A régvárt boldogság

Összes megtekintés: 80 

Már csak két nap volt hátra, Valeria hercegnő esküvőjének előkészületei javában zajlottak. A kastélyban mindenki azzal volt elfoglalva, hogy csináljon valamit. Volt aki pucolta az ezüstöt, más gondoskodott az esküvői vacsora előkészületeiről, az ülésrendről, vagy volt olyan is, aki az utolsó simítást végezte a menyasszony ruháján. Röviden: senki sem lustálkodott.
Valeria boldog és szerelmes volt, a király és a királyné is lelkesek az esküvő miatt, hiszen Nicolas herceg igazán jó partinak számított . Jóképű, udvarias, gazdag, a lányok róla álmodoztak. De mivel messze földről érkezett, mást nem igazán tudtak róla.
Az ajándékok folyamatosan érkeztek, még a szomszédos királyságokból is, és egyik szebb volt, mint a másik.
Tündér Milla valaha nagy varázserővel rendelkezett, de mára már kevés maradt belőle és emiatt nem igazán tudott varázsolni, de azt kívánta a fiataloknak, hogy házasságuk első percétől kezdve találják meg a régóta keresett, régvárt boldogságot.
Végül elérkezett az esküvő napja. A herceg türelmetlenül várakozott az oltár előtt, s amikor Valeria belépett a templomba, mindenki arra fordult, hogy megcsodálhassák a gyönyörű menyasszonyt. Apja, a király vezetette az oltárhoz lassú léptekkel, hogy átadhassa leendő férjének. Arcát fátyol borította, ruhája a legkiválóbb tervezés és kivitelezés eredményét tükrözte, a csillogó , gyöngyökkel kivarrt kelmét egyenesen Párizsból rendelte az udvari szabó. Az ünnepség pazar és megindító volt, sokan könnyes szemmel,meghatódva figyelték a boldog eseményt. Miután mindketten elmondták a házassági fogadalmat, a szentatya így szólt:
– Mostantól férj és feleség vagytok. Csókoljátok meg egymást!
Valeria hercegnő felemelte a fátylat, és mindketten előrehajoltak a csókhoz.
De amint az ajkuk összeért, Nicolas herceg eltűnt, Valeria ott állt csukott szemmel, ajkaival még mindig csücsörítettt és csókolta a nagy semmit.
A templomban hangos morgás hallatszott, mindenki arra volt kíváncsi, hova tűnt a herceg, amikor valami ismeretlen, hangos károgás- kuruttyolásféle hallatszott a oltár mellől, és egy nagy varangy rázogatta a végtagjait, mintha elgémberedtek volna egy hosszú álom alatt, majd vidáman ugrándozott a kijárat felé és boldogan brekegett.
– Na végre megszabadultam ettől a fránya varázslattól. Kényelmetlen volt emberi testben élni! Köszönöm, Tündér Milla! Végre megtaláltam a régvárt boldogságot! Most visszamegyek a tóparti nádasba! – azzal tánclépéseket ugrálva elhagyta a templomot mit sem törődve az egybegyűltekkel, akik szólni sem tudtak a meglepetéstől.

“A régvárt boldogság” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!