A gondolat szárnyán

– Hurrá megérkezet a nagyapa!- rikoltott egy nagyot Panka.
– Biztos vagy benne?- kérdezett rá az édesanyja.
– Igen. Már látom, mindjárt kinyitja a kiskaput.
– Lehetetlen – suttogta magában az édesanya-, hisz nagyapa meghalt.
Panka kérdezés nélkül kinyitott az ajtót és szalad ki az udvarra. Kiabált és pörgött forgott a semmibe. Anya abbahagyta a tészta metélését, sietett Panka után. A lépcsőn hirtelen megállt. Várt. Maga sem tudta mi történt vele. Ő nem látott semmit, csak az enyhe szellő érintette meg az arcát. Mozdulatlan maradt. Nem vette le a szemét Pankáról. A kislány hátra szaladt a fészerbe. Magával hozott egy öreg és lyukas labdát. Hányszor dobta félre, hányszor akarta kidobni a kukába, de nem tudta. Soha sem tudta. Igaz olyan mélyen elrejtette, hogy rajta kívül senki se találjon rá. Panka most mégis kihozta és a kezében teljesen újnak látszott. Fényesen, gömbölydeden, ahogy a születésnapján az édesapja gurította oda hozzá.
– Boldog születésnapot- hallotta az édesapja hangját.
A szeme megakadt az orgonabokron. Az édesapjával ültetették évekkel ezelőtt. Sokszor beszélgettek alatta, s egyszer azt mondta neki, hogy bármit elérhetünk, bármit láthatunk, és bárhova elrepülhetünk a gondolat szárnyán.
– Hogyan? – kérdezte.
– Kislányom, ha, akarod, van rá mód. Figyelj! Hunyd le a szemed. Most képzeld el, hogy fent az égen repülnek feléd az idegen űrhajók. Nem repülő csészealjak, hanem égen a bárányfelhők közt úszó vitorlások. Lassan közelednek. Vitorlájukat leeresztik. Kikötnek. Apró zöld, emberhez hasonlító lények szállnak ki belőle. Óvatosan lépkednek, alig éri el a lábuk a földet. Egy lehajol és felszed egy csokor pipitért. Nézegeti, megszagolja és átdobja a mellette lévőnek, s a virág repül egyiktől a másikig, olyan mintha szellő vinné tovább. Nem esik le, az utolsó beletűzi a sapkájából kiálló antennába. Egy másik, amelyiken nagyon érdekes nadrágféle van, szaladni kezd. Bodri megáll előtte, ugat rá és ijedtében megiramodik. A félnadrágos alak meg szeretné fogni. A Bodri vicsorít, de hiába próbálkozik ellenállni, egy pillanat múlva meglapul a földön. A félnadrágos felkapja és elrepül vele a vitorlába. A harmadik alak hátán hátizsák van. Ahogy megfordul, szikrákat vet minden felé. Nem éget meg vele semmit, de nyomot hagy a cseresznyefa törzsén. Kibuggyan belőle a macskaméz. Tompa három végződés kinyúl a karjából. A macskamézet beleteszi a hátizsákba. A végén megnyalja az úját. Tovább megy. A vén meggyfa odvából dongva repülnek ki a méhek. Az alak hosszabbra nyújtja az úját. Mélyen belemártja az odúba. Kiveszi a lépet, megkóstolja és azt is elteszi. Mosolyog és biztos mozdulattal magához vonzza a menekülő méheket. Eltünteti őket. A vitorláról hosszú fénynyaláb fut felé. Bólogat és keresődni kezd az odúban. Megelégelt arccal, a megszerzett zsákmányát elrejti a többiek közé. Érdekes suhanás hallatszik a fák közül. A három ismeretlen alak hirtelen eltűnik, majd egy pillanat múlva kergetőznek egy fecskével. A kismadár le és felszáll. Látszik, hogy nem fél tőlük. Lent a földön egy térkép. Afrika. A fecske szélsebesen eltűnik előlük. A három alak megfelelő távolságból figyeli. A sivatag felett repülnek. Hirtelen a kismadár zuhanni kezd a föld felé. Az egyik kinyújtja a csápját és magához vonzza a madarat. Tanakodnak. A fecske alig piheg. A félnadrágos villámgyorsan felrepül. Egy pillanat és a csápján megcsillan a víz. Kinyitja a fecske csőrét, megitatja. Míg a kismadár éledezik, repülnek a sivatagon át. Még nem érik el a szélét, amikor egy jel visszafordítja őket. A harmadik a hátizsákjába teszi a fecskét és visszarepíti a kertbe. Bodri boldogan csóválja a farkát. A fecske énekelni kezd. A zöldemberkék, ahogy jöttek, hirtelen visszamasíroznak a vitorlásba. Az űrhajó eltűnik a bárányfelhők között. Csak a két fa és a fűben maradt térkép árulkodik a történtekről. A fák törzsén zöld nyálka csordogál alá. A térkép vörös homokszemcsék csillannak meg a napfényben. Látod már?
