Mese Hetedhét országról

Egyszer volt hol nem volt, valahol messze még a Csillaghegyen is túl, volt egy nagy mesemondó város, amit Hetedhét országnak neveztek. Egyszer egy kisfiú, aki olyan szegény volt, mint a templom egere, felkerekedett a nagyfülű szamarával világot látni. Édesanyja sírt-rítt, hogy az ő kicsi fia Gergő, akinek még most kezd pelyhedzni a bajusza, elhagyja őt. Gergely fütyörészve baktatott szamarával, aki már- már pihenni készül. De a fiúcska, hogy elterelje szamara figyelmét, mondogatni kezdte neki: “Hej Bonifác, te szegény jószágom, friss szénán fogsz eztán heverészni.”
Amint így álmélkodott, észre sem vette hova kerültek. Mézeskalács oszlopra Hetedhét ország neve volt írva. Egy anyóka üdvözölte őket, Gergő leugrott Bonifác hátáról, és kezet rázott az anyókával. “Jer be édös fiam szerény hajlékomba.” A fiú hálás volt az anyókának. Miután szamarát bevezette az istállóba és abrakot adott neki, bement az anyókához, aki friss cipóval, s mézzel kínálta, a fiú jóízűen falatozott. Este pedig egy hatalmas ágyba fektette, amelyet a fiú most látott először. Az anyóka még sokáig nézte a fiút, és arra gondolt, ha elmondja mi történt az ő kislányával, majd megesik a fiú szíve rajta, s talán újra szabad lesz és karjába zárhatja egyetlen leányát. Hajnal tájt furcsa zajra ébredt a fiú. Kiment körülnézni. De nem mert túl közel menni hozzájuk, így hát visszahúzódott.
Másnap kora reggel kakasszóra ébredtek. A fiú rögtön kérdezősködni kezdett: “Anyóka, kivel beszéltél hajnalban?” Az anyóka először félt elmondani legnagyobb bánatát, aztán neki kezdett a történetnek. “Másfél évvel ezelőtt, óriások jöttek lakni a mi országunkba. Ezekután nem nagyon álltunk szóba, idegenekkel.
Egy napon aztán az óriások elvették tőlünk lánygyermekeinket, és nem tehettünk mást, hogy a házainkat ne rombolják le, odaadtuk lánygyermekeinket.” “Tudod mit anyóka?” – mondta a fiú. “Elmegyek az óriások várába, és kiszabadítom a lányodat.” El is indult Gergő a tüzes ló hátán, és néhány pogácsával a tarisznyájában. Egyszercsak megtorpant a ló, és így szólt. “Itt volnánk kis gazdám, de én nem mehetek tovább, mert meglátnának.” Gergő beosont a várba. A vár csak úgy ragyogott, de mégis volt benne valami félelmetes. Egyszeriben egy törpe állt előtte: “Ki vagy?” – kérdezte a törpe. Gergő vagyok,” az udvari bolond füllentette.” Elkísérlek Titánhoz, az óriások királyához.” “És a lányok merre vannak? – érdeklődött. “Óh, ilyenkor, mikor a király alszik, ők vigyázzák álmát.” Mikor benyitottak a királyhoz, Gergő majd az eszét vesztette a sok lány között. Anilla, a legszebb lány odament hozzá, s így szólt. “Ne ébreszd fel, mert irtó dühös lesz.” A lányok addig elmesélték, hogyan szakította el őket a családi fészekből.
Ekkor éktelen üvöltés hallatszott, a lányok már szaladtak volna, de a fiú nem engedte őket. Majd ő megy! “Jó napot felségednek!” “Hogy mersz te engem ilyenkor zavarni?” – mordult rá a király. “A lányokért jöttem!” – folytatta a fiú, “Kiket oly régen nem láttak a szüleik.” “Azt nem teheted!” – bömbölt a király. “Én vagyok Hetedhét ország királya, és megparancsolom, hogy a lányok itt maradnak velem.” “Majd ha fagy! – felelte Gergő. “Olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam, és én vagyok a király.” “Mikor voltál te a nép között?”
– kérdezte a fiú. “Úgy két éve, hogy a lányokat elhoztam az otthonukból. És rettegtek tőlem az emberek. Tudod, én is szerettem az embereket, de ahogy átkot szórtak rám megijedtem tőlük.” “Te félsz tőlük? – nevetett Gergő. “Már bocsásd meg királyom, de ilyen butaságot még nem hallottam. Adok neked egy jó tanácsot, enged el a lányokat, és meglásd az emberek úgy fognak szeretni, mint még soha.”
Másnap kora reggel, a király könnyáztatva búcsúzott a lányoktól. Gergő és Annila hazafelé tartottak, útközben szerelmesek lettek egymásba. Hazaértek és az anyóka karjába zárta rég nem látott lányát, és örömében Gergőnek adta lánya kezét. Titán a legaranyosabb király lett Hetedhét országban. Gergő anyja, a király házvezetőnője lett, s úgy szerette Titánt, mint a saját fiát.
Gergő és Annila nagy lakodalmat csaptak, amelyre a király is hivatalos volt. Most érezte először, hogy milyen jó ennyi barátot együtt látni. Talán még máig is ropják a táncot, ha el nem fáradtak.
Vége
1999. december. 30.

“Mese Hetedhét országról” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!