Csupaszív mese

Összes megtekintés: 72 

Csupa szív mese

Egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt, vagy mégis? Nem is olyan régen, szívországnak pontosan a közepében, egy takaros szív alakú házban lakott Szivike kisasszony édesanyjával és édesapjával. A házikóhoz tartozott egy kedves, szívet melengető kert, amely sok finomságot termett a családnak. A szív alakú udvarban tyúkok kapirgáltak, malackák dagonyáztak, a hűséges Vidor kutyus őrizte a birtokot, Tréfi cica pedig szorgalmasan fogdosta az egereket, sőt, a patkányokat is, miközben szórakoztatta a kis családot. Nem volt harag Vidor és Tréfi között, mert a Szív országában a szeretet uralkodott, barátként éltek együtt.
A szülők egyetlen szívfájdalma az volt, hogy nem lehetett több gyermekük. Tehát, a kicsi lány nagyon a szívükhöz nőtt, szeretetük minden jelével elhalmozták, nem panaszkodhatott, minden kívánságát teljesítették. Szivike kisasszony nőtt, cseperedett.
A mesém szívbe markoló része akkor kezdődött, amikor Szivike kisasszony különösen kezdett viselkedni. A sok szeretet, úgy látszik, megártott neki, mert mindent magának hitt, önző módon bánt mindenkivel, csak kapni akart, adni nem. Ez szíven szúrta a kis családot, hiszen annyi mindent tettek érte, s mégis ez a hála? Édesapja kétszer is próbára tette a lányát.
– Kicsim, ha sok pénzed lenne, mit kezdenél vele?
– Felvásárolnám Szívország összes játékát- mondta erre a gyermek.
– Ejha! Édesanyádnak és nekem mit vennél?
– Vegyétek meg ti magatoknak, ami kell – mondta a kicsi velősen.
– Na, de gyermekem, mi már annyi mindent adtunk neked, mert szeretünk Téged – próbált a szívére beszélni az apja.
Szivike kisasszony erre nem mondott semmit, elfordult, s kiment a szobából.
Egy másik alkalommal azonban már betelt a pohár.
A gyermek nyolcadik születésnapját ünnepelte a kis család, méghozzá, egy hatalmas, szív alakú tortával, amit marcipán szívek díszítettek.
Az ajándékokat kurtán megköszönte, de nem mutatott különösebb örömöt.
A torta felvágásakor, édesapja megszólalt:
– Édes szívem, add nekem az egyik marcipán szívet!
– Még mit nem? Ez az én születésnapom! Várj, amíg eljön a tiéd!
A szülőknek egy pillanatra a szívverésük is elállt. Nem mondtak semmit, a születésnapot kár lett volna elrontani, azonban érezték, ez így nem mehet tovább.
Másnap mind a hárman a szív nappaliban ücsörögtek, amikor az édesapa megköszörülte a torkát:
– Kislányom – kezdte szívszorító hangon. Édesanyáddal nagyon szomorúak vagyunk az önző viselkedésed miatt. Többször is megbántottál bennünket és, sajnos, másokat is. Te vagy az egyetlen gyermekünk, s azt hittük, ha mindent megadunk neked, a legjobbat tesszük. Hibáztunk. Annyira természetesnek veszel mindent, amit nyújtunk neked, még a szeretetünket is, hogy eszedbe sem jut viszonozni, adni másoknak abból, amit kapsz. Nincs más választásom, minthogy elküldjelek itthonról. Addig haza se gyere, amíg egy kis szeretetet nem tudsz mutatni! A Szív országában az önzőségnek helye nincs!
Nagyot csapott a szív asztalkára, a kis szív poharak is összekoccantak.
A gyermek riadtan nézett hol az édesanyjára, hol az édesapjára, de hiába. Nincs kegyelem.
– Le is út, fel is út – ne mondjam még egyszer!
Az anya szívszaggatóan zokogott, de nem volt mit tenni, az apa szavát nem lehetett megmásítani. Szivike kisasszony megrettenve hagyta ott kicsi szív otthonát, s nem értette apja szívtelenségét. Megijedt az egyedülléttől. Mit csináljon? Hova menjen? Mihez kezdjen most? Ó, jaj! Sírva fakadt, rátelepedett szívére a fájdalom.
