Út a hit felé

Csomor Henriett vagyok, katolikus családból származom. Családommal nem gyakoroljuk a vallást. Gyermekkoromban, kijárt hozzám a pap „bácsi” hitet oktatni. Szerettem, de néha eljátszottam a dolgokat, áldoztam és bérmálkoztam. Áldozáskor a hosszú fehér ruhám, és a rózsafüzérem ragadt meg bennem. Bérmáláskor, az égszínkék hímzett ruhám mély nyomott hagyott bennem. Valamiért a kék szín lett a kedvenc színem. Gyerekkoromban Pesten éltem hat évig, és elalvás előtt mindig imádkoztam. „Én Istenem jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a tiéd Atyám nyitva marad. Vigyázz reám, drága jó szüleimre, meg az én jó testvérkémre, ámen. ”
Nagynénémékkel gyakran jártam misére, miközben hallgattam a szentbeszédet. Elnéztem az öregeket, reszkető kezükben a kopottas imakönyvet, és a rózsafüzért kezeiken. Nem értettem, hogy miért jó misére járni, és miért beszélnek csodáról. Hisz csodák nincsenek, hiába imádkozom, tizenkét évesen nem futok (mozgássérült vagyok).
Ahogy múltak az évek, elmaradtak az imádságok. A rózsafüzérem valahol ott lapul a kincses dobozom alján. Templomba is csak azért jártam be, mert érdekelt, hogy milyen szép belülről.
Egy tábor alkalmával, megismertem, hogy mi az az áhíttat. Furcsa volt újra imádkozni, és az akkor még ismeretlen áhítatos dalokat hallgatni. Az élményeimet felülmúlta, amikor egy éjszakán Gyűdön, részt vettünk egy zenés, gyertyafényes imádságon. Lelkem egy pillanatra teli lett boldogsággal.
Az élet felém sodort egy mélyen vallásos fiút, akinek elmondtam, hogy nem gyakorlom a vallásomat. Aztán elkezdtünk beszélgetni, szerettem amikor beszélt a hittéről. Tanultam tőle, úgy voltam, mint egy kisgyerek. Néha mondtam, hogy nem szeretnék túl mélyre belemenni. Tényleg csak annyit adott a tudásából, amennyit kértem. Zsebében mindig ott volt a rózsafüzér, mielőtt a kezembe adta, megpusziltuk a keresztet. Lassan-lassan Isten visszatért hozzám, az imákat szépnek tartottam. Együtt tanultuk mindig az imákat, mert az én tudásom igen csak gyér volt. Emlékszem, egyik délután a kincses dobozom aljáról, előkerült a kis piros rózsafüzérem. Egykor még a pap „bácsimtól” kaptam. Kezembe vettem, megpusziltam, és azt mondtam: “Köszönöm Istenem.” Olyan boldogan vittem a vallásos fiúnak megmutatni. Kezébe vette, s megpuszilta, ezután egy érdekeset mutatott, kezemre tekerte rózsafüzérjét. Nagyon megható volt, ahogy a kezemre tekeri. Ezután éjszaka mindig ott volt mellettem a rózsafüzérem, mert a kezemre sose sikerült feltekernem, ezt csak ő tudja.
Szerettem volna templomba járni, de a lépcsők miatt nem tudtam bemenni. Így a templomkertben a Szűzanyánál imádkoztam rózsafüzérrel a kezemben. A keresztet mindig megpuszilom, mert így tanultam, és érzem hogy így szép. Aztán a könyörgésem után, elmondtam egy Miatyánkot, és egy Üdvözlégyet. Rózsafüzérrel a kezemben elimádkoztam közösen tanult imánkat, s teljes szívemből hittem, hogy az Úrnak édesanyja, ki a fia jobbján ül ott fent a mennyekben, segíteni fog.
„Most segíts Mária, ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már az ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg. Hű imát gyermekeidnek nem, te soha nem veted meg. Hol szükség kínja nagy, mutasd meg hogy anya vagy. Most segíts Mária, ó irgalmas Szűzanya.”
