Vakáció, kaland, légyott

Összes megtekintés: 26 

– Osztály! Figyelem! Mindenki figyeljen ide különben nem megyünk a strandra és sajnálhatjátok, hogy nem mentünk sehova! – rendszerint a fenyegetéssel egybekötött, jól csengő ígéret minden esetben használt, és meg is tette hatását. Az osztályfőnök törékeny – sok esetben -, instabil ego hierarchiáját minden esetben igyekezett ezek mentén fenntartani, aztán a harmadik év végére ez is olyanná vált, akár a szerencsejáték. Vagy bejött, vagy sutba dobhatta megtépázott tekintélyét.
– Akkor hát! A nap hátralévő részében kimegyünk a strandra! Szeretném kérni, bár tudom, hogy nem bírtok magatokkal, hogy mindenki viselkedjen legalább egy picit normálisabban! – itt különösen nagyra meresztette pupilláit és farkasszemet nézett az egyik balhés diákkal, aki mindig valami rosszaságon törte az eszét. – Gáborkám! Ugye világos, kicsi szívem? Ne kelljen szólnom, mert ha rajta kaplak neked annyi! – ez utóbbi kijelentése hatalmas lelkesedést váltott ki az egész osztályban.
Nem sokkal később a tűző, legalább negyven fokos kánikulában megindult az egész harmincöt fős osztály. A lányok – persze már jóva előbb -, teljesen nekivetkőztek a fiúk legnagyobb ámulatára és örömére. Valaki egészen futurisztikus scifibe illő fürdőruhát vett fel, míg mások előnyben részesítették, hogy már serdülnek, és minden eszközzel azon voltak, hogy ezt a hormontúltengésben szenvedő kamaszok tudomására hozzák. Voltak olyan egzotikus szépségű, napbarnított lányok is, akik előszeretettel kérkedtek vele, vagy kerek perec kijelentették nem törődve a következményekkel, hogy ők bizony bikinit fognak felvenni, és ha ez nem tetszik az osztályfőnöknek, hát akkor magára vessen.
– Csajok! Nézzétek mim van? – mutatta körbe szálláshelyén az egyik fiatal lány az új fürdőruháját, és tangáját. –Szerintem az ofő menten hanyatt fog esni tőle, ha így megyek ki a strandra. –nem törődve azzal, hogy ki mit gondol kellemesen megmarkolta a két dudorodó halmot, mint kamaszkorának két legbecsesebb kincsét. Mennyire örült volna az új fiúja, ha eljöhetett volna erre a kis kiruccanásra. Lehet, hogy késő este együtt szexelhettek volna, mikor már mindenki az igazak álmát aludta.
– Nekem tökéletesen megfelel ez az egyrészes, kicsit ódivatú darab is! – vélekedett kissé szendén, és tétován a másik angyali szépség, akinek semmi oka nem lett volna szégyenlősködni, ám őt más fából faragták, mint a legtöbb kérkedni vágyó fiatalt.
– Szerintem a Robikának csorogni fog a nyála, mert ahogy az ősei nevelték egész biztosan nem láthatott női melleket! – erre az egész lánybandából vulkánként tört ki a jóízű kacagás.
A standon – mint mindig -, szinte most sem lehetett akárcsak egyetlen szabad lépését sem tenni anélkül, hogy ne kellett volna sűrű bocsánatkérések közepette kerülgetni az embereket, hogy elférhessenek. Persze az osztályfőnök haladt a sor legelején, és mint valami ellenőr, vagy nagyfőnök máris megvette a belépőjegyeket mindenki számára.
Robi is rendkívül szégyellős volt, hiszen teltkarcsúsága, és testsúlya nem tette lehetővé számára, hogy vállalhassa külsejét, így hosszú, fehér polót viselt folyamatosan, mely megakadályozta, hogy átszivárogjon rajta a részegítő nap káros UVB-sugarai.
– Hé, pajtás! Miért ne dobod le magadról ezt a vacak pólót? A csajok úgy be vannak gerjedve, hogy én a helyedben azonnal stírölném őket! – ment oda hozzá egy nálánál sportosabb, kifejlettebb, nagyobbacska srác, aki eddig kétszer bukott ki a gimiből, de valami miatt mindig visszavették.
Bár Robit indulás előtt nem győzte folyamatosan aggodalmaskodó anyja figyelmeztetni, hogy ha jót akar, és nem akar fölösleges égési fájdalmakat akkor mindenképp bekeni magát legalább ötvenfaktoros naptejjel, mert így rákvörös lesz, mire a strandon végeznek, és persze mindenki rajta fog röhögni, méghozzá jogosan!
Robi akarta is, hogy védve legyen a nap káros sugaraitól, de legszívesebben bizonyítani szeretett volna annak az extravagáns, provokatív, talpraesett szőke lánynak, aki nagyon tetszett neki, és akiről titokban arról álmodozott, hogy majd együtt járnak, é csókolóznak is. Álmai abban a percben szertefoszlottak, amint egy nagy, kérges tölgyfa hűs árnyékában rendezte be pihenőhelyét távol osztálytársaitól, és a többi zsivajgó ember tömegtől, és be nem merészkedett a nagy téglalap alakú, klóros vízzel teletöltött medencébe, ahol a legtöbb gyerek már vígan hancúrozott.
