A Népstadionban történt

Az utazgatásaim során mindig a szakácsnő és az ő kedvese társaságában töltöttem el az oda és a vissza utat. Jobban megismertük egymást és kölcsönös volt az egymás iránti szimpátia is. Előfordult, hogy kisebb programokat is szerveztünk. Klára, mert így hívták a szakácsnőt, soha nem volt még a Népstadionban, nem látott még igazi futballmeccset. Én két alkalommal nézőként a színészek és újságírók rangadóján már jártam ott, de nem igazán rajongtam a fociért.

Jenő nem kérdezett egyikünket sem, csak megvette a belépőjegyeket a Vasas-Ferencváros mérkőzésre. Kedvese nagy izgalommal készült erre és mindennel felfegyverkezve érkezett a stadion elé. Volt nála enni-, innivaló, esernyő, ha netán esne az eső és még ki tudja mi mindent rejtett a táskája.

A lelátón megfelelő helyre kerültünk, mert az egész pályán jól lehetett követni a mérkőzés minden mozzanatát. Egyik oldalon Jenő, másik oldalon én válaszolgattam az egyre nagyobb izgalomba kerülő Klára kérdéseire. Amikor ráérzett a foci lényegére, már nem kérdezett, hanem a helyéről fel-felugrálva, a karját magasba lendítve a drukkerekkel együtt kiabálta a lest, vagy követelte az általa is vélt szabálytalanságok megbüntetését. Időnként olyan indulatba jött, hogy észre sem vette a háta mögött ülők elégedetlenségét. A folytonos felállásával eltakarta előlük a kilátást.

Mi próbáltuk őt visszafogni, lecsendesíteni, de nem sok sikerrel. Az egyik mögötte ülő néző megelégelve ezt a fékevesztett szurkolást, a hosszú nyelű esernyőjével időnként meg-megveregette Klára vállát, de mindhiába. Végül mérgesen a fejét célozta meg. Ez már hatott. Klára higgadtan, lassan hátrafordult, mind a két kezét a csípőjére téve a következőket mondta:

– Uram, ha még egyszer azzal a vacak parapléjával, hozzám mer érni, akkor nagyon megbánja. Különben is a meccs után kint a kapunál várom, jól jegyezze meg, el ne felejtse. Azzal visszaült a helyére, mint aki jól végezte dolgát. Felénk fordult, majd a következőt mondta nekünk.

– Ti meg ne fogjatok vissza mindenáron, mert megbánjátok ti is. Drukkolni jöttünk, nem igaz? Nem is hittem volna, hogy ilyen hangulatos lehet egy mérkőzés. Egészen más, mint a Tv-ben. Az egész stadion zúg, morajlik a feszültséggel teli közönségtől. Jó, hogy itt vagyunk, nagy élmény a számomra. El ne rontsátok a kedvemet. Majd újra belevetette magát a mérkőzés menetébe.

Lám milyen hatalma van egy labdának és az azt két félidőben kergetőknek Vajon mire gondolhatott a néző, amikor Klára föléje magasodó termetével találkozott és a meccs utáni kihívását meghallotta? Bizarr jelenet volt, aminek közvetlen szemtanúi lehettünk. Csak ámultunk a szenvedélyes megnyilvánulásán. Jenő sem ismerte ezt az arcát, pedig évek óta ismerték egymást.

Valószínű, hogy komolyan vette a fenyegetést, mert a mérkőzés befejezése előtt már nem volt a helyén. Észre se vettük, amikor sietve meglépett.

Klára pedig egyre sürgetőbben igyekezett bennünket rávenni, hogy induljunk mielőbb, mert neki leszámolni valója van. A drukkolás, a végeredmény már egyáltalán nem érdekelte. Amikor a kedvese megkérdezte tőle, hogy melyik kapunál van a találkozója, akkor elámult a kérdésén.

– Miért van több kijárat is?- most ő kérdezett vissza naivan.

– Van bizony, jó néhány, de egyiknél sem találnád már meg, mert bizonyára felvette a nyúlcipőt a te bajnokod.

Ezen jóízűt nevettünk és haza indultunk.

2016-08-22.