női sikoly jajjdult bele a csöndbe s az álmodó felé egy tarkaruhás lány, meg egy öregember közeledett.

A lány arca kék volt, az ajkáról vér cseppent az állára és sírt. Az öregember részeg volt, a lány kezét fogta s az álmodozó férfi felé húzta.

Miért ütöd ? – kérdezte a Mester,
– Mert lusta – mondta az öregember. Mindig azt mondja, fáj a feje, meg a tüdeje, meg a torka és sose akar énekelni. Az éjjel majdnem semmit se kerestünk, pedig öten vannak még otthon és nagyon várják a kenyeret,

– És miért vezetted ide hozzám?
– Hogy énekeljen neked.

-Idegen vagy ugye uram ? Hallgass meg kérlek egy dalt, meglátod milyen szép lesz.

– De nem lehet szép egy dal, ha véres ajak énekli. Minek ütötted meg? -Kije vagy neki?
– A lányod ?
– Az hát. Persze, hogy a lányom. Tud az vére­sen is énekelni, ha akar. Hallgasd csak uram, Mária nagyon szépen énekel.A kezében tambura volt, megpengette húrjait s a lányt meglökte könyökével.

És a véres szájról felzengett az ének. Felhangzott az ég kéksége felé,olyan volt mint az átok és éles, színes, mint a meg­váltás utáni vágy.

– Mennyiért adod nekem? kérdezte a Mester s a lány könnyeit letörölte a zsebkendőjével..

Egy év múlva:

A Villa előtt kocsi állott meg, virággal volt megrakva. Az ablak függönye szétlibbent, a Mester sápadt arcán végigsiklottak a napsugarak s a virághalomból pompás illat röppent fel hozzá.
-Hozzátok be mondta és szórjátok el a szobába.

Legyen egyszer a földön is mennyország.Az ablaktól visszalépett, fejét a két kezébe szorította és megremegtek az ajkai.

– Legyen a földön is egyszer mennyország. Az élet nagy sejtelmei, a homályos játékok pattanjanak ki egyszer szent valósággá s üljön diadalt az élet. Hogy meddig, az ő dolga. Csak jöjjön egyszer, szép nagy glóriával és ölelkezzen az emberrel.

A Mester szerelmes volt s tegnap, a Mária első operaházi sikere után, azzal tette le a dirigáló­pálcát, hogy feleségül veszi.A virágokat a szőnyegekre szóratta, azután Máriához ment.

– Nézd mondta – eljöttek hozzád a virágok,hogy ők is lássanak egyszer szépet. A Mária szája ekkor már nem volt véres,a kékség elfehéredett az arcán s nagy, ibolya szemei­ben, a hála könnyei csillogtak. Fehér ruhában volt,puha csipkék között, mint a nagyon kedves emlék s olyan volt ezen a napon, mint a korai rózsa, mire hópelyhek hullanak rá.

A Mester kezéért nyúlt, dús szempillái lezárultak s a meleg kezeket az arcához szorította Köszönöm – súgta halkan.

Imádom a drá­gaságod, imádlak drága Mesterem.S az esküvőnek vége lett…A tanítványok kórusban kívántak szerencsét a Mesternek s egyikük egy kottalapot nyújtott át neki.

– Egy dal – mondta.

A címe – Nápolyi virág .A házassága emlékére Írtam Mester. Fogadja

szeretettel tőlem. S egy hónap múlva Mária is eljátszotta a dalt és akkor éjjel nyugtalanul aludt. Másnap megint eljátszotta s az urának azt mondta, hogy az nagyon tetszik neki s mikor játszik tökéletesen boldognak érzi magát.

Nápoly! – mondta hangosan, mikor egyedül maradt s a dalt a szívéhez szorította.Nem volt az remekmű, csak tambura akkord nagyon sok volt benne. Csupa tambura akkord. Nápoly, kék reggelek, csúnya és nagyon édes emlékek.S a Mester megköszönte a tanítványnak:

– Nem vagy zseni, – mondta neki, – de sokan vannak akik nem zsenik és mégis azok.Fiam,én megjutalmazlak ezért a dalért, mert a feleségemnek nagy, őszinte boldogságot szereztél vele s ezért, nagyon meg akarom jutalmazni: zsenivé teszlek.

