Hepehupás szerencse

Összes megtekintés: 34 

Sztenkovszky Éva eszmélni tudó kisgyerekkártól érezte, hogy valami fontos, lényeges egészen bizonyosan elválassza őt a legtöbb embertől, és ez a valami sokkal fontosabb, minthogy az embernek kik a valódi barátai, vagy hogy milyen stílusa, kocsija, vagy éppen fizetése van.
Egyszer szilárd, tántoríthatatlan védőburoknak látta, máskor pedig olyan volt, mintha egy láthatatlan köpenyt, vagy páncélt viselne önmagának, mely olyan kemény, és határozott, hogy belső, igazibb lényét nem engedi megismerni senkinek.
Először életében talán anyával tudta igazán megértetni magát. Több volt ez, mint egyszerű anya-lánya szülő-gyerek kapcsolat; mintha két jó barátnő lettek volna együtt, akik a fiús dolgokon kívül az élet szinte minden fontosabb, és mindennapi témáit sokszor éjszakába nyúlóan kivesézték, vagy átbeszélgették.
Nemrég múlt harminc, és mint minden modern nő az ő korában megesett, hogy előfordult vele, hogy a családról, és a gyereknevelésről kezdett el ábrándozni, miközben persze főként rendkívül aggodalmaskodó nagymamája folyamatosan nem győzte rágni a füleit, hogy: – Édes lyányom! Mikor mész már végre férjhez? Én sem élek örökké! Mikor lesz belőled tisztességes asszony, aki vezeti a háttartást.
Ilyen esetekben persze anya és lánya, mintha csak két hallgatólagos cinkos lett volna türelmesen, és udvariasan a konzervatív nézeteket valló nagymama lelkére beszélt, hogy azok a régi idők már bizony jócskán elmúltak, amikor a legtöbb lány még az otthonülős, háztartási munkákkal és gyerekneveléssel foglalatoskodott. Most már rendkívül modern, és nyitott gondolkodásúak lettek az emberek. Persze csak az esetek többségében.
– Anyuka! Te is tudod, hogy az Éva csak megakarja találni önmagát a világban! Mi csak annyit tehetünk, hogy mindenben segítjük, és támogatjuk! Miért olyan nagy baj ez?! – kérdezett vissza lánya, amikor az idős asszony kicsit felpaprikázta magát, és az egész világot lehordta, mert szerinte minden és mindenki erkölcsi fertőben szenved.
Éva apja még gyerekkorában hagyta el a családot. Állítólag előbb a volt NDK-ba ment, majd amint megnyitotta kapuit a határ esze ágában sem volt megállni Amerikáig, ahol családot alapított, és a nagyobb ünnepnapokon mindig küldött színes képeslapokat, később pedig az internet segítségével rendszeresen Skype-oltak is, bár Éva mindig is haragudott az apjára és képtelen volt megbocsátani azt, hogy a rendkívül zűrös, és nagyon lázadó tinédzserkorszakában lépett ki apja az életükből. De talán jobb is így, mintha anyával örökösen egymás idegeire mentek volna.
Éva rendesen elvégezte a gimnáziumot, és már ekkor megfogalmazódott benne, hogyha törik, ha szakad, de ő nem fog napi tizennégy órás munkában megpusztulni, míg el nem sorvasztja az élet, mint az őseit. Neki rendesen fizető állása lesz, és mindig felemelt fejjel igyekszik majd járni az utcán, és mutatni, hogy neki bizony igenis telik ilyen-olyan dolgokra. Anyja bezzeg többszöri kérlelés után rakta csak le a jogosítványt, mert úgy gondolta, hogy nem csupán egy vacak papíros teszi az embert. De hát sajnos egyre inkább az okmányok, és a protekció kezdett újra és újra tért hódítani egy-egy állásinterjún.
Kisebb lélektani válság állt be az életben, amikor egyik állásinterjú alkalmával a leendő főnöke persze zárt ajtók mögött kategorikus ajánlatot tett neki, hogy övé lehet a titkárnői állás, vagy személyügyi tanácsadói cím, pusztán csak le kellene vele feküdnie, vagy egy kicsit legalább is a kedvére tenni. Éva határozottan visszautasította ezt, és mikor a főnök előzékenyen, ám hamiskás mosollyal közölte vele, hogy épp ezért nem áll módjában neki adni a felkínált állást, és kinyitotta távozása alkalmával az irodaajtót Éva rendkívül kimért, és elegáns mozdulattal hátra húzta jobb lábát és tökön rúgta a beképzelt igazgatót. Nem bánt meg semmit! Sőt! Büszke volt arra, hogy mint önálló, független nő igenis van hozzá akarata és joga eldönteni, hogy mihez van kedve, és mihez nincs.
Bezzeg, amikor anyja értesült erről határozottan javasolta, hogy jelentsék fel a szemétláda igazgatót, de Éva leintette mondván: egy olyan világban, ahol a pénz diktál, talán még a bírósági eljárások, és ügyvédek is egyszerűen megvásárolhatók.
Nem sokkal később az egyik internetes állásportálon olvasta, hogy online média gyakornokokat keresnek az egyik magazin szerkesztőségébe. Előny, ha a jelentkezőket érdekli a stílus, a divat, és igyekszenek lépést tartani a percekként változó, nemzetközi trendekkel.
