A fiatal férfi már sokadszor hallotta a történetet, de most is úgy figyelt, mintha először mesélnék el. Lopva az infúzióra pillantott, majd a gyűrött, ezer ránc barázdálta arcot nézte. Minden mély kis árok egy-egy életszakasz emléke.
– Már akkor éreztem, hogy ő az, akire szükségem van, aki bearanyozza majd az életemet. A szülei nem nekem szánták, de kitartottunk egymás mellett, így nem tehettek mást, engedtek…
A nővér szinte hangtalanul lépett a szobába. Megigazította a takarót, amely kissé lecsúszott a lesoványodott testről, és egy kedves mosoly után megnyugodva távozott.
– Szép életünk volt, fiatalember – nézett az ágya melletti széken ülő fiára, akibe mintha tőrt mártottak volna, úgy rándult össze. Nem ismerte már meg az öreg, aki hirtelen elhallgatott, és a száját furcsán mozgatta. Szomjas volt.
– Igyon egy kicsit! – nyújtotta a poharat felé a férfi, és segített, hogy kortyolni tudjon a kihűlt teából.
– Köszönöm, nagyon kedves, hogy ennyit törődik velem, de haza kellene mennie, biztosan várják már otthon.
– Nem, nem kell mennem, éppen itt a helyem, a feleségem már a szülőszobában van – válaszolta, mintha csakugyan idegen lenne, aki véletlenül tévedt ide a szobába, és jótékony cselekedetként hallgatja a meséjét.
– Hát, ha nem untatom, akkor befejezem, amit elkezdtem – folytatta az öreg és egy mély sóhaj után belekezdett, mintha leltározná saját életét. – Szűkös évek jöttek a lakodalom után, mindketten dolgoztunk, kuporgattunk, és végül csak sikerült egy kis lakást vennünk. Aztán megszületett a fiunk is… – Töprengve nézte a fiatal arcot. – Ma már olyan jóvágású férfi… kicsit hasonlít is magára. Szóval sokat szűkösködtünk, de boldogultunk és tisztességgel neveltük a gyerekünket, addig az átkozott éjszakáig, amikor… – Mondatát mély, fojtó köhögés szakította félbe, és száján vércsík csordult ki.
A fiú határozott mozdulattal odalépett, letörölte egy zsebkendővel, és óvatosan végigsimította a ritkás, ősz fürtökkel borított arcot.
– Semmi baj… pihenjen kicsit!
A fakószürke szemek hálás pillantást vetettek rá, majd rövid csend után erőtlenül újra megszólalt:
– Ezt még befejezem, aztán mennem kell, érzem… – suttogta, és csukott szemhéjjal folytatta, mintha csak álmában beszélne. Egy film pergett előtte. Látta maga mellett a lányt, ahogy felnő, menyasszonyi ruhában az oltár elé vezeti, majd egyre hajlottabb háttal rendezi mindennapjait, főz, mos, neveli a fiát, sokszor egyedül… és végül az utolsó kép, ahogyan a szobában, az ágyon fekszik, csakúgy, mint most ő is itt. – Azon az éjszakán sem voltam otthon, dolgoztam, mint mindig, mintha ez lenne a legfontosabb a világon. Pedig frászkarikát! A konyhában esett össze, törékeny kis testét felemésztette a betegség, és én észre sem vettem… A fiunk talált rá késő este, amikor eljött hozzánk. Bevitte a kórházba. Még éppen beértem én is, mielőtt elment örökre… Még megfoghattam azt a drága, dolgos kis kezét, csókolhattam hideg arcát, homlokát, utoljára belenézhettem mélybarna, bársonyos tekintetű szemeibe…
A fiú lehajtotta a fejét, és megpróbálta könnyeit törölgetni, de sikertelen volt, így inkább hagyta, hogy végigcsorogjanak az arcán.
