Emi !

Emi !

Valamikor nem gondoltam, hogy az élet milyen kiszámíthatatlan.

Kedvenc városom San Francisco ahol hosszú éveket töltöttem és minden kis része a kedvencem lett.

A sok közül nekem a legszebb hely a Golden Gate Park, ami a világ parkjai között a legszebb.

Jártam a Central Parkban New York városában. A Hyde Parkban Londonban és sok-sok más helyeken de a

Golden Gate park kimagaslik mindenek felett.

Jó pár éve volt már mikor egy könyvvel a hónom alatt kerestem egy csendes helyet ahol olvashatok. Délután volt

a park a szkottnál csendesebb. Szeptember volt azzal a külömbséggel, hogy ott nem hullottak a fákról a levelek.

Érezni lehetett az őszt a levegőben ami egy kicsit más mint amihez valamikor régen szoktam.

Találtam egy padot egy fa alatt ami nem volt üres, úgy láttam egy iskolás lány könyvében bújva olvasgat.

Kérdeztem, hogy leülhetek-e, nem szólt csak intett, hogy igen. Kinyitottam könyvemet, abban a pillanatban a könyv-

jelzőmet a szél felkapta, meglepődve a kislány szaladt utána visszahozta, mondom :

– Köszönöm szépen, maga nagyon kedves –

– Nincs mit, ez a szél olyan hirtelen jött, eddig nem fújt, látom a könyvének a borítólapját, én is szeretem Ken Folett könyveit a Pillars of rhe Earth az a kedvencem.

– Jár ide gyakran ? – Kérdezem – Meglepő milyen kevesen vannak itt, ma még a mókusok is eltüntek.

– Igen ez az én padom, sokat olvasok és a csend, a jó levegő jót tesz nekem.

Néztem ezt a lányt, azon morfondíroztam, vajon hány éves lehet, gyönyörű gesztenyebarna haja, szép nagy szemei

akárcsak egy baba úgy nézett ki – mondom :

– Az én neven Stephen, ha van szabad időm itt vagyok, én is nagyon szeretem ezt a helyet, az egész parkot.

– Az én nevem, Emma, de mindenki Eminek hív. Tulajdonképpen nem szeretem a nevemet, de élek vele.

Mikor Emi nyújtotta a kezét, szinte elveszett a tenyeremben,ahogy fogtam kis kezét, szemeibe nézve, mintha meg

lettem volna igézve. Gondoltam magamban : ne csinálj bolondságot, ki tudja hány éves ez a fiatal lány.

Emi nem látszott boldognak, fiatal lányok mindég mosolyognak, ki tudja mi lehet mögötte.

– Emi mondja : Már kell menjek hazafelé. Stephen örülök, hogy megismertem,most már tudja ez a pad ahol

mindég megtalál.

Elbúcsúztunk, szerettem volna megölelni, éreztem, hogy valami titokzatos van ebben a lányban. Én akkor

40-éves voltam Emi 18- már egy kis ősz haj látszott a hajamon amit ő láthatott. Annak dacára éreztem mintha

szeretne ismerkedni velem. Az is lehet, hogy az csak én naív gondolatom. Megcseréltük a telefonszámainkat.

Akkoriban eléggé elfoglalt ember voltam de vannak alkalmak mikor feláldozunk mindent valakiért.

Sokat töprengtem, szerettem volna felhívni Emit, gondoltam talán tolakodásnak venné, de hát akkor miért adta

a számát ? Mit szólnának a szülei, látván engem ez a lány a lányom lehetne. Így morfondíroztam míg nagy

bátorságot vettem,hívtam a számot.

– Haló Emi ?

– Igen én vagyok éppen gondoltam magára, milyen jó, hogy hívott már úgy unom magamat.

– Kedves Emi volna kedve lejönni itt a sarki presszóba ihatunk valamit, elbeszélgethetünk, örülnék ha elfogadná

a meghívásomat. Hozzon egy ernyőt úgy látom esni fog az eső.

– Stephen, lent leszek tíz perc múlva.

Nem mentem a presszóba, megvártam őt a kapu alatt, nem sokáig vártam, Emi jött kedves mosollyal az arcán,

most még sokkal szebbnek láttam őt.

Leültünk, kérdeztem mit szeretne inni. Ő mondta, hogy soha nem iszik de ez egy különleges alkakom, szeretne

egy kis édes italt. Koccintottunk, mondom: igyunk a barátságunkra és a te egészségedre. Erre hirtelen eltünt

a mosoly az arcárol de csak egy pillanatra, meg voltam nyugodva.

Most már tegeződtünk. Emi kezdett beszélni elég hosszan, elmondta, hogy egyedül él, a szülei meghaltak egy

autószerencsétlenségben, valami nagyon távoli rokonai vanna egy másik államban akiket életében csak egyszer

látott. Szülei hagytak rá elég sok pénzt nem kell dolgoznia, kényelmesen élhet.

Meglepett mind amit Emi mondott, nagyjábol kicseréltük gondolatainkat. Az asztal felett fogtam a kezét, mondom

– Kedvesem, olyan szomorú mind amiket mondtál, olyan szomorú mint te vagy és úgy érzem, hogy valami

van a szomorúságod mögött.