Egyszer csak hangokat hallott a közelben.
– Szivike, Szivike, figyelj csak ránk.
Megfordult, s legnagyobb meglepetésére, Tréfi cicát és Vidor kutyust látta maga előtt. Eddig soha nem tudta, mit beszélnek, most pedig, csodák, csodája, értette minden szavukat.
– Hallgass ránk egy pillanatra – kezdte Vidor. Kiszöktünk hozzád egy kicsit, de nem maradhatunk sokáig. El kell mondanunk neked valamit. Sajnos, édesapádnak igaza volt, ezt később meg fogod érteni. Tudod, Tréfi cica és én, meg a többiek is úgy szolgáljuk a gazdánkat, hogy a legjobbat nyújtjuk neki. Mivel ti, emberek, példának okáért, nem bírjátok az egereket, meg a patkányokat magatok körül, Tréfi szorgalommal és kitartással fogdossa össze, hogy nektek örömöt szerezzen. Hízeleg és dorombol, cserébe otthonra talált, ahol még finom falatokat is kap. Jómagam annyit mondhatok, hogy hűségesen dolgozom a gazdinak. Mivel nagyon szeretem őt és persze benneteket is, őrzöm a házat, a kertet, az egész birtokot, hogy semmi bántódásotok ne essen. Neked boldogan odavittem a labdát, ha kérted, még ha éppen nem volt kedvem hozzá, akkor is, mert szeretek veled lenni. A tyúkok és malackák is segítenek – tojásokat adnak, a malacok, amikor már nagyobbak lesznek, hússal, hurkával, kolbásszal, szalonnával stb. hálálják meg mindazt a jót, amit tőletek kaptak.
– Engem is hagyj szóhoz jutni – nevetett Tréfi. Szivike, segíts te is, találd ki, mivel kedveskedhetsz, hiányozni fogsz, várunk haza!
Elszaladtak, mert hívta őket édesanya vacsorázni.
– Segítsek, de hogyan? Mihez értek én? Pénzem nincs, hogy ajándékot vásároljak, a marcipán szívek elfogytak, most mihez kezdjek?
Egy kismadár hangját hallotta a feje fölött:
– Kicsi lány, énekelj valamit a szüleidnek, biztosan örülni fognak neki. Én is azt teszem, látod, milyen szívhez szólóan tudok muzsikálni? Fogadd meg a tanácsomat.
– Köszönöm, kismadár, köszönöm.
Odament a szülei ablakához, és énekelni kezdett. Egyik dalt a másik után, de nem történt semmi. Szomorúan ment el. Egy almafához ért, aki szintén megszólalt:
– Édes, finom gyümölcsömmel vidámságot és egészséget viszek az emberek mindennapjaiba. Repes a szívük az elégedettségtől, amikor esznek belőlem. Szedjél magadnak a kötényedbe, s vigyél a családodnak!
– Nagyon kedves tőled, almafa, köszönöm!
Szép, piros almákkal megrakodva érkezett a kis házhoz.
– Édesapám, édesanyám, nézzétek mi finomat hoztam nektek! – kiabálta lelkesen, de a kis kapu nem nyílt ki. Elégé a szívére vette a dolgot, de úgy döntött, az almákat nem viszi magával. Takarosan elrendezte őket egy kis, védett sarokban, majd elment.
A szülők mindent láttak, de még érezték, ez nem az igazi szeretet, amire vágynak.
– Valami nem stimmel – szomorkodott. – De akkor mit tegyek?
– Kicsi lány, állj meg! – hallott egy vékonyka hangot.
Amint megállt, egy picike manót látott.
– Adjon Isten, Szivike kisasszony. Ne lepődj meg, mindent tudok ám rólad. A nevem Mini Manó. Fájdalmas szívvel értesültem a történtekről. Az erdő állatai és növényei mindenről tudósítottak.
– Manócska, tudsz nekem segíteni?
– Azért jöttem, hogy meggyógyítsam a megsebzett szíveket!
– Hogyan?
– Tudod, varázserővel rendelkezem, azzá változtatlak, amivé csak akarod. Azért hallgasd meg, mire gondoltam. A kicsi lány nyitott szívvel igyekezett befogadni a hallottakat.
– Megnézzük, édesapád éppen mivel foglalatoskodik. Amire szüksége lesz, arra varázsollak, így segítheted a munkáját. Gyere velem, majd útközben mindent megértesz.
Mini Manó örömteli szívvel ment előre, Szivike követte, még nem egészen értette a dolgot, de szívből remélte, a manócska tud segíteni.
