Sorsok és álmok

Sorsok és álmok

Életünk léptei úgy követik egymást a cél felé,mint napokat az éj.Az éj sötétjét fűszerezi megannyi szitáló csillagfény,és teszi teljessé az ezüst arcú huncutul mosolygó holdfény.Bármily szomorú is az ember,és nyomasztja ezernyi gond,a csillagok közé bámulva,azok sejtelmesen hunyorgó fénye lecsukódó szemeire álmot hoz.Az álom csodálatos ajándék, kristály tisztán mutatja meg,még magunk elött is titkolt és féltett vágyainkat.Máskor pedig kesze-kusza történetként éljük át,melyben keveredik múlt ,jelen és jövő.Van aki hisz benne hogy jelentést hordoz,mások pedig csak legyintenek,illúzió mesébe rejtve nem más.Mint ahogy létünk sem véletlen,szerintem álmaink sem azok,némelyek figyelmeztetnek,mások pedig emlékképek egymásra halmozott és elfeledett életeinkből.Minden álom esőcseppként üditi lelkünk kiszáradt sikságát,nélküle üres és jelentés nélküli tompa sötétség lenne minden éjszaka,aki álmodik és meri történetként peregni hagyni álmait örök gyermek marad álmaiban.
“Életem olyanná vált akár egy álom melyet fogságban tart az éj,kihunyó napfény kelti életre s életben tartja szitáló sötétség.Az égbolt sötét mezején mint fénybe mártott milliónyi virág,szikrázik a sok sok csillag és köztük mint fáradt vándor bolyong a magányos hold.Ilyenné vált életem,a múlt homályában szikrázó milliónyi emlék,és előttem a jövő útja mint magányos derengő holdfény.”
Garett félálomban feküdt ágyában,nem volt ébren,de nem is a mély pihentető álom sikságán kóborolt.Valahol a kettő közti kietlen senki földjén,ahol élete legkeservesebb soha nem múló fájdalmát élte újra és újra.Lehunyt szemeiből könnycsepp futott végig arcán,ahogy kinyújtotta kezét felesége és kisfia keze után,de érinteni nem tudta őket,mert a látomás mint köd illant el előle.Aztán mint mindig,felébredt,és csak a kinzó üresség keserű ízét érezte magában.Garett kamionosként élte az életét,immár húsz éve,és ebből öt éve egyedül.Azon a végzetes napon épp hazafelé tartott,mikor telefonján kapta a szörnyű hírt ,felesége és fia autó balesetet szenvedett és meghaltak.A rendőr zavarában csak annyit tudott hozzáfűzni-Sajnálom,de talán vigasztalja a tudat,nem szenvedttek,egyetlen pillanat és vége volt.-Eltelt néhány hét mikor megtudta hogy pontosan mi is történt,az autópályán a szemben jövő oldalról,egy kamion átszakitva a szalagkorlátot,maga alá gyűrte a családi autójukat.Nem a kamionos hibázott,sőt még csak szabályt sem vétett,egy részeg autós vágott elé,akinek sűrgősebb dolga akadt mint elsőbbség adásra vagy a közlekedésre figyelni.A vétlen kamionos idegösszeroppanást kapott,soha többé nem ült vissza teherautója nyergébe.Garett akkor úgy érezte élete mint kártyavár omlott össze,nem akart soha többé autó volánja mögé ülni,de egy kollégája és jóbarátja ezt nem engedte ezt,és rögtön a baleset után vissza parancsolta a kamion nyergébe. ¬-Garett értsd meg,élned kell az életed tovább,szörnyű a veszteség de ne dodj el mindent magadtól,te kamionosnak születtél ez a munkád,a hobbid az életed,és az egyetlen ami képes elvonni a figyelmed a történtektől.Ha most ki szállsz soha többé nem tudsz vissza ülni a nyeregbe. Hát maradt és ennek már öt éve,és ráadásul ez a jóbarát sincs már mellette.A beszélgetést követően,úgy két évre rá,infarktust kapott menetközben az autópályán.Élete utolsó pillanataiban,mikor érezte a bajt,kitette a vészjelzőt és lábát a fékre tette,mire a kamion megállt már halott volt.Garett mindig úgy gondolt rá mint egy hősre,aki utolsó lélegzetvételével is másokra,és nem magára gondolt.Ez Garett szomorú története,egy a sok angol kamionos közül,amit senki nem sejt hogy milyen átkot is hordoz önmagába zárva. Bristol melletti kistelepülésen,Lalock nevű kicsiny falucskában élt,imádta ezt a varázslatos helyet,ahol szinte megállt az idő.Olyan volt minden mint a mesében,alig 70-80 házacska, megbújva a dombon álló apátság árnyékában.Szinte mesés milliő,egy parányi oázis a modern világ mindent vizslató tekintetén túl.Ide menekült a heti munka fárasztó és nyomasztó terhe elöl,nem szerette a városi nyüzsgést,sem a kavargó emberáradatot,bőven elég volt belőle a szürke hétköznapokban.Ugyanakkor nyomasztotta a magány is,bár nagyon szerette a családját,de hiányzott hogy valakit szerethessen úgy egyszerű ember módra. Valakit aki meghallgatja és megkérdezi mond el mi bánt.Nem akart mást mint szeretetet adni és viszont kapni.Azonban a munkája felemésztette minden szabadidejét,randikra, kapcsolatokra egyszerűen nem jutott idő.Aztán egy őszi napon mikor otthon töltötte a szabadidejét,a reggeli kávéját kortyolgatva a netet böngészte.Egyszer csak egy társkereső oldal hirdetése ugrott fel,nem az alkalmi partnereket böngészni csábitó szexhirdetés,inkább a normális emberi kapcsolatokra vágyókat megcélzó közösség oldala volt ez.Garett kiváncsiságtól hajtva rákattintott,azonban hogy tovább tudjon lépni regisztrálni kellett hozzá.Garett egy pillanatig tétovázott.aztán vállat vont,és olyan mindegy minden alapon mit veszíthetek,elkezdte begépelni általános adatait,sőt még egy régebbi fotót is feltöltött magáról.Nem szinezte túl magát,nem is volt az a fajta,teljesen egyszerű hétköznapi dolgozó ember benyomását keltette,és hát őszintén nem is fűzött hozzá túl sok reményt.A kávéját megitta,igy hát