Jutka!

Összes megtekintés: 48 

Háború után volt,nagyon lassan döcögött az élet,polotikai viszálykodások,élelem
hiány és legfőképpen félelem töltötte be az emberek életét a bizonytalanság miatt.
Húsz éves voltam mikor hazakerültem az életem egyik legnagyobb megpróbáltatásábol az
Orosz fogságbol. Szerencsésnek mondhattam magamat amit sokan nem értek meg.
Kisebb vállalatnál laptam egy állást csak ideiglenesen,valakinek a szabadság idejét én töltöttem be,ami két hét vol ,nekem kellett a pénz,annak is örültem.
A vállalatnál dolgozott ötven-hatvan személy ahol nekem mindenki idegen volt. kezdtem
barátkozni emberekkel, főleg nőkkel akik nekem mindíg jobb társaságot nyújtottak.
Már ott dolgoztam több mint egy hete, mikor egy fiatal lány sétált végig a termelőbe kicsit
távolabb megszólított egy nőt akit bizonnyára ismert :
– Te Sára az a fiú új itten ? Hogy hívják ?
. Sára – igen, Tibor a neve csak addig lesz itt míg Viktor visszajön a szabadságáról.
Később már a munkaidő végefelé furdalt a kiváncsiság megkérdeztem Sárát :
– Ki volt az a lány aki veled beszélt ?
– Sára : A főnök lánya,úgy láttam tetszel neki
Eltelt a két hét,közölték velem,megvannak elégedve munkámmal és az állásom végleges.
Mikor ezt hallottam, mindjárt arra gondoltam,nem ismerem azt a Viktort de ha elveszítette az
állását miattam,nem éreztem jól magamat-e miatt.

Az után a főnök lánya gyakrabban jelent meg,egy alkalommal oda jött hozzám mondván :
– Én vagyok a fönök lánya nevem Jutka,és kezét nyújtotta, hol dolgoztál ezelőtt ?
Ez a kérdés engem meglepett,hirtelen nem tudtam mit mondjak. Tudtam ez egy zsidó
vállalat és ha azt mondom,hogy orosz fogságban voltam az nem egy jó jel nekik.
– Mondtam,Tibor a nevem ez az első állásom és szeretek itt dolgozni –
Ez csak a kezdete volt az ismerkedésnek,Jutka szemeiböl láttam valami tűz égett benne
minden áron ismerkedni akar velem.
Délután négy óráig dolgoztam,ez a hely közel volt a Nyugati Pályaudvarhoz ahonnan gyalog
szoktam hazamenni megsporólva a villamos pénzt,külömben is szerettem az embereket nézni.A villamosok annyira tömöttek voltak abban az órákban jobban kedveltem a gyaloglást.
Ahogy kiléptem az utcára nem messze Jutkát láttam jött felém nagy mosollyal. az arcán.
– Hé, Miska, – hátra néztem talán valaki mást szólítgat.nem volt senki mögöttem.
– Engem szólítottál ? Én nem vagyok Miska az én nevem Tibor
– Jutka,:Tudom,nekem tetszik a név Miska,ne legyél olyan komoly olyan szép idő van
akarsz egy kicsit sétálni ? Igent mondtam,habár egy kicsit fáradt voltam.
A közvetlenségét úgy vettem,mind a ketten közel egy idősek lehettünk úgy vettem észre ő
természetesnek vette a közelséget közöttünk.Egy kis park volt a közelbe,leültünk egy padra.
– Jutka : Lehet furcsának találod a viselkedésemet,sok mindent akartam kérdezni tőled, de
nem akarok tudni semmit, megtetszettél nekem,könnyes lett a szeme megsajnáltam magamhoz öleltem,megcsókóltam. Ott ültünk vagy tíz percig némaságban.

