Hideg kéz, a meleg testen

Összes megtekintés: 92 

Becsengetett az ajtón és várt, hogy kinyissák. A lehelete, amíg várt az ajtóban a hideg időjáráshoz illően látszott és nagyon át volt fázva. Semmi másra nem vágyott csak a ház adta meleget kívánta érezni egy csésze jó meleg tea vagy kávé mellett, ami átmelegíthetné. Kinyitotta az ajtót egy idős asszony, olyan, akire Matt számított és átható kedvességgel fogadta, ami még jobban megkönnyítette a dolgát. Az idős asszony semmit sem sejtve megfőzte a kávét. Az idegen csendben ült a kandalló mellett, és amíg a teára várt a szobában levő rengeteg könyvet nézegette, vizsgálgatta. Onnan ahonnan ő jött nem volt ennyi könyv, ami nem volt más, mint a gyilkosok városa Halál város. Volt ott egy kastély aminek a falai között gyűjtötték az emberi testeket amik addig hogy idáig elérkeztek a megváltásuk helyére borzalmas kínokat kellett megélniük hogy bebocsájtást nyerjenek az ajtón túli világba. Erre a helyre szerette volna elvinni az idős nénit az idegen hogy megismerje az örökkévalóságot és a kastély új lakója legyen. Elfogyasztotta a teát és közben megdicsérte a könyvgyűjteményét.
– Fantasztikus ez a sok könyv talán még nem is láttam ennyit egy helyen.
– Köszönöm. Mind a férjemé volt aki rám hagyta a végrendeletében mielőtt eltűnt.
– Hogy érti hogy eltűnt?
– Pár évvel ezelőtt az éjszaka közepén felébredt és zajt hallott a nappaliból ahol most ép ülünk és amikor lement a lépcsőn nem látott mást mint hogy valaki itt van a házunkban az éjszaka közepén. Én annyit hallottam hogy utoljára ezt mondja. Jaj ne tegye kérem. S azzal örökre eltűnt a férjem és azóta sem került elő sem ő sem a holtteste. A rendőrség hónapokig kereste de mindhiába és a végén eltűntnek nyilvánították. Mind ezt csendben hallgatta végig az idegen és így szólt.
– Hát persze hogy nem találták mert a férjed én vittem el Halálvárosba azon az éjen és most te is velem jössz. S abban a pillanatban az idős asszony feje koppant a laminált parkettán, és odagurult a tévészekrény elé. Az idegen távozott a házból mint aki jól végezte dolgát és a fej nélküli testet betette az autójába, a fejét meg csak mellé dobta a csomagtartóba mintha csak egy rongybaba lenne.
Amikor Halálváros határát elérték hirtelen nagy köd ereszkedett az országútra és mintha a félelem itatta volna át az országutat övező fák lombkoronáját ami súlyos teherként nehezedett föléjük. S a köd csak ráadás volt egy olyan helyen hol az embernek jobb félni mint megijedni. Amikor belépett az idegen a kastélyba a falak között olyan dermedt hideg volt hogy az emberben húsig hatolt a fájdalom amikor ezt megérezte. Ez a hőmérséklet állandó volt mert a hullák a falakon belül tartósítva voltak egy nagy hibernációs kamrában de inkább tartályban mind egyik külön külön aminek az oldalán tudták szabályozni a tartályon belüli hőmérsékletet.
Az idegen, aki idehozta az idős asszony holttestét volt ennek a helynek a vezetője ahol csak úgy ismerték hogy a lélekgyűjtő. A rendes nevét homály fedte mert azt tartották róla hogy az ördöggel cimborál és mint köztudott aki az ördöggel sétál nem foghatja isten kezét. Miután a tartályba helyezte a holtakat és huszonnégy órára hibernálta őket utána egy csövet vezetett le a torkukon és azon keresztül távozott a lelkük az emberi lét köztudatából az ördög vesztőhelyévé szolgáló Halálváros kastélyának falai közé ahol most már ők is az ördög cinkosai lettek. 1888 novemberét írtak akkor és most száz év elteltével megint kopogott valaki az ajtón.