neki fogott a ház körüli teendőknek,mosás,főzés,takaritás,jólehet agglegényként élt,a főzés valahogy szenvedéllyévé vált.Másnap reggel meglepődve látta e-mailjében hogy üzenete érkezett.Kiváncsian kattintott rá,meglepetése még nagyobb volt,a társkeresőben írt neki valaki.Ahogy megnyitotta rögtön szembeötlött hogy idegen országbeli nő írta,sőt a szövegből és a névből gyanította hogy orosz vagy valamelyik tagállamábólí rták. Elég szűkszavú és eléggé erős akcentussal íródott,de azért a lényeget ki lehetett olvasni belőle,egy huszas éveiben járó ifjú hölgy szeretné vele felvenni a kapcsolatot.Nem küldött fotót,és csak az adatain kívül annyit írt,nem akar tagságot,inkább e-mailban írjanak egymásnak,sőt meg is tette a az első lépést ez irányba,elküldte az e-mail címét. A lány neve Nadia,ami reményt jelent.Garett sejtette hogy hogy a lány talán orosz vagy talán valamelyik tagállamában él,annak ellenére hogy Magyarországot jelölte meg lakhelyéül. Egy darabig hezitál rajta hogy válaszoljon-e,de aztán azt mondta magának,nincs mit veszitenem. Udvarias és visszafogott választ irt,bemutatkozott hol él és mivel foglakozik,bár lelke mélyén nem remélt választ,magánya úgy zárta magába,mint éj az álmokat.Másnap korán kezdett,teljesen átlagos nap volt,a szokott monoton unalmas szürke egyhangúságával, de mégis valahol mélyen nyugtalanság,valamiféle ideges várakozás rezgett benne.Este aztán mikor ideje volt meg nézni e-mailjeit,kellemesen meglepődve látta a lány irt neki.Hirtelen kellemes bizsergető izgalom hullámzott végig rajta. ¬-Szia Garett,nagyon köszönöm hogy válaszoltál nekem.Előbb kicsit irok magamról,mert az első benyomás dönti el mindig lesz-e folytatás.Én Ukrajnában születtem és éltem mig ki nem tört a háború,ott végeztem el az egyetemet és éltem szüleimmel mig csak menekülni nem kényszerültem.Most Oroszországban élek,egy piciny falucskában a Volga partján,neve Umbary.Kb. 70 kilométerre fekszik a nagyvárostól Cheboksarytól,picike halászfalu alig ötszáz lelket számláló lakossal.Nagyon nagy itt a szegénység,a falu könyvtárában van csak számitógép,ide jövök mindennap megnézni irsz-e nekem.Kicsi pénzért megengedték hogy ide küldött leveleidet olvashassam.Mindennap jövök,csak vasárnap nem mert zárva a könyvtár.26 éves vagyok,egyetemet végeztem,kicsit beszélek angolul,és bár tanultam számitógép kezelést kicsit nehezem megy,és körülményes minden mondatot leforditani.Nagyon boldogan éltem odahaza Ukrajnában,volt egy srác akivel jegyben jártam.Nagyon szerettem őt,de aztán jött a háború és ő elment és meghalt.Azt hittem a szivem megszakad,de valahogy túléltem,aztán egy nap mikor boltba mentem,a házunkba bomba csapódott,szüleim,testvérem,mind ott voltak a romok alatt.Életem összedőlt, mindenki akit szerettem meghalt,menekülnöm kellett mint oly sokaknak.Oroszországban él nagynéném,hozzájuk költöztem,de mert nagyon szegények nem akartam a nyakukon élősködni,ezért elköltöztem ide albérletbe.Picike szoba és fürdőszoba,de a lakbér is kicsi,és ezt megtudom fizetni.Az itt élő srácokkal nem akarok kapcsolatot,mind nagyon önző,és rabja az alkoholnak,csak a vodka és saját örömük számit nekik.Ezért döntöttem úgy,másik országbeli férfit keresek magamnak.Mikor megláttam a fényképed,valamiféle boldog nyugalmat,valami kellemes biztonságot éreztem.Szép és erős ember vagy,de nem szeretnék tolakodó lenni,csak remélem ha más nem is lesz,legalább irsz nekem,itt nincs más szórakozási lehetőség.Irtam itt nagyon nagy a szegénység,nincs állandó munkalehetőség,a kormány ad kicsi támogatást és alkalmi munkából tartom el magam,nem túl sok,de nekem elég nem vágyom túl sokra.Próbáltam Cheboksaryban,a nagyvárosban,de ott túl drága az élet,és erőszakossak az emberek.Igy hát vissza jöttem ide,megtanultam műkörmösnek lenni,és a mezőn dolgozni,kemény munka nehéz zsákokat cipelni,de muszáj,nem nagyon van más lehetőség.Most nem is irok többet,várom leveledet,holnap megint jövök könyvtárba.Köszönöm hogy válaszoltál nekem. Üdvözlettel:Nadia
Garett szinte megkövülten ült a döbbenettől,valahogy nagyon mélyről jövő szimpátiát érzett a lány iránt,és mélyen megdöbbentette sorsának ily mértékű kegyetlensége.Talán épp azért érzett rokonszenvet mert előtte sem volt ismeretlen fogalom a fájdalom,hogy mit jelent magányosnak lenni sok sok ember közt. ¬ -¬Szia,kedves Nadia,öszintén megdöbbentett és letaglózott amit irtál,átérzem minden egyes mondatát hogy mit is jelent.Én is elvesztettem a családom,valaha nős voltam és apa,de egy értelmetlen baleset mindentől megfosztott.Most kamionosként dolgozom,ami jó mert alig van idő hogy saját életem sötét múltja foglalkoztasson,bár minden pillanatban emlékezem rájuk,élnem kell az életem még ha fáj is.Amikor először irtál én is különleges érzést éreztem,mintha gyertyafény lobbant volna az éjszakában,aprócska remény az őt körülvevő sötétség szoritásában.Néha mikor túl idegennek érzem ezt a világot irok,verseket és mélyebb gondolkodásra késztető gondolatokat,egy ilyet meg osztok veled most hogy képet formálhass rólam…………………..Minden nap egy picit meghalok,de reménnyel telve ébredek, szeretetem másoknak átadom,de cserébe nem kapok mást mint szidást és makacs önimádatot.Miért vált javithatatlan gonosszá az ember,miért nem jut el ködbe burkolózott tudatáig,hogy