PÁNIK

Szomorúan hallom a sarki csattanás zaját; Félelmetes…
A Délpesti Kórház elkészülte után, a régi poros utcát csatornázták, és aszfaltburkolatot kapott. Megváltozott a forgalmi rend is. Az addigi fő utca, mellékutca lett. A sarki szomszéd már harmadszor csináltatta meg, a kerítését, újra és újra baleset éri. A csattanást hallva kimegyek, hátha tudok segíteni… Van, aki vizet kér, borogatást a kezére, lábára. Előfordult, hogy telefonszámot adott; hívjuk fel a családját.
Most munkából jövök hazafelé…
Látom ám, hogy itt a sarki járdán egy kis Polski, négy kereke az ég felé, s a benzin szép lassan csordogál belőle… Sehol senki… csak a túlsó járdán üldögél egy gyerek. Kérdem a gyereket; – Nem tudja, ki vezette ezt a kocsit? De, igen, Ő vezette. – Maga még kiskorú! – mondom.
– Elmúltam tizennyolc éves. – Nagyon fiatalnak látszik. Egyáltalán van jogosítványa? – kérdem. – Igen, nemrég kaptam. Mellé ültem a járdaszélre. Azt sem látta, hogy útkereszteződés jön. Elmondta, hogy csak az ütközést érzékelte. S a fék helyett, véletlenül a gázra lépett. Az útpadkának ütődve ugrott egyet a kocsi, s máris a hátán feküdt.
Kié volt a kocsi?- kérdem. Szemmel látható, hogy ép része alig maradt.
– Az Anyukámé, – mondja, nagyon szomorú, és nagyon fél, – az anyja egyedül neveli őt… Megjöttek a tűzoltók, és a benzin lefejtéséhez fognak.
Tudok-e valamiben segíteni? – kérdem a Gyereket. A fejét rázza. Közben a rendőrség is megérkezett.
Szinte mindenki tudja a választ, mit is kell tenni vészhelyzetben? Mikor baj van, higgadtságra, önuralomra lenne szükségünk, de akkor kitör a pánik… Ha pedig nagyon nagy a baj, a fejvesztett vakrémület az életünkbe kerülhet!

Itt van mindjárt a kolléganőm esete; Piri, egy nagyszerű ember; negyven éves nő, tele energiával, munkakedvvel, a vállalat főpénztárosa. Szinte soha nem volt beteg! Két fiát nevelte, anyósát ápolta, nem csak a házukat, hanem a telket is ő tartotta rendben, hónapról hónapra. Férje ugyanis, a külföldi kiküldetésből csak néha jött haza.
Aznap csodálatos idő volt. Piri kiment a telekre. Mosott, takarított. Szokása szerint mindent el akart végezni, hiszen holnap nemcsak új nap, hanem új hét is kezdődik.
Mire a nap leáldozóban van, a telekszomszédok sorban hazafelé indulnak.
Az összegyűjtött szemetet zsákokba kellett volna rakni, hogy hét közben elvihessék, de nem volt rá idő.
– Mi lenne, ha meggyújtanám, rengeteg idő van még a busz indulásáig! – gondolta, s akként cselekedett. Kissé meglocsolta fáradt olajjal, majd gondosan alágyújtott.
Az ablakok be vannak csukva, nem mehet be a füst. De ez a feltámadt szél, a ház felé hordja a pernyét. A sámlit, s a széket a teraszra vitte. Ha előbb jön ez a szél, meg sem gyújtotta volna! Legalább egy gereblye lenne itt, hogy kordában tartsa a repülő pernyét…
Minden be van már zárva… sőt, az utcai ruhát is átvette a sort nadrág helyett.
A nap vörösen megy lefelé, s a tó felől percek alatt támadt fel a szél… ennek már a fele se tréfa!
Mégis csak kellene valami hosszabb nyél, ami segíthet. A favilla, meg a seprű meggyullad, a vasgereblye meg a kamrában van…
– Hogy a fene egye meg, meggyulladt a ruha alja… Se vödör… se víz…
– Segítség! – Segítség! – Melyik szomszéd segíthet?
Nem hallja senki… kiáltás nem segít.., az utca üres…
…Csatorna alatt vizes hordó… ez a kapu is zárva… a ruha tovább lángol…
Égő emberre pokrócot szoktak dobni, vagy kabátot, ha az sincs, akkor a földre fekve, homokba hemperegni, hogy az égés ne kapjon oxigént.

Hétfőn reggel találtak rá… testének hetven százaléka megégett.
A vállalatnál nem akartuk elhinni az esetet; e n n y i v o l t e g y é l e t…

“PÁNIK” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Kata! Köszönöm véleményedet. Mi nagyon megrendültünk egy szeretett kolléganő halálán.Nem szabad lenne pánikba esni. (f)
    szeretettel irénke

  2. Kedves Irénke!

    Ez kemény történet lett a végére, mert bár a fiatalembernek nem lett baja, de a hölgy a végén nem úszta meg a pánikot. De a pánikkal az a baj, hogy az ember észre sem veszi akkor, hogy bepánikolt, vagy legalábbis, hogy milyen veszélyes helyzetben van. Én is jártam már úgy, hogy a 112-t csak harmadjára sikerült tárcsáznom, mert előtte kétszer is 122-t írtam be a telefonba. Arról nem is beszélve, hogy a 105 eszembe sem jutott…

    Szeretettel gratulálok az írásodhoz:
    Kata

  3. Kedves Irén.
    Megható történetedhez szeretettel gratulálok.
    Tisztelettel….Babu(f)

Szólj hozzá!