A KÖNYÖRTELEN VÍRUS

Összes megtekintés: 186 

Ahogy teltek az évek, többször volt olyan gondolatom, talán lehet még az életben több kényelmetlenség azokon kívül is, amiket eddig el kellett tűrni. Változtak a lakók, a körülmények körülöttünk, sok olyan kellemetlenség történt, amelyek nagyon fárasztóak voltak és amiket el kell tűrni, ha az ember társasházban kénytelen lakni. A jog és a rendelkezések nem tették lehetővé évtizedekkel ezelőtt, hogy saját lakáshoz vagy házhoz juthassunk illetve vehessünk magunknak, csak ha elváltunk volna a férjemmel, ahogy mások is kénytelenek voltak ezt tenni. Szóval számítottam valami rosszra, amiért a családtagjaim megróttak, hogy én mindig félek valamitől. A nagyobb baj az, hogy eddig sajnos, még mindig bekövetkezett, amitől féltem. De ekkora gonoszságra nem számíthattam, amit egy láthatatlan rém tesz velünk, a vírus. Még nem tudhatjuk, mi következik. Egyelőre van valami jó következménye annak, hogy rég nem tudunk kijárni a lakásból, és az a pár ember, aki megfordul nálunk segítségként, egészséges. De szerettem a kapcsolatot tartani telefonon vagy a számítógépen néhány rokonnal, baráttal, akiknek a sorsára kíváncsi voltam. Az Újságokban is hetente jelennek meg olyan jelzések, amelyek tudtunkra adják, szóban már nem várhatunk válaszokat. Van egy régi ismeretségből adódott barátság egy kolléganőmmel, aki igyekezett kifejezni a saját fensőbbségét több szempontból, nem titkolt kis lekezeléssel irántunk, de ez engem már rég nem zavart. Mindenki olyan amilyen. Egyszerűen elneveztem undok barátnőmnek. Ahogy múltak az évek és fogytak körülötte a családtagok és a fontos emberek, többször adta jóindulatának a jeleit és érdeklődését irántunk. Néha találkoztunk személyesen, de már inkább csak leveleztünk, vagy telefonáltunk. Küldött magáról képeket, szinte jót tett neki az idő múlása, jó tartású, ápolt benyomást tett a képeken, örültem, hogy ilyen sértetlenül múlik felette az idő. Ebben a bezártságban gondoltam, beszámolok neki sok apró örömömről, amik történtek velünk mostanában, jó pár napja már csendben volt, nem hívott. Telefonon kerestem, de nem az ő hangja jelentkezett. Mondom, kit keresek, de az volt a válasz, nem tudom adni, kórházban van. Hogy mi az oka, azt a választ kaptam, a vírus. Hát erre nem gondoltam, tudomásom szerint nem járt el hazulról ő se. Megdöbbentem, csak másnap és aztán naponta mertem egy rövid, de valamivel bővebb választ kérni: zavart, nem ismeri meg a gyerekeit se.
Közben beszéltem a környéken élő rokonsággal is. Szomorúan kellett tudomásul venni, hogy hiába hangoskodnak állítólag sokan a buszokon, hogy nincs vírus, sajnos, elérte több kedves ismerősünket is. Lélegeztető gépen vannak, naponta nem javulnak, jó, ha nem romlik nagyon az állapotuk. Megpróbálhatunk bízni az oltások jó hatásában, de hogy mennyi gonoszság létezhet még a világon és az emberek fejében, nem kiszámítható. „Látni fogjuk”, ahogy egy kedves kolléganőm mondta régen előre ki nem számítható dolgokra.

“A KÖNYÖRTELEN VÍRUS” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Igen, akik lélegeztető gépre kerülnek, azok nagyon rossz állapotban vannak és kicsi az esély arra, hogy élve lekerülnek onnan. Reméljük, hogy most már valóban nem kell sokat várni arra, hogy visszakaphassuk a szabad életünk, talán segít ebben az oltás.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!