senki sem több vagy jobb másoknál.A szereteted mások iránt,nem bankszámla függő,nem az mérvadó milyen márkás cuccokban jársz,sem az mennyire vagy kigyúrt fitnesztündér. A szeretet láthatatlan mégis ott feszül minden fölött,nem ruhád mérete mutatja mennyire tudsz szeretni,hanem a szívedé.Mindenki életében eljön a pillanat mikor rádöbben mennyire magányossá vált,hiányoznak az önfeledt őszinte beszélgetések,a könnyfakasztó őrült-boldog nevetések,a vágy nélküli de mégis boldog önfeledt érintések.Amikor hosszabb ünnep jön és szinte megáll az élet,a világ lelassul,a levegő minősége javul,a természet szemmel láthatóan,az emberi tevékenység visszahúzódására regenerálódásnak indul,de az ember nem veszi észre a változást,nem képes tanulni sem önmaga,sem mások hibáiból. Marad a makacs önimádat,hogy mindenki másnál jobb és többet ér,mikor érted már meg ember vendég vagy csupán a földön.Csodálatos gyönyörű világban élünk,mégis minden ember rabságban sinylődik,saját önző butaságának rabságában.Mindenről és mindenkiről véleményt alkot,egy parányi információ alapján,de arra már nem veszi a fáradságot hogy a teljes történetet megismerje.Itél és elitél,de önmaga hibáira mindenki mentséget és kifogást talál,pedig minden ember egy,nem jobb és nem különb másoknál.Türelmetlenek lettünk,mindenki rohan de vajon hová?Mindenki egy azon úton halad,az élet egyetlen utazás,a születéstől a halálig egy meghatározott,és csak tőlünk függően kiméletlen és nehéz úton.Gondolkodj el egyetlen pillanatig,hogy mi is az élet?Egyetlen Istent tisztelünk, a pénzt,mindent eszerint mérünk és értékelünk,a boldogságot,a világ örömeit és magát az életet. Egyetlen dolgot megértettem életem során,ha csendre vágysz, előbb lelkedet kell lecsendesitened,és ott meglelned saját békédet,és egyszer csak a világ bántó zaja elcsendesedik,és a csend melyre vágytál rád talál……Remélem nem untattalak nagyon ezzel az eszmefuttatással,csak jól esett kiirni magamból. Várom a válaszod. Üdvözlettel Garett.
Ui.” Szeretnék könnycsepp lenni angyali arcodon, születnék szemedben és meghalnék ajkadon. Álmod lennék mely vigasztal éjjelen,vagy mosolyod lenni arcodon,mely szépre festi ha rajta feldereng.”
Ahogy megnyomta az entert,Garett valahogy megkönnyebbült elégedettséget érzett.Jól esett kimondani azt ami már régóta feszült belül,jó volt öszintén elmondani valakinek mi bántja,jó volt érezni hogy már nincs egyedül.Próbálta lefoglalni magát mig a lány válaszára várt,próbált de nem ment a máskor oly kedvelt munkájára koncentrálni.Érezte valami meg változott,ott belül ahol azt érezte meghalt minden,most újra remény és valami földöntúli derű villantotta meg fényét,azt érezte újra képes valakit szeretni.A nap nehezen telt,alig várta hogy munkája véget érjen,és egy kicsit egyedül lehessen,mert bár nagyon várta a levelet,ünnepélyes csendet szeretett volna hozzá hogy elolvashassa.Aztán egyszer csak elérkezett,és ahogy bekapcsolta a gépet,szive máris hevesebb ütemet vert,tudta ,érezte hogy amit annyira várt megérkezett.
-Szia Garett annyira vártam a válaszod,és nagyon jól esett olvasni minden szavad,olyan érzés mint mikor be vagy zárva egy szobába,de kinézel az ablakon és leomlanak a falak.Kilátsz a világ egy darabkájára,szinte azt érzed körül vesz a kint sétáló mosolygó emberek tömege,már nem vagy bezárva,ott vagy köztük.Minden szavad örömet és boldogságot ad,reményt hogy még nem késő,talán újra szerethetek és viszont szeret valaki.Mint irtam az itteni srácok túl türelmetlenek,túl erőszakossak,csak saját maguk érdekli,meg a vodka,nincsnek tekintettel senkire.Ezért döntöttem úgy mikor rád találtam,neked irok,valahogy a fényképeden keresztül is megfogott a pillantásod,azt éreztem kicsit,mintha pont rád vártam volna.Nem,egyáltalán nem untat amit irtál,inkább elgondolkodásra késztet,rengeteg igazság van abban amit leirtál,szebb lenne ez a világ,ha többen gondolkodnának igy. Ezt hivják egyetemes gondolkodásnak,kevesen tudják csak ebből a semleges szemszögből láttatni a dolgok valódi értelmét,kicsit felül emelkedni saját önző sorsunkon és úgy láttatni a világot hogy csak apró részei vagyunk és nem a világ maga.Most én is leirom mit érzek,mit szeretnék az élettől,tudod irtam már neked,valaha én is szerettem,de aztán összetört minden.Egyetlen pillanatig ha másra nincs is idő,de egyetlen pillanatig szeretném érezni hogy szerethetek és viszont szeretnek. A szerelem olyan mint a végtelen óceán,látványa néha rabul ejt nem tudja elmesélni sem szó sem érintés.Máskor pedig dühödt viharként dúlja harag a felszinét,nem a másikra haragszol,hanem tulajdon önmagadra,mert adni szerettél volna valami szépet egyedit,de mielőtt neki adhattad volna összetört.A szerelem nem önzés,lemondás,önként mindenről hogy a másikat boldognak lásd.Egyetlen boldog mosolyáért,odaadnád az egész világot,képes vagy könnycseppet ejteni és belerejteni szived minden tiszta őszinte vágyát,hogy szeretetre szomjazó lelkét virágzó kertté tehesd.Milyen szomorú hogy ez a tiszta érzés lassan kiveszik ebből a világból,és lassan már csak mesében él.Angyalok akik hogy érezhessék perzselő melegét képessek voltak önként odaadni érte szárnyaikat,és ördögök akik jótékony angyallá váltak más ölelő karjában.Szeretném csak egyetlen pillanatig érezni mindent betöltő,és