1988 nyara volt amikor mindenki a városban a hétvégén megrendezésre kerülő célba lövő versenyre készült. Nagy izgatottság járta át a férfiakat mert mindenki azt kurjongatta hogy ő a legjobb célba lövő de ugye ezért még nem tettek semmit így az asszonyaik csak kinevették őket ők meg összekoccintva a sörüket jó nagyokat kortyolgattak a kocsma pultjánál. Miközben beszélgettek és szervezték a hétvégét egyszer csak hirtelen dermedt csend költözött a kocsma falai közé. Egy idegen lépett be az ajtón , olyan akit eddig még soha senki nem látott. Az idegen fekete bőrkabátot viselt fekete farmerral és egy jókora öv volt a derekán, olyan, ami még valódi bőrből készült és egyhamar nem lehet elhasználni, a fején pedig kalap volt. Az arca mogorva barátságtalan emberről árulkodott, aki még magával sincs kibékülve. Az emberek nem igazán tudtak fellélegezni pedig már jó pár perce látták az idegent és mind inkább meglepettség és rémület költözött a szemükbe. Leült a bejárathoz közeli egyik asztalhoz és kért magának egy üveg sört elvegyülve a sokaságban de az emberek továbbra is méregették és idegesen kíváncsian lesték minden mozdulatát mert belül féltek. A kemény tölgyfaasztal bágyadtan fonta körbe de még is barátságosan ahova az idegen leült és nézett körül az italja elfogyasztása közben. Miközben a többiek elvonták róla a figyelmüket egyszer csak megszólalt mintha azt akarná hogy mindenki rá figyeljen akár csak egy percre is. barátságtalan külseje annál szívmelengetőbb hangot hordozott és így szólt.
Tudom jól emberek hogy én csak egy idegen vagyok számukra de azt akarom hogy bízzanak bennem és hogy megismerjenek majd idővel. Bízom benne lesz rá lehetőségem, hogy bemutatkozzam ki vagyok.
Döbbent csend ült a kocsmára és az emberek nem tudták mire vélni az idegen szavait de néhányan már most szimpatizáltak vele. Ilyen volt Michael Short is aki egyből mellé állt mondván hogy miért ne lehetne egy idegennek megadni a lehetőséget hogy bemutatkozzon nekünk. Nem, Emberek? Kérdőn nézték a többiek Michael viselkedését és értetlenül álltak a szavai előtt de végül is ha a régi mondást figyelembe veszik, „mindenkinek jár egy esély”alapon többen is Michael mellé álltak és az idegen csendben elégedetten bólintott azon emberek felé elismerően akiket az oldalára állított pár mondatos felszólalásával és barátságosságával. A tölgyfa asztal azon része tiszta víz lett ahol otthagyta az idegen a pohár sörét de Gyenge Joe mindenki csak így hívta nem bánta mert gondolta hogy ha ez az idegen beválik a városnak talán a vizes asztalok helyett mást is letörölhet az emberek arcáról. Ő volt egykor a seriffje ennek a városnak de az alkoholproblémái miatt elküldte a városi tanács és hosszú évek kemény küzdelmei árán tudott magának ismét munkát szerezni ennek a kocsmának a pultosaként. De akik ide juttatták azok még a város élén ülnek és tud róluk egy két szép szaftos ügyet még az ő idejéből. A gúnynevét is innen kapta és rajt maradt, mert mindenki gyengének és kevésnek tartotta ahhoz, hogy győztesként kerülhessen ki az alkohol ellen folytatott harcból . S amikor hosszú évek után sikerült elhatározni magát, hogy munkát keres olyat akart, amiben igen is nap mint nap meg mutathatja az őt kinevetőknek hogy ő neki is van akarata és győzni tud . Így lett Maine város kocsmájának pultosa.
A városi tanács azon tagjai közül a leg kutyaütőbb Charles Brenning aki egykor a város gabonaraktárát akarta eladni a város terményével együtt csak ép azért nem sikerült mert Gyenge Joe közbe lépett és leleplezte amikor is egy éjszaka közepén akarta a szomszédos falunak eladni busás jutalom fejébe. Joenak ez volt az utolsó rendőrségi intézkedése mert utána leamortizálták és oda juttatták ahol minden egyes lecsúszott ember csak befoghatja a száját . Ment a levesbe. Ezt nehezen dolgozta fel és ekkor kezdődtek az alkohol problémái mert Charles Brenningnek meg a jó kapcsolatai árán sikerült megúsznia a városi bíró segítségével aki nem volt más mint Dunken Farby . Hát ezért távolították el az útból Gyenge Joet mert túl sokat tudott a várost irányító emberekről és féltek hogy még bajuk származhat belőlük. A kocsmával szemközti ház üres rozoga pincéje jó búvóhely volt az idegennek hogy kialakítsa azt amiért jött. A ház északi oldalon feküdt így kellemesen hűvös szellő járta