– Még nem – felelte akkor szomorúan.
– Nem baj majd egyszer te is mindent meg fogsz látni. Én sokszor repkedek ide és oda a gondolat szárnyán. Selymes fehérpehely vesz körül, beszélni és labdázni tudok a zöldszínű emberkékkel, akik repülő vitorlással érkeznek a földre. Most gyere. Nézzük meg, tud e a labdád még repülni?
Akkor apával repítették dobálták egymásnak a labdát, s egy pillanatra tényleg úgy érezte, hogy a zöldemberkék is játszanak velük. Titokzatosan gurult a földön a labda. A zöldpöttyei néha eltűntek róla, majd visszaszálltak és körbeölelték.
Most minél tovább figyelte Pankát, annál inkább meg volt győződve, hogy a kislánya sincs egyedül. Hol magasra száll a labda és ő látja, hogy Panka felemelkedik a levegőbe, hogy el tudja kapni. Hol lent a főben rugdossa ide-oda, a titokzatos valakinek, aki mindig visszapasszolja a lába elé. Panka önfeledten kacag. Kiabál, hogy még ne hagyják abba. Ő még nem fáradt el. S labda repül, száll át a Bodri felett. A kutya most nem vicsorog, nem vakkant, hanem barátságosan csóválja a farkát, mint mindig, amikor nagyapát köszöntötte. Visszament a konyhába, a gyúródeszkán a tészta mind fel volt metélve. A tűzhelyen forrt a víz. Mézédes illat volt mindenfelé. Lehunyta a szemét. Látta, hogy mosolyogva repültek át az ablakon az apró zöldemberkék. Ahogy kiértek a szabadba egyik felkapta Pankát és elrepült vele vitorlás felé. S ő nézte, nem akarta elveszíteni a szeme elől. A következő pillanatban földre kucorogva, pipitérrel a kezébe ült Panka az udvarban. Integetett valakinek, valahova a távolba. Pár perc múlva kipirult arccal szalad vissza a házba.
– Anya tényleg a nagyapa volt. Tudod mit mondott?
– Mit kicsim?
– Megtanítalak repülni a gondolat szárnyán.
– Te erre mit válaszoltál?
– Amit nagyapa szerint te régen, hogy egyszer biztosan nekem is sikerülni fog.
– És nagyapa mit mondott?
– Most is vele vannak a titokzatos zöldemberkék és elrepítettek oda, ahol most a nagyapa él.
– Biztos vagy benne, hogy nem hagytad el az udvart?
– Igen, mert nagyapa szerint a gondolat szárnyán a zöldemberkékkel, amik az égből érkeznek hozzánk, egy pillanat alatt oda repülhetünk, ahova akarunk.
– Nem féltél?
– Nem. Ők a barátaim, akár csak a nagyapának. Ők is vigyáznak rám.
A labda Bodri mellett lapult meg az orgonabokor alatt.
– Hozd be a labdát kislányom- szólalt meg anya.
Panka kiszalad a labdáért. A zöld pettyecskék átölelték a kezét. Titkokat rejtettek. Anya jól tudta, hogy miről beszélt Panka. Egyszer biztosan ő is el fog tudni repülni bárhova a gondolat szárnyán. De mikor és hova?

“A gondolat szárnyán” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Igazad van.Panka meséi nálam már sorban állnak, de jó lenne ha most, együtt folytatnánk a történetet.Ki ki a saját gondolata szárnyán.
    Szeretettel : Karola

  2. A gyerekeknek élénk a fantáziájuk és ez jó, mert nem szenvednek annyira valakinek az elvesztése miatt, mint mi, akik már racionálisan gondolkodunk.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!