Na, ne hajlongj. Én már túl vagyok az ilyesmin . . . Mutogattál néhányszor nekem valami sületlenségeket, mik is voltak azok?

– Szimfóniák Mester.

– Ja, igen. Hát nézd. Hozzál el nekem egy ilyen szimfóniát, majd csinálunk belőle valamit. Aztán előadjuk. Aztán már minden magától megy. Végre is, elég vén fiú vagy már, ideje, hogy szent legyél.

– Oh Mester…A szemeiben hálakönnyek csillogtak s a szim­fóniáért szaladt.

– Jaj de drága vagy, hogy segíted ezt a fiút -mondta Mária az urának s mikor megint egyedül maradt, a szemét lehunyta, az ajkai nyitva marad­tak s csak bal kézzel játszott a zongorán. Csak az akkordokat. A tamburákat. És megint hangosan mondta:- Nápoly! – és megint a szívére szorította a dalt. Nápoly kékséget, a tarka ruháját, a tam-buráját. És egy öreg ember sovány kezét…,a régi életét.

Hiszen maga egy zseni, hallja-e ?

– Oh, művésznő – hajlongott a tanítvány.

– Na ne szerénykedjen. Nézze a kritikákat.Szédületes!

– Oh művésznő – hajlongott a tanítvány.És az est homályba vonta a szobát és az esti ho­mályban két fiatal száj egymásra forrt. Tambu-rázott a szájuk.

Félév múlva:.

A mester beteg. Ágyban fekszik. Lázas. Lázas és mégis fehér az arca. A keze a szívén van, szép fehér a keze s a homlokán finom gyöngyözések. A homloka is fehér. Mária úgy áll az ágyánál,mint ezüst vázában valami karcsú tulipán. A Mester elküldi. Egyedül akar maradni a tanítványával.

– Fiam – mondja neki. Nekem van egy kérésem fiam. Én nem bírom el, hogy te és ő … én belehalok ebbe, szívem nem bírja el. Utazzál el fiam. Valahová messze Tedd meg nekem.. Én is tettem érted valamit. Te fiatal vagy még. Én … már csak őbenne élek.

Ugye fiam, megteszed nekem?

– Mester! Már utazom is! – mondta a tanítvány

S Mária kint várta.

Mit beszéltél vele?

-El kell utaznom.

– Neked ?

– Igen. Nem lehetek hálátlan.

– És … hová utazol ?

– Nápolyba.

– És mikor utazol ?

-Kilenc órakor.

– Már, kilenc órakor?

-Igen.

-Azt ígértem, hogy azonnal utazom.

-Beláthatod, nem lehetek hálátlan.

-Hanem én úgy tudom, hogy Nápoly felé tízkor is indul egy vonat.

– Igen mondta a nő ,és ő is tízkor elindult.

Vége.

“A Mester” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Jól megírt, szép történet. Az Örök visszatérés c. film jut erről az eszembe…a hálátlan szerelmesek. Azt hiszem hogy a szerelem, az egyik legerősebb kötelék az emberi kapcsolatokban. A szüleinket is elhagyjuk miatta, gyakran akaratuk ellenére is.

  2. Kedves Ónódy Magdika!
    Ezt a megjegyzésedet én is osztom!
    Azt szoktam csinálni ,hogy névsor szerint keresgélek,ami unalmas egy kicsit !
    Köszönöm szépen ,hogy itt voltál!

    Szeretettel…Babu😊

  3. Kedves Rita !
    Hálásan köszönöm,hogy olvastad!
    Az életben mindig vannak ilyen fura dolgok.
    Nem minden megy törvény szerint!
    Sok szeretettel….Babu😃

  4. Drága Babu!
    Elnezésedet kérem a hozzászólásomban lévő elírásért, új a gépem és még nem ismerem eléggé. Előfordúl, hogy felül birál és tetszése szerint javít, ami persze nem jó. Nem mindig vettem észre időben.
    Szeretettel.
    Magdi

  5. Kedves Babu!

    Romantikus, szép történet volt. Bizony a szerelmes ember hálátlan, fontosabbak a saját érzései, vágyai, mint a másik, aki egykor megmentette az életét.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!