Éva még aznap elküldte a fényképes önéletrajzát, és mivel a motivációs levélnek nem sok hasznát vette úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, és legfeljebb majd kivár.
Nem sokat kellett várakoznia. Kiderült ugyanis, hogyha létezik olyan divatmagazin a földön, ahol csakis nők dolgoznak, akkor megtalálta ezt a különleges helyet, így behívták egy meghallgatásra.
Éva szerencsés testalkatából következett, hogy az egyszerű kosztümöktől kezdve a kissé hanyagabb blézer kompoziciókig szinte minden remekül állt rajta, mintha csak divatmodell lenne. Kellemes és jóleső meglepetés volt számára, amikor belépett a magas, toronyszerű irodaház forgó üvegajtaján, hogy a legtöbben valóban sikeres modellnek nézték, és rendkívül előzékenyen bántak vele. Hiába! Sajnos a megjelenés igenis nagyon sokat számít! Az ígéretes fellépésről már nem is beszélve!
Egy dinamikus, folyamatosan beszélő, csacsogó nő fogadta és máris tegező viszonyba kerültek egymással. Ő már három éve volt itt, és állítólag úgy sikeredett megkapnia az állást, hogy a főnök üzletasszonynak nagyon imponált, hogy szinte mindenből előnyösen kitudja dumálni magát, és még a sós perecet is eladja annak, aki megveszi.
Az adott meghallgatás nem volt több mint tizenöt perc. Majd megint várakozni kellett körülbelül húsz kemény percet mire visszahívták, és közölték vele, hogy kap egy lehetőséget, de ha jót akar magának, akkor ne szúrja el.
Bár igyekezett lépést tartani a legújabb divattal Éva csupán csak új munkahelyén döbbent rá arra, hogy igazából mennyire keveset is tud a divat összetettségéről, és olyan ruházati és egyéb márkákról, melyekről akkor hallott életében talán először.
Később persze Évának számos rendkívül jóképű, és markáns arcú udvarlója akadt. Persze csupa olyan főként üzletember, vagy producer, akiknek van bőven pénze, és nem kell a bizonytalan holnapok miatt aggódniuk.
A legtöbb pénzes ember persze azonnal romantikus, gyertyafényes vacsorával indított. Ez volt a becsalogatás első kísérlete, ami a legtöbb nőt megkérdőjelezhetetlenül szinte azonnal leveszi a lábáról, és innen már cirka csupán egy lépés volt a hálószobajelenet, majd a szakítás. De Évát nem olyan fából faragták, mint aki már a legelső vacsora után bárkivel is hajlandó lefeküdni, ezért a munkahelyen máris rosszindulatú pletykák, és gonoszkodó intrikák ádáz kereszttüzében találta magát, és rá is sütötték a bélyeget, miszerint: aggszűzként fogja majd leélni hátralévő életét.
Aztán megismerte Ambrus Dénest a csetlő-botló, kissé szánalmas, és botlábú takarítót, volt egyetemi tanárt, és egy csapásra úgy érezhette, hogy Ámor végzetes nyila őt is eltalálta. Első találkozásuk alkalmával máris azonnal lenyűgözte az a fajta ritka, emberi tartás, ahogy Dénes a felmosófát, vagy a takarítóeszközöket kezelte. Minden tartásában, és mozdulatában benne volt valami nagyon mélyről jövő emberi magatartás, amiről a legtöbb ember hajlamos könnyelműen megfeledkezni. Bár a kapcsolatuk – legalább is a kezdeti időkben -, nem terjed túl a rutinos formalitásokon, mégis amikor egyszer-kétszer összefutottak a nap folyamán előbb Évának dobbant meg a szíve.
Mivel modern világban vagyunk egy cseppet sem lehet azon csodálkozni, hogy ezúttal Éva tette meg a kezdő lépést a romantikus randi felé, és meghívta Dénest egy vacsorára. Dénes persze ragaszkodott hozzá, hogy közösen főzzenek valami finomat, ám Éva még úgy tanulhatta anyjától, hogy a konyha a nők birodalma.
Bolognai spagettit ettek, fokhagymás, pesztós, pirított kenyérszeletekkel, de Éva nem bánta. Szinte babonázón mered Dénesre, hogy különcködő viselkedése ellenére is van benne valami titkos mágneses energia, mely önkéntelenül is magához vonzza a legtöbb embert.
Amit Éva rendkívül lényegesnek tartott az az volt, hogy az első randi után nincs szex! Legfeljebb arcra puszi, vagy egy hosszan tartó, érzelmes, romantikus csók. De ez a maximum! S mikor Dénest kikísérte a liftig társasházi ingatlanában a romantikus csók szándékosan nem maradhatott el, mert tízből állítólag nyolc nő tudja már a csókból, hogy egy kapcsolatnak lesz-e jövője?
Az esküvőre csak a legközelebbi barátokat hívták meg, mert sajnos a koronavírus járvány – idő előtt -, közbe szólt, de az internet, és egy mini videókamera segítségével az egész szertartást élőben közvetítették a nagyszülőknek, és az örömanyáknak.
Nem sokkal később megszületett az első kislány, aki Éva tántoríthatatlan, makacs határozottságát örökölte.

Szólj hozzá!