– Kedves Stephen tudom igazad van, majd egyszer ha olyan hangulatban leszek akkor elmondom neked, de ne

kérdezzél afelől többet. Örülök, hogy megismertelek nekem szimpatikus vagy én sosem szerettem azokat a

fiatal hangoskodókat. Az én világom csendes, szeretem a komoly zenét és főleg a jó könyveket .

– Most már jobban aggódtam mint valaha, de megfogadtam betartom az igéretet.

– Van itt közelben egy kis étterem ahol könnyű ételek vannak, úgy hívják, hogy California gourmet.

Tetszett Eminek az a hely, érdekes, hogy ő ott lakik közel és soha nem volt még ott.

Jól esett amit ettünk kis pohár bort ittunk most már nevetgéltünk, és boldog voltam, hogy láttam őt mosolyogni.

A park mellett volt egy kis pad ahová leültünk már hüvösödni kezdett, Emi ölembe hajtotta fejét, néztem a

gyönyörű arcát, megcsókoltam, csókolgattam mondván édesem szeretlek téged.

– Emi: Stephen, tudom , érzem éreztem az első pillanattól kezdve, kérlek szeress, soha ne engedjél el, láttam

egy kis könnyet a szemében. Sokáig ott ültünk, kezdett szemeregni az eső, momdom gyere hazaviszlek.

A kapunál átöleltem őt csókoltam, szerettem volna felkisérni, de nem akartam ezt sürgetni, habár úgy éreztem

neki kellett volna aki sokáig vigasztalja.

Másnap nagyon elvoltam foglalva, felhívtam Emit, hogy a következő nap szeretném elvinni őt valahová ami

egyenlőre titok. Gondoltam hagy fúrja a kiváncsiság.

Közel San Francisco hoz a tengerparton van egy vidám park gondoltam elviszem őt oda látni akarom szép

mosolygó arcát.

Emi boldog volt egy egész fél napot töltöttünk ott,még nem láttam őt olyan boldognak. Örültem neki mert

igazán szerettem őt. Hazafelé betétrünk a Fine Arts Múseum ban ahol szép és híres festményeket láttunk

és vitattunk. Telt az idő már esteledett mikor hazakisértem Emit mondta, hogy gyere fel még nem láttad, hogy

hol lakom.

Eminek szép lakása volt izlésesen berendezve, az egyik ablakbol a Golden Gate hidat lehetett látni.

Kis idő után ölelgettem csókolgattam :

– Édesem én egyre jobban szeretlek, soha nem gondoltam, hogy az életemben még ilyen boldog lehetek.

– Stephen, arra kérlek maradj itt velem én akarlak mert nagyon szeretlek és szeretném hogy ha ezentul

minnél többet lennénk együtt. Tudom,hogy el vagy foglalva, de kérlek ha lehet szakíts több időt nekem !

Ott maradtam az első éjjel és azontúl minden éjjel, Emi annyira ragaszkodott hozzám most már egyre jobban

sejtettem valamit,amit ő még nem akar megmondani. Szeretkeztünk Emi nem volt szűz mondta, hogy egy régi

iskolatársával volt kapcsolata ami nem jól végződött, többet nem akart beszélni róla.

Egy délutáni nap az ágyon hevertünk, előttünk a tv, amin Puccini Pillango kisasszonyát adták, mikor vége lett

Emi azt mondta: Én is úgy érzem magamat mint az a nő ! Nem értettem mit értett az alatt.

Magamhoz ölelten, Eminek könny szökött a szemében.

Emi : – Drága szerelmem nagyon szeretlek,úgy fáj nekem, hogy itt kell hagyjalak, már csal egy rövid időm van, hogy

veled lehetek. Tegnap beszéltem az orvosommal azt mondta készüljek el mert már kezdek legyengülni.

Vérsejt zavarjaim vannak amit nem tudnak korrigálni. Azt mondta még egy hét és be kell menjek végleg a

kórházba. Bocsáss meg ezt elhúztam ameddig tudtam, mert szeretlek és veled akarok lenni az utolsó percig.

Megrémülve hallgattam ezt végig és ahogy néztem őt mint ha egyre sáppadtabb lenne. Engem ez a hír

nagyon lesúlytott, erre nem számítottam.

Másnap beszéltem az orvosával, kértem, hogy ha lehet feláldoznék mindent, ha meg lehetne menteni.

Mondták ők már próbálkoztak mindennel az ő helyzete reménytelen.

Pár nap múlván eljött az idő, bevittem őt a kórházba vele akartam lenni az utolsó pillanatba. Ott térdeltem az

ágya előtt fogtam a kezét, kértem az istent, felajánlottam az életemet ha meglehetne menteni az övét.

Emi nagyon legyengült már alig tudta kinyitni a szemét. Kora este lehetett mikor Emi végleg elaludt. Könnyeim

hulltak a kezére amit fogtam s nem akartam elengedni amíg jöttek mondták, hogy sajnálják a történteket.

Másnap kimentem a Golden Gate parkban, sokáig ültem azon a padon amin Emi szokott ülni elgondolkodva,

miért kellett ennek megtörténni ? Szegény lány még nem is élte az életét, és olyan jó lélek volt, emléke

örökre marad az életembe !

Ágoston Tibor