mindent széppé harmonikussá tevő érzését.Mikor azt érzed a másik nélkül lélegezni sem tudsz,mikor szived az ő szivdobbanására üt,szomjazol jelenlétére de hangja és pillantása is enyhülést hoz.Te vagy a kert s ő a virág aki a jelenlétével az egészet meghatóan csodaszéppé teszi. Nem gazdagságra vagy hatalomra vágyom,csupán a szerelem az ami boldogabbá és gazdagabbá tehet bárminél a világon.Sűvithet ezer vihar,pislákoló lángja reményt sugároz,vagy kinozhat tikkasztó napsütés, egyetlen csókja egyhülést hozó zápor cserepessé vált ajkamon. Ajándék melyet nem rejt lepel,vagy zörgő diszes papir selyemszalaggal börtönbe zárva,szivednek mélye rejti azt és te nem sejted minden nap magaddal hordozod azt a különleges kincset.Nincs ember a földön ki boldogabb vagy gazdagabb lehetne nélküle,és mi mégsem tudjuk illően becsülni,eldobjuk, sárba tiporjuk,és hiányától elveszettként bolyongunk.Szeress mig nem késő,és éltesd szivedben szerelem hófehér lángját,mert a magány sötétjét csak ez képes meghátrátrálásra késztetni.Boldog vagy,úgy érzed meg van mindened amire vágytál,aztán egy nap összedől minden mintegy kártyavár.Szivedben olyan nagy a fájdalom,hogy állatként tudnál üvölteni,de csak állsz megkövülten,miközben szemedből számolatlanul peregnek a könnyek,csak azt érzed belül meghaltál.Aztán felállsz teszel egy lépést,aztán még egyet,bár a fájdalom nem múlik,de próbálod könnyek nélkül elviselni.Isten hihetetlenül erősnek teremtette az embert,képes elviselni halált, veszteséget, csak egyedül a bántó magányt nem,az első ember párt is együtt teremtette.Lehet bármilyen rossz természete is az embernek,de a magányt büntetésnek,senki nem érdemli meg.
” Lelkem magányba zárva néha olyan,mint tépett madár mely menekülne őt üldöző éhes sólymok serege elől,de nincs menedéke sem égen sem földön.Szivem ilyenkor sóvárog minden csepp szeretet után,s ajkam édes csókjaid után.Testem minden sejtje sirva könyörög,édesen puha,de mégis perzselően forró érintésed után.Hiányod szenvedés,mely csak gerjeszti a vágyat,s tépi marcangolja szüntelen bensőmet,mint tomboló vadállat.Majd jön az éj,puha könnyed léptekkel,s rajtam megkönyörül,álomba ringatja ezt a szenvedő testet és elmét.Álmomban téged látlak,ölellek csókollak boldogan,mert te vagy nekem élet és benne minden szép remény.Szeretlek mert nem tehetek másként,s te viszonzod e szerelmet és igy lesz veled minden perc ajándék.Csókod tűzviharként söpör végig rajtam,amitől testem tikkad mint felperzselt föld,de azt teszi öröm mámorban úszva. ”
Tudod a sziv érzéseinek nem lehet parancsolni,nem lehet döntésre kényszeriteni kit szeressen és ki az akit ne,ki iránt lobbanjon lángra és ki az akit csak lát érez de nem szeret.Hogy miért szeretlek?Van úgy hogy találkozol valakivel és úgy érzed ismered rég,egy lépést teszel felé aztán még egyet,megérinted és életed boldogabb része lesz.Talán igy történt,szeretek veled lenni,és szeretlek érinteni.Persze most mosolyogsz hisz sosem találkoztunk,mégis minden alkalommal mikor rád gondolok,szivem minden szeretetével érintelek téged.Minden alkalommal mikor saját szivverésemben hallom hangodat, az érzés mint apró áramütésként fut végig rajtam,szivem beleborzong, mindegy milyen hangulatom volt addig,innentől kezdve mosolygok a világra.Melletted ébredni olyan lesz nekem,mint mikor könnyű zápor áztatja a mezőt,és a virágok hálája illatként köszön a világra,illat szépség és boldog álom,ez vagy nekem ebben a zord világban.Már csak kétféle idő létezik, eddig volt TE és Én,mostantól MI ketten létezünk tovább.Nevednek betűi csillagként ragyognak felettem éjszakák csendes sötét magányában,és amikor hiányod kinként szúr a szivembe,nevedet imádságként suttogom,bele a sötétségbe.Hát ennyit jelentesz nekem életem kopott vásznán át,szines álom mely reményt suttog hogy az élet veled széppé válhat.Az élet szerelem nélkül,üres szürke út csupán,mit az ember kényszerből tesz meg addig mig társára talál,onnantól utazássá válik melyben az álmok valósággá válnak és a nap boldog mosolyként ragyog felettünk.
Csókol téged a te Nadiád
Garett csak ült megkövülten,nem szégyellte hogy szemén könnyek futnak végigszámolatlanul, még soha ilyen mély érzelmeket nem tapasztal senkiben,és meglepetésére senki iránt.Ahogy a lány is irta,pont úgy érzett ő is,mintha ezer évnyi távolságból ismernék egymást.Életük mintha pokoli sivatagban élve és állandó szomjúságtól gyötörve,vágynának egymás közelségére.Ahogy gondolatok cikáztak át lüktető bensőjén,egy mélyebb érzést,egy vakitő felismerés kezdett testet ölteni.A szerelem sokkal több annál hogy csak egy szóba zárva suttogjuk a másik felé,SZERETLEK,sokkal mélyebb bizonyosság , életem nélküled törött szilánk,mely pusztitó mély sebet váj belém.Soha nem gyógyul be, folyton lüktet békét nem hagy soha,csak ha megtalálod kit az ég rendelt melléd,nem azért hogy jobbá légy,hanem kettőtök szerelmétől a világ váljon azzá.A igaz szerelem a lélekben fakad és a lélekbe szeret bele,felettük az idő nem gyakorol hatalmat,csupán tiszteletet mutatva fejet hajt.Múlhat ezer év,a lélek újabb és újabb testet cserél,a vágy benne lüktet hogy megtalálja örök szerelmét.Aztán szinte bódultan a felismerés zsibbasztó tényétől,hogy szerelmes egy ismeretlen,sosem látott lányba ,választ kezdett pötyögni szerelmének.