– Most már én is itt vagyok… – Köhögés rázta meg az öreg testét. – Megyek hozzád…
A nővér pillanatok alatt előkerült, a semmiből bukkant elő, a fiatal férfi nem is tudta mikor jött be a szobába. Csendesen az ágyhoz lépett, megfogta az öreg csuklóját, és csak egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy már nincsen pulzus, a légzés is leállt.
A fiú tudta, hogy eljön ez a pillanat, de nem volt rá felkészülve. Erre nem lehet felkészülni. Csendesen sírt, majd felállt, búcsúzóul végigsimította a fájdalmaktól megszabadult, kisimult arcot, és kiment a szobából.
Mint egy holdkóros, úgy sétált a folyosókon, könnyeit törölgetve, majd miután kicsit összeszedte magát, elindult a feleségéhez. Mellette kell lennie! Most is és mindig, közös életük során. Nem követheti el azt a hibát, amit az apja. Az életet együtt, egymással kell élni!
A két szempár egymás arcát kutatta. Olyan ismerős volt ez az érzés! Nem nyúltak egymás felé, csak figyelték csendesen a másikat. Tudták, hogy sok mindent meg kell beszélniük, de azzal is tisztában voltak, hogy lesz rá elég idejük. Még gyűjtötték magukban az erőt, fogalmazták a gondolatokat, de mindketten boldogok voltak, mert tudták, hogy ismét együtt lehetnek.
A pillanatot azonban furcsa, váratlan esemény törte meg. Lassan elsötétült minden, és mintha csak egy mély kútba ereszkednének le, minden érzéküket elvesztve zuhanni kezdtek a semmibe. Félelmetes, mégis kellemes volt. Nem tudták, hogy mi vár rájuk, de mindegy volt, mert már újra láthatták egymást…
Idősebb, kissé borostás, gyűrött köpenyes orvos lépett ki a folyosóra. Egyenesen a fiatal férfihez lépett, és kezet nyújtott.
– Gratulálok, apuka! – mondta határozottan, és gyengéden megfogva a vállát, elindult vele a közeli ajtó felé.
A szolidan berendezett kórházi szobában felesége ült az ágyon, feje és dereka alatt párnákkal támasztva kissé gyenge, törékeny, csinos testét. Boldogan mosolygott, fejét felváltva jobb és bal karja felé fordítva csodálva ikreiket. Szőke hajfürtjei kissé csapzottan incselkedtek vele, de ezzel most nem törődött. Nézte a két kis csodálatos újszülöttet, a kislányát és a kisfiát.
A két pici csendesen feküdt, a két szempár pedig egymás arcát kutatta. Mindketten tudták, hogy még nagyon sok idejük van együtt… újra együtt…!
Kedves Ilona!
Köszönöm, hogy olvastad a történetet.
Én is Békés, Boldog Új Évet Kívánok neked és családodnak.
Józsi
Kedves Szántó Gergely!
Bizonyára félreértetted kissé amit írtam. Nem kiáltom ki a médiát bűnbaknak semmiért, pláne nem politizálok és ne hozzuk ide a migráns és egyéb kérdések körét, mert nem szeretnék ezzel kapcsolatban vitába bonyolódni. Az azonban tény, hogy a médiában több a negatív tartalom, mint a pozitív, ezt szerintem te is látod érzed és tudod. Az is tény, hogy a média tudatosan is irányítja a gondolkodást, ha valaki nem tanul meg szelektálni, de szerintem elkanyarodtunk más irányba itt a történetem alatti hozzászólásokban.
Nem lebutított szöveget írtam, egy véleményt, amivel lehet egyetérteni is és nem egyetérteni is, mindenki számára szabadon választott. Szerencsére ahogyan írtad, vannak jó műsorok, ezeket én is támogatom. Ezt az irányt részesítem én magam is előnyben.
