Feketegyarmati harangok

Vida Zsuzsanéni a gyógynövények nagyismerője volt, nála mindig lehetet kamillát, csalánt, mentát, akácfavirág és még kitudja hányféle teakeveréket, no meg nadályt kapni, a köpüléshez is értet, nemcsak a feketegyarmati lakosok fordultak hozzá segítségért hanem az antiak, nagyzerindiek, tamásdaiak, voltak akik nagyszalontáról is felkeresték. Mindezek mellett ő még mindig szőtt pokrócot, aszalt gyümölcsöket, valamint a szilva és a sárgabaracklekvár mellett saját hecsedlilekvárt is kapható volt nála. Mindenki szerette, szóba álltak vele, a falu utolsó háza volt az övé, aztán a temető és a határ következett. Még a régi fejfák is megtalálhatóak voltak a feketegyarmati temetőbe, az igaz a sírkövek váltották fel őket. A régi temető nem itt volt, de a Fekete-Kőrös szabályozása végett ide került, hatalmas akácfák, kőrisfák bükk és tölgyfák vigyázták az itt nyugvók álmát. Erdő volt az 1800-as években még itt, ezt a régiek tudták, aztán mivel határmenti alföldi falu lett az első világháború után Feketegyarmat, erdeit kiirtották, szántóföld, búzatáblák, árpa zab és kukorica, meg cukorrépa termet e vidéken. Itt éldegélt Vida Zsuzsanéni a második világháború idején is a faluszéli utolsó házban, férje a háborúban, gyermekével várták a családfenntartót haza, de az nem jött. Egyik nyári este, borostás arcú fáradt kopott poros katonaruhájúlény nyitott be az utcaajtón a kis Zsuzsi amint meglátta azonnal pityeregni kezdet, édesanyja éppen a kertből jött, neki is a földbe gyökereztek lábai meglátván ezt a fura figurát. A kis Zsuzsi odabújt anyjához, belecsimpaszkodott annak ruhájába, esteledett, a tücskök ciripeltek, mindenki mozdulatlan állt. Magyar katona vagyok ,ne féljenek tőlem, nem tudom merre vagyok, az alakulatom szétszéledt már akik megmaradtunk, azt sem tudom milyen nap van, azt sem tudom mikor ettem , tiszta ivóvizet is régen ittam. Ne féljenek, ne féljenek, motyogta és erősen fogta az utcaajtó kilincsét, máskülönben talán össze is esett volna. Nem, nem félünk, simogatta ruhájába csimpaszkodó kislánya fejét, kerüljön beljebb, amink van abból adok. Közben elindult a katona felé, igaz kissé nehézkesen, mert kislánya egy tapodtat sem akart lépni, így húzta magával, de amint közeledtek, a kis Zsuzsi beszaladt a szobába. Vida Zsuzsának hívnak nézet a katona szemébe, az is mondott valamit aztán összeeset. Másnap arra eszmélt a katona, hogy ágyban ébred, katona ruháját éppen vasalja a házasszonya. Szinte semmire sem emlékezet, csak arra, hogy melegvízben mosakodott. Látta nagy a szegénység, de azért jól lakatták, és tiszteségesen bántak vele, a kis Zsuzsi se nem félt már, mindez 1944-ben volt. Mikor útnak indult, utolsó kenyerüket becsomagolták tarisznyába tették, megmutatta Zsuzsa merre van Magyarország, a határon menve, rögtön itt van Dénesmajor, aztán Vári meg Gyula. Sosem feledem el, sosem, és egyszer meghálálom, mondta és elindult. Az élet is szépen folydogált, Vida Zsuzsából, Zsuzsanéni lett, ott élt a faluszéli utolsó házban, unokái lettek, segítette őket.1984 nyarán a csendes alföldi faluban ment az élet a szokásos maga útján, mikor egy magyar rendszámú csepeli gyártmányú Pannónia motorkerékpár pufogott végig Feketegyarmat utcáján és csak ment csak ment a temető