Találkozás a Földmérővel
Tudom, sok ember /”mert a markában, vagy tenyerében van” / köszönheti neki ingatlan ügyei elrendezését. Pénz kérdése az egész. Nos, ezekkel a szavakkal ajánlották, s én megbíztam őt föld-ügyem rendezésével
.
Korombeli úr.
Hogy milyen szakember akkor tudtam meg, miután én fogtam a mérőszalag másik végét. Nagy szakértelemmel csináltam, hiszen 45 évvel ezelőtt férjemmel hasonló módon mértük ki ezt a darabkát.
Akkor ígérte meg, mindent elrendez, rákerül a két épület, de ez nekem 250 ezer forintba fog kerülni.
-Én azt nem tudom kifizetni- válaszoltam
Többet erről nem esett szó, viszont azt megtudtam, bejárta a világot, nem számít a pénz, s a sovány nőket kedveli.
Fél literes ópium likőrös üveg, amivel egyszer beállított hozzám, még egy decit sem kóstált, most is itt van, annyi hiányzik belőle, amennyit együtt megittunk. Közben esetlen, buta udvarlását hallgattam.
A „románcnak” azzal lett vége, hogy megmondtam, ki hamisította alá aláírásomat
a hivatalban.
Egy évig tartott a földmérés, az épület feltüntetése, és csak az egyik épületet sikerült elrendezni, ami az adásvételi szerződés megkötése kapcsán derült ki. Igaz, csak 140ezer forintomba került.
Januárban hívtam fel a hivatalt, mert nem kaptam értesítést.
Múlt év novemberében sima levélként elküldték! Kérvényezzem, küldjék ki újra. Másolatként elküldik. Ezzel elvesztettem a fellebbezési jogomat.
Gondolkozom, hogy kerüljön vissza az ópiumos flakon, neki, vagy a feleségének vigyem vissza, vagy akad még egy sovány hölgy akit megkínál vele.
2021. 03. 29. Siposné Marica
Szeretve olvastam soraidat, Rzsike.
Kedves Marica!
Szeretettel gratulálok írásodhoz.
Magdi🥀
Kedves Rita!
Így igaz, én is így gondolom, nem is szivességről volt szó, a „románc” csak részéről volt az, én vártam az ügy elintézését.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Ölellek:
Marica
Akkor már inkább pénz. Nem szeretem a „szívességet”, mert az mindig többe kerül.
Szeretettel: Rita🌹