A pillangó üzenete

Összes megtekintés: 140 

Nagyapó kint pihent a tornácon. Nézte Ferkót, aki a pillangókat kergette a kezében lévő hosszúnyélre felszerelt kicsinyke hálóval. Elcsípett egyet, azt óvatosan feltűzte egy gombostűre a megmerevedett és kitárt szárnyukkal. Büszke volt az éjszakai vadászat eredményére, a hatalmas pávaszemre, és a sárgás színével díszelgő villás farkú pillangóra. Most valami különös aprócska akadt fent a hálójában.
– Nagyapa nézd, ilyet még nem láttam.
– Mutasd kisfiam.
– Milyen különös a szárnya!
– Igen kisfiam. Ha én meglátom ezt a fekete szegélyes pillangót, mindig eszembe jut, amit a nagyapám mesélt nekem.
– Mesélsz róla nagyapa?
– Jól van, ülj ide mellém. Ez a pillangó egy legendáról árulkodik. Szárnya szélén lévő hímpora gyászos keretbe foglal két csodás szempárt. Középen ragyogó piros szín, a szerelem és a vér zálogát hordja magán. Ott díszlik rajta a menyasszonyi fátyol sejtelmes gyöngyfűzére. Száll, repdes fel és alá a legenda útján egy olyan várhoz, amihez számos történet fűződik.
– Nagyapa te tudod, hol van az a vár?
– Igen és jártam is ott.
Ferkó a fejét nagyapa ölébe hajtotta, és várta, hogy mesélni kezdjen.
– Régen történt. Mindenki le akarta győzni a mi kis nemzetünket. Talán ránk is úgy vágytak, mint te a pillangódra – kezdett bele a történetbe nagyapa. Zala vármegyének volt két híres vára. Kanizsa és az Alsólendvai vár. A végeken a magyar vitézek kitartóan harcoltak a török ellen. A láp, a zsombék, a nádas és az erdők ismeretlen volt az ellenség számára. Szinte bevehetetlen. Amikor a török az alsólendvai várat a kezébe akarta keríteni, akkor nem akárki volt a vár ura. Bánffy Kristóf, aki kiváló hadvezér hírében járt. Bánffy Kristófnak nem csak a vár volt a nagy kincse, hanem a gyönyörű szép leánya Piroska, és a nagyon bátor katonája Hadik Mihály. Azt mesélik, hogy Bánffy Piroska beleszeretett Hadik Mihályba. Bánffy Kristóf nem nézte jó szemmel a két fiatal szerelmét, ezért Piroskát többször küldte fel a vár tornyának egyik termébe, hogy gondolkodjon el a jövőjéről. Az igazság, hogy Bánffy Kristóf tudta, Mihály igen rátermett vitéz, sok-sok csatában megállta már a helyét, de azzal is tisztában volt, hogy egyszer a nagy hadakozásból nem is térhet haza. Talán korai özvegységet sem akart a lányának, vagy másnak szánta a lányát? Ki tudja.
– Nagyapa Bánffy Piroska és Hadik Mihály nem házasodtak össze?
– Nem kisfiam, mert gyászos vége lett egy viadalnak. Bánffy Kristóf elküldte Hadik Mihályt egy párbajra a törökkel. A viadal a vár alatt zajlott. Bánffy Piroska most is fent volt a toronyszobában. Onnan nézte a két vitéz viadalát. Tudta jól, hogy Mihály ügyes, jól forgatja a kardot, de azt is tudta, hogy a török szabja félelmetes súlyával hatalmas vágást tud ejteni az ellenfelére. A két harcos, két kísérő mellet készülődött. Piroska fent a toronyszobából figyelte őket. A vitézek összecsaptak. Szikráztak a pengék. Piroska rémülten figyelt, féltette Hadik Mihályt és félelmében sírva fakadt. A könnyei elárasztották az arcát. A percek óráknak tűntek. El, sem mert mozdulni az ablakból, mintha odaszegezték volna. Az egyik összecsapásnál már nem látott tisztán. Szédült és felismerhetetlenné váltak előtte a hadakozó ifjak. A két vitéz megint összecsapott és az egyik holtan rogyott össze. Piroska a könnyeitől nem tudta megkülönböztetni, hogy ki maradt életben, Hadik Mihály e, vagy a török vitéz. Rémülten kiáltott fel. – Jaj! Mihály, szerelmem! Megyek utánad, követlek a halálba! S azzal levetette magát a torony ablakából. Azonnal szörnyethalt. Mihály vérrel áztatott ruhában, dicsőséggel tért vissza . Mindenütt kisírt szemű emberekkel találkozott, rosszat sejtve rohant fel a várba. Bánffy Kristófot a toronyszobában találta meg, ott ahonnan Piroska figyelte a párviadalt. Amint a közelébe ért jajveszékelést hallott.