-Szia drága Nadia,gyönyörű leveled könnyet csalt a szemembe.Most biztos mosolyogsz rajtam,egy kemény macsó pasi aki naponta néz szembe a halállal,könnyet ejt egy szivhez szóló levéltől.Mind toporgó kisgyermekként féljük döntéseink következményeit a jövő útján,mégha a világ felé tagadva mutatjuk is.Kétféle ember létezik bennem,egyik aki egy dübörgő montsrumot irányitva szeli át a világ poros kusza útjait,ahol a kegyetlen valóság az úr,keménynek kell lenned mert eltaposnak,nincs segitség önmagad vagy,vagy harcolsz kiméletlenül vagy felfal a farkasfalka.A másik énem gyengéd,ki szeretetet adni és kapni vágyik,nem fél felvállalni gyengeségét,hogy az érzések amik emberré teszik,ott lüktetnek minden szivdobbanásában.Keménynek lenni nem azt jelenti kegyetlen,csak nem hagyni az életnek hogy átgázoljon rajtad.Aki fél kimutatni érzéseit merő gyávaságból,az élet ajándékára,a szerelemre mond nemet,mert szeretni nem gyengeség inkább felelősséget vállalni hogy élsz.Mégha távol is vagy tőlem még is szebbé tetted az életem,csak azzal hogy tudom létezel,reményt hozol a mindennapok szürkeségébe,mert elég behunynom a szemem hogy napfényként lássalak.Mintha ezer éve ismernélek,érintésed és illatod,csókod és ölelésed emlékként ébred,mint ajándék esőcsepp szomjazó föld arcán.
” A szerelem nem a testnek szól,az csak vágy,a szerelem
a léleknek szól,mely vándorol száz sőt ezer éven át. Ezért van hogy az igaz szerelem áthat téren s időn át, ledönt falakat és hamis igazságokat,szemeidben csillan de lelkedben születetve keresi párját örök időn át, amig egy napon rátalál,idő és helyszin nem fontos,
csak a szerelem mely lángolva lobog.”
Lehet hogy most bolondnak gondolsz,de vajon ki tudja bizonyossan ki tiszta elméjű és ki bolond,mert szeretni mindkettő tud,de kettő közül az szeret igazán ki viszonzást sem remél,csak annyi a vágya hogy Te magad boldog légy.Miféle szerelem ébredt köztünk mely legyőzi a távolságot,sajgó fájdalmat hordozva mégis sóvárogva várja a holnapot,de valahogy biztonságot suttogva érezteti,ez az érzés sokkal több annál hogy félelemből eldobd.Várom a pillanatot hogy láthassalak és nem csak álmaimban,érezni vágyom veled a szerelem minden cseppjét,legyen bár oly keserű mint az epe,vagy oly édes mint a méz,életem nélküled nem zord rémálom,inkább a vég.Ne haragudj de annyi érzés kavarog most bennem,kissé kuszának tűnik minden,mintha a szivárványt golyóvá gyúrta volna Isten,és szinei és izei egyszerre kavarognának bennem.Nem benned kételkedem,inkább önmagamban,vajon méltó vagyok-e hogy szerelmed legyek,és nem csak önző vágy amit érzek.
Millió csók Garett
Garett forgolódva rosszul aludt,tudatalatt bensőjét valami önvád marcangolta,talán rossz döntést hozott,talán nem helyes amit tesz.Aztán nagy sokára megkönyörült rajta az álom ,és magával vitte puha madárszárnyakon.Álmában virágos zöld mezőn sétált,meztelen talpa alatt érezte a puha fűszálak csiklandozását.Aztán egyszer csak vele szemben hófehér ruhában,rég elvesztett feleségét látta felé sétálni.Mosolyogva közeledett,de előtte néhány lépéssel megállt,és kedves hangon köszöntve őt igy szólt. –Szia Garett,érzem hogy bűntudat gyötör,de kérlek nem hibáztasd magad,nem élhetsz a múlt árnyaiba veszve,eleget gyászoltál,muszáj tovább lépned.Nem feledsz minket soha,hiszed szived rejtekén őrzöd emlékünk minden pillanatát.Az a lány pedig annyit szenvedett már,megérdemli hogy boldoggá tedd őt,amilyen boldoggá tettél engem is.Hidd el szivem minden szeretetének áldását adom rátok.Azt szeretném hogy boldog legyél vele,az igaz szeretet nem börtönbe zár,hanem felemel és szabaddá tesz.Szeresd őt,és engedd hogy viszont szerethessen,szerelmetek soha nem szennyezi be hajdan volt szerelmünket,hanem még tisztábbá és igazabbá teszi.Szeretni nem bűn hanem a legcsodálatossabb ajándék. Garett kipihenten ébredt,de valahogy mégis valami rossz érzés kisérte egész nap,de aztán egyszer csak egy kép villant agyába,egy virág melynek szirmain könycseppként gördül végig a hajnali pára,de a virág mégis hálásan emeli arcát az ég felé.Egy hangot hallott visszhangzani bensőjében,ezt zakatolta:-Nem élhetsz folyton a múlt árnyainak ködébe veszve,meg van ideje a gyásznak,de meg van ideje a boldogságnak is,itt az ideje tovább lépni. Aztán a rossz érzés egyszer csak eltünt,mint az árnyék ha napfény ragyogja be az üressé vált helyét,és soha többé nem érezte mardosni bensőjében.Telt múlt az idő,levelek és szerelmes szavak cseréltek gazdát és szálltak az internet láthatatlan szelében,végül eljött a nap mikor végre a sors úgy döntött találkozhatnak végre.Mindkettőjükön valami elfojthatatlan izgalom lett úrrá,kicsit féltek,de ugyanakkor elfojthatatlanul vágytak egymás közelségére.Két különböző ember két különböző kultúrából,plussz még ott tátong közöttük a nyelvi különbség,mégis eltéphetetlen kötéllel kötött érzelmi kapocs kötötte és vonzotta őket egymáshoz.A repülőgép dübörögve szállt le a londoni reptéren,Garett a váró ablakából figyelte ahogy földetért.Kicsit idegesen indult a dokkolófolyosó felé,bár több fényképet is cseréltek,és a lány szép arcvonásai agyába égtek,mi lesz ha elsétálnak egymás mellett és nem ismerik fel egymást.Emberek tömege áramlott ki a folyosóból,Garett szeme ide-oda járva kutatta az arcokat,végül a tömeg eloszlott és a lány ott állt egyedül,gyönyörűen bár kissé félénken.Garett tétován indult felé,cikáztak gondolatai,mit is mondjon,vajon érteni fogják egymás szavait.Aztán az érzések átszakitották a szégyenlősség gátjait,a