Ma beszorult a lelkem…
Sok gondom volt, s már feszültté váltam. Nem találtam utat a megoldás felé, bánatom nyomott, nem volt segítség. Nyűglődésem nem enyhült, pedig akartam. Mentő ötletnek jött, szép zenét hallgassak. Ifjú tehetségek énekversenyére kattintottam a Youtube-ra.
A változatos műsorokat derűvel néztem, már enyhültek utóbbi
a terhek nyomása. A kedvem a zene hangjára egyre oltódottabbá vált, lassan áradt bennem az öröm, s már dalolt a lelkem búsulásomat felejtve.
Végül oly egyszerű ruházatú szerény leány lépett a színpadra, aki a ragyogó jelmezek közt elveszett. Félelmét izgalmában nem tudta elrejteni, de látszott rajta, tiszta lelkét szeme fénye tükrözte. Laura Breton dalra nyitotta ajkait, s opera részlettel ajándékozta hallgatóit.
Annak címét nem tudom, oly ismerős, de a hangja az áriával eget zengető szépség volt.
Ámul a közönség, velük magam is. A kislány fájdalmas tekintete a dallammal hasonló volt, s bizony, tizenhárom évesen felnőttként dalolt. Zengése a szíveket magával ragadta. Oly megható, mélyen rezdültek bennünk hangjának szépségei. Erősen vívódtam ám, de most könnyeim legördültek.
Hagytam, hiszen az élményeket ajándékként fogadtam, s általa szorongásaim mára elfogytak.
Köszönöm Rita kedves figyelmedet, gondolatodat.
Szeretettel:Laci💐🌷🌹🌻🌸
A könnyeket nem szabad szégyellni, azt a bánat, de akár a szépség és az öröm is el tudja indítani. Van is egy ilyen mondás, hogy “meghatóan szép”.
Szeretettel: Rita💐