Balhé, diszkó, hidegvér

Összes megtekintés: 30 

Minden családban akad egy-egy domináns, vezér, vagy alfaember már a testvérek között is. Ezeknek az embereknek – nagy általánosságban, vagy kivétel nélkül -, mindenki a családon belül engedelmeskedni igyekszik. Főként a kisebbik testvérek azok, akik előszeretettel szeretnék bármi áron kivívni a nagyobb testvérek elsőrendű elismerését, és ezért szinte teljesen természetes, hogy hangsúlyozottan bármit hajlandóak megtenni értük, vagy nekik.
Már nem lehet pontosan tudni, hogy vajon miért tört ki két fiú testvér között a rivalizálás ősi kényszerbetegsége, csupán azt, hogy az idősebbik báty megígérte az anyjának, hogy vigyázni fog a kisöccsére.
– Nekem aztán mind a két szemed legyen rajta az öcséden! Megértetted?! – figyelmeztette őket a szemfüles, anyatigris anyuka. – Különben megnézhetitek magatokat! És a legfontosabb, hogy légy szíves sötétedésre hozd haza a Tibit!
– Jaj, anya! Ez most komoly? – értetlenkedett a nagyobb testvér, akit Ákosnak hívtak.
– Mondtál valamit?! – meredt rá szúrós, hosszú nézéssel az anyja, és ez csak egyetlen dolgot jelentett; amit megkövetelt az embertől azt meg kellett csinálni, különben lesz nemulass. – Te vagy az idősebb! Neked kell példát mutatnod! – már megint ugyanazok a süket, velejéig elrágott, semmitmondó mondatok, akik vagy százszor folytak már ki a fülén, és most is csupán csak azért hallgatta meg őket, mert nem akart bosszúságot.
– O.K. Semmi gáz! Vigyázok a kis pöcsre! Így rendben leszünk?
– Hogy beszélsz te az öcsédről?! Hadd halljam csak? Hogy hívják?
– Kis pöccs!
–Hahaha! Nagyon vicces! A neve Tibi, vagy Tibor! Választhatsz, melyik tetszik, de semmi esetre se nevezd kis pöcsnek! Az annyira megalázó, és szánalmas. Most pedig megvárod, amíg szépen, rendezetten az öcséd is magára kap valamit, aztán mehettek. – az anyuka máris beviharzott a nappaliba – ahol rendszerint a legtöbb ruhaneműt szokta módszeresen kivasalni -, és máris kivasalt egy tiszta, hófehér inget kisebbik gyerekének. Hadd menjen el csinosan, stílusosan hazulról, nehogy a többi rendszerint sznob beállítottságú ember egyszerűen leszólja.
Amikor végzett begaloppozott a gyerekszobába, melye két fiú osztozott. Kisebbik kövérebb fiú ott szomorkodott pricsszerű ágyán, és látszólag semmi kedve sem volt hozzá, hogy a bátyával elmenjen bárhova is az éjszakai városban. Most is csupán a hevenyészett bátorság az, mely felkéredcekedett benne, hogy végre megmutassa apjuknak, hogy ő is tud ám tökös, talpraesett srác lenni. Persze csak, ha akar.
– Jól van, kincsem! Kivasaltam neked egy tiszta inget! Kérlek vedd fel! Most meg mi a baj? Néhány órával ezelőtt alig lehetett levakarni a bátyádról, annyira égtél a vágytól, hogy végre kimozdulhass szórakozni egy kicsit.
– Anyu! Miért olyan ellenséges velem mindenki! Apu is folyton megszégyenít engem! A múltkor is, amikor bementünk a Balatonba megfogta a lábamat és szándékosan lehúzott a víz alá, majdnem megfulladtam!
– Apád nem úgy gondolta! Te is tudod, hogy szeret ő téged, csak nem tudja kimutatni az érzelmeit, de ettől még nem szabadna haragudnod rá! – próbálta nem sok sikerrel vigasztalni. – Tudod mit? Elmentek a bátyáddal, és istenien fogjátok magatokat érezni, mert ha nem akkor előveszem Ákost, és elpáholom!
A kisebbik fiú ezen kicsit nevetett is, de valójában csak egy szomorú mosolyt próbált kipréselni telt húsos ajkán keresztül. Csak bólintani tudott, majd kötelességszerűen megpróbálta úgy felvenni kivasalt, patyolattiszta ingjét, hogy az ne gyűrődjön nagyon össze.
