AZ UTOLSÓ DÉLELŐTT

Összes megtekintés: 92 

Nem tudom pontosan, melyik lesz az. Szándékosan nem akarom tudni. Nem bírnám elviselni, ha búcsúztatni kezdenének az én csodálatos munkatársaim. A sor már így is megbomlott a nyáron, Erzsó elment új foglalkozást választani. Ő még fiatal, tanuljon, tegyen mindent kedve szerint. Hogy én már nehezebben ülöm végig a délelőttöt, hogy kicsit jobban dagad a lábam, mint eddig? Hány keserves napot töltöttem már munkában eddig is, hol lázasan, hol sántikálva. De hát az évek közben múltak és eljön ez az utolsó délelőtt, amikor nem hallom többé az ajtón át az ismerős hangokat. Ilike pattogó intézkedéseit Ani csendes mormogó kis aláfestésével, Márti apró igazságosztó méltatlankodásaival és jókedvre hangoló, mindennapi vicceivel. Éva alig hallható lépteit és Elvira dicsérő szavait, amivel minket bíztat, hogy elismerjük egyre tökéletesedő munkáját. Ugyan, kivel fog Jutka veszekedni és kinek fog telefoneposzokat szavalni, mikor én otthon fájlalom majd, hogy elfelejtettek mindannyian. Hogy Szabó Ili nem gyönyörködtet többé tökéletesen pontos munkájával, nem morog rám, ha rossz kedve van és nem díszíti a kis tányérra készített finom uzsonnát. Iluska nem kevergeti körkörös mozdulatokkal az üveglombikban gőzölgő „üdítő nedűt”, a frissen főtt, illatos kávét. Nem hozza S.O.S. jelzéssel a törött kezű néniket és gyerekeket, hogy együttesen találjuk meg a módját a leggyorsabb gyógyulásuknak. Katika nem segít nekünk ebben egyenletes buzgalommal. És Juhász Judit sem szívja fel teljes pontossággal a fecskendőbe a gyógyszereket, nem hallom vigasztaló bíztatását a betegek kezelése közben. Alig volt 13 éve, hogy egyedüli asszisztensem, Szegletesné egyetlen mondattal mutatta be nekem Ilit: majd meg tetszik látni, milyen igazságos? Vajon igazságos lesz-e most is? Elfelejti-e, mi mindent dolgoztunk együtt? Hogy ezt a munkahelyet mi álmodtuk meg és mi rendeztük be gépekkel, bútorokkal, és talán a munkatársakat is mi álmodtuk bele. Nem bírnám elviselni, ha búcsút mondanának azon az utolsó délelőttön. Ha Jucika kirázná az utolsó lépésem után a rongyszőnyeget; jöhet utánam a fiatal, új munkaerő.
Elröppentek az évek anélkül, hogy valami maradandót hagytam volna magam után. Most kellene elkezdeni igazán dolgozni, mikor már könnyebb rátalálni a bajok orvoslására! És most már könyörtelenül vége!
De azt még megértem hogy a nyolcvanadik születésnapomon eljöttek mind a régi munkatársaim, hogy emlékezzünk a családias, és legtöbbször eredményes rendeléseinkre. Hogy az utcán kedves mosollyal vagy öleléssel köszöntsenek az egykori betegeink engem is, meg az én emlékezetem szerinti csodálatos munkatársaimat is.

1985.

“AZ UTOLSÓ DÉLELŐTT” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    A debreceni Ágenda kiadónál két könyvem is fel lesz téve elérhetőségre, letöltésre.
    A MEK -nél 5 könyvecském olvasható. Lehet, hogy az is érdekelhet. Üdvözlet: Magdolna

Szólj hozzá!