Nem várt véletlen !

Késő ősz volt, lassan szitált az eső, az aszfalt kezdett fényleni. Esteledett, emberek
siettek hazafelé mielőtt a megduzzadt felhők kiürítenek mindent a város felett.
Hétfő volt, minden csendes ez a nap mikor a hétvégi rumli után mindenki a saját vackában
húzódik kipihenni a fáradalmakat.
Kávézóban gyéren világított lámpák kopottas asztalok, minden arra utalt a helység napjai
számlálva vannak. A tulajdonos már régen becsukott volna, várt egy tisztességes ajánlatra.
Kapott is egyet nem olyan régen, amit nevetségesnek tartott, elutasított. A reményt nem
adta fel, mert annyi jövedelem még mindig bejött, hogy a bért ki tudja fizetni.

Középkorú ember lehetett ötven éves ült az egyik asztalnál, cigarettázott, szívta egyiket a másik
után. Feje lehajtva, mintha a csikkeket számolná a hamutartóban. Kinézete utalt komoly
aggodalomra. Nehéz idők voltak akkoriban, a háború hangja egyre jobban közeledett sok volt
a munkanélküli, éheztek az emberek.

Kicsit távolabb másik asztalál harminc év körüli nő ül, aki a férfit figyeli. Cigarettázik, kávéját
néha megkeveri ami már régóta üres, kopottas ruhája, kinézete arra vall mintha kokott lenne.
A férfi elővesz egy dobozt kivesz két pirulát belőle beledobja kávés csészéjébe.
Kis idő múltával felemeli a kávéscsészét amiben a két pirula már régen feloldódhatott…
A nő ijedtében odarohan mondván :
– Kedves uram, már régóta figyelem, engedjen egy szót nekem.
Az úr meglepődve, mondván:
– Engedje meg, hogy ezt előbb megigyam.
– A hölgy : Hiszen éppen azért jöttem ide, hogy valami kellemetlenségtöl megóvjam.
– Az úr : Asszonyom, én úgy érzem a fejem széjjel megy, ez a két aszpirin ami a csészében
van feloldja ezt a szörnyű tünetet, utánna ön elmondhatja mi az óhaja.

A nő egy kicsit megszeppent, restelte a dolgot, mert ő egészen másra gondolt. De ha már
így van,valamit ki kell találjon, nem akarja, hogy tolakodónak látszon.
– Kedves uram,bocsásson meg nekem, én valami szörnyű dologra gondoltam, de most már
látom, tévesen aggódtam, elnézést kérek, hogy ok nélkül zavartam.
– Az úr: Semmi hölgyem, csak maradjon, legalább felvidítja a szomorú napom.
Aggódása nem volt hiába, életunt vagyok, szeretnék menni mielőbb a halálba.-
– A nő : Hiszen őn még nem olyan idős, és ha megengedi bamutatkozom, az én nevem Olga és az öné? Béla,visszanézve bár soha ne lettem volna! –
– Olga : Az én helyzetem sem könnyű, unom az életem, rossz csillag alatt születtem, nem
tudom mitévő legyek, küzdenem kell az élettel ameddig csak lehet.

Olga és Béla hosszan elbeszélgettek, és a végén egészen jó barátok lettek.
A kereszt amit húztak közös volt, mindkettő a sors a társadalom kivetetje volt. Hála a
találkozásuknak,életük lassan megváktozott, már más szemmel látták a világot, közös
frigybe léptek attol lezdve naprol-napra jobb lett az életük.
Nem várt véletlen volt, két elveszett ember története.

Ágoston Tibor

“Nem várt véletlen !” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!