Kincs a kemencében

Történt egyszer, hogy egy előkelőnek kinéző Welsch vidéki úr tért be egy paraszt házába, a 'Hátsó Krakkóba' a felső Mur völgyében. A parasztház füstölőszobájában egy öreg, szokatlanul nagy kemence állt, amit az idegen különösen nagy figyelemmel vizsgálgatott.
Minek tűrtök ilyen hatalmas ormótlanságot a házban? Kérdezte a házigazdát. Bontsátok inkább le, tegyetek a helyébe egy kis vastűzhelyt, olyat, mint amilyen nekünk van odahaza. Annak sokkal kevesebb fára van szüksége, és nem foglal el olyan sok helyet!
Abból nem lesz semmi, felelte a paraszt. Nem minden régi rossz, és nem minden új jó. Nekünk ez a kemence kedves és értékes, mert az ükapám azt mondta róla a halálos ágyán a dédapámnak, hogy csak akkor bontassa le azt a kemencét, ha nagy bajban van. A dédapám elmesélte ezt a nagyapámnak, a nagyapám az apámnak, ő pedig nekem. És bár én nem vagyok gazdag, és az egészet nem igazán értem, de nem akarom megszegni az őseim parancsát.
Erre a szavakra az idegen mintha kissé ideges lett volna, ami azt a gyanút ébresztette fel a parasztban, hogy kell, hogy legyen valami a kemencével, amiről, lám, idegenek is tudnak. Így aztán a welschi ember újabb és újabb próbálkozásai annál inkább eredménytelenek maradtak. Az is megértette néhány nap után, hogy hiába fáradozik, de nem mutatta. Barátságosan meghívta saját magához a parasztot, hogy az megnézhesse magának az idegen táj szépségeit.
Ha megtetszik ott valamelyik vastűzhely, mondta az idegen, akkor megkaphatja. Csak a régi kemencét kell lebontani, és a helyére állítani.
A paraszt örült az ingyenes utazásnak, és úgy gondolta, hogy majd csak kibújik valahogy az idegen ajánlatai elől a kemence dolgában.
Tehát elutaztak együtt. A paraszt csak ámult és bámult, olyan sok szépet és csodálatosat látott Taljánországban. Már arra gondolt, hogy hálából beleegyezik az idegen kérésébe a kályhára vonatkozó üzletet illetően. Az idegen otthonában látott egy szép konyhai tűzhelyet, és azt mondta a vendéglátójának, hogy most már ő is kész a cserére. Az persze nagyon megörült ezeknek a szavaknak, és még szívélyesebben bánt a vendégével. A parasztnak tetszett ez, pedig már vágyott haza.
Úgy akarta a véletlen, hogy az idegent egy üzleti ügyben elszólították egy napra a házából. A paraszt akkor kíváncsian végignézegetett mindent. Eljutott egy kis kamrához, amiben látszólag semmi más nem volt, csak egy falitükör. A paraszt belenézett, és megdermedt a csodálkozástól, mert a saját képe helyett egy táj képét látta a tükörben. Közelebb lépett, jobban megszemlélte, és látta, hogy a saját kis faluját látja a tükörben, a saját házát, benne a kemencével, amely itt egészen átlátszó volt. A kemence belsejében három nagy arannyal teli edény volt befalazva.
A paraszt most már tudta, hogy egy úgy nevezett hegyi tükröt lát maga előtt. Olyat, amelyik megmutatja az elrejtett kincseket. Megértette, hogy a welschi ember az örökségét akarja megkaparintani. Azon töprengett, mit tegyen. Végül eldöntötte, hogy ír egy levelet az övéinek.
Így is cselekedett. Megírta a feleségének, hogy egy hegyi tükör segítségével meglátta, hogy három nagy edény van elrejtve a kemencében, amit a welschi ember meg akar kaparintani. Menjenek ezért a kemencéhez, csináljanak rajta egy kis lyukat, és tegyék biztonságba az aranyat. Utána tegyék az edényeket kövekkel jól megrakva a helyükre vissza, és tüntessék el a kemencén a nyomokat. Sehol ne maradjon a hozzáférésüknek nyoma a kemencén, hogy a welschi ember ne fogjon majd gyanút. A levelét feladta a postán.
Este, mikor a vendéglátója hazatért, a paraszt egy szóval sem, egy arcvillanással sem árulta el, hogy rájött a titkára.
Néhány nappal később visszautaztak Felső-Stájerországba. Amikor a hosszú utazás után végre hazaértek, a falu előtt nem messze a paraszt egy leshelyen megpillantotta a fia arcát, aki kacsintott egyet neki. Azt akarta a fiú jelezni vele, hogy megkapták a levelet, és követték az utasításait.
Ahogy bementek a házba, az idegen rögtön a konyhába ment a kemencéhez. Elégedetten mosolygott, mert semmi változás nem látszott a kemencén. Az ember kötelezte magát arra, hogy saját kezűleg lebontja a kemencét, és felállítja az új tűzhelyet.
Nagy volt a haragvása, amikor a megtalált edényekben arany helyett csupa követ talált. De nem mutatta. Felállította az új tűzhelyt, aztán fogta a holmiját, és búcsú nélkül eltűnt a környékről.
A paraszt nevetett a markába, hogy sikerült túljárnia az idegen eszén, aki meg akarta fosztani az örökségétől.

Ez a történet fordítás az Ausztria mondavilága című gyűjteményből.

Szólj hozzá!