A szobámban beragyog a Nap, árnyákok játszanak a falon.
A bakeliton, egy régi dallam, kissé megkopott, de annál kedvesebb.
Bevallom, már elfeledtem a szöveget, s a ma technikájával utána néztem..
Ahogy olvasom, mosolyom no meg a gondolatom, hozzád siet, gondoltad volna, mondanám, ha itt lennél, de nem nem vagy itt, s ezért csak gondolat maradt.
Talán nem árulok el titkot azzal, hogy sokszor elképzeltem az arcod, igen ahogy a dalszövegben is írva vagyon.
.”Nézem az arcodat, ez egy furcsa képzelet.
Hallom a hangodat, ezt nem értheted.”
s tényleg nem.
Szokásomtól eltérve, most nem kornyikálok, figyelem a dalszöveget, fanyar a mosolyom, ezt a dalt helyettem írta anno valaki. No akkor én is megírom a történetemet veled, úgy dióhéjba.
Végig hallgattam a dalt: dúdolom s ismétlem a szöveget.
„Hangod a távolba visz, nincs jövőnk, csak a tegnapunk kísér.”
A tegnap kísérete, néha kellemetlen talán azt is mondhatnám olykor fájó,
pláne ha kiakarod írni magadból..
No vágjunk bele..
Néhány évvel ezelőtt, dátumra nem emlékszem, hmm pedig a fontosabb dolgoknak a perce is megmarad bennem, szóval akkor történt egy váratlan találkozás, nagyobb volt a hangja mint a lángja, de volt mert napokig foglalkoztam a dologgal.
Tudom, hogy itt kéne írnom arról, hogy kivel s mivel s minek, de élek azzal a szabadsággal, hogy a gondolatomból csak azt írom le amit akarok, s önző módon nyitva hagyom ezt a témát, gondold tovább kedves olvasom..
Tudom, ha végig futod az írásomat a végére mindennel tisztába leszel..
Talán annyit mégis elárulok, hogy ez a valaki, akivel találkoztam egy férfi volt.
Akkor 2012-13. írtunk, 2021. van most, amikor előcsalogatom a történet maradékát, némán csak annyit írok, no volt ennek lángja, de
A találkozás után egy vagy két év elteltével, tényleg nem tudom a dátumot..kaptam egy tabletet, az első látásra, érintésre szerelem volt.
Jó magam aki a tárcsás telefon világában voltam sokáig minden új kütyünek nagyon tudtam, tudok örülni, hogy ezt kimutassam, éjjel-nappal rajta voltam a szeren.
Napról napra több ismerősöm lett, bejelöltek s én vissza, ápolgattam a kapcsolatot, nézegetem mit csinál, mivel tölti a napját, vagyis tudni akartam, ki is az akivel úgymond ismerősök lettünk..
Az egyik ilyen tallózás során akadtam rá arra a férfira akivel anno találkoztam, néztem jobbról, no meg balról s nem engedtem az észnek beleszólni a mozdulatomba,mert a kezem cselekedett.
Halkan megjegyzem azóta sem fordult velem elő ez a mozdulat, hogy ismerősnek jelölök valakit akit nem ismerek,mert az tény s való ezt a férfit nem ismertem s poén gyilkos leszek, de muszáj s a muszáj az nagy úr..most sem ismerem.
Folytatva a gondolatot, itt állnak sorba a megtörtént események, ide kívánkoznak, mi okból talán egy találkozás utóhangjai miatt, becézgethetem a valót, de majd ti kitaláljátok, olyan mire gondolt az író alapon, sajnálom, de így lesz.
Legyen az a vigasz, kedves olvasó én is utáltam verset, novellát elemezni.
Szóval bejelöltem s vártam, aztán arra gondoltam, hogy nem kellet volna..
Amikor már ott volt az ismerőseim között, mi tagadás..örültem a mozdulatnak.
Régen volt, s igen volt olyan időszak amikor, rohantunk a boldogság felé..
Mikor a sorokat írom a bakeliten forog a dal..
Tényleg én is írhattam volna
„Nézem az arcodat, ez egy furcsa képzelet.
Hallom a hangodat, ezt nem értheted.
Múltból a két szemed, átölel a képzelet.
Emlék vagy csak nekem, mert nem vagy már velem.”
„Hangod a távolba visz, nincs jövőnk, csak a tegnapunk kísér.”
Való igaz a tegnap nagyon ragaszkodó tud lenni, ha nem akarjuk, soha nem cserél helyet a mával, pedig a mába kell élni..s el kell feledni a tegnapot.
Hiszen a „Hangod a távolba visz, nincs jövőnk, csak a tegnapunk kísér.”
Idézet: Dalszöveg
Írta: MariaHS
2021.02.26.