Modern csendélet

Összes megtekintés: 42 

A Lady reggelizett. Egyik kezével az eltűntetett croissant apró morzsáit próbálta felszedni a terítőről, míg másikban a teáscsészével próbált egyensúlyozni. A csészét szinte művészieskedő műgonddal mutató- és középső ujja közé szorította, de ha szorítása – valami könnyebbség folytán -, meglazult volna egészen bizonyos, hogy az értékes porcelán máris a márványpadlóra zuhan, és darabokra törik.
A reggel fényeiben még jól láthatóvá váltak kezeinek finom, gyöngéd, simogató ujjai. Másik keze, mely a morzsákat volt hívatott eltűntetni úgy tűnik kis idő multán ráunt ebbéli foglalatoskodására, mert azt a fényképet kezdte nézegetni, ahol ő, és negyven évvel idősebb, aggastyán férje volt lefényképezve tengerparti villájuk közelében.
Odakint sűrű lett a köd, és a jéghideg esőcseppek is komótosan kopogtak a párkányzaton. A szobát szándékosan vidám, pasztell színekkel rendeztette be, hiszen semmi szüksége nem volt rá, hogy az emberek általánosságban borongós, pesszimista hangulatát, még az egykedvű, unalmas, és szürke tapétákkal is tetézze. Aki hozzá jött, vagy kért személyes audienciát úgy tekinthetett erre a meghitt, társalkodó szobára, mint kellemes, nyugodt, harmonikus légköre, ahol újra lelkierőt meríthetett, és ahol – legalább is -, megnyugodhatott pár percre. A személyzetnek most szabadságot adott, hiszen nem tűrhette, hogy a főként nagymama és nagypapakorú felszolgálók, és inasok kiszolgálják minden kényeskedő szeszélyét. Édesanya remek munkát végzett nemesi neveltetésével kapcsolatosan, mert nem győzte számára hajtogatni, hogy az embereket emberekként, és nem használati tárgyakként kell kezelnie, és ha emberségesen bánik villája lakóival előbb-utóbb egészen bizonyosan meghálálják majd.
A finom porcelán teáscsésze mellett egy Tablet árválkodott. A modern kor legújabb csúcstechnikája. Elvégre egy Ladynek miért is kellene szakítania az ősi hagyományokkal, amikor a modern kor vívmányaiban is tökéletesen kiismerheti magát. Hiszen még alig múlt harmincnégy éves. Bezzeg hercegnő unokahúga! Egész nap hol a laptopját nyomkodta, vagy a Playstationnel játszott. Ha csak rágondolt önkéntelenül is kellemesen elmosolyodott. Mennyit is változott a világ azóta, hogy ő annak idején ebben a villában világra jött. A második csésze kávé után is valahogy éhes maradt, ami szigorú bűnnek számított, tekintettel egy igazi Lady sohasem mutathatja ki sem sóvárgó vágyait az elérhetetlen élvezetek után, sem pedig a torkosság, vagy a falánkság szintén elítélendő bűnei irányába. Ugyan hogy is nézne ki, amikor úriszabója a legújabb divatos ruhakölteménnyel kápráztatja el, vagy hivatalos fogadásra hivatalos, és akkor nem fér bele legújabb, méregdrága divatkollekciójába? Ez határozottan elfogadhatatlan. Most aprócska, szinte gyermeki kezével mégis kinyúlt, és miután meggyőződött, hogy senki sincs rajta kívül a szobában gyorsan bekapott egy fél kanálka virágmézet. Istenem, mennyire jól esett.
Az egyik komorna váratlanul rányitotta az ajtót, persze számtalan sok szabadkozás közepette. Pufók, rendkívül barátságos asszony volt, aki sok-sok évvel ezelőtt cselédként kezdte a pályáját, de aztán hamar ott maradt a házban, és segített nevelni a gyerek Ladyt. Fehér kötényt viselt, mely makulátlanul, hófehéren ragyogott.
– Bocsássa meg tolakodásomat Mi lady, de csak szerettem volna megkérdezni, hogy milyen ételt parancsol az ebédhez? – lesütötte mélyen érző, gombként ragyogó két szemét, mint aki fél a másik szemébe nézni.
