Férfi a hídon

Összes megtekintés: 56 

Egy férfi állt a hídon tegnap, gondolkodva, némán,
Csak bámulta a hullámokat, elbambulva, mélán.
Mintha azok felelnének a rengeteg kérdésre,
A sok miértre, s megannyi elhanyagolt érzésre.
Miért a bánat, a hazugság, a lelket maró sérelem?
Miért a könnyek, törött szívek, érdekből jött érzelem?
Hova tűnt az őszinteség, a megbízható barátok?
Bármerre is nézek, ebből csak keveset találok.
S ott van ezer szülő, kik áldozatot hoznak,
Cserébe a gyermekeik csak fájdalmat okoznak.
Miért a fázás otthonokban? Másnak lakása sincs.
Miért nem fogja fel az egyik, hogy az élet maga a kincs?
A másik miért nem vidám? Miért nincs derűs arca?
Ráncosodó arcán látszik életének harca.
Csak állt a férfi, megfáradva a hídkorlátra könyökölt,
Átnézett a túlsó partra, mi esti fényben tündökölt.
Csendre váltotta az este a nappal hangos zaját,
Szunnyadozni kezd a város, kialussza baját.
Mert minden napra egy újabb feszül, egy újabb hajnal jön el,
Egy holnapba zárt lehetőség, mi reményekkel ölel.
Elmosolyodott a férfi, egy könnycsepp csillog szemében,
Mert a szeretet él, s ott lakozik minden ember szívében…

“Férfi a hídon” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nagyon régen láttalak a magazinon, talán már nem is emlékszel rám.. de én Rád igen.
    Gyönyörű verset hoztál, csak nem tudom hogy került a prózák közé.

    Szeretettel gratulálok: Icu

Szólj hozzá!