– Meghalt, meghalt, kivetette magát az ablakból. Az ablakot befalaztatom és egy Fekete Madonnát rakatok a helyére.
Az apródok Piroska holtestét kiterítették a díszteremben. Fehér ruhája alsó szegélyén ott csillogtak a gyöngysorok.
– Nagyapa mi lett a párviadal után Mihállyal?
– Hadik Mihály örökre elátkozta a törököket. Piroska szerelmét magába zárta, őrizte halála napjáig. Később megnősült. Két fia született. Vitéznek nevelte őket. Nem hagyta el Alsólendvai várát, ott marad, védte továbbra is. A legenda szerint a Mura közötti síkságon, egy későbbi csata során, egy török szabja súlyos csapást mért a fejére. Vérző fejjel vágtatott fel a Csonka-dombra, közben mindenütt virágok tapadtak a ló nyomában, s ezen a vonalon soha se fű, se fa, de még bokor sem nőtt.
– Nagyapa, akkor Hadik Mihály megmenekült?
– Igen, megmenekült.
– Mi történt vele később?
– Még sokszor megütközött a törökkel, de nem csatában halt meg, hanem szélhűdésben.
– Hol temették el?
– A Szentháromság – kápolnában.
– Ma is ott nyugszik?
– Igen ott, de nagyon különleges történet fűződik Hadik Mihályhoz holta után is. Több évszázad után restaurálták a kápolnát. Ezt kihasználva a kíváncsi leánykák bementek a kriptába, hogy megnézzék a hadvezér sírját. Hadik Mihály holttestét múmiaként találták meg. Egy leány be is vitte Hadik Mihály múmiáját a templomba. Mindenki megrémült, csak a plébános nem, Ő visszavitette a kriptába. Kész csoda, hogy ilyen állapotban maradt meg, amikor be sem volt balzsamozva. Csodának tartották, a Szűz Mária kegyelmét látták benne. Azóta is ott alussza örök álmát, talán álmodik Piroskáról és a törökökkel vívott csatáról.
A nyár végére nagyapa felerősödött. Ferkó alig várta, hogy elinduljanak. Első útjuk mielőtt Alsólendvára értek volna, egy kisvárost érintett. Az a legenda járja, hogy az Alsólendvai várból egy alagút, aminek kísérője a Kerka folyó, egyenesen ide vezet. A hiedelem szerint Szűz Mária kegyelméből gyógyító víz folyik a folyó medre alatt. Az idők folyamán a településen kialakítottak egy fürdőt, amit átszel a gyógyító Szent György park. Lenti után Alsólendvára vitt az útjuk. Már tudott Ferkó egy-két dolgot az Alsólendvai várról, ami Szlovénia büszkesége. Többek közt, azt is megtudta, hogy Mátyás király többször meglátogatta a várat, megpihent a hűs árnyat adó fái alatt. Azt mesélték, hogy tetszett a királynak a vár úrnője. Nagyapával végig járták az emlékhelyet, majd folytatva az útjukat megérkeztek egy régi zsuppfedeles pincéhez. A pince vastag nádfedélén kelepelt a gólya. A zöld fűben apró fiúcska labdázott a nagymamájával. Egy pillangó ide-oda szálldosott a virágokon. Pont olyan, amilyet Ferkó csípett el a hálójával. A zöldellő füvel borított udvaron a várból érkező vendégeket várta Éva. Alakja, és a barna fiúsra nyírt haja egy kis apródra emlékeztette Ferkót. Éva a szablyájával hirdette a török erejét. Egyetlen suhintásra lenyisszantotta a pezsgősüveg nyakát. A tartalma gyöngyözve csordult a vendégek poharába.
– Ez a pezsgő magába rejti a Bánffy Kristóf katonáinak erejét és bátorságát. Hangozzék most el a csatakiáltás. A hangok szálljanak messzire, hirdessék a győzelmet a török felett. Proszit, mindenki egyszerre hörpintse fel a poharából a pezsgőt!- mondatokkal buzdította Éva a látogatókat.
Pár perc múlva összecsendültek a poharak.