végén már szinte futva közeledett a lány felé.Szinte mint rég látott közeli ismerősként ölelték át egymást,mintha nem most találkoznának először,hanem elszakitott mégis egymásra talált szerelmesként.Szinte egymás szavába vágva ,saját anyanyelvükön beszélve ömlöttek a szavak,de igazából a szemeik beszéltek egymásba kapcsolódva,a külvilág megszünt számukra.Aztán egyszer csak ajkuk egymáshoz ért,az elfojtott szenvedély boldog csókban vált valósággá.Egymás kezét fogva mentek a poggyász terminálhoz,majd sétáltak a kijárat felé.Hosszú három órás autóút várt rájuk,Garet és mostmár kettejük otthona felé.Nadia bár még sosem járt ott mégis szinte pontosan tudta hogyan is néz ki,mert Garett oly pontosan leirta neki,hogy úgy érezte valóban hazafelé tartanak.Garett az úton szinte végig beszélt,a lány alig értett belőle valamit,mégis hangja és annak ,kedvesen édes hangszine,boldogságban ringatta,bár nem értette,ösztönösen érezte mit is mesél.A sorsban nincsenek véletlen találkozások,minden előre elrendeltetett,a szerelem ránk talál,akár akarjuk akár sem,ebben az embert sem személyek,sem helyszinek,sem nyelviakadályok nem tudják meggátolni.
Eltelt tiz boldog év,de mint annyiszor most is beütött az a bizonyos mennykő,ember nem tudhatja miért történik,hogy mikor boldog vagy a sors keze miért tép szét mindent.Nadia rosszul lett és már nem először,szivét mintha jeges kéz szoritaná,levegőt is alig kapott.Arca halovánnyá sápadt mintha minden életerő elszállt volna belőle,kezei jéghideggé váltak,és csak pihegett csendben mint megszeppent madár.Garett azonnal látta kérdés nélkül is hogy baj van,azonnal tárcsázta az orvos számát,alig 15-20 perc telt el és az orvos megérkezett.Alaposan megvizsgálta és kikérdezte Nadiát,mióta érzi rosszul magát,majd döntést hozva igy szólt. –Azt hiszem az lesz a legjobb ha irok egy beutalót és kórházba viszi őt Garett,véleményem szerint szivbetegséggel van dolgunk,nem azok a tünetek mint infarktus gyanúnál,de mégis azt hiszem jobb ha egy szivspecialista mond véleményt,nem is irok fel gyógyszert vigye be mielőbb. A kórházba vezető úton alig beszélgettek,Garetten valami elmondhatatlan rossz érzés lett úrrá,szinte rettegett mi lesz a diagnózis.Természetesen Nadiát benttartották,mint ilyenkor lenni szokott,aprólékos kivizsgálások hosszú sora következett.Garett mindennap meglátogatta őt,ült mellette és fogta a kezét,a fehér ágynemű még inkább kiemelte sápadtságát,de még igy sem tudta tönkretenni arcának szépségét.Garett nehezen viselte hogy távol vannak egymástól,ez most más volt mint mikor dolgozni ment,és munkája miatt nem voltak egymás mellett.Egyik nap egy ápoló nővérke szólt hogy az orvos beszélni akar vele,és az irodájába kisérte.Az orvos kedvesen fogadta,és Garettnek valahonnan ismerősnek tűnt,mintha találkoztak volna már valamikor. –Garett úgy tűnik rossz hirt kell közölnöm,a feleségének kiterjedt szivizom gyulladása van,amely már nem most kezdődött,és lappangva olyan súlyos következményeket okozott,hogy csak a sziv traszplantáció segithet.Sajnos azonban nincs túl sok idő,véleményem szerint a baj olyan súlyos,hogy talán csak hetek vannak hátra. Garett szinte kövé dermedve hallgatta,arcát kezeibe temette és hosszú percekig meg sem tudott szólalni.Cikáztak agyában a gondolatok,nem érhet igy véget,nem veszithetem el őt,végül tompán kongó hangon igy szólt az orvoshoz. –Doktor úr tudom hogy mindkettőnk vére A-rh pozitiv,lehetek én a donor önként? -Garett de hát ön egészséges,és különben is ehhez szövettani vizsgálatok szükségesek.Tudnia kell hogy mi orvosok nem élet és halál urai vagyunk,nem vehetem el egy ember életét hogy egy másikat megmenthessek vele. –Doki de hisz most mondta,hetek vannak csak hátra,nem tudok nélküle élni.Nem a feleségem még,csak terveztük az esküvőt.Nős voltam úgy kb 15 évvel ezelőtt,de egy balesetben elveszitettem akkori családom,feleségem és fiamat,ezt nem tudnám túlélni megint. Az orvos lehorgasztotta a fejét,és látszott keményen küzd önmagával végül igy szólt. –Lehet hogy nem emlékszik rám,de én igen,aznap ügyeletben voltam,mint gyakorló orvos mikor behozták őket,azóta sem felejtettem azt a napot.Tudom és láttam a szenvedést amit átélt,Garett csináljunk egy szövettani vizsgálatot és majd annak eredményétől függően beszéljük újra.Mivel nagyon sürget az idő legyünk túl most rajta. A vizsgálat gyorsan ment,és míg az eredményre vártak,Garett visszament Nadia szobájába és leült mellé.Nadia most altatásban feküdt,arcán átlátszó oxigénmaszk,Garett megfogta kezét,és gyengéd hangon beszélni kezdett hozzá. –Nem tudom hogy hallasz-e most engem,de muszáj elmondanom.Tudod már régóta tiéd a szivem és lelkem,és most fizikai valójában is neked adom,nem tudnám elviselni hogy elveszitselek.Lehet hogy most megmosolyogsz,de tudod véleményem szerint a legnagyobb és legszebb ajándék amit emberként adhatok,életem a te életedért cserébe.A szerelemben ez a legcsodálatosabb hogy két ember eggyé válik egy testben,egy szivben,megszünnek külön létezni,sorsuk egybeforr,egy lesz örömük és fájdalmuk, szenvedélyük és végzetük.Eggyüvé válnak mint hold és a csillagok,mint fény és az árnyék,egyik nélkül a másik sem létezhet,igy érzek irántad már rég.Nem fogsz elvesziteni benned élek majd tovább,igy óvlak és szeretlek örök időn át.Eggyek leszünk szivdobbanásban,eggyek álmainkban és vágyainkban,csended leszek és sóhajod,szavaid és dallamod,s ha tükörbe nézel én leszek ki vissza néz rád,szeretlek örökkön és túl idők végtelen folyamán.