A Lady hirtelen felkelt az étkezőasztala mellől, és röpke gazellaszökkenéssel, vidáman a komornához ment; megölelte és cuppanós puszit adott pufók arcára.
– Annyira örülök, hogy Ön mindig ennyire figyelmes és jó hozzám kedves Mrs. Watkins.
– Jaj, kisasszonyka! Kérem, ezt itt nem lehet! Mit fog gondolni az Úr? – gyorsan körbe is nézett, mint akit rajtakaptak valamin.
– Ne tessék ilyesmiken szégyenkezni! Ön igenis tiszteletbeli nagymamám, és akkor ölelem meg, amikor csak kedvem tartja rang ide vagy oda nekem egyre megy!
A komorna meglepődött, majd meghökkent, de jóleső érzés kerítette hatalmába, hogy valaki így ragaszkodik hozzá.
–Mit parancsol kisasszonyka az ebédre…? – érdeklődött tétován.
–Mondok egy titkot! Ugye tudsz titkot tartani? – bizalmasan suttogóra vette a hangját, mint akinek fontos bejelentése van.
–De hát Mi lady! csecsemő kora óta én gondoskodtam Önről! Természetesen tudom a számat tartani! – mintha valami sértést kellene lenyelnie.
– Akkor jó! Figyelj ide! Szerelmes lettem valakibe, aki… közrendű! – szavai mélyén érezte fokozatosan újra és újra megdobbant csengettyűs szíve.
– Jaj, kisasszonyka! Hát azt nem szabad! Mit fog szólni a lord úr őméltósága? És a grófnéra már nem is tetszik gondolni?! – félős, néhol megbicsaklott hangja csak az igazságot mondta. Hiszen az szinte elképzelhetetlen dolognak tetszett, hogy a XXI. században a nemesi, felső társadalmi rétegek kötelességtudatát legyőzhetné az őszinte, kristálytiszta szerelem.
– Ha így beszélsz velem, akkor jobb is, ha többet el se mondok! – kezdett makacskodni a fiatal hölgy, gyöngéd, hosszú karjait keresztbe fonva maga előtt. – Gyere ülj bele a székbe! Fáradtnak látszol. – megfogta két kezét és már húzta is a tétováskodó szolgálónőt a székhez.
– Hát, ami igaz, az igaz! Az egész napos lótás-futás bizony kimeríti az ember! De tényleg csak egy röpke pillanatra.
A fiatal hölgy most odaröppent az ajtóhoz és kulcsra zárta, mert nem akart fogadni senkit. A végén még megláthatják, hogy az egyik szolgálónő pihenget munkaidőben, és abból még bajok lehetnek.
– Látnod kellett volna őt! Kicsit termetesebb, és nem annyira kisportolt fiatalember, de annyira bölcsen tud az emberhez szólni, és annyira reménytelenül romantikus, hogy első pillanata is rendkívül rokonszenvessé vált. Az ember az ilyesmit talán mindig is előre megérzi, mint az időjárási frontokat, vagy ha haláleset történik egy családon belül! Olyan zöld szemei voltak, melyek visszatükrözik gyerekes szomorúságát, de megvilágítják azt a karizmatikus személyiséget, akire nekem szükségem van! Úgy érzem idehaza megfulladok! Sokszor ténylegesen nyomasztanak ezek a falak! – vágyakozva felsóhajtott.
Ekkor csengettek. A csengetés éles hangja meglepően váratlan volt, hiszen a ladynél nem sokan fordultak meg, hacsak nem előzetes jelentkezés alapján. A lady halkan figyelt. Odalopakodott az ajtóhoz, és kiszólt: – Tessék? Ki az?
– „Mi a név? Mit rózsának hívunk éppoly illatos!” – Shakespeare-i idézet találó volt erre a titkos alkalomra.
A mi lady reszkető kezekkel, hevesen dobogó szívvel nyitotta ki kulcsra zárt szoba ajtaját, és mikor megpillantotta a termetes, de jóindulatú, félszegen viselkedő fiatalembert nem törődve a társadalmi etikettel, sem elvárt konvenciókkal máris nyakába ugrott és össze-vissza csókolta.
– Oh! Drága Édesem! Annyira hiányoztál!
– Bocsáss meg, hogy… csak ilyen ruhában, és hívatlanul állítottam be, de te is nagyon hiányoztál… – kisfiús, félszeg bája szinte azonnal levette a lábáról a ladyt.
