Az első csók

Összes megtekintés: 192 

Az öregasszony átszólt a kerítésen.

– Ágnes, Péterke készen van, aztán indulhattok.

– Jó, aztán indulunk- mondta a lány és magához vette a könyveit. Két könyve volt és három füzete. Gondosan összekötötte őket, aztán lehajolt és gyengéd mozdulattal megsimogatta a kutya fejét.

– Na, Bodri, aztán várjál, – susogta csöndesen. Átmászott a kerítésen. Szoknyája ráakadt az egyik karóra. Az öregasszony odament és segített neki. Péterke a kapunál állt s ártatlanul, szinte együgyüen nézte a leányka formás lábacskáit.

– Szerusz, – mosolygott eléje.

Ágnes ránevetett.
– Szervusz, Péterke. Én ma pirított puliszkát ettem.

– Az is étel, – hagyta rá Péterke, – de a zsíros kenyér jobb. Az öregasszony megigazította a fiú sapkáját, de az öntudatosan visszatolta a helyére.

– O, de szépek vagytok! O, lelkeim! Mosolygott, gyönyörködött bennük. A leányka kicsi volt, alacsonyabb Péterkénél. Keskeny, fehér homloka ragyogott a napsütésben. Szemei tisztán és ártatlanul nevetgéltek a fiúra, aki most fölényesen rásandított s kezét a kilincsre tette.

– Megyünk?

– Megyünk.

– Aztán vigyázzatok egymásra s ne menjetek a patak felé.

– Jó, vigyázunk, – mondták egyszerre. Kiléptek a kapun és csöndesen, mintegy álomban mendegéltek a napfényes utcán.

– Patak? – mormogta Péterke.

– Patak, – susogta Ágnes. összenevettek s a patak felé mentek. Szótlanul lépegettek. Nagyon szép volt ez a csöndes, barátságos sétálás. Az iskola messze volt, egy óráig is eltartott az út. Szüleik egymásnak szánták őket s kacagott a lelkük ezen; ők erről semmit sem tudtak; járták ezt az utat csöndesen. Szilárd megegyezés volt közöttük. Ha Ágnes beteg volt, Péterke se ment iskolába. Ha Péterkét befogták valami házi munkába, az öregasszony csak átszólt a kerítésen.

– Ágnes, aztán ma nincs iskola. Ezzel minden rendben volt. Altatgató mesék, vidám mosolygások, közös játékok s megindító veszekedések fűzték össze a szívüket. Nem terveztek semmit, csak éppen szerették egymást. Ma különösen kedves volt a sétálás. A reggeli szél szelíden és puhán csókolgatta arcukat anyásan.

Az Andrásék kapujában egy macska sütkérezett. Amikor meglátta őket, megriadt és feliramodott az eperfára.

– Macska,- mondta Péterke.

Macska,- felelte vissza Ágnes.

De ezzel még nem intézték el véglegesen az ügyet. Ámulva – bámulva mosolyogtak, mert a macska nagyon ügyes volt, úgy kúszott fel az öreg fa derekán, mint valami csodamókus. Most ott ült egy vastag ágon s pajkosan nézegette őket.
Ők meg visszanéztek rá és nevettek.- Sicc! – riasztott rá Péterke. A macska nem mozdult, csupán fölemelte lábát, mintha fenyegetné Péterkét.

– Na látod? – mondta Ágnes. Péterke megcsóválta a fejét.

– A teremtésit, nagyon makacs, – mondta. Találkoztak Domokossal, az ács fiával. Nagy, hórihorgas lókötő volt, csillogó tekintetű, nagyhírű iskolakerülő.

– Mentek tanulni, mi?- kérdezte.

– Mendegélünk. Okos ember tanul ilyenkor.
– Mit? S azt is a szeretőjétől, mi?
– Te is eljöhetnél, apáddal együtt,- vágta rá Péterke.

– Na, gyere Ágnes, fussunk. Eliramodtak. Utánuk suhant a bódító koranyári szél, mely szerteszét hordta a föld minden jóságát s a föld felett nevető vidám felhők édes rokonszenvét. A falu közepén széles árok volt, azon csordult le a források friss vize.

– Nem bánod? – kérdezte Péterke.

– Nem, – és pajkosan mosolygott. Letértek az útról, a bokrok közé mentek. Néhány összehajtott ág volt itt, a ház. Péterke gyorsan bemászott az ágak alá és leült a fűbe. A fű derekáig ért. Ágnes a parton állott, a vizet csodálta.

– Gyere be a házba, – mondta Péterke. Ágnes lehajolt és bemászott Péterkéhez. Leült melléje, együtt nézték a vizet. A partról karcsú virágok hajoltak le s egy-egy ragyogó vízcsepp csókot lehellt szirmaikra.
– Honnan jő a víz?- kérdezte Ágnes.

– A főd gyomrából.

– És hová megy?

– A tengerbe.

– Hol van a tenger? Péterke elgondolkozott.
– A térképen,- mondta később. De a tenger rengeteg nagy víz. Tán az egész falut is elnyelné.
– Hűjj, ámult reá Ágnes, ez már nagy dolog.

