Kalandom a minisztériumban

Összes megtekintés: 22 

Egyik vidéki barátnőm megkért, hogy járjak közbe valami ügyben az egészségügyi minisztériumban és kérvényének elintézését sürgessem meg. Éppen kapóra jött, mert még sohasem voltam e minisz­tériumban és nagyon izgatta a fantáziámat hogy is nézhet ki belülről egy miniszterium?
Tehát elmentem.

Régen készültem elmenni a Bukaresti miniszterium egészsegügyi részlegére .Ott dolgozik egy volt barátja édesapámnak.Gyakran szokott megszállni nálunk ha felénk volt utban

Mikor be akartam lépni, óriási vaskapu állta el az utamat. Minden erőmet megfeszítve benyomtam a kaput. Kinyílt egyik kis része, de a legnagyobb meglepetésemre, nem tudom honnan, elém ugrott egy katonaruhába öl­töztetett tisztviselő. Nem szólt egy szót se, csak ud­variasan megragadta a kabátomat, még udvariasab­ban kilökött az utcára s az orrom előtt becsapta a kaput. Biztonság kedvéért a kulcsot is reá for­dította.

Azután kinyitott egy ablakszerű kis lyukat s bosszúsan rám kiáltott;

– Mit keres itt hölgyem?

– Szeretnék bemenni a minisztériumba.

– Itt nem lehet!

– Hát nem ez a bejárat?

– Itt csak a miniszter úr jöhet be!

– Hát én hol mehetek be?

– A másik utcán!Megkerültem az egész épületet és beértem a másik utcába. Tényleg, itt az előbbihez hasonló kapura bukkantam és ez nyitva is volt.Három fegyveres katona állt bent és mikor be akartam lépni, az egyik a mellemnek szegezte a fegyverét. Meghökkentem, mert arra gondoltam, hátha töltve van a fegyver és én nem szeretem a töltött fegyvereket.

– Hová megy ? – ordított reám hivatalos ábrázattal a katona.

– Szeretnék bemenni a minisztériumba.Közben arra gondoltam, hogy itt valószínű­leg csak az államtitkár szokott bejárni.A katona elkiáltotta magát.

– Ioane!

Nemsokára megjelent a Ioane úr és miután neki is megmondtam, hogy mit akarok, kegyesen beengedett.

– Tessék a “tudakozódó” irodába menni! mondta és egy lépcsőre mutatott.Felmentem a lépcsőn és beléptem a “tudakozódó” irodába. Kis négyszögletes szoba volt, körös-körül fapadok, a padokon emberek: katonák, civilek, asszonyok és papok. Mindenkinek az arcán valami bosszúságféle látszott. A szoba közepén, kis asztalkánál egy katona ült. Nála lehetett „tudakozódni.“

– Kérem szépen, Dr. Groza miniszter úrral sze­retnék beszélni s közben merően .nézett,ami elég nem szép dolog volt lévén,hogy egy ártatlan nő vagyok!

De ki ismeri az itteni rendet?

Majd tollat vett a kezébe, egy ív papírt tett maga elé és „tudakozódni“ kezdett.

– Hogy hívják?Megmondtam a nevemet.

– Hány éves?- Harmincnégy múltam. A harmincötöt júniusban töltöm be .

– Nem vagyok reá kíváncsi ! Hol született?- Marosvásárhely

– Férjezett ?- Hála az égnek, elváltam!

A főhadnagy[mert közben megtudtam hogy van rangja is] – egy pillanatra abbahagyta az írást és homlokát összeráncolva így szólt.

– Több komolyságot kérek! Én némán hallgattam.

– Gyerekei vannak ?

-Vannak kérem. Különben..

– Foglalkozása?

-Biológus .

– Milyen ügye van ?

– Kérem, az eset a következő. Tetszik tudni, van nekem egy jó barátnőm Tecuci-ban … Emilia Vasiliu . . . és neki van egy férje és szeretné, ha azt áthelyeztetné .

Szóval áthelyezésről van szó! – szakitott félbe a főhadnagy.

– Igen kérem.

– És kivel, akar beszélni ?— Szeretnék a dr.Groza miniszter úr őkegyelmességével beszélni.

– A kegyelmes úr csak szerdán fogad.

– Ma kedd . . . Szóval holnap ?- Valószínűleg.
– Az államtitkár úrral sem beszélhetnék ?

– Az államtitkár pénteken fogad! Szerda és péntek – mormogtam ma­gamban és elköszöntem.Mikor az ajtóhoz értem, valami eszembe ju­tott és visszafordultam Főhadnagy úr kérem, szeretnék Dr. Ciocarlan százados úrral beszélni.Ez egy másik ismerős muki volt akit ismertem.