felé, és az utolsó háznál, Vida Zsuzsanéni házánál megállt, leszállt a nyeregből a motoros és az utcaajtó előtt kiabálni kezdet. Jó napot! Vida Zsuzsát keresem. Én vagyok, itt vagyok kiabált ki a házból és jött az utcára. Jó napot! Mit szeretne? Láttom nem ismer meg, mondjuk nem csodálkozom, mióta itt jártam eltelt néhány esztendőcske, de megígértem, hogy eljövök, hát az ígéretem betartom. Akkor sem tudom ki maga. Kedves Zsuzsa magának köszönhettem, hogy élek, én vagyok az a magyar katona. Jeszusom, maga aztán, maga aztán ember a talpán. Jöjjön beljebb, jöjjön ha már felkereset, hogy-hogy eszébe jutottam, mennyi ideje is annak mikor itt járt, mennyi is. Csak negyven éve, potom negyven éve. Nyugdíjas lettem, gondoltam elmotorozom az én jótevőmhöz, igaz azt is hallottam a Kossuth Rádióban, hogy Feketegyarmat is rajta van azon a listán, hogy eltörlik ezt a falut is. Így aztán gondoltam addig jövök míg meg van a falu, itt még megtalálom, de ha valamilyen emeletes házba költöztetik ott már nem találom meg. Sok mindent mondanak, van valami a levegőben, mert voltak itt a faluban fiatalok méricsgéltek, jegyzeteltek. A helyzet az, én innen ide a szomszédba megyek, sehova máshova. Leéltem életem javát, elmehettem volna másik házba, de vártam, vártam a férjemet, aki nem jött meg a háborúból. Ez a faluszéli kisház itt a temető mellett ez az enyém, innen én csak oda megyek mutatott a temetőre Zsuzsanéni. Nem változott semmit, maga még a régi, bátor asszony, sosem feledem ide adta az utolsó kenyerüket. Feketegyarmaton híre ment, hogy Zsuzsanénit meglátogatta a magyar katona. Telt múlt az idő Feketegyarmat megmaradt Vida Zsuzsanéni csakugyan a házából a szomszédba ment, mint ahogyan mondta. Szép csendben elaludt, és azon az éjjelen mikor utolsó lehetét kiadta éjjel tizenkettőkor megszólaltak a feketegyarmati református templom harangjai. A kisebbik harang csak három és fél mázsás, 1799-től szolgálja Feketegyarmatot a nagyobb harang öt mázsás 1922-ben öntötték. A legenda szerint, nem volt áram emiatt a harangozás átállítódott ugyanis még Horváth György lelkipásztor döntése alapján az 1970-es évek végén történt ez az újítás, hogy automatikusan beállították a harangozást, és így nem volt szükség harangozóra. A faluban néhány pletykás asszony állította automata ide, automata oda ez Zsuzsanéni tréfája volt, mert bezzeg mindenki fel ébredt mikor a feketegyarmati református templom tornyában megszólaltak a harangok. Minden házban felkapcsolták a villanyvilágítást, csak a legutolsó házban nem. A szomszéd átment szólni, mert nem tudták még akkor, hogy miért szólnak a harangok, ha valami baj van legyen készenlétben Zsuzsanéni is. Zsuzsanéni a szomszéd szerint kismosollyal az arcán tért örök nyugovóra, és a feketegyarmati harangoknak köszönhetően, a faluban futótűzként terjedt a hír, hogy elhunyt Vida Zsuzsanéni a feketegyarmati gyógyfüves, akit mindenki szeretet. Vida Zsuzsanéni a háza melletti temetőben nyugszik, azóta változás történt van egy teljesen új temető a Fekete-Kőrös partjához nem messze, ahogyan megyünk Nagyzerindről át Feketegyarmatra az úgynevezett Sajánkába. Vida Zsuzsanéni csakugyan tudott valamit, ő aztán igazán egy igazi röghöz kötött személy volt, és hűséges mindhalálig.
Feketegyarmati Sándor