A történtek mélyen érintettek,foglalkoztattak, nyitott lehetőségeket láttam.
Megalapozhattam volna a szerencsémet,próbáltam elképzelni magamat abba a helyzetbe.
Minden elképzelhetőt megpróbáltam,nem ment. Keresztény családban nőttem fel,
anyámra gondoltam,sok mindenre,féltem a következményektöl. Úgy határoztam nem akarom
Jutkát megbántani,hagyni fogom a dolgokat kibontakozni.
Egy nap Jutka jött,hogy lesz náluk egy kis parti,barátnői,egy pár fiú és ha akarom hozzam az öcsémet (akit már említettem Jutkának) Szeretnék ha jönnétek.
Károly öcsém elsőéves egyetemista kapott az alkalmon. Ez volt at első alkalom,hogy az
anyját megismertem
A főnök nem volt ott csak az anyja aki nagyon kedves volt hozzánk,csitri lányok kuncogtak,
táncoltunk,nevetgéltünk,sok finom csemege az asztalon,külömböző szódák,a hangulat
jó volt. Eljött az idő a búcsúzásra megköszöntük a meghívást,Jutka boldog volt.
Telt az idő,Jutka kért,hogy jöjjek vele az operába szereztek jegyeket. Mondtam én még
soha nem voltam az operába habár nagyon szeretem a zenét. Meglepetésemre hárman
voltunk egy idős néni aki mint sheparon jött velünk és minden alkalommal velünk volt, ami
nekem nem tetszett,de megértettem az a nő Jutka tanítója volt nyelveket etiketet tanított.

Közben valami megváltozott aminek örültem a sheparon az idős néni lemaradt,kezdtünk
kirándulásokat tervezni ahol csak ketten voltunk és Jutkát boldognak láttam ami engem egy
kicsit aggasztott. Jutka nem volt szégyenlős élveztem gyönyörű bájait,csókoltam őt tűző
élvezettel amit ő viszonzott szivvel,kélekkel. Már annyira voltunk amit ő nem mondott ki
de láttam rajta :
– Tibikém,ha akarod a tiéd vagyok,te vagy nekem a mindenem az életem,én nem akarok
senki másé lenni csak a tiéd, megérted ? Nem akartam azt a lépést megtenni, valami vagy
valaki óvott attol úgy éreztem
És ez így ment közel egy évig, míg egy nap valami történt, mintha a villám csapott volna
belém egy ismeretlen nő került elém akit Mili nek hívtak,akiröl nem tudtam szemeimet levenni,úgy éreztem elvagyok varázsólva.
Mili három évvel volt idősebb nálam,tetszettem neki,amire majd más alkalommal kitérek.
Jutka ismerte Milit, tudtomra adta,hony nagyon féltékemy.Attól lezdve lassan elhidegültem
Jutkátol. Őszintén sajnáltam őtet,gondoltam idővel megfog nyugodni.
Pár évvel később nekem az országbol menekülnöm kellet. Mentem a Teréz Kőr úton
kerestem egy barátomat akitöl búcsúzni akartam. Egyszercsak nem hittem szemeimnek
Jutkát láttam áldogálni egy kapu előtt.
– Hát, te mit keresel itten ?
– Jutka : megvagyok lepve látni téged,hogy vagy ? Gyere be hozzám,elmondok mindent.
Megöleltük egymást,éreztem Jutka még mindíg szeret engem. Szép lakása volt,mondta a
szülei férjhez adták egy diplomatához aki állandóan utazik és most is uton van.
Tiborkám,maradj velem,mindent újra kezdhetünk –
– Nézd,egy orosz golyó van bennem egy autó indul holnap reggel ha nem leszek rajta az
életemet kockáztatom,nevem rajta van a listán –
Jutka könnyes szemekkel olyan odaadóan nézett rám,majdnem azt mondtam : Gyere velem
nem tehettem.
Soha nem felejtettem el őt,néha bűnösnek éreztem magamat, tudtam,hogy azok az első
szerelmek ahogy lángra kapnak ugyanúgy kialszanak.

Ágoston Tibor

“Jutka!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Tibor!
    Én is elveszítettem az életem első szerelmét. Tudom milyen érzés. Mi szerencsére újra egymásra találtunk és vigyáztuk a lelkünkben felgyúlladt tűzet együtt, közel ötven éven át,amig a szeretett férfit el nem szólította melőllem a Jóisten.Örültem a történetnek. Szeretettel: Karola.

Szólj hozzá!