át amikor kinyitották az ablakot. Az ott lakók csak a földszintet és az emeleteket használták, de a pincébe egyetlen percre sem tette be senki a lábát a régi történések fényében, amiért hét pecsétes titokként kezelték ezt és vaslakattal őrizték a pincét és a titkát. Ez volt az a hely ahol száz évvel ezelőtt holtakat hibernáltak és a Lélekgyűjtő néven vált híressé Holtváros vezetője. Az idegen beilleszkedett a ház lakói közé úgyanúgy mint a kocsmai élet emberei elfogadták és a Lélekgyűjtő munkába állt. Felkereste Charles Brenning házát és belopódzott a garázsba éas elvágta az autója fékjeit. Másnap, amikor Charles elindult otthonról a hivatalba közúti balesetet szenvedett, de a hulláját nem találták meg a helyszínen csak a baleset okának nyomait. Tövig nyomott fékpedál és az elvágott fékvezetékek. Meg egy cetli az anyósülésen hagyva, amelyen ez állt. „Hideg kéz a meleg testen”. Amikor ezeket megtalálták a hideg futkosott a rendőrök hátán a borzalomtól és a cetlit olvasva. De akkor már Charles teste hűtés alatt volt az egyik kamrában és a lelkét már a ház már magába szívta. Az egyik rendőrnek akkor jutott eszébe aki történetesen nem volt más mint Lewis Mckillie hogy amikor a kocsmában volt és a sörét szürcsölgetve ült a pultnál volt ott egy idegen fazon amikor kezet fogott vele igen hideg volt a keze. Akkor el is gondolkodott hogy ez hűtőszekrényből lépett e ki vagy csak ép a vérkeringésével vannak némi problémái de amúgy sokat nem foglalkozott vele. Amikor ezt megemlítette a társának Brian Oharanak hülyének nézte és arra kérte hogy ezt a kaptányságon se mondja el mert nem akarja hogy kigúnyolják és őt is nevetség tárgyává tegyék a rendőrségen belül hogy egy messziről jött idegenről mindjárt ilyet feltételez amikor a kocsmában arról volt szó hogy mindenkinek jár egy esély. Brian ezen elgondolkodott és igazat adott társának és azzal nyugtázta hogy lehet csak ő ilyen gyanakvó. A ház falai még mindig hűvösek voltak mint ha a rég múlt szellemei mindig ott pihennének valamelyik sarokban a pince egyik zugában arra várva hogy megjöjjön a gazdájuk és táplálja őket más emberek lelkével. A test megmarad, a lélek elveszik . ez volt a ház bejárata fölé írva, amit az ott lakók is tudtak hogy mit jelent de annak ellenére soha nem vették le a táblát mert féltek hogy visszatér az aki egyszer azt oda felrakta. Most megbújva a többi város lakó között eteti a házat mert az mindig éhes és köztudott hogy minden ház él és minden háznak lelke van. Matt is csak egy szolga volt aki parancsba kapta hogy a házat működésbe kell újra hozni áldozatok árán . Amit ő meg is tett azzal hogy beilleszkedett a közösségbe és gyanútlanul tevékenykedhetett a ház érdekében. Persze a város lakók tudták, hogy a ház régen milyen hely volt és mik történtek a falakon belül, de senki nem beszélt róla soha és az ott élőknek is amikor eladták a lakásokat lelkükre kötötték hogy ne beszéljenek róla soha senkinek amit be is tartottak. A ház eddig szunnyadt, de most életre kelt. Az elkövetkezendő időszakban a városban megszaporodtak a hullák száma. A következő a listán Dunken Farby volt a városi bíró akivel kivételesen hosszas beszélgetés után végzett. Őt ott találta meg ahol a legjobban szeretett lenni a vízparton, mert Dunken amikor nem a bíroság pulpitusán kellett ülnie legszívesebben a horgászatot választotta szabadidejében. Amikor meglátta Matt a vízparton kapásra várva odament hozzá és egyszer csak megszólította.
– Jó napot Farby úr. Milyen kellemes napunk van ugye?
– Jó napot. Megijesztett.
– Bocsánat nem akartam.
– Maga az az idegen a kocsmából ugye!
– Igen én vagyok! Kicsit beszélgessünk.
– Szeretnék többet megtudni arról hogy hogyan is volt az a Charles Brenningtonnal való ügy amikor ő elakarta adni a város termését alamizsnáért de Gyenge Joe rájött és megpróbálta lebuktatni Brenningtont aztán a végén ő bukott bele mert Charles megúszta az ön segítségével Gyenge Joet aki meg csak jót akart a városnak félresöpörték és nyomorba döntötték.
– Mit érdekli ez magát?
– Igaza van különösebben nem érdekel csak ne szeretem amikor ártatlan emberek fizetnek meg mások bűneiért.
– Ó maga meglepetésemre igazán jó szívű léleknek tűnik.
– Úgy gondolom az is vagyok anélkül, hogy nagyra értékelném magam.
– Szóval csak mondja el nekem miért segített Charlesnek.