Anyja ráadott egy furcsa, kissé tarkamintás nyakkendőt. Ha nagy fiúnak szeretne látszani előbb-utóbb azért nem ártana megtanulnia végre tisztességesen megkötni egy nyakkendőt, nem igaz?!
– Na! Így ni! Néz csak bele az előszobai tükörbe! Igazi sármőr vagy! Biztos vagyok benne, hogy a lányok bomlani fognak érted! Micsoda szívtipró vagy! – igyekezett anyja mindent elkövetni, hogy fiát jobb kedvre derítse, de ez is hasztalan próbálkozásnak bizonyult. Egy sármőr, macsó nem hájas, és nem kövér. Ki látott még egy százkilós Don Juant? Hát bizony nehezen elképzelhető, nem!
– Anyu! Kérlek… ne viccelj ezzel… – felelte félénken, inkább csak magának.
– Én csak jót akartam! De te tudod! Érezzétek jól magatokat!
Tibi előbb ment ki a bejárati ajtón, hogy hívja a liftet a társasházban, mert bátyát még marasztalta az anyjuk.
– Ákos! Légy szíves, és komolyan vigyázz nekem az öcsédre! Nagyon maga alatt van!
– Majd megjön a kedve! – felelte egykedvűen.
– Figyelmeztetlek nagyfiú! Ha valami balhét csinálsz te leszel a felelős, és akkor neked véged! Nm kapod meg egy egész álló hétvégére apád kocsiját! – úgy látszik ez a kis fenyegetés használt, mert a nagyobb fiú mindent megígért, csakhogy szabadulhasson már végre a kötelezettségek igájából.
– O.K. Rendben lesz! Most már húzok a francba! – még egy utolsó simítást vetett a bőrdzsekijén, és a bezselézett haján, és mikor minden stimmelt nekiindult.
– Legyetek jók, és érezzétek nagyon jól magatokat! – integetett utánuk anyjuk.
– Jézusom! Komolyan mondom sokszor úgy érzem magamat, mintha az óvodában lennék megint! – sóhajtott kedvetlenül a báty.
– Te vagy a nagyobb!
– Az már igaz kis pöcs! Nahát akkor! Beadjuk a csajoknak, hogy te vagy az én kisfiam, és ha megkérdezik, neked azt kell mondanod, hogy te vagy az én fiam!
– Szerinted akad ebben a városban valaki, aki ezt elhiszi?! – kérdezett vissza meglehetősen kétkedőn a másik.
– Te most viccelsz kis haver? Ezek a bulák már most úgy be vannak zsongva, hogy akár még azt is nyugodtan elhinnék, hogy multimilliomos üzletember vagyok, aki minden ujjára talál magának egy csajt! Tehát viselkedj rendesen, különben fenéken rúglak!
– Rendben! De a fenékbe rúgást kérlek felejtsd el! – felelte félénken, gyámoltalanul.
– Nyugi kis szarházi! Csak szívózom veled! – nyomott barackot kedvesen öccse fejére.
A szórakozóhelyekkel – rendszerint -, az a probléma, hogy valami minél exkluzívabb, annál méregdrágább, vagy ahol tömegnyomor alakul ki tartósan, ott a két mackós, tagbaszakadt kidobó embernek jógában áll csak azokat beengedni, akik megütik a szimpatikusság, vagy a kisugárzási mércét. Persze aztán ilyen esetekben az sem árt, ha az embernél van egy tíz, vagy húszezer forintos, jó ropogós bankjegy és máris megnyílhatnak az édenkert kapui – elvégre a pénz csábításának nem sok ember akadt még aki ellent tudna állni.
Ákos valósággal könnyedén félrelökte az útjából a zsivajgó, folyamatosan táncoló, pörgő embertömeget, míg öccse Tibi jóformán mindenkitől kellő udvariassággal, és etikett szerűen bocsánatot kért.
– No, itt is volnánk! Hajó klub! Ez aztán marhára exkluzív klubnak tűnik, nem gondolod?! Most kiveszek egy tízezrest, de anyának egy szót se, világos?! – azzal máris benyúlt bőrdzsekije zsebébe, és óvatosan előhúzott onnét, és vadonatújnak látszó, ropogós, friss bankjegyet.
A biztonsági őr marcona, kigyúrt, két méteres barátságtalan pofa lehetett, mert folyamatosan őket figyelte, méregette.
– Jegyet! – közölte ellentmondást nem tűrő felszólítással.
– Oh! Hát persze! – Ákos meglobogtatta előtte a tízezer forintost, és őszintén remélte, hogy ezzel azonnal megváltoztathatja az erőegyensúly politikáját.