Te valamit nagyon félreérthettél. Médiaszakon végeztem és a visszásságokkal is tisztában vagyok, az előnyök mellett. Én senkit nem arra ösztönzök, hogy zárja ki a médiát az életéből, csak azt szeretném a figyelem középpontjába állítani, hogy szelektáljunk és a negatív tartalmakat ne támogassuk!
Az, hogy közülünk ki lesz maradandó alkotó a történelem során, a későbbi korok majd eldöntik szerintem, de a véleményemet fenntartom. Ha az olvasók nem olvasnak valakit, annak a neve nehezen marad fent, ha csak a kritikusok elemezgetik egymás között tanulmányaikban.
A 21. századot nem lehet összehasonlítani az előző századokkal, most több a lehetőség, más értékrendek is vannak, persze a tévutak száma is több. Majd letisztul egyszer ez is.
Boldog Új Évet Kívánok neked! 🙂
Üdvözlettel
József
Kedves Józsi!
Az ünnepekben már olvastam azt a megható történetet tőled és most újra elokvastam.
Tetszett a körforgás pillanata. A veszteség bánatára jött az újszülött. Így van ez rendjén!
Szeretettel olvastam, gratulálok.
Kívánok kedves családodnak is nagyon boldog újévet, sikereket. Külön megköszönöm az egész évi munkádat, mellyel igazgatod a Holnap magazin oldalát, és törődésedet az alkotókkal.
Szeretettel: Ica
Kedves Pál!
Gratulálok, te emberségből buktál meg előttünk, sajnálatos egy író embertől.
Meg sem próbálod elmondani amit írásoddal közölni szeretnél. Ez korrekt? Esélyt sem adsz, hogy esetleg a másik oldalról is láthassuk mire gondolsz.
Adminunk töröl az ünnepek után, minden írásod és profilod is véglegesen megsemmisül ha ezt szeretnéd.
Boldog Új Évet Kívánok!
Üdvözlettel
József
Kedves Pál!
Azért kíváncsi lennék szerinted mi a lényege a történetednek, ezt elárulhatnád nekünk "tudatlanoknak"? A kritikai megfogalmazást megtetted, ilyenkor a megoldást is megoszthatnád velünk, mi a hibánk. Mi nem a világot akarjuk megváltani és nem évszázadokon keresztül emlegetett írót szeretnénk magunkból varázsolni. Írunk, amit szeretnénk másokkal megosztani vers vagy próza formájában tesszük. Mi a bajod ezzel? Lehet, hogy a te szemszögedből megbuktam, bár nem igazán gondolom, hogy így lenne, de világosíts fel! Szívesen tanulok én is.
Elmenni pedig megfutamodás, úgy, hogy a te álláspontodat ki sem fejtetted, csak rébuszokban utalgatsz rá, hogy találjuk ki. Én úgy gondolom, hogy a kommunikáció kétirányú és lehetnek vélemény különbségek, de attól nincsen jogunk kijelenteni a másikról, hogy ő nem tökéletes, gond van a fejével, vagy bármi más. Tiszteld azt, hogy aki itt publikál nem bántani akar, hanem adni. Kitöröllek, ha tényleg ezt szeretnéd, de ez szerinted a megoldás? Elég sajnálatos. Én azt kívánom neked az új évre, hogy egy kicsit nyiss azok felé, akik közösségben gondolkodnak és ne egyszemélyes kommandóként oszd az észt másoknak, magyarázatok nélkül.
A tehetségedet pazarolod el ezzel a hozzáállással, pedig sokkal sikeresebb lehetnél.
Üdvözlettel
József
Kedves Pilla!
Köszönöm, hogy itt jártál. Nem gondoltam, hogy éppen ez a történetem fog egy ilyen kis lavinát elindítani, ahol Pál egy kissé már elvetette a sulykot, de nem baj, a negatív kritika és egy más szempontból értelmezett vélemény is fontos, csak meg kellene maradni tisztességes emberi hangnemben. A heves érzelmi reakciók során, néha elkap minket írókat is a hév. 🙂
Szeretettel
József
Kedven Janna!
