Erélyes asszony !

Kálvinisták országában,volt egy kicsi falu Bihar megyében.
Családnak egyetlen lánya, az anyja sok reményt füzött szép lányának házasságára. Sára elérte tizennyolcadik évét, sok volt a kérője.
Akit ő szeretett annak nem volt semmije csak a rendkívüki jó szive. Karakán jómegjelenésű fiú, huszonöt éves apjának maroknyi földjén gazdálkodott, nehéz volt az élete .
Szeptember volt, túl voltak a nagy munkálatokon fital pár a széna kazal tövében üldögéltek jó barátságban.
Jóska: Mit gondolsz van valami reményem ?
Sára: Félek a mamátol ő másra gondolt, neki az számít, hogy mi jön a házhoz. Számítok vele beszélni mert úgy érzem sürgeti a dolgot.
Jóska és Sára megölelték egymást, elbúcsúztak a legnagyobb reménységben.
A mama: Sára gyere akarok beszélni veled, ezt már nem lehet tovább halasztani. Meg akarom veled értetni, gondolom úgy is tudod mióta apád meghalt nem valami rózsás az életünk és ez a házasság Kapás Zoltánnal sokat segítene a helyzetünkön. Ők gazdagok nagy birtokuk van és ami a legfontosabb Zoli szeret téged. Akarom,hogy hamarosan meglegyen az esküvő.
Anyám, én nem szeretem Zoltánt nem akarok hozzá menni én soha nem leszek az ő felesége inkább meghalok!
Mama: Te hálátlan teremtés, nem tudsz semmit erről az életről, azt fogsz csinálni amit mondok. Jövő héten befogatok és megyünk a városba esküvői tuhát venni.

Szeptember vége felé járt, mikor egy reggel befogták a lovakat, melegen öltözködtek, az út közel két órába tart mire odaérnek. Az asszony fogta a gyeplőt ismerte az utat amit megjárt számtalanszor.
Lánya mellette ül lehajtott fejjel szomorúan hallgat. Az út szélén egy ember megszólal:

Hová, hová asszonyom ? – Kérdi a gazda.

– Városba megyünk férjhez adtam a kányom, esküvői ruhát veszünk a boltban.
Felvidul az asszony nem nézi lányát, ki szomorúságában már valahol messze jár, siratja az igazi álmát. Akit ha nem kap meg, véget vet életének, szerelem nélkül ez már nem élet.
Az asszony kiválasztott egy ruhát a lányának ami neki tetszett, gondolta szép lessz a menyasszony Kapás Zoltán mellett.
A faluba már mindenki tudta a gazdag Kapás Zoltán elveszi az ő szép Sári lányát. Az asszony dicsekedet le-fel a faluban büszke volt nagyon.
Sára: anyám még egyszer kérdezem és szeretem Jóskát, ő is szeret engem, nekünk a vagyon nem számít csak boldogok akarunk lenni.
A mama: Verd ki a fejedből az a senkiházit, én boldoggá akarlak tenni egy gazdag ember mellett, meg fogod látni idővel én jót akartam neked.
Másnap reggel az anya ment a lányát kelteni megréműlve látta a lánya halott, pirulák ott voltak szétszóródva az ágya mellett.
Te jó Isten, mit tettem, ezt nem gondoltam, hogy megfogja csinálni velem. Én cask akartam, hogy nagyobb legyen a porta és, hogy jó élete legyen szegénynek. Most már tudom vétettem, bár hallgattam
Volna rá, most boldogság lenne házunkban. Isten nyugosztalja, tudon nem fog megbocsájtani nekem soha.