–Oh! Fáradjon be kedves uram! – engedte át a biztonsági szalagon.
–Bocsánat, de ketten volnánk! – próbálta maga után húzni kisöcsét is, de a marcona őr ezt már nem engedte.
– Hé, öreg! A kis csávó, még tízezerbe fog kerülni, de akár haza is mehet!
– Bocs kis pöcs! Talán majd legközelebb! Tudod, mit? Te addig várj meg itt kint, és viselkedj rendesen! – azzal a nagyobbik báty bement, mintha nem történt volna az égadta világon semmi. Tibi úgy érezte, hogy valósággal lelkébe gázoltak, és megint nyilvánosan megszégyenítették. Mindenki kurva jól érzi magát, és táncol, szórakozik, vagy nevet, ő pedig lénylegesen egy olcsó, ultra lúzer, akit csak kiröhögni szabad.
Nem tehetett mást szomorkásan, kedvetlenül helyet foglalt a legközelebbi, szórakozóhellyel szembeni park padján, remélve, hogy senki sem nézi majd hajléktalannak.
Ákos végre függetlennek, és szabadnak érezte magát, és elhatározta, hogy igenis ma este – kerüljön bármibe -, alaposan ki fog rúgni a hámból. Máris rendelt egy méregerős tequila, és B52-es koktélt, és elámulva nézte, amikor a bármixer megnyújtotta a kékes lánggal égő abszint, vagy koktélrum keveréke. Egyetlen hajtásra kiitta.
A legtöbb húszas, harmincas éveiben járó, parti, és bulizni vágyó hölgyemény itt is megvolt található. Bár az esetek többségében ide olyanok jártak főként, akiknek még maradt pénzük egyéb szórakozási lehetőségekre a még exkluzívabbnak számító V.I.P. hangszigetelt szobában.
Ákosra egyszerre három egymással sugdolózó, csacsogó, stílusosan csinos, koktélruhás hölgyemény is felfigyelt. Mindhárman szupermodelleknek látszottak, és mindenkit lekezelően vettek szemügyre, vagy azonnal kritikai vizsgálódásuk tárgyává tettek.
– Csajok! Nézzetek csak oda! Elég jóképű a pasi, aki ott koktélozik egyedül! Fogadni mernék, hogy anyuci kis kedvence volt valaha! – röhögött az egyik, aki már jócskán belehetett csípve, de ha az ember hozzászokik az italhoz, akkor ez előre fel sem tűnik.
– Szerintem tök édi! Vajon milyen lehet a teljesítménye az ágban? Fontos a védelem!
– Csajszik! El a kezekkel! Előbb én cserkészem be, aztán jöhettek ti is, ha gondoljátok! Játszunk egy kicsit! – a harmadik hölgy volt a női társaság ügyeletes vezéregyénisége, a szőkehajú bombázó, akinek már mellmérete is bátran megadta a felhatalmazást az alfa-hímek táborának arra, hogy nyomuljanak, és megpróbálják becserkészni a vadat. Kihörpintette italát, és szándékosan úgy állt fel feltartott karcsú lábaival a bárszékről, hogy a kíváncsiskodóbbak beláthassanak a bugyija alá, már ha viselt egyáltalán bugyit.
– Szia, mizujs szépfiú! – szólította meg rúzsos puszit adva egyik arcára, és könnyed fesztelenséggel próbált csevegni.
– Szia! Hogy s mint? Szép esténk van, nem de?!
– Még hogy szép esténk! Te komoly fáziseltolódásban lehetsz édesem! Ez a mostani este pocsék! Nem akarsz esetleg komolyabb játékokkal játszani? – a hölgy itt látványosan szépen domborodó, kivágott dekoltázsát szabályosan Ákos orra alá nyomta, remélve, hogy ez azért csak beindítja a férfi csenevésznek ható fantáziáját.
– Oh! Hát… nos! Igazán megtisztelő, de előbb talán beszélgessünk egy kicsit, és majd később! – vette át a kezdeményezést.
– Felőlem, szépfiú! Bármit elmondok, amit csak hallani szeretnél! – csábos szempilla rebegtetés következett, mint általában akkor, mikor az igéző, egzotikus nő flörtölni készült, hogy mindenáron megkapja azt, amit annyira akar.
– Van testvéred?
– Na nem! Még csak az kéne! Az összes csak arra jó, hogy kolonc legyen!
– Á! Nem is tudtam, hogy ennyire szentimentális vagy! Nekem van egy öcsém, és bár sokszor az idegeimre megy, mégis nagyon jól megvagyunk! Egy pont a javamra, szépségem! Te vesztésre állsz jelenleg!