Ilyenkor megnyugodtam, és úgy éreztem lelkem erősödik.
Valami csodálatos történt velünk, elkezdtünk beszélgetni a ruhákról. A vallásban igen fontos szerepe van a hosszú ruhának. Az úrnak is hosszú fehér ruhája volt, mondta olyan érzéssel ahogy más nem tudja. Annyira átéltük a hosszú viseletét, hogy gyakran imádkoztunk hálóingben, s rózsafüzérrel a kezünkben. Neki nem pusztán hálóinget jelentett, hanem Istenhez való közelséget jelent. Hihetetlen mennyire szívén viseli a hitét, s lassan megértettem. Szűzanya égszínkék ruhája vezetett vissza, az én bérmálkozói ruhámhoz. Beleéltem magam, ahogy beszélgettünk róla. Rádöbbentem, hogy égszínkék ruhában bérmálkoztam a templomban, és a Szűzanya is kék ruhában figyel engem egész életen át. Persze így már tiszták voltak fejemben a gondolatok. Nem is tudja, hogy egy-egy beszélgetés alkalmával mennyit segített. Fantasztikus rájönni, hogy a dolgok mért pont úgy voltak. Az a ruha nemcsak szép volt, hanem Szűzanya ruhájához hasonlított.
Pörögtek tovább a gondolatok fejünkben, kendő, fátyol, bokáig érő ruha, hogy élvezetesebb legyen a dolog. Képeket néztünk más hitkultúrájáról. Most már a kendő nem azt jelentette, hogy öreg nénik eltakarják ősz hajukat. Hanem azt, hogy a misén megjelenve Szűzanyához haszonlóan takarták magukat. Ugyanígy a fátyol is, hogy nem csupán a menyasszonyt díszíti az oltárig. Hanem az imádságoknál elfedik magukat. Gyakran kipróbálom én is, mikor imádkozunk. Kapucni az én fátylam, úgy érzem így másabb imádkozni. Öröm van a szívemben, hogy ezeket a csodákat én is gyakorolhatom. Persze egy nagy titka van az egésznek, hinni kell, mert hit nélkül mit sem ér az egész.
Gyakran elgondolkodunk, hogy a férfiaknak, miért olyan sivár az öltözködésük. A választ nem tudjuk. Mivel barátom szereti a hosszú viseletet, így gyakran sajnálom, hogy legalább a misén húzhatnának hosszú ruhát. Hiszen az Úr hosszú fehér gyolcsruhát viselt. Vannak vallások, ahol a férfiak is hosszú ruhában mennek dicsérni az Urat. Akkor a katolikus férfiak, akik mélyen vallásosak, miért nem viselhetnek hosszú fehér ruhát? Hiszen a lelkükben él az Úr, és próbálnak a lehető legjobban élni az Úr „közelségében”.

Elgondolásom a következő: ha a fiú gyerekek, akik még alig-alig ismerik az Urat, a ministráláshoz felhúzhatják a hosszú fehér ruhát, akkor a mélyen vallásos férfiak, akik el tudják dönteni, hogy viselnék a misén, vagy nem, miért nem adják meg nekik a lehetőséget. Ha felvennék, szerintem csak ünnepélyesebb lenne a mise. Talán pár év múlva fel sem tűnne, vagy elfogadott lenne a katolikus vallásban is a hosszú ruha viselete.
2004. március 27.

“Út a hit felé” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Henriette! Érdeklődéssel olvastam történeted, hiszen itt a neten már találkoztam írásoddal. Igazán megható a visszatérésed Istenhez és örömmel tölt el. Az is, hogy találtál olyan személyt aki segített ebben. A ruha története bizony egy jel számodra. Ebben az országban nem viselnek hosszú ruhát a férfiak, de a Te hitvallásod megengedettnek tekintené, de az emberek nem elfogadóak. Azért okosan gondolkodol és legalább Te magadban elképzeled milyen is lenne. Nagyon köszönöm ezt a szép írást mely őszinte szavakkal teli. Szeretettel mindig Éva

Szólj hozzá!