– Nem mondok magának semmit.
– Ez bizony nagy kár. Ekkor a zsebéből előhúzott egy vadászkést és Farby torkának szegezte.
– Még mindig úgy gondolja tisztelt bíró úr hogy nem csicsereg nekem mint egy dalos madárka?
– Maga örült! Hangzott a kétségbeesett válasz ami félelemtől bűzlött.
– Az lehet de mint ahogy ön is mondta én igazán jószívű lélek vagyok azért van még mindig életben.
– Mit akar tőlem? Ki maga?
– Az előbb már elmondtam mit akarok, ne kelljek még egyszer elmondanom.
– A kés lassan belevágott Farby arcába és abból a kicsorduló vér Matt cipőére hullott.
– Jó beszélek csak ne vágjon meg többször.
– Ez a beszéd. Akkor csak csicseregj mint egy dalos pacsirta.
– Azért segítettem Charlesnak hogy ne kerüljön börtönbe mert anno ő is segített rajtam.
– Hogyan?
– Volt egy beteg anyám aki ágyhoz kötött volt és mivel nekem még akkor nem volt jogosítványom Charles volt az aki elvitte a kórházba hogyha olyan controll vizsgálatokra kellett elvinni amit máshogy nem lehetett megoldani. Hát ezért segítettem neki arra emlékezve hogy ő is jót tett velem anno.
– Ez szép dolog. Jó tett helyébe jót várj. De mindezek hátulütőjeként tönkretettek egy tisztességes állampolgárt aki csak a munkáját végezte.
– S a következő pillanatban a kés átszelte Farby torkát elválasztva fejét a nyakától. ami a vízbe hullott. Kell valami etető anyag a halaknak is. A cédula most ott hevert a vízparton a sárban mivel eltűnt a test nem volt mibe belecsúsztatni. Ugyan az mint az elsőnél. „Hideg kéz a meleg testen”. A ház így egy bűnös lélekkel többet számolt és minél több lélek van a házban az annál erősebb. Olyan ez mintha a ház uralkodna a holtakon pedig az csak ki van szolgálva hogy mindig jól lakjon. Amikor a rendőrség megtalálta a vízparton a cetlit elgondolkoztak, rajta hogy egy olyan sorozatgyilkossal állnak szemben aki tudatosan öl és úgy választja ki az áldozatait de egyelőre többet nem tudtak megállapítani az ügyről. A rendőrség által felkért búvárok amikor megtalálták és felszínre hozták az áldozat fejét akkor már a tavi halak alapos munkát végeztek rajta mert az utolsó riadt arckifejezésen ami a torkán végigszaladó késpengétől volt nem volt más rajta mint elhalt bőr és szövetmaradványok a rothadó húson kívül. De azt megállapították hogy a fej nem másé mint Dunken Farbyé a városi bíróé. Az őrület még nem ért véget mert a városban másnap elszabadult a pokol azzal a jelmondattal hogy egy sorozatgyilkos járja Maine utcáit és időről időre lecsap az áldozataira. Gyenge Joenak ez kezdett nagyon bűzleni és a régi zsaruszimata nem csalta meg. Itt az idegen van a dologban. De ő sem jelezte a hatóságok felé mint ahogy Lewis Mckillie sem tette mert Gyenge Joe tudta hogy azok az emberek tűntek el ilyen borzalmas halállal e világról akik egyszer ő neki ártottak. Valamit Gyenge Joe sejtett. Azon kezdett el gondolkodni, hogy miért segít neki az idegen ilyen módon. Talán azért mert tudja, hogy ő hiába képzelte el ezeket a dolgokat velük ő úgysem tudná megtenni? Lehet. Látszólag az idegennek nem esett nehezére eltenni láb alól ezeket a fazonokat és egy kis sötét mosolyt csalni Gyenge Joe arcára a sok – sok évi szenvedés és örömtelen lét után. Végre ő is mosolygott. Mint ahogy egyik kedvenc regényében is olvasható a Herman Melville által írt Moby Dickben ez az idézet jutott eszébe. „Az élet fogva tart minket, de mi nem tudjuk megtartani azt”. Ők sem tudták megtartani az idegennel szemben.

