Kis majom álmos

Ma megint egy szép napom lett.
Meglátogatott az unokám a párjával és hozták a két dédunokámat is. A kicsi Mimi tizennégy hónapos, a nagyobb a Mari pedig négy éves. Nagyon jól érzik itt nálam magukat, én meg repdesek a boldogságtól, hisz nem egy faluban lakunk, s így nem vagyok részese a kicsik mindennapi életének. Épp a kényeztetés miatt, vagy, mert ezt szokták meg a gyerekek, ebéd után elálmosodtak. Az ágyamba fektettem le őket, és én is melléjük heveredtem. Fogva a kis kezüket elkezdtem mesélni, mint hajdan az unokának is. Eszembe jutott egy versike, aminek se az írójára se a címére nem emlékeztem, csak a vers-töredékére:

Kis majom álmos,
Altatja anyja,
Nincs takarója,
Lomb betakarja

Még ki se mondtam az utolsó szavakat már aludtak is a dédunokáim. Én meg nevetve meséltem az apjuknak, hogy melyik versikével ringattam őket álomba.

A kávé szürcsölése közben el is kezdtünk a versikéről és a tartalmáról beszélgetni.
Zoltán, az unokám nemrég látott egy televízió-filmet, ahol egy állatkertben élő majomcsaládot mutattak be. Azok az állatok élték a mindennapi életüket. Megszülettek, felnőttek és közben azt látta Zoltán, hogy a szokásaik, a cselekedeteik alig-alig tértek el az emberekétől.

– Egy alkalommal Veszprémben jártam és ellátogattam az állatkertbe is. Abban az időben nagy visszhangot kapott az, hogy egy Böbe nevű majom festett, az első mancsába fogott kanállal evett, és pohárból itta a gyümölcslevet – kapcsolódtam a beszélgetésbe.

– Nekem, az embernek ez érdekes volt – folytattam a mondókámat – főleg az, hogy nem csak én csodáltam meg, hanem a majomtársai is. Később olvastam valamelyik újságban, hogy mikor Böbe majom elpusztult. Akkor a gondozók meglepetésére több, leginkább fiatalabb majom állt a helyébe. Úgy ahogy Böbétől látták kanállal ettek, festettek, kirakókockákkal játszottak és pohárból is ittak –
Megannyi történet, és mindegyik az életről szól. Nézzük a televízióban, látjuk az állatkertben és mindnyájunkra nagy hatással van a látvány.

– Engem azért érdekelne, hogy ez utánzás, vagy valamiféle tanulási folyamat része lehetett – szólalt meg Zoltán – persze az is érdekelne, hogyha ezt, akkor vajon mást is meg tudnának tanulni? –
Mónika, Zoltán unokám párja is bekapcsolódott a beszélgetésbe és igencsak érdekes gondolatokat osztott meg velünk:

– Én a bonobó majom-csapatról olvastam, amelyeket Afrika déli részén figyeltek meg. Több évig követték az állatokat, és arra jöttek rá a tudósok, hogy a bonobók szabályosan nevelik a kicsinyeiket. Korcsoportonként vannak összeterelve és mindegyiket több felnőtt tanít, a korának megfelelően. Általában a kicsik tanítását idősebb nőstény végzi, akinek több, szintén nőstény segítője van. A csoport védelmét viszont minden esetben hímek látták el, szinte őrjárat-szerűen felügyelve arra, hogy kívülről semminemű atrocitás ne érje a gyermek-csoportokat. De még az őröket is irányítja egy, egyetlen egy majom, aki mutogatással és/vagy hangkiadással utasítja a többieket. Még olvasni is roppant érdekes volt számomra – mondta Mónika.

– Ez nagyon érdekes. Olyan lehetett, mint mikor ti az óvodába beadjátok Marit – csodálkoztam rá a hallottakra.
Mónika folytatta az elbeszélést.

– A csoport tanításába beletartozott az, hogy magot hogyan törjenek fel, és az is, hogy bottal, segédeszközzel miképpen jussanak a kicsik olyan eledelekhez, amit nem érnek el. Arra is megtanították a tanítók a kicsiket, hogy melyek az ehető bogyók, levelek, virágok, bogarak. Arra is, hogy miképpen vessenek maguknak ágyat, készítsenek biztonságos fészket, de még arra is, hogy melyik hang jelez veszélyt és akkor mindenki elhallgat, és egy majomra figyel, arra a korosabb hímre, aki szemmel láthatóan mindegyik őrzője volt.

– Később épp erre az esetre utalva írta egy majom-kutató, hogy más területen ilyesmit nem tapasztaltak a majmok között, mármint ilyenfajta irányítást, valószínűleg azért, mert máshol, az a majom, aki vezetni képes, még nem született meg – vette át a szót Zoltán.

– Én azért nem vagyok teljesen nyugodt, mert az, hogy még nem született meg, nem is olyan biztos, hisz Dél-Afrikában élő bonobó majmoknál is született már vezér. Arról nem is beszélve, hogy épp a minap láttam egy videót, ahol egy orangután egy bottal kergette el azt a vaddisznót, amelyik meg akarta támadni a kicsinyét pedig a vaddisznó nagyobb és erősebb is volt az orangutánnal. Meg egyébként is, ahogy hajdan az ember, úgy a világon bárhol élő majom-csoportok is rátalálhatnak akár arra a két kőre is, amelyekkel tüzet lehet csiholni – szóltam elgondolkodva.

Lassan ébredeztek a kicsik a szobában. Ideje készíteni az uzsonnájukat. Halkan léptem be a szobába, s a kicsi Mimi az ölembe kéredzkedett. Én felvettem és ringattam még egy picit.
Pont úgy, ahogy a versikében a majom mama ringatja kicsinyét.

Jártó Róza, 2016