A lady kibontakozott néhány perccel később az ölelésből; a fiatalember szőrös, érdes kezeit megfogva bemutatta komornájának szíve választottját:
– Ő az én igazi párom Mr. Hedgehogg Walesből.
–Oh! Bocsánat! Elfelejtettem bemutatkozni! – fordult a komorna felé és kezet nyújtott, mire az jócskán elpirult. – Nagyon örvendek a szerencsének!
– Oh! Tisztelt Uram! Én örülök igazán! Hozhatok Önnek egy kis frissítőt, vagy harapnivalót?
– Nem, köszönöm! Csak aztért ugrottam be, hogy láthassam kedvesemet! – kézcsókot adott a lady kivörösödött kezére.
A fiatalok sugárzó boldogságát látszólag semmi sem szakíthatta szét.
A fiatalember néhány perccel később letérdelt, és egy vasból, rézből készült gyűrűféleséget húzott elő kopottas kabátja zsebéből.
– Megtisztelnél azzal, hogy elkísérsz életem rögös útján, mint igazi társ?
A lady szemeiből a sugárzó, szent boldogság pergő igazgyöngyei csorogtak végig, de ezt sem bánta. A halhatatlan érzés olyan mágneses áramütésként érte át, mely jólesőn bizsergette minden porcikáját. Még sohasem érezhette magát ennyire boldognak, és függetlennek mindentől, és mindenkitől.
– Hát persze, hogy igen! – kinyújtotta kis gyűrűsujját. A szerény, szinte nincstelen karikagyűrű, bár veretesebb, és jelentéktelenebb már nem is lehetett volna, mégis egy olyan ember hűséges, emberi esküje volt, aki teljes szívével szerette a másikat. Nincs is ebben semmi szégyellnivaló.
– Arra gondoltam, ha nincs ellenedre szívesen megszöktetnélek innen! Az mégiscsak romantikusabb!
– Jaj, kisasszonyka! Mit fog szólni az édesapja, és a grófné?
– Jaj, Mrs. Watkins! Kérem! Független, modern nő vagyok, és ezúttal szeretnék a magam feje után menni, és a szívemre hallgatni! – magához ölelte az idősödő, pityergő komornát, majd a fiatalember is megölelte az idős nőt. Fogták a szobában a hófehér lepedőket, majd összekötözték őket, míg végül jó hosszú, kötélszerű alkalmatosságot nem készítettek. Előbb a Lady mászott le. Bár sohasem tanulta a kötélmászás fortélyait, ahhoz valahogy mégiscsak értett, hogy könnyedén, szökellve lehuppanjon a zöldes gyepszőnyegre sérülések nélkül.
A termetes, mackósabb fiatalembernek azért valamivel nehezebb volt a dolga, hiszen nagyon ügyelnie kellett rá, hogy az Összekötözött lepedők olyan stabilan, és erősen tartsák testsúlyát, hogy még véletlenül sem oldódjanak ki, különben az végzetes lett volna.
Óvatosan ereszkedett a villaszerű ház tégláin lefelé, miközben vaskos lábaival mindenütt próbált kapaszkodókat, fogásokat találni, amiben megtámaszthatja magát, és áthelyezheti a súlypontokat. Néhány éterrel a földet érés előtt azonban a tartó lepedő véletlenül kioldódott, így megbontva a többi lepedőláncot a masszívnak számító, Összekötözött ruhadarabok mint a dominókockák fokozatosan kezdték elveszíteni eredeti stabilitásukat. Még szerencse, hogy csupán egy-két méteren múlott a cél. A fiatalember majd legfeljebb kézzel tompítja az esést, még akkor is, ha a későbbiekben be kell gipszelni a karját.
A lepedőkből Összekötözött kötél éppen akkor bomlott szét teljesen, mikor a fiatalember a levegőben lógott. Apróbb, puffanó hanggal ért földet a nedves fűben. A sajgástól, és az enyhe fájdalomtól függetlenül egyéb baja nem történt. Mindenért kárpótolva érezhette magát, amint a Lady hozzárohant és csókokkal halmozta el. Sietősen bicegve hagyták el a villát és a birtokot, míg beszállhattak a fiatalember régi autójába.

Szólj hozzá!