2. Fejezet
Az idegen rendet tesz a városban

Mivel a városlakók nem sejtették csak egy két gyanakvó személy volt a környéken hogy az idegen áll a gyilkosságok hátterében így ő nyugodtan tevékenykedhetett úgy hogy ha kedve tartotta meg is jelenhetett köztük mert mindenki furának tartotta de még is biztonságot éreztek vele kapcsolatban. S mivel bíztak benne így akkor is itták a szavait amikor a kocsmában azt mondta az egybegyűlteknek hogy a világ az olyan veszélyes hely ahol sok veszély leselkedik ránk inkább próbáljunk meg békében élni egymás mellett. Úgy hangoztak a szájából ezek a szavak mint valami prédikátor aki arra született hogy vezető legyen. Pedig ő csak a ház érdekeit tartotta szem előtt Halálvárosban. Az akin úgy gondolta hogy segít már segített amit Gyenge Joe titkon sejtett is csak hangosan nem mert gondolkodni. Az idegen mivel látta a pultoson hogy elég elesett így úgy gondolta, hogy új szintre emeli a segítségét és bevezeti a ház titkaiba. Ahogy ott volt ismét a pultnál egyszer csak megkérdezte Joet hogy nem e lenne kedve valamit megnézni, s közben mesélne is neki valamit. Gyenge Joe furcsán meredt maga elé a hallottak alapján, mert nem tudta elképzelni, hogy mit szeretne az idegen mutatni neki azt meg legkevésbé, hogy mit mesélni. Kis habozás után annyit mondott. Miért ne. Bevezetlek egy új világba, amit még nem ismersz. Hirtelen Joe arcán rémület tükröződött, mert látta az idegenen hogy nem viccel és teljesen komolyan, mondja azt, amit mond.
– Egykor ezt a helyet ahol ti emberek laktok ezen a vidéken Halálvárosnak hívták ahol volt egy kastély ahol bebocsátást nyert az ember akkor teljesen más lett mint addig volt mert a lelke ott ragadt a kastély falai között. Száz évvel ezelőtt kezdődött el az egész azzal hogy idejöttem és bekopogtam egy ajtón ahol meleg teával kínáltak és a végén szörnyű halállal kellett halnia mert a ház éhes volt. Gyenge Joe teljesen elsápadt a hallottaktól és érezte hogy a lábaiból megy ki az erő és ha nem ülhet le akkor összecsuklik.
– Ki vagy te? Hangzott félőn a kérdés.
– Egy olyan valaki aki már elég sokat látott ahhoz hogy most itt legyen és befejezze azt amit száz évvel ezelőtt elkezdett. gyere bevezetlek az én világomba. Amikor Gyenge Joe kinyitotta a kocsmával szemben levő ház nagy ajtaját majdhogy nem úgy érezte mintha egy másik világba lépett volna át és a sajátját meg maga mögött hagyta volna. A ház falai közt félelem és ridegség volt, a hidegtől meg egyenesen összerezzent és belül érezte hogy azonnal szabadulni akar innen. Matt ezt látta rajta de megnyugtatta hogy ő neki nem kell félni mert egy nagyon fontos feladat vár majd rá. Gyenge Joe kérdőn nézett rá. S akkor meglátta a hibernációs kamrákat és az abban elhelyezett holtesteket, amiknek néhányuknak nem volt feje és a testek is már olyanok voltak mint az aszalt szilva de azért még ki lehetett venni hogy egykoron ők emberek voltak. Ők azok a vétkesek akik megfizettek a bűneikért és a ház értékelte ezt az elmúlt száz évben mert az ő erejükből és lelkükből táplálkozott ami által egyre nagyobb és erősebb lett. A holtak lelke beköltözött a házba és a falak elnyelték az utolsó reményvesztett sikolyaikat is. S ekkor meglátta Gyenge Joe azon két ember holttestét a hibernációs kamrában, akik anno tönkre tették az életét.
– Ők miért vannak itt ?
– Hogy miért? Azt hiszem ezt neked kellene a legjobban tudnod ahogy ezt a házat bemutattam neked és történetét elmeséltem. Azért mert ezt a várost csak szennyezték a létükkel és másoknak csak ártottak ami esetben te voltál az áldozat, de legalább holtukban jó szolgálatot tesznek azért hogy a ház erősebb legyen.
– Ez tiszta téboly mondta Joe akinek az ereiben teljesen meghűlt a vér a helytől és Matt meséjétől is ami nem is igazán mese mert ha az lenne akkor nem látná a szeme előtt ezeket a valaha ember mivoltukból idejutott tetemmaradványokat.
– De mi értelme van ennek kérdezte?
– Mi értelme van? Ezt még megkérdezed? Ez a hely arra szolgál és régen is arra szolgált, hogy egybe gyűjtse azon embereket, akik ártottak vagy ártanak másoknak és ha más nem bünteti meg őket akkor itt elnyerjék méltó büntetésüket. Mert a világban kedves Joe semmi rossz nem marad megtorlatlan. Vagy így, vagy úgy de meg kell fizetni a bűnös lelkeknek. Az lehet, hogy egy ideig játszhatja mindenki a kisded játékait, amikkel másoknak rosszat tesznek de a megfizetés órája egyszer mindig eljön. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Ő nekik most jött el.
