Vívódás

Különös tájra tévedtem. Körém gyűlnek a rémek, csúszó-mászók, vérszívók, ízeltlábú kémek leselkednek rám. Vicsorognak, belém marnak, megsebeznek, ármánykodnak. Gyanúsított lettem, nem tudom miben, pedig hűség esküt kellett tennem.
Észbontó dolgokat látok, hallok, mind gyakrabban fázom, erőm gyengül, lelkem senyved, állandó félelemben élek, sebeim gennyeznek.
Kihallgatásokra cipelnek, édes-mázas szavakkal kezdik. Ígérgetnek, csalogatnak. Nem értem. Aztán újra jön a megalázás lelkileg, fizikailag. Vérfagyasztó sikolyok, jajgatások, könyörgések érnek hozzám, majd a legrosszabb, a hírtelen beálló csend.
Lassan közéjük tartozónak kezdem érezni magam. Körmeim nőnek, pikkelyesedik bőröm, hajam kusza boglya, szavak helyett sziszegek, nincsenek már szabad gondolataim.
Fülemben cseng -add fel, add fel! …
Ez már nem emberi. Reménytelen a helyzetem. Lassan feladom, áldozat leszek. Belém nyíllal, vajon olyan leszek, mint ők? Olyan kínzó, állatias barom? Próbálom tartani magam. Könnyeim befele folynak, ne lássák lelkem gyengeségét, fájdalmát.
Patakzik az izzadság rólam -félek, rettenetesen félek!
Kezem imára fogom, lelkemért könyörgő imát mormolok.
Langyos, tavaszi szellő simogatja arcom, beletúr kócos hajamba, elviszi álmom. Felébredek.
Csend és békeség honol szobámban. Megnyugszom. Mosolygom.
Kellemes tavaszi reggelre ébredtem.