A darálóember

Összes megtekintés: 110 

A város ahol lakom egy elég kevés lelket számláló kis hely az országban. Ez a hely nem volt más, mint World Hill. Soha nem gondoltam, hogy itt fogok kikötni én, aki mindig is azt tartottam, hogy a munka nem szégyen. Inkább az a szégyen, ha az ember tudna dolgozni csak a lustaság és a nem foglalkozom, a dolgokkal életfilozófia kifizetődőbbnek látszik egyes embereknek a mai világban. Na, hát én ez alól kétszeresen is kivétel vagyok. Hogy miért? Az első ok talán az, hogy a szüleim mindig a becsületességre és a kemény munkára neveltek a másik pedig az, hogy ahogy nőttem én sem tartottam jó ötletnek a későbbiekben a semmittevést így hát mindig találtam magamnak munkát. De ez, amit most csinálok katasztrófa. Én, Edgar Costello olyan munkát végzek, amit a város szennyvízcsatornájában élő patkányok sem irigyelnének, ha a mi fajunkhoz tartoznának.
Egy villanypóznán találtam rá a hirdetésre, amin ez állt. DARÁLÓEMBERT keresünk és egy telefonszám. Furcsának találtam, hogy a hely nem volt megadva, de felkeltette az érdeklődésem így hazamentem és fel is hívtam az állást. A hang a telefon túlsó végén csak arra volt kíváncsi, hogy nem zavarna e, a szokatlan munka. Én egyből rávágtam, hogy nem dehogy mivel eszembe jutott apám tanítása hogy a munka nem szégyen. A következő pillanatban lediktálta a címet és annyit, mondott búcsúzóul hogy akkor holnap találkozunk. Örültem annak, hogy holnaptól lesz munkám. Amikor odaértem a címre egy lepusztult rozsdásajtajú raktárépület tárult elém és az ajtó feletti kamera bizonyította számomra, hogy van itt mozgás. S ahogy a kamerát bámultam egyszer csak az ajtó kinyílott, amitől a frász jött rám, mert nem számítottam rá. Hamar rájöttem, hogy várták és figyelték az érkezésem. Ahogy beléptem az épületbe megcsapta az orrom a dohos levegő mellett valami édeskés illat, ami nem volt más mint a friss húsé hisz amerre néztem mindenhol csak húskampóra akasztott disznók lógtak. Egyre beljebb mentem az épületben és egyszer csak az egyik sötét sarokból meghallottam egy hangot. Látni nem láttam csak hallottam. Erre tessék. Mondta a hang határozott mély hangon. Összerezzentem és követtem az utasítást. A következő pillanatban megint kinyílt egy ajtó és olyan helyre csöppentem mintha az eddig látottak nem is ehhez a raktárhoz tartoznának. Egy szépen berendezett iroda volt a szemem előtt bárszekrénnyel a sarokban és könyvespolccal az íróasztal mögött. S akkor egy az íróasztalnál a félhomályban ülő alak megszólalt.
Üdvözlöm Mr. Edgar. Nem voltam egy félős ember sosem most még is remegett a kezem, lábam a félelemtől a hang hallatán.
Jó napot kívánok! Ahogy visszaköszöntem reméltem, hogy nem vette észre a hangomon a meg megcsuklást. Jól ismertem ezt a hangot és vele együtt a gazdáját is persze eddig csak távolról, mert ő volt a város legelvetemültebb gengsztere John Mason és most ott állok előtte egy eldugott raktárépület még annál is eldugottabb irodájában ahol ugyanúgy terjeng a hússzag a szép külcsín ellenére.
Szóval lenne egy munka a maga, számára mert tudom, hogy telefonált a tegnapi nap folyamán, és ha nem gond meg is mutatnám.
Persze nem gond közöltem halk kimért hangon és közben azon gondolkoztam honnan is tudta, meg hogy én voltam az aki telefonált .
– Erre legyen szíves. S az íróasztal mögül egy távirányító segítségével elmozdította a könyvespolcot és ott volt a gép, amivel dolgoznom kellett.
– Hát ez itt az ön munkaeszköze. Napközben egy-egy szállítmány érkezik, amit ön bebálázva fog megkapni, és amit le kell darálnia.
– Világos. Válaszoltam ugyanazon a halk kimért hangon. S akkor a falak hirtelen elkezdtek remegni, ahogy egy hang szűrődött be kintről.
– Azt hiszem megjött az első áru az ön számára Mr. Edgar.
Kicsit meglepődve, de azonnal be is álltam a gép mellé és vártam a szállítmányt. Rövid időn belül meg is érkezett, amit egy targoncán hoztak oda a daráló mellé. Be volt fóliázva a bála és nekem a targoncával kellett beletennem a gépbe az árút, aminek az eleje olyan volt mint egy hatalmas fogakkal teli száj ami elnyeli a zsákmányt. A fogak kések voltak, és ahogy ment egyre lejjebb a gép gyomrába a hengerek darálták össze a bedobott csomagot. Egy dolog volt benne furcsa. Az hogy beletettem, de viszont semmit nem kellett belőle kivennem. Ez már feltűnt az elején, de jobbnak láttam nem szólni Mr. Masonnak ismerve őt és inkább arra gondoltam, amit apám tanított, hogy a munka nem szégyen és csináltam tovább a rám bízott feladatot.
Pár nap után a reggeli újság címoldalán megjelent egy cikk, amin ez állt. Eltűnt a város legkeresettebb ügyvédje. Én semmit nem sejtve ugyanúgy mentem dolgozni és etetni a gépet az aznapi szállítmánnyal, és amikor befejeztem leállítottam a gépet akkor hallottam meg a rendőrségi sziréna hangját az épület gyomrából. Ez a munka nem volt más, mint az alvilág mocskos tisztességtelen életet élő embereinek a segédeszköze, ami rám nézve elég rosszul sült el mert én voltam tudtomon kívül a jobb kezük a szenny eltakarításában mert én voltam a darálóember aki hullákat rakott a gép gyomrába hogy örökre eltűntesse őket a föld színéről miközben én erről semmit nem tudtam. Áldozat voltam a javából.

Írta: Németh Balázs
Sümeg 2021. 4.2.-3.

“A darálóember” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen az elismerő szavakat . Próbáltam ötvözni és előtérbe helyezni a tanítást amit egy szülő adhat a gyereknek miközben a tanácsot megfogadva kerül az ember olyan helyzetbe amiből már nem tud kibújni

  2. Nem semmi írás volt! Elképesztő! Önmagában egy húsüzemben se lehet könnyű, de ez a munka valójában a sötét alvilág kiszolgálását célozta meg.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!