– Éljen!- bíztatta a vendégeket és közben az arcán ott szunnyadt egy mosoly.
– Éljen!
Hangzott minden felől, akár egy győzelmi ének. Éva kezében a szablyával a pincébe invitálta a vendégeket. Bent minden a régmúltról árulkodott. A török időkben is tele volt a lendvai hegy szőlővel. A török azt tartotta, hogy a magyarok erejét a bika vére adja. Vallásuk miatt tilos volt e nemes nedű, a bor fogyasztása. A magyar virtus egészen más. A vörös bor ereje vérré válik a magyar emberben. A pincében az asztalon, fatányéron kínálta magát a vágott zsír, a házi sonka, a kolbász, a sajt és a zöldségek, a nagymama által készített perec és a kenyér. Kellő alap volt ahhoz, hogy a felnőttek megalapozzák borkóstolást. Éva egyenként bontotta fel az üvegeket. Lassan cseppenként ízleltette. Mesélt a múltról és a legendákról. Ott fénylett az üvegekben minden, amit csak őseitől hallott. A palackokba zárt szellemek, a csata hőseinek alakját idézték. Éva a borospincébe invitálta le a vendégeket. Lent hirtelen felpattant egy hordóra, mintha egy ló nyergébe helyezte volna magát kényelembe. Kezébe vette a következő palackot, ami emlékként Bánffy Piroska könnyét az édes fehér bor képében rejti magában. A palack címkéjén is ott pihen a pillangó. A következő palackbor Hadik Mihály vérét idézte fel. Vörösen csillant meg a poharak fenekén. Diadal ének kíséretében zengett, szállt a dal. A lant hangja töltötte meg a termet. Öreg ódon pince, itt-ott nemes penésszel tarkított boltíves fala, apró kis ablakokba rejtve őrzi a palackokat. Éva tovább mesélte a legendát. Ferkó szájtátva hallgatta, pedig már nem volt ismeretlen előtte. Egészen más volt, mintha tényleg visszarepülne a mából a távoli múltba. A látogató a kezében érzi a kardot és suhint vele a török felé. Az utolsó palack előtt még egyszer megcsillant a félhomályban a szablyán a fény. Éva felmutatta az utolsó palackot, amibe sejtelmes rózsaszínű színével vegyítették eggyé Piroska könnyét Hadik Mihály vérével. Összeértek a palackban. Talán oda át a mennyországban is követi csendes alkonyatkor egymást a lelkük. A hölgyek szemében ott volt a fájdalom és a remény csillogása. A férjek győztes csata utáni diadala egyenes derékkal hirdette, hogy legyőzték a törököket. Amint elhagyták a pincét nagyapa végig simította Ferkó fejét és hozzáfűzte.
– Tudod Ferkó, hogy régen édesapám idejében, amikor először jártam itt, a Csonka- dombnak déli részét erdő borította. Évszázadok mennek, és újabb évek jönnek helyettük, de a legendák szájról szájra szállnak. Mindig akadnak olyan emberek, akik nem felejtik el az elődeik emlékét. Legyen az szép és nemes, vagy szomorú, mint Bánffy Piroska története. Őrizzük meg és adjuk tovább az unokáinknak. Szálljon egyre messzebbre, akár a pillangók szárnyán, akár palackba zárva mézédes nektárként. Soha ne felejtse el a következő nemzedék az ősei cselekedeteit. Hirdesse, hogy amíg világ a világ, magyar marad a magyar, bárhol is él, vagy halt meg a nemzetért.
Kint a zöldellő fű között apró pipitéreken és a gyermekláncfüveken repdesett a pillangó. A kovácsoltvas kerítést átszőtték a szőlőindák, magába zárva a fekete fürtöket. Fent a pince ormán lengette a Magyar zászlót a szél. Trianon megsebzett emberei büszkék ma is a magyarságukra. Őrzik és tovább szeretnék adni a legendát, egy kis maroknyi nép képviseletében Alsólendván.
Lendva-hegyen évek óta köszönti a felkelőnap a zsuppfedeles régi pincét, ahol Éváék jóvoltából Piroska könnye palackba zárva hirdeti az utókornak Hadik Mihályhoz fűződő szerelmét és az ifjú vitéz hőstetteit. Ma pedig egy pillangó, örökre behímezve szelíden, mozdulatlanul, pihen Éva ruháján és messzire küldi az üzenetét.

“A pillangó üzenete” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!