– Döbbenten hallgatta továbbra is Gyenge Joe Mattat és a félelemtől legyökeredző lábai nem igazán akartak engedni. Ahogy végig nézett a hullákon elmerengett azon hogy tényleg ilyen halált érdemeltek e mert a látványtól felfordult a gyomra és a tudattól még inkább hogy mindennek most már ő is részese mert az utolsó két halott ő hozzá köthető és az ő lelkét terheli a felelősség. Matt is látta az arcán az elgondolkozás jeleit mert olyan mélyen magába volt roskadva a látottak és hallottak miatt hogy nem tudta leplezni.
– Tudom, mire gondolsz most Joe és ne is tagadd. Joe nem szólt semmit csak hallgatott. Arra gondolsz hogy kimész azon a kapun és vissza sem nézel azon felül meg elmondod mindenkinek a látottakat. De mit gondolsz ki fog neked hinni? Egy lecsúszott exseriffnek akit majdnem tönkretett az alkohol. Gyenge Joe szemlesütve hajtotta le a fejét és szólni sem tudott mert tudta hogy Mattnak a messziről jött idegennek igaza van és igaz rá a mondás. Messziről jött ember azt mond amit akar. Csak éppen nem abból a szempontból értendő ez most az idegenre mint ahogy azt a mondás tartja. Hanem úgy hogy bárkinek elmondaná mit látott az idegen nyerne és ő megint csak egy bolond lenne az emberek szemében. Ezt ő sem akarta így inkább hallgatott és beállt az idegen mellé . Azt szeretném Joe hogy ez a város tiszta legyen a bűntől és ebben a te segítségedre van szükségem.
Az emberek értetlenül álltak a két haláleset előtt mert a cetlik amiket a gyilkos mind a két helyszínen hátrahagyott nem vezettek semmire . Mindeközben az idegen úgy járt kelt az utcákon és figyelte a történéseket és ugyanúgy beszélgetett másokkal mintha semmi sem történt volna. A tájékozottságának köszönhette azt is hogy Gyenge Joet maga mellé sikerült állítani mert a kocsmában felismerte hogy ő irányítható személyiség akiből gúnyt űznek és egy olyan ember társaságára van szüksége akibe megbízhat. Ezt el is érte mert annak ellenére hogy Joeban félelmet keltett az ő világa valahol tudta hogy benne meg is bízhat és majd ő segíteni fog neki. Joe szárnysegéddé nőtte ki magát a soron következő gyilkosságoknál, amik váratlan hurrikánként csaptak le a város lakóira. A soron következő Michael Short volt aki ép bizalmat szavazott az idegennek a sok kétkedővel szemben amikor a városba érkezett. Shortnak nem volt más bűne mint az hogy volt egy eltitkolt szenvedélye ami nem volt más mint az hogy férfiként titkon jobban szeretett női ruhákba bújni otthon a fürdőszobában és eljátszadozni a gondolattal mi lenne ha felvállalná a másságát az emberek előtt. Ez az érzés hogy női ruhákba bújhatott boldoggá tette mert akkor valakinek érezte magát nem mint az életben. Amúgy egy jóra való fiatalember képében ismerték meg a városban, aki pozitív hozzáállásával sokat segített az emberek önbizalmán társadalmi szinten mert mindig jó beszélgető partner volt akárkivel. Egyszer próbálta felvállalni az igazi énjét a világ előtt aminek rossz vége lett. Az egykori munkahelyén jelent meg női ruhában és a felettese azonnali elbocsátással jutalmazta ezért mondván hogy mi nem tűrjük itt az ilyen alakokat akik nincsenek tisztában saját magukkal. Ez annyira rosszul érintette akkor Michaelt hogy azóta csak otthon meri felvenni a női ruhákat mert akkor érzi magát igazán boldognak. Amit meg a világ felé mutat mindaz csak színjáték a derűvel az arcán. Akkor is otthon volt amikor Matt és Gyenge Joe meglátogatták s amikor bekopogtak az ajtón ép akkor húzta fel magára az egyik dekoratív női harisnyát amit már régóta szeretett volna magán látni. Ahogy felhúzta odalépett a bejárati ajtóhoz és kinyitotta. A felismerés hogy kiket lát az ajtajában sokként érte és a sokk hatására bevágta előttük az ajtót. Az idegen és Gyenge Joe bementek a házba és beszélgetni kezdek Shorttal.
– Ugye milyen furcsa világot élünk Michael? Éveken keresztül próbáltad és el is tudtad titkolni nemi identitásod hovatartozását az emberek elől. S akkor jön egy idegen aki mindenkiről tud mindent így rólad is. Csak szeretném megköszönni a fogadásodat velem szemben amikor érkeztem.
