Sárga árvácskás képeslap

Juditka élete első éveiben szüleivel, a nagyszülőknél lakott az ő tanyájukon, mikor iskolába ment akkor költöztek a városba. Korai éveiben megismert nagyon sok féle növényt a vadvirágokat, amit soha nem tépett le, csodálta a vadvirágos réten élő rovarokat, megtanulta, hogy csak nézni szabad, megfogni tilos, mert vagy őt bántják például a méhek, darazsak, vagy ha megsérül a szárnyuk a lepkéknek akkor meghalnak. A katicabogarak voltak a kedvencei, mert kezén is sétáltathatta amig el nem repültek.
Virágok közt a sargák voltak a kedvencei, ezért is történt, hogy amikor a nagymamája képeslapot vett a postástól, meglátott egy csodálatos szépet, amin csupa sárga árvácska volt.
Kérte mamáját.
-Ezt vegye meg mamám, ez nagyon szép.
– Dehogy veszem, még hogy ilyen csúnyát, hiszen sárga!
Kislány elhallgatott, anyukaja éppen a főzéssel volt elfoglalva nem figyelt a nagy vásárlásra, ugyanis az úgy történt, minden nap ment a postás vitte az előfizetett újságokat, nem volt még tv, internetről még nem is hallottak. Lehetett nála venni borítékot bélyeget meg képeslapokat.
Nagymama a konyha asztalon válogatott, ha egy névnapi lapot, akart venni, akkor úgy száz darabot átnézett, kiválasztott húszat, és azt csökkentve jutott el a legmegfelelőbb példányig.
A postás ezt nem bánta, mert külterületi kézbesítőként, nagy területet kellett bejárni neki, addig legalább kicsit pihent egy üdítő ital mellett.
Ezt az átszellemült idilli pillanatot zavarta, meg Juditka a különös kérésével, nem tudta, hogy a nagymama betegesen irtózik mindentől ami sárga. Ha tehette volna még a Napot is átfesteti, hogy ne sárguljon már ott azon a szép kék égbolton. Postás összerakta a maradék lapokat, miután mama kiválasztotta azt az egy darabot, bélyeget is kért hozzá, elmondta kinek fogja elküldeni, meghallgatta és elköszönt.
Nagymama dolgát végezve elvonult a szobájába, hogy alaposan átgondolva a legszebb írásával megírja az üdvözlő lapot.
Juditka boldogságtól sugárzó arccal közölte anyukájával,
-Ide nézz anyukám, a mama nem vette meg, de én megszereztem!
Anyukája meglepődve kérdezte,
-Ezt, hogy csináltad?
A kislány örvendezve mondta amig a mama nézegette a lapokat, én meg az újságban néztem a képeket és mikor a postás bácsi nem nézett oda rátettem az árvácskás képeslapra a Ludas Matyit és nem látta meg, igy itt maradt. Boldogan szorította, mint valami kincset, úgy érezte az az övé, amit fondorlatos módon megszerzett.
Anyukája meglepődött nagyon.
-Gyere kislányom üljünk le, ezt meg kell beszélnünk. Ilyent nem szabad csinálni, ez lopás és az nagyon csúnya dolog, hasonló tettekért a felnőtteket börtönbe zárják. A postás bácsi haza ér megszámolja a pénzt amit kapott a képeslapokér és a lapokat, észreveszi, hogy egy hiányzik, szomorú lesz, mert neki kell kifizetni, mert mindenért fizetni kell azért van pénz.
Juditka nagyon elkedvetlenedett, megkérdezte.
-Akkor most mi lesz? Nagyon sajnálom, nem akartam, hogy a postás bácsi szomorú legyen.
Anyukája nyugtatta
– Nem lesz semmi baj, holnap jön a postás bácsi és a perselyedbe gyűjtött pénzedből kifizetjük és akkor már a tiéd lesz.
-Félek, hogy haragszik rám, hogy elloptam.
-Nem fog haragudni.
Másnap jötta postás, már ki volt készítve a képeslap ára az asztalra, mondta neki az anyja,
-Tegnap véletlen itt maradt ez képeslap, kifizetjük.
Juditka nagyon örült, hogy igy dorgálás nélkül megúszta.

Teltek az évek a kislányból felnőtt lett már a főiskolát is elvégezte, a sztori rég feledve, mikor egy vita során, ami a személyiség kialakulásáról szólt, hogy milyen mértekben van hatással a jellem fejlődésére a nevelés, vagy az genetika.
Ő a nevelés elvét vallotta.
-Bármilyen géneket örököl egy gyerek a jelleme a neveléstől függ, nagyobb mertékben.
Elővette az azóta féltve őrzött sárga árvácskás képeslapot és megmutatta.
-Ez a bizonyítéka annak, hogy mit jelent a nevelés, ha akkor engem megdicsérnek, hogy ügyes vagyok, lehet, hogy tolvaj, rabló, bűnöző lennék, de az akkori beszélgetés során, egy életre megtanultam, hogy mindenért fizetni kell.