Csalódás

Összes megtekintés: 94 

Remegő ujjakkal tollat fogott és írt:

“Nem írok rosszat, mert az erkölcstelen, csak tényeket.
A kísérésért kaptam 800 forint órabért, amiből fizettem a 6000 forintos autogén tréning heti összegét.
Ezen felul napi egy órában takarítottam, és a fiút tanítottam. Ez utóbbi két dologért nem fizetett.
Egy hetet nála laktam, lakbért nem kért, a gyerek munkaért kaptam egy szobát, mert régóta keres albérlőt, aki a gyerekre vigyázással fizet.
Egy szombaron rosszul voltam, de nem kérdezte, mi van velem. Aztán hétfőn ingerült lettem, valahogy azt hittem törődni fog velem egy öt percet igényeltem, mert időközben apám kikezdett velem, ezt jó lett volna megbeszélni, de levegő voltam számára.
Azóta azt mondta, ártok a gyerekének, hozzam rendbe magam, különben mehetek el!
Kijelentette, hogy én nem szamítok, csak a fia, ha az feszültnek lát, mehetek el, ismételgette.
Segítséget kértem, de azt mondta, én dolgom, oldjam meg, ha nem megy, el kell mennem.
Ma 6-ra terápiára hívott, a volt férje kórházban van, meglátogatta, így lemondta mégis, megkérdeztem, utána fogadna-e, azt mondta, nem mert biciklizni megy a gyerekkel, ekkor döntöttem el: vége!
Felhívtam, nem vette fel, elmentem hozzá este fél 9 volt, elaludtam az ajtaja előtt, már nagyon rosszul éreztem magam.
Megjöttek a bicajozásból, de bementek köszönés nélkül, észre sem vett, most éjjel fél 1 van, itt ülök a lépcsőházban és fázom, bedobtam egy cetlit, hogy egy plédet adjon ki, és egy pohár vizet, hallom hogy járkál és nem ad vizet sem, kemény a lépcső, hideg van, fázom, szomjas vagyok, pisilni kel, fáj a derekam.
Bent köhög, és járkál.
Holnap ha reggel lesz megbeszélem vele, hogy jó lenne a takarítást kifizetnie, és az egy hét itt lakast vonja le.
A gyerek ablakát, függönyét és minden koszt kipucoltam ingyen.
Vittem nekik monitort, olvasó lámpát, órát, ruhákat és porszívot vettem nekik.
Ezt mind elhoztam tőlük tegnap.
Semmit nem köszönt meg, igaz, egyszer megökszönte, hogy mire hazajön, patyolat a lakása.
A gyereket még templomba is elvittem egyszer.
Itt ülök a lépcsőn és halkan kopogtam, de nem ad vizet.
Rosszul vagyok!
Én szívből szeretem a kisfiút!
Nagyon át lettem vezetve!…”
Letette a tollat, és keservesen sírt. Elfojtva, halkan, hogy senkit ne keltsen fel. Az éjszaka kellős közepén jelenleg csak ezen járt agya, próbált kérelmet, vagy ki tudja mit írni, panaszt, bárhova, csak valaki segítsen. Szíve marcangolt, nyilalt, szúrt, elfogta a halálvágy.
Csúfosan megvezették. Másnap gépén kikereste, és talált egy segítséget.
Levelet váltottak, Paula vígasztalta, és tájékoztatta is a kisfiú sorsáról. Hiszen Szilvia nemcsak őt, a bébiszittert, és egyben paciensét hanyagolta el, hanem saját kisfiát is.
Egy napon váratlan tartalmú levél jött Paulától.

“Felgyorsultak az események, mert már több helyről is kapott jelzést a gyermekjólét. Tegnap volt a tárgyalás, melyen arról döntöttek, hogy csupán védelembe vétel, vagy kiemelés történjen Ferikével. Kértem, hogy értesítsenek, szólok a történésekről. Nagyon nehéz ügy ez, sajnos az soha nem egyértelmű, mivel tesz az ember jót. Én reméltem, hogy a védelembe vétel elég lehet (ez esetben csak segítik az anyát.) Azonban, ha kiemelésre kerül sor, akkor az nagyon nagy trauma lesz Ferkónak, és azt gondolom, Szilvia összeomlana. Persze a kiemelés is lehet átmeneti, elképzelhető, hogy csak a nyári szünetet érinti és közben gyakran hazaengedik az anyjához. Bármelyik is történt, az biztos, hogy mindketten segítséget fognak kapni.
A lezáratlan ügyeket illetően pedig kevés az esély rá, hogy igazságosan rendeződjenek. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy egy újabb bonyodalom, akár valamilyen hivatalos szervvel megkezdődjön. Ha az Ön helyében lennék, kerülnék mindenfajta kommunikációt, kapcsolatot, ügyet Szilviával, a lelki, illetve anyagi veszteségek miatt érzett sérelmet pedig valahogyan idővel megpróbálnám elengedni. Úgy érzem, sajnos, ebben a történetben mindenki vesztes. Mégis reménykedjen, hogy minden jobbra fordulhat!”

-Igen, azt hiszem, rengeteget tanultam az esetből…-gondolta.
Szomorúan, de bizakodva kinézett a pici szobája szűk ablakán, nézte, ahogy a fák levelei a szél ritmusára önfeledten táncolnak.
-Mindig van kiút, a legmélyebb csalódáson is túljuthatunk…

“Csalódás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. “Mindig van kiút, a legmélyebb csalódáson is túljuthatunk…”

    Igen, a tanulásnak is ára van, legközelebb jobban kell konkretizálni, hogy kinek mi a feladata, miért mennyi jár és hogyan lehet felmondani a munkát.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!