Garett arcán könnycsepp gördült végig,és szinte áthullámzott rajta a szeretett amit Nadia iránt érzett,nem tudta és nem akarta elfogadni hogy a sors keze elszakitsa őket egymástól.Az orvos belépett a szobába,és Garett válára tette a kezét. –Garett szinte hihetetlen,de a szövettani vizsgálat nagyfokú eggyezést mutat,elviekben nincs kizáró ok a transzplantációra,de én mégis megpróbálom lebeszélni róla. –Doki már mondtam,nem tudok és nem akarok nélküle élni,és neki sincs más esélye.Nem mi választjuk a sorsunkat,a sorsunk választ ki minket születésünk pillanatában.Nincsennek véletlen találkozások,minden okkal történik életünkben.Kilométerek ezrei választottak el minket egymástól,országok határai álltak köztünk ,de mi mégis találkoztunk,ez is csak egy döntés érte és értünk,és az ár egyáltalán nem magas hogy ő tovább élhet és én benne.Ne is próbáljon lebeszélni róla. –Megdöbbentő és egyben követendő a szeretet és szerelem amit iránta érez,és barátként és nem orvosként megértem.Bele gondolva talán én is igy döntenék,de hogy ne ütközzék törvénybe csalnunk kell.Alá kell irnia egy adományozó okiratot,és nekem hamisitani egy orvosi jelentést,hogy a rossz hir hallatán agyvérzést kapott és elutasitotta az orvosi kezelést.Mint orvos tiltakozom ez ellen de mint jóbarát megértem. –Doki mikor lesz meg a műtét?Nem akarom hogy túl késő legyen. –Garett adjon néhány napot,menjen haza ,rendezzen el mindent ami szükséges,addig felkészülünk mi is ,és Nadiát is felkészitjük,de tudnia kell innen már nincs vissza út. –Doki nem is tervezem hogy meggondolom magam,a sors csak elöre vezet,hátraarcra nincs lehetőség,ha hibázunk viselni kell terheit,de számomra ez nem teher inkább boldogság,az életem övé mióta csak ismerem. Garett most Nadia ágyához ment,megfogta kezét és igy szólt.
“Hogy mi a szerelem?Egy igen összetett érzés,van mikor szemedbe nézve mondom szeretlek,máskor pedig tenyeremen nyújtom feléd és csak várom hogy elvedd.Van mikor csak egy halk csendes szóra vágyom,máskor pedig angyalszárnyat csatolnék hátadra,hogy velem szárnyalj kéklő égnek felszinén.Néha gyémántként csillantom meg a fényt,máskor pedig magam vagyok a napfény mely csillog ékszer felszinén,egyszerű ember vagyok csupán,aki adni szeretne hogy boldog légy.Ártatlanul önzetlen maradni ebben a világban túl nehéz,de muszáj mert csak jónak lenni nem elég.”

Az otthon most Garett számára egyedül,olyan volt mint nyitott hideg sirverem,nem árasztotta biztonságos meghitt melegét,de viszolygott igy gondolni rá,hiszen ha búcsúzott is titkon,azt csak időlegesen teszi.Nem félt attól ami jön,nem félt hogy élete véget ér,mióta a szerelem ismét rátalált ,békét kötött a világgal,de legfőképp békét kötött önmagával.A világ nem változik egyetlen ember kedvéért sem,hanem halad saját útján a sors időszámitása szerint,egyedül az élet jobbá és szebbé válásáért képes változásra.Ha az ember saját sorsát szeretné jobbá és szebbé tenni,önmagának kell változnia a világ felé,a szeretet nem önzésből fakad,hanem az önzetlen lemondásból,hogy másokat boldognak láthass.Garett már rég megtanulta és megértette,nem másoknál kell jobbá lennie,hanem saját tulajdon önmagánál ki hajdan létezett.Az egyetlen igaz vallás tanitása is ezt hirdeti:”Ki önmagával vivott harcban önmagát győzi le az nem elbukik és veszit,ki életét önként adja másokért nem meghal,hanem újjászületik és attól a pillanattól angyalként létezik.”
„Nem vágytam szárnyakat érezni hátamon,csak azt kit őszintén szeretek boldognak látni minden hajnalon és napon.Nem kértem glóriát mely aranyként ragyog fejem felett,csak adni vágyom önzetlen szeretetem,az ár érte méltányosan igazságos és elég ha viszont szeretsz.Nem én állok a világ felett,a világ nyugszik vállaimon,mert tőlem függ a szeretet mosolyában fürdik,vagy a gyűlölet mocskában hempereg.A világ benned s bennem létezik,mind azért születtünk,hogy megtanuljunk tisztán önzetlenül szeretni.Ami körül vesz mind illúzió,a szeretet hófehér fénye benned él és éltet,adod és visszakapod.Szemed tárod a világra mint halandó,de tiszta fényében ott csillog a Mindenható.”