Köszönöm, hogy olvastál. Bejegyzésed szerint a hozzászólásokat is. Az érzelem és a színvonal együtt is megvalósítható. Sokan, sokfélék vagyunk ettől szép az élet. "Csak" meg kell találnunk, hogy életünk során mi a fontos.
Üdvözlettel
József
Kedves Pál!
Elég szomorú, hogy szerinted, amiért az én novellám alatt nem elemzem a te történetedet, baj van a fejemmel, esetleg nem vagyok normális. Én eddig úgy ismertelek, mint egy intelligens, jó írót, aki kicsit szigorú kritikus, de korrekt. Legutolsó bejegyzésed után ez kicsit átértékelődött. Sértődöttséged már személyes sértegetésbe csap át. Miért nem lehet egy beszélgetést tisztességesen lezárni?
De tudod mit, rendben van, csak hogy lásd nincs gond a fejemmel, újra elolvastam a történetedet.
A történetedben egy amatőr író elmélkedését írod le, aki rögtön a történeted elején megállapítja, hogy az irodalmi portálokon a nők és a buták csak chatelnek, beszélgetnek, az intelligensebbek és a fiúk verseket, novellákat firkálnak, álnéven. A főhős ezt megfejelve nem magyar álnéven kezd írni: Arthur Clarke Montgomery. Azért, mert így jobban felfigyelnek rá. Szóval a gyengécske magyar nyelvi képességekkel rendelkező emberkét, főhősödet barátnője kezelésbe veszi, hogy ismert írót, profit faragjon belőle. „Csiszolgatja” a tudását és ösztönzi, hogy minél több portálon regisztráljon, hogy ismertté váljon.
Írásodban azt domborítod ki, hogy az amatőr irodalmi portálokon történő beszélgetés és írásaink megosztása felesleges, mert csak az a cél, hogy az írásokért honoráriumot kapjunk, ne csak egymást dicsérgessük pro és kontra. Mivel a főhősödnek nem sikerül próbálkozásai ellenére sem országszerte ismetté válnia, és visszautasítja, hogy pénzért megjelenjen írása könyvben, mert ez szerinted csak a szerzők lehúzása és szintén nincsen értelme, mert bármit megjelentetnek nyomtatásban.
A főhősödben még ott van a csírája annak, hogy szeretne másoknak élményt adni, de a tehetségtelen barátnő kiöli ezt belőle. Alkohol hatása alatt ami ugye felszabadítja a gátlásokat, ír egy komolyabb verset, amit a "nagy nyomtatott sajtó szerkesztői leszólnak" a portálokon szintén megdicsérik a szerzőtársak, ezért abbahagyja az írást és szakít a lánnyal.
A történeted végkifejletében szeretnéd talán írásod lényegét kifejteni e bevezető után, ahol a főhősödet magyar tanára szembesíti a valósággal: Az amatőr írók, bár írásaik érzelemben gazdagabbak, mint a profiké, van mondanivalójuk is, csak itt-ott jók, mert akik írnak, szinte mindannyian híján vannak az irodalomelméleti ismereteknek és csak előző nagyjainkat másolják, többnyire rosszul, míg a profik egyediek, formabontók, és felkapottak, írásaik viszont szabályoknak megfelelők, de kuszák, érthetetlenek.
Összegezve: Szerinted aki nincsen teljesen tisztában az alap irodalmi szabályokkal, ne írjon. Az amatőr portálok a történet szerint nem jó irányt képviselnek, a profi irodalom sem.
Nos, remélem nem hagytam ki semmit. A történeted mondanivalójából azzal egyetértek, hogy jelenleg eléggé zavaros minden, az internet megjelenése sok mindent megváltoztatott, de ha választani lehet, hogy olyan író legyek, aki nem érzelmeiről ír, és egy érthetetlen könyvvel kikiáltják zseninek, vagy arról írjak, ami bánt, vagy velem és környezetemmel történik és talán mások is tanulnak, okulnak belőle, én inkább az utóbbit választom.
