A kerti törpe, és az angyal

Egyszer volt, s talán igaz sem volt, élt egy kerti törpe, akit Kamillának hívtak. Teljesen más volt, mint a többiek, mert ő tudta a szemét forgatni, bármelyik irányba. Ha hangokat hallott, máris abba az irányba nézett. Igaz, járni nem tudott, de nagyon szeretett élni.
Egyik este, amikor épp a Nap lemenni készült, Kamilla érezte, mintha valaki lenne a háta mögött. Mivel nem tudott megfordulni, ezért halkan megszólalt:
– Halihó! Van ott valaki?
Nem válaszolt senki, ezért Kamilla úgy gondolta, még sincs ott senki. Pár perc sem telt el, amikor a mocorgást újra meghallotta:
– Halihó! Van itt valaki? – kérdezte újra.
– Igen. Itt vagyok – szólalt meg egy kedves hang. – Ajándék a nevem, és angyal vagyok.
– Örülök neki, hogy ilyen hosszú idő után, végre valakivel tudok beszélni. Nagyon szép neved van. Engem Kamillának hívnak.
– Tudod, az én nevem azért Ajándék, mert ha kedvesen szólítanak meg, és beszélgetnek velem, akkor én, teljesítem egy kívánságukat, amit nevezhetünk ajándéknak.
– De jó Neked, hogy sok mindenkivel találkozol, és tudsz velük beszélni. Én itt állok már évek óta, ebben a kertben. Nem mozdulhatok, bár néha erre jön pár bogár, csúszó mászók, vagy erre szállnak a madarak, de idáig még senki nem szólt hozzám. Inkább rajtam pihennek egy kicsit, majd tovább állnak.
– Most van rá időm, és Kamilla, ha szeretnéd, akkor játszhatunk is egy kicsit.
– Igen, örülnék neki, de remélem máskor is el fogsz jönni ide hozzám. Nagyon örülnék neki.
– Sajnos ez nem lehet – válaszolta szomorúan az angyal. – Én bárkivel is találkozom, az csak egyszer van.
– Mi van akkor, ha nekem az a kívánságom, hogy többször találkozzunk? – kérdezte kíváncsian Kamilla.
– Ezt a kívánságot nem teljesíthetem. Gondolj másra. Például arra, hogy tudj járni, hisz akkor bejárhatod a világot. Vagy pénzre, akkor lenne házad, kerted, bármid lehet. Rengeted barátot is találhatsz. Gondold végig, mit szeretnél. Hosszú életet is kívánhatsz.
Kamillának ezek a szavak összekuszálódtak a gondolataiban. Ugyan mit is kívánhatna? Hiszen csak egyet lehet, többet nem. Nem akart sokáig tépelődni rajta, ezért rögtön választ adott:
– Tudod Ajándék! Nagyon szép dolog, amit tőlem kérsz, és nem is akarom tovább húzni az időt, ezért most rögtön válaszolok.
– Kamilla! Mielőtt kimondanád kívánságodat, még gondold át párszor. Ha a mondatod elhagyja a szádat, többet nem változtathatod meg.
– Köszönöm, hogy részletesen elmondtad, hogy mit kell tennem. Egész életemet egyedül töltöttem. Szeretnék élni, de még sok mindent szerettem volna. Például járni, szaladni, integetni. De. Igazad van! Egyetlen egy kívánságom van, amit nagyon szeretnék: életem végéig a családommal lenni. Még sosem láttam őket – ezzel befejezte Kamilla a mondókáját, és egy nagyot sóhajtott.

Az angyal ekkor felemelte jobb kezét, és rátette a törpe picike, kis kerek fejecskéjére. Nem szólt semmit, és közben a szeme csukva volt. Pár másodperc múlva felemelte szárnyait, és mosollyal a száján, ott hagyta Kamillát.

Másnap reggel Kamilla, amikor felébredt, érezte, hogy megmozdult a keze, és a lábát is fel tudta emelni. Nem értette, hogy mi is történt, hisz ő nem ezt kérte. Megfordult, és akkor észrevette, hogy egy piros hátizsák van előtte. Először nem mert közelebb menni, és nem tudta, kinyithatja-e? De észrevette, hogy a hátizsák mellett, ott van egy boríték, amire az ő neve van írva. Lehajolt, felvette, majd elkezdte olvasni:
– „Kedves Kamilla! Mivel megígértem Neked, hogy teljesítem egy kívánságodat, ezért betartom, és teljesítem. De mivel Te a családodat kérted, és nem gazdagságot, fényűzést, és azt sem, hogy járni tudj, ezért mindent megkapsz. Nem vagy nagyravágyó, és tudom, hogy a pénz, amit a hátizsákba raktam, csakis jó dolgokra fogod költeni. Vigyázz Magadra, és kívánom, minél előbb a családoddal legyél. Üdvözlettel: Ajándék.”
Kamilla szeméből elkezdtek hullani a könnycseppek. Nem bírta visszafogni magát. Ezen a napon megtanulta, hogy jobb, ha keveset kérsz, mert akkor biztos többet fogsz kapni. Megtörölte a szemét, hátára vette a hátizsákot, és elindult a nagyvilágba. Nem kérdezett senkit, merre menjen, hanem arra ment, amerre a szíve vitte.
Az útjának a második napján megérkezett egy nagy ház kapuja elé, ahol úgy érezte, ide be kell mennie. Éppen, a kaput akarta kinyitni, amikor előtte magától kinyílt. Elindult, amikor észrevette, hogy az udvar tele van kerti törpékkel.
– Ugyan melyik lehet, az én családom? – tette fel magának a kérdést, amikor észrevette, hogy előtte három egyforma törpe áll.
Nem mozdultak, de a szemüket tudták forgatni. Kamilla közelebb ment, mert érezte, hogy ők a családja, és egyenként átölelte őket. Amikor meg akart szólalni, észrevette, hogy megmozdultak. Ezt a boldogságot ők soha nem fogják elfelejteni. Egész nap beszélgettek, és mindenki elmesélte az eddigi életét.
Kamilla ezen a napon volt a legboldogabb. Felnézett az égre, és ennyit mondott:
– Köszönöm!