– Istenem, Istenem – tette hozzá susogva, – de nagy a világ. Tekintetét az ághegyen feledte, melyen egy kicsi madár hintázott. A patak túlsó partján egy legény ült, horgászott. Most azt bámulták és Anikót, aki nagyhirtelenül csak a legény mellé libbent valahonnan. A legény letette a horgot.

– Na, kezdi,- mondta Péterke. Valóban, Anikó már a legény karjaiban pihegett.

– Meg kéne védeni, – mondta Ágnes.

– Már még mit ne! – legyintett reá Péterke.

– Hej, rupp! – kiáltotta most valaki. A pásztor volt, aki a palló közepén állott és kacagott. Anikó ellibbent a legény mellől, az pedig a pásztorhoz ment. Egy-két szó esett közöttük, aztán a pásztor hanyatt esett s testét elnyelte a patak gyors vize.

– Megkapta, – mondta Péterke csöndesen. A bokorra, mely alatt Anikóék csókolóztak, rászállott egy kicsi madár s énekbe kezdett. A pásztor kimászott a vízből s keservesen káromkodott.
– Na, – mondta Ágnes. Péterke megmozdult, ügyetlen, bohókás mozdulattal arca elé emelte kezét, mint a mókus, amikor mogyorót eszik.

– Próbáljuk meg, – suttogta. Ágnes zavartan mosolygott, nem tudta, mit kell tennie. Péterke letette a könyvét és félszeg mozdulattal megtörölte a száját, aztán Ágneshez hajolt. Ágnes elpirult, szemei riadtan ide-oda tekingettek, mint ijedt madarak.
– Védjed magadat,- susogta Péterke. Ágnes védte magát. Kicsi kezét ökölbe szorította és teljes erejével orrba vágta Péterkét.

Péterke hátra esettt és elmerült az illatos fűben. Messzire fröccsent orrából a vér. Péterke hirtelen felült és Ágnesre vetette magát, ütötte. Ágnes zokogni kezdett.

– Na, – mondta békítően Péterke, – mért bőgsz? Ágnes már nem sírt. Könnyes volt az arca s egy pillanatra a fájdalom kibeszélhetetlen szépségével elmerengett a dolgokon. Aztán megszólalt és már a szemei is nevettek.

-Haragszol? Péterke fölényesen válaszolt.

– Én nem.. . – Menjünk? Péterke fölemelkedett.

– Ebből tanulhattál, mondta férfiasan. Elindultak. A tanító kertje előtt egy pillanatra még megálltak. Arcukat a kerítéshez lapították s a rózsákban gyönyörködtek. Ügy csillogott fölöttük az ég, mint valami nagy, csodálatos, meleg anyai szem.
Vége.

“Az első csók” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa!
    Örvendek,hogy tetszett ez a kis történet!
    Gyerekszerelem elso csókját így is képzeltem el.
    Sok szeretettel láttalak az oldalamon!…..Babu😍😍😍

  2. Drága Magdika!
    Nagyon örvendtem látogatásodnak.
    Az első szerelemben minden szabad,plané,hogy még csak gyerekek.
    Hálás vagyok,hogy itt voltál!
    Sok szeretettel….Babu 😘😘😘

  3. Kedves Tibor!
    Nagyon örvendek a kedves látogatásnak.
    Ezek a gyermekek még nem tudják mi is törtent velük.

    Ágnes megijedt egy kicsit a csók miatt ,így amikor azt mondta
    Péterke:védekezzél!
    Nem értve mit is jelent ,így ösztönösen hirtelen orrba csapta.
    Tíz év múlva biztos nem vágná orrba a kedvesét.
    Nagyon szépen köszönöm kedves figyelmedet….Babu

    😄😄😄

  4. Drága Marika!
    Nagyon szépen köszönöm szívet melengető soraidat!
    Ami a neveket illeti,jobb ha nem is beszélunk róla!
    Kedves soraid jól estek!
    Sok szeretettel…Babu
    😘😘😘

  5. Drága Babu! Szeretettel olvastam kedves történetedet. Amiért külön is megdícsérlek az
    Ágnes és Péter nevekért. Mostanság olyan neveket adnak a gyerekeknek, hogy csak
    somolygok. Van egy ismerősöm, mindig elfelejtem az unokái nevét. Van közöttük
    Mandula, Sziromka, ezek még megjegyezhetők, a többit mindig elfelejtem.
    Ölellek.

    Mária

  6. Tény, h. egy igazi férfi nem üt meg nőt, de ők még gyerekek voltak, így nem lehettek tisztában a felnőttek “játékszabályaival” Érdekes történet volt. Szeretettel: Tibor 😎

  7. Aranyos történet. A gyerekek a felnőtteket utánozzák. Ezért is fontos a példamutatás, szoktam mondogatni a nagyoknak, ha kisebb gyerekkel, testvérrel stb. vannak együtt.
    Szeretettel gratulálok kedves Babu.

  8. Kedves Babu!

    A verekedést kivéve tetszett a történet. A kisfiúknak valamikor azt mondták, hogy a lányokat nem szabad bántani. Egymással verekedtek ugyan, de egy “rendes” fiú nem emelt kezet egy lányra. Igaz, hogy a lány kezdte, de akkor is.

    Jó, ez csak az én véleményem, ha nekik ez így megfelelt, akkor rendben. Talán a lány megtanulta, hogy nem érdemes orrba vágni a fiúkat.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!