Abban egyetértek veled, hogy aki ír, annak saját magával szembeni igénynek kell lennie, hogy a helyesírását, irodalomelméleti ismereteit csiszolja.
Szóval ezek után is baj van a fejemmel?
Üdvözlettel
József
Kedves Pál, egyáltalán nem vagy kedves és nagyon elvetetted a sulykot.
Költői kérdés: Miért vagy ezen az oldalon, ha szerinted nem irodalmi? Ha kis közösségünk nem felel meg úri gusztusodnak, állj arrébb, tedd meg! De ne becsméreld írásainkat, hogy van képed ehhez?!
Ezek hozzád az utolsó szavaim. Rombolj máshol lelkeket, közösséget, minket meg felejts el!
Szomorú és tisztességtelen, ahogy egyre csak hajtogatod igaznak képzelt véleményedet.
József Attila – Levegőt!
"…jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
Színvonal és érzelem "játszadozik" e helyen? – költői kérdés.
Kedves Pál!
Mivel ismét válaszra kértél, legyen, bár legutolsó hozzászólásod kezd túl személyeskedő lenni. Meghagyom az irodalmi szót és te is leírtad most, hogy vannak jó és irodalmi alkotások a te mércéddel mérve is. Egyébként nem tudom miért baj az, ha egy amatőr irodalmi oldalon az emberek beszélgetnek egymással, kapcsolatot teremtenek és nem csak a versekről és prózákról, hanem más, társasági, társadalmi eseményekről, dolgokról is véleményt cserélnek. A mai világban éppen az a jellemző, hogy nem kommunikálnak sokan a másikkal, még családon belül sem. Itt ez szerencsére megvan és működik. Lehet, hogy ez fáj is valakinek, de szerintem ez a jó többek között a HM-ben. A lelki segély szolgálat más szakma és műfaj. Nincs baj az őszinteségeddel, csak azt nem igazán értem, hogy miért nem tudod azt elfogadni, hogy sok ember számára az irodalmi boncolgatáson kívül egy ilyen közösségben más is fontos. És igen, ha kell megbeszéljük egymással a személyes problémákat is, bár azt inkább privát levélben szoktuk, nem nyilvánosan. Figyelünk egymásra és ha tudunk akkor segítünk is, nem csak abban, hogy jobban, jobbat írjunk, hanem emberileg is! Irodalmi ambíció van, minden szerző ezért kezd el írással foglalkozni. Bizonyára sokunk nem lesz világhírű író, vagy költő, az is lehet, hogy még országosan sem, de itt egymás között, lehetünk azok. Sokan vannak, akik az írásban adják ki magukból a felgyülemlett gondolataikat, sérelmeiket. Nem gondolom, hogy ez régen nem így volt. Ady vagy bárki más a társadalmi problémákat fogalmazta meg például, akárcsak a mai írók, költők is. Lehet, hogy nem olyan szinten, de felszólalnak és beszélnek írásaikban arról, amiről kell!
Olyan pedig, hogy az irodalom a szakmája valakinek, nincsen – bocsáss meg te is az én őszinteségemért. Az irodalmat nem lehet tanítani iskolákban, nem szigorú és megmásíthatatlan szabályok között működik, mint pl a matematika. Az lehet, hogy irodalommal foglalkozol, de az egészen más. Írásod eszmei mondanivalóját nem itt fejtem ki, mert ezt a témát itt már túlragoztuk, privátban megírom neked az ünnepek után.
Én nem vagyok irodalomkritikus, nem is szeretnék az lenni, véleményem viszont van. Bennem pedig negatív felhangú megjegyzésed ellenére van irodalmi ambíció, motiváció és céltudat, különben ezt a magazint létre sem hoztam volna.