Délelőtt 10 órára járt az idő, nyár közepén. Forrón tűzött a nap, tikkasztóan meleg volt, légmozgást nem lehetett észlelni.
Az édesapa éppen a kertjében dolgozott, szorgalmasan gondozta növényeit, gyümölcsfáit, homlokán izzadságcseppek csurogtak.
– Nos, mi kellene édesapádnak?
– Egy kis szél, ami lágyan simogat.
– Na, látod, tudod te.
Mini Manó lágy széllé változtatta Szivike kisasszonyt. Gyengéden simogatta végig apja homlokát, arcát, egész testét.
– Milyen kellemes ez a szél – sóhajtotta az édesapa.
– De jó, mosolygott a kislány, talán sikerül.
– Egy kis eső sem ártana, túl nagy a szárazság, tönkre megy minden – mormolta az apa.
Több sem kellett Szivikének, gyorsan megkérte a manócskát, varázsolja el őt esővé.
– Kérlek, ne legyen jégeső, ne dörögjön az ég, csak csendes, áztató eső legyen!
– Kérésed számomra parancs.
Pár perc múlva, felhők tornyosultak az égen, s megeredt az eső.
– Megmenekültünk! – lelkendezett magában az édesapa.
Szivike és Mini Manó benéztek a házba is, ahol az édesanya szorgoskodott. Kenyeret sütött éppen, de igen csak elfáradt, különösen a derekát érezte nagyon.
– Szegény anya, mit nem adnék, ha megmasszírozhatnám!
– Mi sem egyszerűbb ennél – mondta manócska.
Egy határozott, de finom kis kéz dörgölte végig az anya derekát, jó alaposan.
– Hát ez meg? – csodálkozott, de nem látott senkit. A kis kéz szorgalmasan dolgozott.
Másnap reggel hidegre ébredtek az emberek, fázósan tettek-vettek.
– Manócska, hadd legyek napocska, szeretném felmelegíteni az embereket!
Így történt tehát, hogy kellemes meleg járta át Szívország lakóit, az a fajta, ami nem éget, hanem simogat, nincs több fázás.
– Manócska, nagyon hálás vagyok neked. Most már tudom, mit kell tennem. Megmutattad nekem, hogy mindig járjak nyitott szemmel, s figyeljek oda másokra.
– Pontosan így van, Szivike, örülök, hogy a segítségedre lehettem.
A kislány elment az Édes Ízek Szív Cukrászdába, s megrendelte a szeretet tortáját. Minden csupa, csupa szív – csokoládé és marcipán. Az egyik marcipán szív táblára az alábbit íratta:
„Én voltam a szellő a forróságban, eső a tikkasztó melegben, napsugár a hideg reggelen, gyógyító kéz a derékon. Szeretlek benneteket, engedjetek haza!”
Szeretet tortát kevesen kapnak, így a szülők is kíváncsisággal néztek ki az ablakon. Amikor elolvasták a táblán a feliratot, megtört a jég. Kinyílt a kis ház szív kapuja, ölelő karok fogadták Szivikét, miközben a tortát letette a konyhaasztalra.
A kicsi lány szívverése felgyorsult, úgy dobogott, azt hitte, mindenki hallja.
– Tudtuk mi, hogy megtalálod a szeretethez vezető utat – mondta az édesapa legszívhezszólóbb hangján.
– Köszönjük az éneket, az almákat – suttogta az édesanya.
– Bocsássatok meg – sírta el magát Szivike.
– Jól van, most már ne is beszéljünk róla. Vár a torta.
Szívvel-lélekkel csak annyit mondhatok, hogy a szív alakú kicsi házban helyreállt a lelki béke, s boldogan éltek még sok-sok éven át, míg meg nem haltak.

“Csupaszív mese” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kata, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett kis mesém! Direkt raktam tele szívvel kapcsolatos kifejezésekkel, s remélni tudom, többek tanulnak belőle, s közben kellemesen kikapcsolódnak!

  2. Kedves Mária!

    Szeretettel olvastam a mesédet Szivike kisasszonyról. Szívesen tettem és szívem szerint kötelezővé tenném mindenkinek elolvasni, hogy tudják, mennyire is kellene szívünkön viselni a másokkal való kedves bánásmódot. ❤️

    Szeretettel gratulálok:
    Kata

Szólj hozzá!