PICI RÉSZLET A HÖLGYEM, CSÖPÖG című írásból

2014 második fele sok élménnyel ajándékozott meg. A szokásos rövid nyaralással Hajdúszoboszlón, a gyémántdiploma osztással, ami után ugyan elhatároztam, hogy arra a helyre, ahol az ünnepi ebédet elfogyasztottuk, soha többet nem teszem be a lábam. A sötét folyosókon, a feljárón, a rossz padlózaton csak unokám segítségével tudtam elbotorkálni. Balesetveszélyes, állapítottam meg. Ha ismét ide jönnék, még a csontomat törném. Egykori évfolyamtársaink ugyan azt kérték, beszélgessünk itt egy különteremben, e miatt is hagytuk ott a mese finom falatokat, amiket az egyetem tálaltatott fel megvendégelésünkre, de nem mertem vállalni a folyosókon való botorkálást. A szabad teraszon ebédeltünk. Bőséges és finom volt az ebéd.
A következő hétvégén régi iskolámban vettünk részt egy ünnepségen. Előtte bementünk a temetőbe, Judit lányom sírjához. Még virítottak a piros virágok a sírján.
Rég meghalt barátnőm fia hívott fel bennünket telefonon, hogy értünk jönnek autóval egy hétvégén, elvisznek egy kis kirándulásra. A régi házat, ahol olyan sokat vendégeskedtünk náluk, rendbe hozatja, nézzünk szét a kertben, amit átalakíttatott.
Így is történt. Még elég szép idő volt az útra. Elébb Jászberénybe vitt el bennünket a férjemmel, aztán Hódmezővásárhelyre. Szinte mindenki meghalt már a családjából, mi olyan pótszülőknek számítottunk régi közös emlékeink kapcsán, akikkel mindent meg lehet beszélni. Esetleg valami tanács is várható tőlünk, ha szükséges lenne.
Aztán olyan vendégségben volt részünk, amilyenben talán gyerekkoromban volt utoljára. Teljes pihenés, kényelem, lazítás. Vendéglátónk meghívta régi kedves barátait, akiket mi is ismertünk. Csak pihenni kellett, hallgatni a beszélgetést és az önfeledt kacagást. Kérni semmit sem tudtam volna, minden gondolatomat kitalálták. Ki sem gondolt jókat teljesítettek, egyezett az elképzelésünk és a véleményünk, Rádöbbentem, hogy embernek, partnernek néznek. Ezt is lehet? Kérdeztem önmagamtól. Elég sok negatív élményben is volt részem mostanában. Elámulva fedeztem fel a lehetőséget, hogy nekem is lehet igazam csak úgy, minden megkérdőjelezés nélkül. Péter kimeríthetetlennek tűnő energiával használta ki a perceket, boltba vitt be, hogy válogassak kedvemre való holmit, beköszöntem egy másik régi baráti családhoz, kisiettünk szétnézni Mártélyon, piac látogatásra mentünk a főtér mellé, két kiállítást láttunk, de az ételek sokasága és finomsága még ezeket az élményeket is túlszárnyalta.
A ház fehér falai körül kis halvány idegenség világított. Hiányzott régi barátnőm gyors mozgása, a bejárati ajtót vigyázó rózsaszín leanderek, a reggeli kávéillat, a belátogató barátok mozgása, a pompás bútorok. Mindez a múlt. Fiuk, a jelenlegi házigazda tele volt tervekkel. Remélte, hogy az átalakított nagy kert majd sok örömöt okoz nyugdíjas napjaiban neki és a lányának is, aki biztosan sokat lesz majd itthon, körülötte. (Most, mikor ezt írom, hétfői nap van, 2015. április 27.-e. Akkori házigazdánkat pénteken temették).
Nélkülözhetetlen papucsom története is ide gyökerezik. Bevásárolni tértek be a házigazdáék a nagy Interspárba. Én nem akartam kiszállni az autóból, hogy ne húzzam az időt ezzel se. De ebbe nem nyugodtak bele, mondván, hogy nézzek széjjel én is. Messze nem jutottam, mert a bejárat melletti hatalmas tárolókban különböző színű papucsok kellették magukat. Választottam minden családtagnak, ajándékba. Az én rózsaszín papucsom annyira bevált később, hogy nélküle szó szerint mozdulni se tudtam volna. De ez már jóval ezután történt. Addig még élvezhettünk pár szép napot ebből az őszből.

 

Szólj hozzá!