– Hogy értsem ezt?
– Hát csak, úgy ahogy mondom. Te voltál a sok ember közül talán az egyetlen, aki kezdetektől fogva bizalmat szavazott nekem. S ígérem, én megőrzöm a titkod és Joe is ezt fogja tenni mert mi nem vagyunk olyanok hogy árulkodjunk. Viszont egyet le kell szögeznem. Soha nem szerettem az olyan embereket, mint amilyen te vagy. Bár a kocsmában magabiztosságot árasztottál magadból, de belül mindig is bűzlöttél a félelemtől, amit az identitásod okozott benned azért, hogy mások ugyan ezt megérzik rajtad, mint én. Így eltitkolva a világ elől áltál a tükör elé nap, mint nap, mint egy képzelt szupersztár, aki tetszeleg magának. Szánalmas vagy és megvetendő. Az ilyen emberek ilyesfajta megnyilvánulásai nem pusztán kíváncsiságból erednek hanem igazi vágy azután hogy titokban férfiként női ruhákat próbáljanak fel ott ahol senki nem láthatja őket. Ezt nevezik Cross dressingnek. Vagy talán nincs igazam?
– Michael csak hallgatta az idegent és nem tudta mire vélni amiket hall de belül tudta hogy mind ez igaz és szorongással töltötte el hogy egy teljesen idegen ember a legféltettebb titkait tudja miközben soha nem beszélt ezekről senkinek. De aztán kifakadt.
– Igen igaza van. Tudja és nem is fogom letagadni, ha már ennyi mindent, tud rólam. A sok évi titkolózás teljesen felőrölt, mert nem mutathattam meg a világnak, ami igazán boldoggá tesz hanem mindig csak azt az oldalamat ami csak álca a valós énem árnyékában. Azt hiszi hogy ez olyan könnyű?
– Nem. Nem hiszem. De ez a dolog akkor is büntetést érdemel mert a világnak csak rossz példát mutat ezzel még akkor is ha csak titokban „hódol” a szenvedélyének.
– Elég büntetés az én nekem hogy így kell élnem.
– Maga választotta, hát szenvedjen miatta. Azzal a következő pillanatban már Michael e világ és a túl világ közti utat járta be mert az idegen egy hirtelen mozdulattal kitépte a torkát és az ádámcsutkáját egy darabig nézte és utána ledobta a földre mint egy kopár kődarabot ami hall puffanással ért földet a szőnyegen. Hirtelen Michael a torkához kapott és tudta hogy nagy a baj és nincs menekvés s úgy fogja végezni mint az ádámcsutkája a padlón egy darab véres húscafatként ami el enyészetre vár.
– Azt hiszem itt is végeztünk. S megfogták a hullát és kivitték a ház előtt parkoló autó csomagtartójába. Gyenge Joe a látottaktól teljesen le volt sújtva, de nem szólt egy szót sem. Látod Joe ez a város már nem a régi sok a szennyezett lélek, ami által nekem is több munkám van és most már neked is. Amikor berakták a hullát az autóba meglátta őket Kelly Wattson aki a Shorttal szemközti házban lakott s felvette a telefonjára. Gyorsan elterjedt a híre hogy ez a jó kedélyű emberrel mi történt és mindenki sajnálta hogy már nem lesz többé a kocsma és egyben a város mosolygós arca. Az idegent kezdték vádolni és gyanúsítani a sok halálesettel, de most már bizonyíték is van ellene, mert a telefon nem hazudik. Amikor megmutatta a városban egy két embernek teljesen le voltak döbbenve a látottaktól, de ő bennük is nyomot hagyott a nyugtalanság az idegennel szemben és most amitől féltek hogy baj lesz vele be is következett. S miközben már eljutott a városba az idegen rossz híre ő és Gyenge Joe elvitték a házba az újabb hullát és behelyezték a hibernációs kamrába.
– S most Joe elmegyünk és rendet teszünk a még élők között. Joe hallgatott. Mikor belépett az idegen a kocsmába Joeval az oldalán minden szempár rászegeződött.
– Mielőtt vádaskodni kezdenének kedves városlakók hogy mit tudtak meg rólam és mit láttak azon a bizonyos telefonon amit nem rég mutattak önöknek elmondanám. Azért jöttem hogy rendet tegyek ebbe a városba ami már réges régen a az én városom volt még az önök születése előtt. Kelly Wattson és a többiek értetlenül álltak a hallottak előtt de Kelly tudta hogy a telefonnal ő rá célzott. Reszketett a félelemtől. Én vagyok az akitől mindenki rettegett mindig mert én elhozom a megtisztulást és a halált felemelem olyan áldozati ajándékként kezelve ami a világot csak tisztábbá teszi mint amilyen most valójában. Akik most meghaltak azért kellett távozniuk mert az én városomban nem lehet bűn és szenny a házat meg ami az én váram etetni kell hogy erősebbé váljon.
