Alkalom

A nő

Szeretem a vörösbort. Jól esik ez a savanykás, hűvös ital a nyári estébe. Az erkélyen állok. Várom az uramat. Ma van az évfordulónk. Nem is tudom már hanyadik. Negyedik vagy ötödik. Minden giccs nélkül bennem minden nap úgy él mint az első találkozás. Ez az érzelmi tudat sokszor segítetett át a nehéz időkön. Késik. Bejövök . Az étel az asztalon már egy órája hül. Leves, és sülthús. Biztos sok munkája akadt, vagy dúgóba keveredett. Nem baj,várok türelmesen. A fürdőszobába raktam gyertyákat. A háloszobába megigazítom az ágyneműt, hogy minden tökéletes legyen az esti programhoz. Hallom a kulcsot a zárba. Megjött. Elétoppoanok, átölelem. Ő visszaőlel , és arcon puszil. A szokásos kérdések, milyen volt a napja, hogy van. Tőmondatokban ad feleletet, miközben leveszi a cipőjét. Kezet mosni megy. Kissé hátrahököl a gyertyákat látván, majd becsukja maga mögött az ajtót. Addig leülök asztalhoz. Kiszedem a langyos levest. Csatlakozik társaságomhoz. Szótlanúl kanalaz. Nem szólok semmit. Kissé fura. Talán nem számított ekkora felhajtásra. Úgy van vele mint én. Ez is csak egy nap a sok közül. Mérföldkövek nélküli szerelem, kapcsolat. Végtelen mint a sivatag, vagy mint az óceán. Vacsora után borral kínálom. Nem kér. A hálószoba felé tart miközben az ingjét gombolja. Ha tudná, hogy csipkét vettem fel erre az alkalomra. Összedem a tányérokat. A mosogatás holnapra marad. Nem húzom az időt. Mire visszatérek hozzá, már pizsamában fekszik. Talán el is aludt.
Csalódott vagyok, de nincs szívem felébreszteni. Egy pohár borral még kisétálok az erkélyre. Majd elnapoljuk. Lesz időnk a pótlásra. Átőltözöm én is. A lecsukott szemek nem látják az egzotikumot. Halk , és sivár fogadtatás. Még pár percig gondolkozom, hogy lehet egy évforduló ennyire hétköznapi. Talán ha kipiheni magát meglep valamivel. Átölelem, felveszem légzése rutmusát, majd behunyom a szemem.

A férfi

Mostánaba egyre többet idegeskedem. Napjába többször nyilal belém az érzés fáradsággal fűszerezve. De ma nem kéne így lennie. Ma vagyunk öt évesek. Igen. A dátumokban jó vagyok.
Mégsem készültem semmivel. Az esküvőnk napja pirosbetűs nap volt. De csak az az egy. Megismételhetelen. Amúgy sem vagyunk ünneplősök. Beérjük az egymás iránt érzett szerelemmel. Komunikációnk jó. Nincs semmi gond. Hulla fáradt vagyok. A buszt is lekéstem. Késni fogok. Pedig úgy vonz haza a lakás mint szöget a mágnes. Már biztosan vár. Ritkán kések. Felmegyek a liftel. Kulcsomat babrálom ügyetlenül. Végre bejutok. Édes megkönnyebbülés.
Feleségem elém jön, és megölel. Szeret forrón és hosszan ölelni. Megpuszilom. Általános kérdéseket tesz fel hogylétemről. Legszívesebben nem válaszolnék. Nem akarom terhelni a mindennapos gyomorgörcsről és fáradságról amivel a munkás férfi napjai tellnek. Röviden felelek. Bemegyek a fürdőszobába. Hoppá ! Gyertyával rakott kád. Ez igen! Ezek szerint ő sem felejtette el. Szarban vagyok. A romantikára nem vagyok ráhangolódva ma. Akár öt év , akár nem.
A vacsora is díszes. Igyekszem elsunnyogni a dolgot, mintha nem érdekelne. Némán eszem. Biztos zavarja. Remek volt az étel. Ideje lefeküdni. Aztán majd holnap kigondolni valamit. Az ágy is startra kész. De elmarad az összebújás. Átöltözöm, és úgy dőlök el az ágyon mint egy fa. Valamit még zörög kint a konyhában. Akkor kell meglepni, amikor nem számít rá. Biztosan csalódott. De jóvá teszem ha kipihentem magam. Behunyom szemem. Alvást szinlelek. Érzem, hogy odasimúl hozzám. Ennyi elég. Ez a tökéletes harminóna. Nincs annyi gyertya, vacsora, évforduló ami ezt pótolja. A ķözös lélegzés is összekapcsol. De igazán a szeretet, és az ebből fakadó érzések azok, amik pótolnak mindent. Amiért érdemes élni.

Kálóczi Balázs

2021 01. 16.