Ákos rögtön észrevette, hogy az egzotikus hölgyeménynek van bőven barátnője, akik szinte onnantól kezdve bámulták minden aprócska mozdulatát, hogy leült vele ismerkedni.
– Most nagyon tökös kurafinak hiszed magad igaz?! Azt képzeled, hogy te vagy a világegyetem közepe! Hát akkor hadd mondjak neked valamit kisapám! Egy kis szar senkiházi vagy! Szerintem neked még életedben egyetlen igazi barátnőd se volt! Te is ugyanolyan vagy, mint az összes többi! Idejöttök, megjátsszátok a menőt, majd, ha elfogyott apuci pénze egyszerűen leléceltek! Szerintem te még életedben nem feküdtél le senkivel sem! Eltaláltam, szépfiú?!
Ákos most hirtelen olyan dühös, és mérges lett, mint aki most helyben fel tudná robbantani az egész várost, mégis illett türtőztetnie magát, ahogy anyja tanította neki.
– Sajnos szépségem egyáltalán nincs igazad! És nem is lesz, mert ha emlékszel még a beszélgetésünkre akkor egyetlen gondosan felépített mondat sem hagyta el a csücsörítő ajkaidat! És úgy látom neked inkább egy gondos kijózanítást kellene. – vágott vissza. Mint később kiderült ezt nem kellett volna, mert mivel az adott hölgyet még senkisem utasította vissza ez nagy fokú sértés volt kényeskedő hiúságán.
A hölgyemény azonnal arcon öntötte az enyhén megszeppent aztán már vihogó Ákost, aki egy mixertől kapott papírszalvétával igyekezett felitatni arcát.
– Most jobban érzed magad?! Most lehiggadtál végre?!
– Még nem! – a hölgy nyelves csókot adott Ákosnak, majd alig öt perc elteltével okádni kezdett. Ki tudja mióta vedelhetett.
– Oh! Úgy látom neked sürgősbeavatkozás kell! – gyöngéden hóna alá nyúlt, és kiment vele a friss levegőre, hogy magához térjen.
Odakint Tibi jóformán csak annyival próbálta lekötni magát, hogy kiszúrt egy tetszőleges pontot, és arra próbált koncentrálni. Mikor meglátta, hogy bátya egy eszméletlenül dögös, és csinos fiatal lányt támogat, aki látszólag nincs magánál máris éber lett, mint akit valósággal kicseréltek.
– Hát, ti? Mi történt veletek…?
– Hosszú história kis pöcs! Akarsz segíteni?
– Naná! Számíthatsz rám! Csak mondd, mit tegyek?
– Hozz egy kis vizet! Menj oda az egyik kihelyezett ivókúthoz, és hozz vizet!
Tibinek sem kellett több. Az összes papírzsebkendőjét elővette zsebeiből, és végre hasznosnak érezhette magát, hogy segíthet. Vizet hozott az egyik közelebbi ivóhelyről.
Ákos a benedvesített zsebkendőket a hölgy homlokára tette, amitől az pillanatokon belül magához tért. Ugyan még mindig kába volt, és émelygett, de már sokkal jobb színben volt, mint előzőleg.
– Hát… ez mi a franc… Te meg mi a büdös istent csinálsz?! Szállj le rólam! – lökte el magától Ákost.
– Szívesen máskor is! Inkább örülhetnél, hogy segítettem rajtad! Egyébként ez itt a kis öcsém, aki elment és hozott neked vizet! Igazán megköszönhetnéd!
A hölgynek csak most esett le, hogy mennyire elviselhetetlen, beképzelt, sznob partiarc tud lenni, ha nem válogatja meg modorát.
– Szia! Figyel! Bocsi, hogy annyira szemét módon viselkedtem, csak annyira furi volt az az egész helyzet! Köszi szépen… mindent, meg a segítséget… – még kába volt, de javult az állapota.
– Semmi probléma! Szerintem most menj haza és próbálj meg kijózanodni! És egy jó tanács: ha nem bírod az italt, akkor ne vedelj, mint a huzat! – felsegítette a fáradt, megszeppent nőt, majd elkísérte a buszmegállóig míg az öccse szolgamód hűségesen követte.
– Figyel kis pöcs! Inkább maradjon ez a kettőnk titka! Becsszó egy álló hétig állom a házi munkát! – kezet ráztak néma egyetértésük jelenként, majd haza indultak.

Szólj hozzá!