Az a baj Pál, hogy te összekevered a dolgokat és nagyon zártan kezeled azt, amiben sokkal nyitottabbnak kellene lenned, pláne azért, mert jó író vagy!
Ezzel én tényleg lezártam.
Boldog Új Évet Kívánok neked is és minden olvasónak!
Üdvözlettel
József
Kedves Pilla!
Örülök, hogy olvastad a történetet, köszönöm értő soraidat. Igyekszem érzékeltetni írásaimban az élet kettősségét, de inkább a pozitív végkifejlet felé kormányozva.
Szeretettel
Józsi
Kedves Józsi, nekem bizony nagyon tetszik a novellád, Pállal ellentétben. Lírai, hiszen nem magyarázod agyon a dolgokat, nem is kell.
A sorsok csodaszépen fonódnak össze, külön öröm számomra a gondos ápolónő szerepeltetése.
Megyünk, de jönnek helyettünk… igazi körforgás az élet. Szívszorongató történetedben az is, hogy szegény apa már a fiát sem ismerte meg, unokáit sem láthatta már.
Szerintem így kerek a történeted.
Ahány olvasója van, egy írás annyiféle lesz, hiszen mindenki mást érez benne fontosnak, más részlet ragadja meg.
Változatlanul érzem, hogy korunk nagy novellistája vagy.
Örömmel lapozgatom a könyved, talán idővel a többit is beszerezhetem.
Örömmel olvastalak:
Pilla
Kedves Pál!
Ezt jól átbeszéltük, de én ha nem haragszol meghagyom az irodalmi szót. 🙂
Békés, Boldog Új Évet Kívánok!
József
Kedves Pál!
Valóban nem ebből élek, de az amatőr szót nem szeretem, de elfogadom. Azt pedig te írtad hogy inkább dilettáns. Én inkább azt szoktam mondani, hogy kezdő írók, költők publikálnak itt.
Ami pedig a korosztályt illeti, 14-84-ig minden korosztály képviseli itt magát. Maradjunk inkább irodalmi és közösségi oldal megfogalmazásnál.
Üdvözlettel
József
Kedves Pál!
Én csak megjegyeztem, hogy ott nem lennék közlegény, ezt sikerült ismét félreértelmezned, de nem baj. Az amatőr szó szótári jelentését olyan szövegkörnyezetbe tetted ami nem szómagyarázat volt, hanem a HM-re értelmezhető. Ezt akkor most pontosítottuk, legyen szómagyarázat. A magazin oldalán [b]emberek[/b] vannak, akik kapcsolatot teremtenek egymással. A klub egy kicsit más, de ne lovagoljunk szavakon, felesleges. Nem sért amit írtál, csak sajnálom, hogy így gondolkodsz rólunk és ami itt közlésre kerül az számodra értéktelen.
Üdvözlettel
József
Kedves Mária (Jégmadár)!
Igen, lehet, hogy nem kerülünk be az irodalomtörténetbe és nem fogják iskolában oktatni az élettörténetünket, de számomra sem ez a cél. Ha valakivel ez mégis megtörténik közülünk, az csak külön jó lesz és talán valahol megemlítik majd a HM-et is. 🙂
Szeretettel
Józsi
Kedves Barna!
Köszönöm, hogy te is olvastad írásomat. Ha megfogott, már elértem azt a célt amit szerettem volna. Valóban, néha nem értékel apró jó dolgokat az ember, hajlamosak vagyunk természetesnek venni és csak akkor vesszük észre hogy hibáztunk, amikor már késő. Ez a történet, még ha nem mindenki számára teljesen kidolgozott, éppen erre hívja fel a figyelmet. Ha elindítja az olvasó gondolatait és nem követi el újból azt a hibát amit esetleg korábban megtett, már értelme volt papírra vetni és itt megosztani.
Boldog Új Évet Kívánok én is.
Üdvözlettel
József