Mindent elrendezett és lezárt eddigi életében,olyannak tűnt az egész,mintha csak egy út előtt búcsúzna otthonától,és nem úgy mint aki mindent hátrahagy.Az életet mind ugyanúgy kezdjük,gyermekként érkezünk és ha időnk lejárt itt,az ismeretlentől való félelmünkben,mind riadt gyermekként tipegünk,mégis zsibongó kiváncsisággal várjuk,a halál által feltárt ajtó mögött mit találunk.Aztán a búcsú pillanata elszállt,és sürgetően várta hogy láthassa Nadiát és megfoghassa kezét.Van abban valami elkerülhetetlen sorszerűség,mikor az ember azt érzi,ott van ahol lenni kell és minden pont úgy történik ahogy elrendeltetett.Az élet nem lesz hanem születik,körivet ir le sorsában,benne adsz és visszakapsz mindent,és egy kört leirva visszaérkezik oda hol minden kezdődik.

S ahogy ott feküdtek egymás mellett két ágyon,Garett Nadia felé forditotta arcát és igy szólt.
–Sok verset irtam de ime az utolsó mely hozzád szól.Tudom hogy most alszol mégis hallod minden szavam,s mikor együtt ébredünk,szivem már tiéd lesz mégis kettőnkért dobban.Szeretlek és örökké szeretni foglak.
„ Nem tudok szállni vagy járni a viz felett,a szerelem mégis szárnyakat csatolt a hátamra hogy szállhassak álmok és gondok felett.Embernek születtem mégis angyallá leszek ahogy jobbá teszel minden percben mikor megfogod kezem,s nem engeded hogy sötét kétség semmivé foszlassa eddig értelmetlen létemet.Azóta létezem mióta velem vagy,előtte csak álmodtam s kutattam merre vagy.Csillag vagy ki vezet sötét éjjeken,napfény mely beragyogja életem,levegőm mely éltet,szivdobbanásom mely suttogja ,élj hogy veled élhessek. „
A műtőben mindenkinek könny csillogott szemében,a szerelem ily őszinte tiszta mélysége hallatán,szinte félt bárki is megtörni e pillanat szeplőtelen ártatlan szépségét.Aztán ahogy a tű és vele a gyógyszer Garett karjába hatolt,szempillái elnehezültek és álomba merült,hogy önként vállalt feladatául,hogy szive egy másik testben ébredve újjá,annak életét szebbé tehesse. Nadia kissé kótyagossan és fáradtan ébredve nyitotta szemeit,mint aki nagyon mély álomból tér vissza a valóságba.A mesterséges kómában mindent hallott és érzett maga körül,csak épp képtelen volt mozdulni és tenni ellene,mintegy megkötözött kivülálló egy gyorsan pergő filmben.Az új sziv mely mellkasában dobogott,nem fájdalomtól zakatolt,inkább valami kellemes édes melegséget árasztott,bár jól tudta Garett hiányának érzete soha nem múlik.A nővérek műszerekkel zsúfolt pultján pittyegés és villogó fény jelezte a beteg ébredését,az utasitásnak megfelelően azonnal hivták telefonon az orvost,aki azonnal Nadiához sietett. –Szép reggelt hölgyem hát végre felébredt,öt nap telt el a műtét óta,hogy érzi magát? Köszöntötte az orvos őszinte vidámsággal.
–Köszönöm doktor úr,jól vagyok csak nagyon fáradt,míg kómában voltam,minden hallottam és éreztem körülöttem,csak épp mozdulni nem tudtam. –Igen,sok betegemtől hallottam már ezt,hogy mindenről tudnak és hallanak,mintha csak egy utazáson vennének részt.Akkor bizonyára tudja mi történt,szivátültetésen esett át,ismeri Garett döntését és hogy mit tett önért.Azonban valamit el kell mondanom,amiről senkinek nem volt tudomása,tudtán kívül Garett két életet mentett meg önzetlen tettével.Asszonyom műtét közben derült ki ön gyermeket vár,számitásaim szerint kb.öt hetes terhesen került be hozzánk.
Nadia szeméből könnycsepp gördült végig,de ezek nem keserű könnycseppek voltak inkább a hálából fakadtak,és mérhetetlen szeretetből a férfi iránt akit szeretet és a meg nem született gyermek iránt. Az orvos riadtan kérdezte. –Talán csak nem zaklattam fel túlságosan?Muszáj volt elmondanom annyira hihetetlen számomra ez az egész. –Nem,nem zaklatott fel,csak hihetetlen hálát érzek Garett iránt,tudom gyászolnom kellene őt,de mégis boldog vagyok mert érzem itt van velem,nem elhagyott hanem itt él bennem.
Nyolc hónap telt el azóta,felépültem és teljesen egészséges vagyok,megszületett a kisfiam,aki olyan gyönyörű mintegy angyal.Szeme és mosolya tiszta apja,szivem helyén az Ő szive dobog,és gyermekünk szemeiben és mosolyában Őt látom,bár nagyon hiányzik mégis boldog vagyok,szinte hallom szavait:”Örök szerelem egy testben egy szivben,a világ boldogan ragyog mert bennünk és benne született…..”

” Mindenki őriz titkokat,és féltve óv elfelejtett álmokat,sötét az ég s rajta ezerszer ezernyi csillagfény ragyog,elmerülve emlékek tengerébe én mégis szemeid csillogó fényére vágyom.Nem csillapitja szomjamat más csak szerelmes emlékünk mi itt maradt,félve örzött titkom te voltál és maradsz.Szivem mig csak dobban érted teszi,akkor is ha a világ jéggé dermed és a holnapból csak kavargó hóvihar marad,mert álmommá lettél és örökre az maradsz…..”

“Sorsok és álmok” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Sajnálom hogy a feltöltés során elveszett a megirt formátum és folyó szövegként került megjelenitésre,akit érdekel az eredeti változat az megtekintheti a facebokkos oldalamon.Köszönöm mindenkinek aki időt forditott rá hogy elovassa.

Szólj hozzá!