Egy ideig kar, majd tempozó úszással próbálkozott, de valami miatt mindig megfeledkezett róla, hogy két lába is van, melyeket illik a vízben használnia, így jöhetett a kellemesebb mellúszás. Amikor már eléggé érezte, hogy végtagjai kellemesen zsibongva fáradásnak indulnak úgy döntött, hogy inkább kényelmesen felfekszik a víz csillogó tükrére, és hagyja, hogy elringassa emlékeivel, vágyaival a víz.
– Hé, Robika! Pihenésről szó sem volt! – fröcskölte le gonosz, komisz módon az egyik bikinis tündér, aki vörös, csábítóan sokat mutató fürdőruhát viselt, és legszívesebben leckéztetni szeretett. – Tudsz a víz alatt levegőt venni? – kérdezte gúnyolódva, ironikusan, mint aki tüskét, vagy pengét forgat meg a másik lelkében.
Robi mintha meg se hallotta volna inkább békésen elúszott, és látszólag fütyült arra, hogy milyen beszólások várnak még rá a nap folyamán. Rendszerint mindig ugyanazok próbáltak kekeckedni vele, és egy kis idő után elege lett.
A hosszú, sportos srác, és két haverja visszatért a medencébe, és azonnal Robihoz mentek, aki – akárcsak egy hivatásos sportoló -, valósággal szelte a hullámokat, és úgy nézett ki, mint aki komoly edzéseket produkál.
– Hé, pajtás! Na? Mi újság? – úsztak oda négyen, majd körbevették. – Látjuk nagyon bejössz Laurának, mert mióta csak meglátott képtelen levenni rólad a nagy szilvamag szemeit! Mint aki valósággal ki van éhezve rád. – röhögtek, kuncogtak. Egy-két perccel később mintha maga a vörös bikinis lány is megsejtette volna, hogy éppen róla beszélnek, és önálló pletyka téma lett gyors tempóban oda úszott a négy fiúhoz, és máris támadó állást vett fel:
– Rajtam röhögtök, ti kis gennyzsákok? – szeme szitkokat szórt.
– És ha igen? Mi közöd hozzá? Tűnj innen a jó büdös francba kisanyám! – ezt már a nagyobb, sportosabb srác felelte, és úgy nézett ki a többi fiú meg sem mer nyikkanni a jelenlétében.
– Hát tudd meg Marci, hogy jogom van hozzá, hogy tudjam mit fecsegtek rólam! – A kamaszok között rendszerint mindig ez volt a forgatókönyv. Valaki elkezdett piszkálni, cukkolni, vagy vegzálni egyeseket, és erre a csoport többi tagja azonnal reagált.
– Nem tudtam, hogy egyeseknek már jogaik is vannak! Inkább igyál egy kis vizet. – azzal az egyik fiú zokszó nélkül máris víz alá nyomta Laura egyébként is vizes frizuráját.
– Te kis szemétláda! Megmondlak az ofőnek! Akkor aztán lesz nemulass!
A legnagyobb, sportosabb srácnak sem kellett több, máris felismerte a szituáció veszélyes, kockázatossá való fajulását, és rögtön cselekedett. A látszólag totálisan felhergelt, önmagából kikelt lány mellé manőverezett, és azonnal lecsapott annak telt ajkaira. Laura még csak nem is tiltakozott, csak amikor szétváltak.
– Hogy képzeled ezt Marci??? Hogy volt merszed lesrámolni, mi?! – kérdezte annyira kipirultan, és megrészegedve a csók mámorától, hogy gyakorlatilag máris elfelejtette azt, hogy az ofőnek szeretett volna panaszkodni.
Ez a kisebb incidens nagyon jó menekülési útvonalat biztosított Robinak, aki így egy kis segítséggel legalább nyugodtan tudott úszkálni egy kicsit. A nagyobbik probléma az volt, hogy délelőtti tizenkét órától délután fél háromig tartósan a vízben tartózkodott, és míg a többiek elmentek a büfébe, hogy műanyag poharas söröket ihassanak, vagy egyenek pár falatot, addig Robira jóformán senki sem felügyelt osztálytársai közül.
A következményből könnyedén lehetett volna akár csúfos katasztrófa is, hiszen úgy leégett, hogy bőre előbb vérvörös hólyag szerű kiütéseket kezdett produkálni, ami négy óra elteltével legalább harmadfokú égési sérülés nyomainak látszott az avatatlanok számára.
– Hé, srácok! Robi jócskán megégett!
– Te most viccelsz ugye? Inkább hasonlít egy főtt rákra, mint egy emberszabásúra!
–Szerintem jobb ha a bungalóban marad, és hagyjuk pihenni! – vélekedtek megint mások.