– Kérem, még én sem tudok vele beszélni, hát maga – szólt a főhadnagy nyomatékosan, mire szó nélkül távoztam.Másnap újból beállítottam a minisztériumba. A hivatalos jeleneteken végig vergődtem és a fő­hadnagy színe elé járulva, mellém adott kísé­rőül egy szakaszvezetőt, aki felvezetett egy váró­terembe.

– Kérem, tudok ma beszélni a kegyel­mes úrral ?A szakaszvezető lesújtó pillantást vetett felém és így szólt:

A miniszter úrig még hosszú az út .Egyik a másik katona gondjaira bízott és har­sányan elkiáltotta magát :

– Serafim kapitány úrhoz !

– Gyerünk! – szólott az új kísérőm s fel­vezetett egy hosszú lépcsőn. Útközben eszembe jutott, hogy egy halaszthatatlanul sürgős találkám van egyik ismerősömmel, ami a munkahelyemmel kapcsolatos s úgy gondoltam, hogy majd később fogom elintézni az áthelyezési ügyet. Visszafordultam a lépcsőn és igy szóltam kisérőmhöz.

– Rögtön visszajövök! Csak egy pillanatra! Hová akar menni?
– Nem szabad elmenni!

– Hogy-hogy? – kérdeztem csodálkozva.

– Parancsot kaptam, hogy Serafim kapitány úrhoz vezessem !

– Hát minek visz hozzá?.
– Ez a parancs !
– Hiszen én nem csináltam semmit! Minek visz oda ?
– Kérem, tessék jönni!Látva a katona elszánt tekintetét, kénytelen voltam engedelmeskedni. Egy csomó szobán végig ­haladtunk, míg végre beértem Serafim kapitány szobájába, aki egy asztalnál ült és el volt merülve a munkájába.

– Mit óhajt?- Szeretnék a kegyelmes úrral beszélni.A kapitány úr is alaposan kikérdezett s fe­leleteimet felírva egy darab papírra, átadott egy másik katonának a következő utasítással:
— Tiron őrnagy úrhoz !Uj kísérőm titokzatosan intett és megindul­tunk.

Nemsokára megérkeztünk és a katona egy ajtóra mutatott, amivel azt akarta jelezni, hogy ez a Tiron őrnagy ur szobája.

– Bemehetek ? – kérdeztem a kezemmel mu­togatva, mire ő ugyancsak a kezével azt mutatta, hogy jó lesz előbb kopogtatni.Kopogtattam és egy erős „lehet“ volt a vá­lasz.Az őrnagy úr éppen cigarettázott és egy szép füstkarika szemlélésébe volt elmerülve. Lábait ké­nyelmesen kinyújtotta, úgyhogy kibújtak az író­asztal innenső oldalán.

– Mit parancsol? – kérdezte udvariasan, anélkül, hogy kényelmében zavartatta volna magát -Szeretnék a kegyelmes úrral beszélni

mondtam, miközben a szép füstkarika szemlélé­sébe merülten, amely a menyezet felé szállott.Az őrnagy még egy szép karikát produ­kált és csak azután kérdezte :

– Hogy hívják ? közben végig szemlelt két füstkarika között Hogy megkíméljem a további kérdezösködéstől, megmondtam nevemet, születési évemet és helyemet, foglalkozásomat és ügyemet, mirre ujját a csengő gombjára tette és igy szólt:

– Tessék leülni. .. azonnal!Belépett egy katona, aki rejtélyesen nézett ránk.

– Jakobat alezredes úrhoz! – adta ki a parancsot az őrnagy.Átmentünk az alezredes úr várótermébe s itt magamra hagyott a katona. Még egy páran vol­tak a teremben s bizonyos bosszuságfélét tapasz­taltam az arcokon. Az alezredes úr is alaposan kikérdezett, majd helyet mutatott nekem és eltá­vozott. Körülbelül másfél órai várakozás után új­ból megjeleni Jacobat alezredes úr és harsányan elkiáltotta magát :

– Dr.Groza úr eltávozott!

– Eltávozott ? – kérdeztem megrökönyödve. Igen !

– Szóval ? Szóval jöjjön máskor.-
– Máskor ?
– Igen, máskor!

Bevallom őszintén bánatomban szinte elkacagtam magam.De azt is el árulom,nem mentem máskor.
Vége

“Kalandom a minisztériumban” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!