ÉJJELIZENE

Összes megtekintés: 142 

Még divat volt az éjjeli zene az 1940-es években. Az első májusi éjszakán megengedte a Svetits Intézet igazgatósága, hogy felmásszanak a kerítésre a tanítóképzős fiúk és éjjeli zenét adjanak a Dóczi internátusban lakó lányoknak. Persze, ez a nagyoknak szólt, mi kisebbek csak hallgathattuk a szép dalokat, gyertyagyújtásra nem is gondolhattunk.
Később egyszer én is kaptam éjjeli zenét otthon a falunkban, de emiatt inkább bosszankodtam egy kicsit, minthogy örültem volna. Érdektelen volt számomra a tőlem jóval idősebb, alig ismert fiatalember személye.
Aztán évek múlva, mikor a Teleki utcán laktam és közelgett a május elseje, ott motoszkált a fejemben ez az éjjeli zene ügy. Nagyon kíváncsi lettem. Hogy mire? Hát arra, hogy “hű” szerelmem ad-e valaki másnak éjjeli zenét? Látni is szerettem volna őt, meg hallani a hangját, mindig… De különösen egy ilyen orgonaillatú, meleg májusi éjjelen. Persze, az éjjeli zenéhez pénz is kellett volna, és tudtam, hogy az nincs neki. Így nyugodtan lefekhettem aludni.
Gondolataim azért így sem hagytak pihenni. Nehéz elaludni egy ilyen virágillatú májusi éjszakán, ha egyedül érzi magát az ember. A leeresztett redőny mögött nyitva volt az ablak. Az utcáról neszeket hallottam, majd halkan egy ismerős dallamot: Szeretnék május éjszakáján, letépni minden orgonát . . .
Juci néni és Bandi bácsi jelent meg a szobaajtóban és a lakótársnőm, Katika is bíztatott, hogy gyújtsak gyertyát, vagy villanyt, így szokás. Nem is voltam biztos benne, hogy nekem szól az ének, az ablakhoz meg végképp nem akartam menni, hogy lássanak kintről. És akkor meghallottam szerelmem picit rekedtes hangján az éjjeli¬ zenék történetében szokatlan dalt;
„Ha megversz is, imádlak én
Te drága rossz apacs legény…”
Igen, ez Ő volt. Ettől már visszazökkentem a valóságba… Mit bánom én, ha tudja, hogy imádom! Fontos, hogy Ő is szeret…
Most már meggyújtottam a villanyt és mikor elmentek a fiúk az ablak alól, bevettem az ablakból a nagy csokor orgonát. Ki tudja, milyen magas kerítésen másztak át érte?

1950.

“ÉJJELIZENE” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Karola!
    Köszönöm írásodat. Igen, ma már talán mindent megtennék én is, de elmúltak az évtizedek. Nagyon kedves nagymamámat Karolinának hívták, talán egyezik a két név, sok boldog névnapot kívánok közelgő névnapotokra: Magdolna

  2. Kedves Magdolna!
    Kellemes élmény jutott eszembe az írás olvasása közben.Egyszer én is átéltem egy éjjelizenét,ami a nővérmnek szólt.Az bíztos,hogy az ember mindent megtesz azért ,akit szeret.
    Üdvözlettel: Karola.

Szólj hozzá!