Robi mivel sohasem volt hozzászokva sem az edzésekhez, sem pedig, hogy testét tartósan fizikai test gyakorlásának tegye ki kora délutánra annyira elfáradt, hogy jóformán azt sem vette észre, hogy mikor került be az ágyába. Tüzelő homloka mellett egész háta teljesen égett, lüktetett a tartós, pokoli fájdalmaktól, így kétséges volt, hogy az esti csárdás vacsorán egyáltalán részt tud-e venni.
A szőke hajú lány, aki megsajnálta őt, és rokonszenvet érett iránta csöndesen belopakodott a fiúk bungalójába, miközben a legtöbb kamasz odakint a szabad ég alatt cigizett, vagy alkoholtartalmú italokat kóstolgatott, míg mások a saját bungalóikban ücsörögtek.
Kedvesen, részvéttel fogott egy széket, és csöndesen leült közvetlenül Robi ágya mellé, és mosolyogva figyelte, hogyan szuszog az a jó fej, kissé hóbortos srác, aki egy légynek se tudna ártani, és olyan reménytelenül romantikus, hogy annak bármelyik normálisabb lány nagyon örülne.
Amikor Robi hanyatt feküdt Kriszta kezét óvatosan tüzelő homlokára tette, és érezte, hogy a leégés miatt olyan, mintha lázas beteg volna. Bement az egyszemélyes fürdőszobába, és hidegvizes borogatást készített, majd csendesen leült a székbe, és a hűsítő borogatást Robi égő homlokára tette.
– Szegénykém! Hát mit csináltál magaddal? – nyugtatgatta, babusgatta. Nem is gondolta volna, hogy újra érezhet valami különös, megmagyarázhatatlan, szerelem közeli érzelmet bárki iránt is.
A délután gyorsan elszaladt. Robi olyan mély álomba merült, hogy a külvilág számára jóformán teljesen megszűnt létezni. Még talán azt sem igen vette volna észre, ha egyes osztálytársai gúnyos tréfákat űznek vele, mint a sokszor nehézkes hétköznapokon tették, ám erről most szó sem volt.
Az osztályfőnök mindenkinek kiadta az utasítást, hogy készülődjenek, mert elmennek vacsorázni egy igazi élő zenés csárdába, és ha a – vállalkozó szelleműbbek -, még extra kalandokra vágynak, akkor néhány borospincét is meglátogatnak. (A legtöbb kamasz óhatatlanul is találkozásba került tízes éveinek a végén az alkohollal, kivétel Robi)
– Na, kisanyám! Hát te meg?! Mozogj már! El fogunk késni! – rontott be, mintha csak az ő szálláshelye volna a fiúk bungalójába Edina, aki egyszerre volt tűzről pattant, és rendkívül extravagáns nyárias, feketeszínű koktélruhájában, hogy a lelelni vágyó férfi szemeket mindenáron felébressze. – Mi a fene történt a Robival? – odament az ágyhoz, maga felé fordította Robi rendkívül fáradt, pufók, szánalmas testét, majd mintha lázat mérne tűzforró homlokához tette a kezét.
– Hát ez kurva jó! Robika nem megy innen sehova! Szerintem enyhe napszúrást kapott. – állapította meg, mintha ügyeletes orvos volna, aki egyetlen köhintésből képes megmondani a betegek panaszát, fájdalmait.
– Nagyon aggódom miatta! Olyan kis… elveszettnek tűnik! – Kriszta észre se vette, de ezzel az egyetlen mondattal leleplezte legféltettebb érzéseit. Érez valamit Robi iránt, az nem vitás, de vajon Robi is érez-e valamit iránta?
– Kisanyám! Ne most legyél szerelmes itt nekem! Inkább hozzál még jó hideg vizet, mert borogatni kell a Robi homlokát! Az ofőt majd én lerendezem! – Edina azzal a temperamentummal ahogy beviharzott a bungalóba, most szélvészként ki is ment, egyenesen az osztályfőnök szálláshelyére, hogy részletesen tájékoztassa arról, hogy Robi nem tud vacsorázni menni, mert minden valószínűség szerint napszúrást kapott.
Az osztályfőnököt sem olyan fából faragták, mint aki már az első nehézségektől azonnal sikítófrászt kap. Megkérte pár lányt, hogy gondoskodjanak Robiról, ameddig a csoport többi tagjait elviszi vacsorázni.
– Elérhető vagyok a mobilon, ha rosszabbodna az állapota! Azért félóránként nézzetek rá! És semmi huncutkodás, mert úgyis rájövök! – hangja egyszerre volt kemény, és határozott, mégis úgy festett, mint aki a legkevésbé se kívánja ezt az egész hajcihőt.
Így történt, hogy Robival késő délutántól egészen az estébe nyúlóan ott maradt Kriszta, Gyöngyi, és Marianna. Három ízig-vérig belevaló jó barátnő, akik tűzbe mentek volna a különc, kamasz srácért.

Szólj hozzá!