Tévhit

Összes megtekintés: 76 

Péter egy jólszituált negyvenöt éves egyedülálló férfi volt. Intelligens, okos, vállalkozóként a nők körberajongták. Ő mégsem találta a helyét a válása óta. Ahogy idősödött egyre jobban motoszkált a fejében egy gondolat. Halálra rémült a halál gondolatától. Szinte rögeszmésen csak azon járt az agya, mi lesz, ha ő már nem él. A rettegés annyira megbénította, hogy kockázatkerülő magatartásával szép lassan, teljesen izolálta magát az emberektől. Elhatározta, hogy ő bizony kicselezi a halált. Sosem fog eljönni érte! Hatalmas cégének a részvényeit eladta üzlettársának. Boltba nem járt, mindent interneten rendelt, amit ha kiszállítottak neki, vegyvédelmi kesztyűben vette át. Nem találkozott senkivel, nem látogatta meg senki sem. Gyönyörű, hatalmas családi házát is lecserélte egy picike negyvenöt négyzetméteres lakásra, amit úgymond bababiztossá tett, hogy véletlenül se érhesse baleset. Műanyag pohárból ivott, műanyag tányérból evett, kést nem használt. Nem főzött, csak hideg kaját fogyasztott. Online tartotta a pszichológusával a kapcsolatot, mert azért ő is érezte, hogy valami nincs rendben. Azonban a terápia változást nem eredményezett. Így élt évekig!
Ahogy csökkent a felhalmozott vagyona, egyre stresszesebbé vált. Elégedett volt ugyan – hogy a halált sikeresen elkerülte -, de most az éhezéstől tartott. Igaz, ettől még jócskán messze járt, a pénzéből több várost is jóllakatott volna.
Egy nap, amikor a pszichológus tanácsaira egyre ingerültebben reagált, hirtelen a mellkasához kapott, és összeesett. Szerencsére a pszichológusnő kihívta a mentőket hozzá, és idejében kórházba került.

Péter a következő pillanatban arra eszmélt, hogy egy felhőn csücsült:
– Ezt nem hiszem el! Komolyan meghaltam? – kérdezte dühösen a vele szemben álló fehér ruhás, szőke hajú, tengerkék szemű nőtől – Te lennél Isten?
– Miket nem mond? Én csak egy élethosszabbító vagyok – nevetett zavartan a hölgy.
– Mégis az mit jelent?…

Péter pár perc múlva a kórházi ágyon feküdt, infúzióval a karjában, a mellkasán különböző vezetékekkel, tappancsokkal a végén. Nem értette a helyzetet. Egy nővér éppen vért vett tőle:
– Hogy van uram? Végre felébredt!
– Mit keresek itt? Nem kerültem a mennybe? Hol van az élethosszabbító? – ijedten nézett körbe.
– Kicsoda? Talán a doktornőről beszél, Elodázó Éváról. Ő hívja így magát.
– Nem, dehogy! A felhőnél találkoztam vele.
– Bizonyára csak hallucinált! A nyugtató hatása. Be kellett adni Önnek, mert nem engedte, hogy megvizsgáljuk. Félt, hogy megfertőződik.
– Így van! – jelent meg az emlegetett orvos, aki valóban a szőke tünemény volt – Kedves Péter! Sajnos szívrohama volt! Kis híján múlott, hogy az életébe kerüljön.
– Nekem? – lepődött meg a férfi. Semmit sem hallott abból, amit ezután mondott neki az orvos. Csak azt hajtogatta magában, hogy az lehetetlen, és csak a doktornő figyelmeztetésére kapta fel a fejét:
– Vigyázzon magára jobban!
– Én? Mást sem teszek! Mindent elkövetek, hogy elmeneküljek a halál elől – értetlenkedett Péter.
– Az képtelenség! – kacagott a nő – A halált nem lehet elkerülni! Ha itt az idő, menni kell!
– Ugyan! – legyintett a férfi – Hálás köszönet, hogy megmentett!
– Nem mentettem meg, kedves Péter! Csak meghosszabbítottam az életét.
A férfi ezen elgondolkodott. Mivel Éva doktornő csak ügyeletes volt aznap, Péter nem tudott elköszönni tőle. Szavai mégis megérintették. Attól a naptól kezdve máshogy viselkedett.
Új céget alapított. Mindig szerette az állatokat, ezért egy nagyszabású állatmentő egyesületet hozott létre. Sportolt, egészségesen étkezett. Barátaival felvette kapcsolatot. A szemmel látható átalakulása az értelmesebb női egyednek is feltűnt, és hamarosan barátnője is lett.
Az élete új értelmet nyert. Nagycsaládos férfiként boldog ember lett.
Jó pár év múltával hasi fájdalmakra panaszkodva ismét az ismerős kórházba került. Remélte, hogy Elodázó Éva doktornő is még mindig ott dolgozik. A vérnyomását mérő nővér mondta neki, hogy valószínűleg ő is fogja kezelni. Azonban a gyönyörű szőkeség helyett, egy fekete hajú, fehérarcú, kísértetiesen ronda nő jelent meg. Péter, meglehetősen rosszul érezte magát a társaságában. Miközben vizsgálta, leolvasta a nő névjegytábláját, amin ez állt: Halál Helga.

“Tévhit” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Ica!

    Köszönöm kedves hozzászólásodat! Biztattak már többen is, hogy írjak gyakrabban, de valahogy ezt még nem tudom teljesíteni. Azért jövök, ha nem is túl gyakran. 🙂

    Szeretettel:

    Kata😊

  2. Kedves Kata!

    Ezt nagyon élveztem olvasni, szenzációsan jó! Imádom az ilyen írásokat, úgyhogy még, még kérnék ilyeneket.
    Gratulálok szeretettel: Icu
    /Ha kedved van és időd, olvasd el a Rózsika néni és a halál c.írásomat/

  3. Kedves Rita!

    Köszönöm megtisztelő hozzászólásodat! 🙂 Mindig jólesik, hogy olvasol, és kedves szavaid is. Ilyenkor érzem, hogy érdemes itt lennem!

    Szeretettel: 😉

    Kata

  4. Fantasztikus a fantánziád. Elodázó Éva, Halál Helga, hihetetlen, hogy milyen frappans neveket tudsz kitalálni, meg maga a sztori is az volt. Tény, hogy a halál nem akkor jön, amikor várjuk, vagy félünk tőle, hanem talán olyankor, amikor nem is számítunk rá.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!