– Az emberek, ahogy e szavakat hallgatták dermesztő hidegség járta őket át eszükbe juttatva a cetliket a helyszíneken. „Hideg kéz a meleg testen”. A hideg kéz én voltam és élvezettel nyúltam hozzá a hullák meleg testéhez, ahogy megöltem őket. Őket most már az enyészet eszi, de önök még változtathatnak a jövőjükön.

3. Fejezet
Az emberek félelme a gonosztól
A szorongás a nyugtalanság lett úrrá az embereken miután hallották az idegen szavait. Az emberek általában attól félnek, ami hirtelen bukkan fel a semmiből és ott marad a sötétben várva, hogy újra és újra előcsalogassa az emberekből a rettegést. Ilyen volt ennek a városnak Portlandnak az idegen. Váratlanul érkezett és senki nem ismerte és még is itt maradt félelmet ültetni a városlakók szívébe. Amikor azt mondta, hogy ez a város az enyém , az emberek húsig hatoló fájdalmat és félelmet éreztek a csontjaikban, mert tudták, hogy ettől a valamitől nem fognak szabadulni. Rátelepedett a mindennapjaikra és ott volt minden ember tudatában még akkor is amikor nem látták. Talán Kelly Wattson volt az, aki a legjobban félt tőle mert az eddig elkövetett gyilkosságok alapján ő az aki most a soron következő lenne és ezt ő is tudta. Kelly érezte hogy meg van mindennek a miértje mert semmit nem tesz ok nélkül ez a valami. Éjszaka, amikor feküdt az ágyában és a nyitott ablakon át nézte a beszűrődő utcai lámpák fényét arra gondolt, hogy most is ott leselkedik valahol a sötétben és el fog jönni érte. Ahogy ott feküdt az ágyban ezek a gondolatok mellett még az is eszébe jutott amikor kislány korában az apja lefekvés előtt mesélni szokott neki, és ezek az emlékek jó érzéssel töltötték el s szeretett volna visszamenni az időbe hogy újra átélhesse őket. Persze tudta hogy lehetetlen de azért eljátszott a gondolattal. Mivel nagyon apás volt így mindig jobban kedvelte azt az időt amit apukájával tölthetett kislány korában és szerette ahogy apukája becézgetni szokta mint valami hercegnőt. Az apjának ő volt a szeme fénye és még most is az hiába lett felnőtt érett nő de Kelly nem tudta hogy láthatja e még valaha az apját mert a félelem az idegentől ilyen gondolatokra késztette. Tudta, hogy nem kellene ilyenekre gondolnia de az agyába beférkőzött az idegentől való félelem és nem tudott szabadulni tőle csak abban bízhatott hogy ha elalszik legalább az álmaiban nem fog megjelenni mint egy lidérc. Az álmaiban nem jelent meg az idegen de reggel amikor felébredt félálomban hallotta hogy valaki kopog a bejárati ajtón. Az idegen volt Gyenge Joe társaságában. A pillanat tört része alatt felébredt Kelly mert az idegen olyan gyorsan rontott be az ajtón és fogta meg a haját ezzel térdre kényszerítve hogy Gyenge Joe azt hitte szexuálisan fogja bántalmazni de erről szó sem volt.
– Ugye hallottál már rólam?
– Igen hallottam.
– Gondolom semmi szépet nem de most az mindegy is nem érdekes. azért jöttem hogy megtanítsak neked egy leckét.
– Milyen leckéről beszél?
– Hát arról, amit úgy nézem nem tanítottak meg neked kislány korodban. Még pedig azt hogy nem szabad leskelődni mások után az ablakból mikor más azt hiszi, hogy nem látja őket senki. Mert én tudom, hogy ott voltál az ablakban. Ne is próbáld tagadni.
S hirtelen Kellybe a felismerés úgy hasított bele hogy miről is beszél az idegen hogy egyből rájött hogy rosszkor volt rossz helyen és számára most jött el a megfizetés órája.
S ismét rajta volt a „hideg kéz a meleg testen”és az emberekbe végleg beköltözött a mindennapos iszonyat magától az élettől, mert tudták a sorsukat, hogy akinek bűne van mindenki meg fog érte fizetni és Halál város kastélya újra elégedett lesz a szolgájával.
Írta: Németh Balázs Sümeg 2020. 9.20.

Szólj hozzá!