Gátszakadás

Gátszakadás

Az eső csak esett vigasztalanul már napok óta. A helyzet napról napra romlott. Minden nap kiment a terepre, hogy személyesen lássa a helyzet alakulását. Fekete esőkabátban végigjárta a legkritikusabb szakaszt. A gátakon hősies munkát végeztek az árvízvédelmi szakemberek és az önkéntesek.
Mindenkihez volt egy jó szava. Biztatta az embereket, hogy tartsanak ki. Ugyanakkor nagyon jól látta, hogy ha nem változik meg az időjárás, a helyzet reménytelenné válik.
Gondterhelten ült az íróasztal előtt. Mérlegelte a számításba jöhető megoldási lehetőségeket. Tudta jól, hogy a végső döntést neki kell meghoznia, ha a helyzet megkívánja.
Egyedül maradt a gondolataival. Rágyújtott egy cigarettára, füstkarikákat eregetve a szoba mennyezete felé. Előtte a térképek és a legfrissebb időjárás előrejelzések.
A vízállás egyre csak emelkedett. Tudta, hogy közeledik a kritikus pont, amikor bármelyik pillanatban bekövetkezhet a tragédia.
Mi a fontosabb? A város, a maga közel harminc ezres lakosságával, vagy a sziget, ahol összességében talán ugyanannyian élnek. Vagy ez, vagy az.
Felhívták a lakosság figyelmét a veszélyre, de nagyon jól tudta, hogy nem lehet megmenteni minden értéket a víz elöl. A házak, a föld, a termés ott marad. Egy élet munkája megy tönkre egyik pillanatról a másikra.
A szülei is a szigeten laknak. Ő is ott született, ott nőtt fel. Személyesen beszélt velük és még nagyon sok emberrel a szigeten. Ismerték őt, hallgattak a szavára. Kiürítették a házat, amit tudtak magukkal vittek, de nagyon sok minden ott maradt. Igyekeztek mindent felmenekíteni a padlásra.
Eltelt egy újabb nap. Az eső változatlan intenzitással szakadt. Megszólalt a mobiltelefonja.
A védekezést vezető szakember hívta a helyszínről. Tudta előre, mit fog mondani. Az emberek a végletekig elcsigázottak, a gátak veszélyesen átáztak, bármelyik pillanatban átszakadhat a gát. Röviden ennyi…
Ideje volt meghozni a döntést!
Vágják át a gátat a sziget felé! – adta ki az utasítást rekedt hangon. Fáradtan leroskadt a székre, fejét az íróasztalra hajtotta. Már több mint huszonnégy órája talpon volt.
Másnap reggel fájó tagokkal ébredt. A tükörbe nézve egy borostás, karikás szemű, félig ősz alak nézett vissza rá.
Odarendelte a helikoptert. Meg akarta nézni, mit végzett a víz a szigeten. Felzúgtak a gép rotorjai.
A sziget végtelen tengerré vált, csak a házak teteje, a fák csúcsai látszottak ki a mindent elborító víztömegből. A helikopter a szülei háza felett repült el.
Lenézett. A torka elszorult a látványtól, a zokogás úgy tört fel a szíve mélyéről, mint ahogy az árvíz átszakítja a gátat.