A poharat figyelte az asztalon. Az üveget, ahogy átsüt rajta a júliusi napfény. A bokrok árnyékait. Az utolsó csepp kólának hullámzását a pohár alján. Ha felemeljük a poharat, rajta átnézve más lesz a világ. Minden homályos.
A fákat figyelte a kertben. A lombokat. A faleveleket. A kora esti napsütést.
Figyelt mindent. Minden egyes változást a környezetben. Van idő. Most mindenre van idő. Most valahogy minden szépnek tűnt. Minden más lett.
Az utcára lépve lassan sétálni kezdett. Az emberek az estére készültek. Néhányan vacsoráztak.
Sétált ide-oda a szűk utcákon, és úgy érezte, ez az élet. A naplemente, a madarak, a fák, a szél.
Huszonkilenc év. Ennyi volt eddig. Egy autó, egy üres pesti lakás és egy balatoni nyaraló. Ezek vannak meg. És emlékek. Három évtized emlékei. A gyerekkoré, amikor a szép jövőt biztosra vette, a kamaszkoré, amikor a szép jövőt remélte, a felnőttkoré, amikor a szép jövőért tett.
Mert hát tett. Ez kétségtelen. Egyetemre ment, diplomát szerzett. Állást talált, dolgozik. Jól keres. Sok pénze van.
Bulizott, ahogy azt egy egyetemista teszi. Ismerkedett. Talán. Ő azt mondja, mindent megpróbált. Ki tudja, ez igaz-e? Persze véleménye mindenkinek van róla. Az anyja szerint éppen eléggé, az apja szerint egyáltalán nem. Nagyszülei nem értik, hol a gyűrű az ujjáról.
Pedig ő ismerkedett. Éveken át harcolt, hogy megfeleljen. Hogy elérje, amit el akart érni. Hogy legyen valaki. Valaki.
Ezernyi magányos éjszaka. Félelem a jövőtől. Megoldás keresése a múltban. Ez volt az élete.
Nem volt ez máshogy a nyarakon sem. Sőt, a magány még borzasztóbbá vált ilyenkor. A séták a naplementében, emberek a mólón… Mind-mind emlékeztették.
Kora este volt. Ült az asztalnál. Huszonkilenc év. Huszonkilenc. De most mintha visszament volna az időben 20 évet. A régi nyaralóban minden ugyanolyan volt. Ugyanolyan, mint mikor a szülei még éltek. Legalábbis amikor még mindketten.
Vacsorák emlékei törtek fel benne. Beszélgetéseké. A boldogságé, a nyaraké, a reményé. A fiatalságé. Az érzésé, hogy „a legjobb dolgok még csak most jönnek”.
Kora este volt. Ült az asztalnál. A poharat figyelte. Az üveget, ahogy átsüt rajta a júliusi napfény. A bokrok árnyékait. Az utolsó csepp kólának hullámzását a pohár alján. Ha felemeljük a poharat, rajta átnézve más lesz a világ. Minden homályos. Huszonkilenc év. Huszonkilenc.
Rendben. Másképp látjuk a korosztályokat, ami nyilván nem véletlen. Harminc év alatt még kifejezetten fiatalnak számít egy ember. Különösen a mai világban, mikor akkortájt kötnek csak házasságot. Kitolódott a gyermekszületések ideje, ráadásul az átlagos életkor is. Ma már nem egy ember éli meg a száz éves kort, de viszonylag sok a kilencven körüli.
Elolvastam egy korábbi művet, az teljesen pozititív volt. Ebben benne van a bánat, a visszatekintés, de a sikerek is, melyeket az előbbiek nyilván árnyalnak. A mostani huszonkilenc éves akár húsz év múlva is úgy látja majd, hogy szép korban volt, nem beszélve arról, ha erre az időre negyven, ötven évvel később tekint vissza.
Szeretettel: Rita💐
Igen. Azért épp’ a 30 körüli kort választottam, mert ilyenkor ér véget egy életszakasz, talán ilyenkor néz először vissza az ember, hogy mit tett, és mit kellett volna másképp. Persze ezután még sokminden javítható, mégis, a magány érzése ilyenkor kezd el durvábban feltörni az emberben. 🙂
Sajnálom. A sikert ennek a mondatnak tudtam be: “Egyetemre ment, diplomát szerzett. Állást talált, dolgozik. Jól keres. Sok pénze van.” Kevesen mondhatják ezt el magukról.
Tény, hogy magányos, társtalan és elveszítette a szüleit is. A lelki fájdalom rányomja a bélyegét a megvalósított sikerekre is. Viszont a 29 év még nem kor, még annyi minden történhet, ami boldoggá teheti.
Az emlékek feltörnek és végig kísérik az életünk, de az se mindegy, hogy milyen korban emlékezünk. Akkor, amikor jóformán még előttünk van az élet, vagy akkor, amikor már a nagy része mögöttünk van, sőt esetleg már csak napjaink, óráink vannak hátra.
Szeretettel: Rita💐
Sajnos korántsem ennyire pozitív a történet mondanivalója. 🤔
Hú, de mennyire jó kor és mennyi siker van már mögötte. Sok ember élete végéig se tudhat magának ennyit.
Szeretettel: Rita💐