Az öregasszony

Az öregasszony – bár ma már nem is lehetne annyira öregnek nevezni lehetett 70-75 évei között – minden reggel 7 és 8 óra
körül kelt fel, bár szeretett volna még szunyókálni.

Ennek a viszonylag korai kelésnek fő oka az volt, hogy mivel már csak macskákat és egy kutyát tartott a házban azokat is az egyre
elszaporodó egerek miatt a megürült ólakban és melléképületekben
padlásokon – A tejes asszony ilyenkor reggeltályt hozta a mindennapra megrendelt tejet.

Ő ugyan nem ihatott volna, mert nem tudta, hogy laktózérzékeny, – nem is tudta mi az és nem törődött vele, csak a tüneteiből következtethetett, hogy neki az nem jó.
A nagyobb részét inkább az állatoknak hozatta, mert megszokta az urától, hogy mindig az állatok az elsők, és majd csak utánuk ők.

Igen az ura volt a szó szoros értelemben, mert alázattal szolgálta a férjét, hatalmi különbségben álltak egymás mellett mindig is.

Az ember szerette és el is várta, hogy asszonya mindig, ha más konyhai vagy szobai, mosodai elfoglaltsága éppen nem akadt, mellette legyen és minden munkájában segítsen neki…

Szerette a feleségét, és az is rajongott érte – ezért is tartotta urának.

Volt két gyerekük egy 53-ban és egy 54-ben született Imre és Katalin nevű fiuk és lányuk.

Velük már nem nagyon törődtek a szeretet területén. Felnevelték mindkettőt kiiskoláztatták, szakmát adtak a kezükbe, és mehettek el a háztól saját családot alapítani.

Egyedül maradtak a sok állattal, disznóval, tyúkokkal, galambokkal, nyulakkal és a háziállatokkal, akik mindig mindenben csakis elsők lehettek reggel délben este az ő étkezésük előtt.

Az öregnek volt a háznál egy nagyobb szőlőlugasa és mivel már nyugdíjasok voltak – főleg azzal bíbelődött, meg volt nekik egy a város szélében lévő kis földjük, amolyan házi kerti növényeknek való.
Úgy hívták, hogy 'Tó'.

Na oda is kijárogatott két naponta hol ezért, hol azért, hogy az idő teljen.

Az öreg elég hamar beteg lett pedig soha nem ivott, nem s bírta az italt és soha egy cigarettát sem szívott el….
Erősen cukorbeteg lett, amolyan időskorabeli, de elhanyagolta és csak gyógyszereket szedett.
A veséi is rámentek és egy héten először csak egyszer, később kétszer, majd háromszor jött érte a mentő, hogy dialízisre vigye.

Nem javult az állapota. A fiára és a lányára szorultak volna, ha azok nagyon törődtek volna vele – velük, hisz dolgoztak és megvolt a maguk családi gondja.

Kórházba került , amputálni kellett a lábát és vérmérgezésbe ott meg is halt két héten belül.

A felesége szép temetést rendezett neki és ettől kezdve felszámolva maga körül mindent az asszony – magányosságban és visszahúzódva éldegélt.

Most már alhatott volna reggelente mert elég kényelmes és lassú, de azért mindenben precíz asszony volt. Mostantól viszont elhanyagolta a környezetét és magát is. Az ura nélkül véget ért számára a világ, a biztonság, a parancsolgatások és kellemetlen volt számára a nyugalom is.

Egyetlen szomszédasszonyával tartott kapcsolatot – egy tót származású, kapzsi uzsorás asszonnyal, aki a mások kifosztásából élt, mint Imre fiáéból is, aki szintén sűrűn ment kölcsönért, mert szeretett inni és költekezni nagy lábon élni, míg dolgozni tudott.

A ház amiben eddig négyen éltek, aztán már csak ketten egy alföldi nagyobb városában volt annak is a Susán nevezetű negyedében egy viszonylag nagy, de öreg északi fekvésű házban, ami három szobás volt, ám barátságtalan, hideg télen – nyáron meleg.

Télen csak egy szobát használtak és fűtöttek a hálószobában télen is csupa hidegben aludtak. A nyári konyhában ahol leginkább éltek és esténként fürödtek egy régi sparhelt adta a meleget és a főzés sütés lehetőségeit, meg a fürdést egymás után – lavórból.

A fia és lánya is utált ott lakni és őket mindenben kiszolgálni. A jelszó, hogy itt mindig az lesz, amit mi anyáddal akarunk, amíg a mi kenyerünket eszitek…
Menekültek is ahogy csak tudtak ebből a házból tudták előre, hogy nem lesz vissza út.
Így maradtak saját vesztükre ketten öregen egymagukra, de még sokat gondolva eröjükről, ami már akkorra is megcsapatkozott,,,

Az öreg uzsorás asszony az utca szemközti oldalán lakott.

Hordattak egy étteremből kettőjüknek egy adag meleg kaját és ketten elosztva megebédeltek, hol együtt, hol kölön-külön.

Ebéd után az öregasszony elpilledt.

Más dolga se volt, ráborult az asztalra, mert még lefeküdni, – bemenni is lusta volt a hideg szobába, így a konyhaasztalon aludta ki magát.

A fia gyakran látogatta, és segített valamicskét a rozzant ház körül.
Télire összeaprította a gyújtóst és a fát is a tüzelésre, de soha semmit nem csinált ingyen. Mindig kikunyerált az anyjából annyi pénzt, amennyit csak tudott meg elhordta a korábbi időkben termelt és tartogatott bort.

A lánya csak ritkán látogatta meg, megkérdezte, hogy van és, hogy mikor jön el hozzájuk egyszer, mert az anyjuk nem látogatta soha a két gyerekét és unokáiról sem vett sok tudomást.

Egyszer, amikor így az asztalon elpilledve ebéd után kényszer, és unalmi pihenőt tartott, – megszólalt a kapucsengő.

Kiment kaput nyitni és lám kit talált ott, mint a vejét, aki kocsival jött és arra kérte, hogy vegyen fel valamit magára és elviszi hozzájuk, mert akar neki mutatni valamit.

Az öregasszony mit sem sejtve beült a kocsiba és már mentek is a város egy másik részébe ahol a lányáék laktak….

Út közben a veje mondogatta előre felkészítve az anyósát, hogy amit látni fog, nem lesz valami örvendetes, mert ugye tudja anyuka, hogy a lánya egyre többet iszik és elhanyagol mindent.

Közben megérkeztek és bevezette őt a konyhájukba ahol Kati lánya tök részegen egy szál bugyiban és melltartóban a hideg konyhakövön feküdt már ki tudja szinte eszméletlenül kiütve magát.

Hát lássa anyuka – ez a maga lánya,,,,,

– Nekem ehhez semmi közöm, ez a Ti kettőtök dolga, ti tettétek alkoholistává, mert nálatok az egész család iszik, – belevittétek őt.
Ez már legyen a ti bajotok,,,
Most pedig Sanyikám úgy ahogy elhoztál vigyél is vissza a házamba.

Így is történt, még csak azt sem nézte meg, hogy él e még a lánya.

Hazamentek és ő átment a szomszédasszonyához elmesélni, hogy hol járt, mit látott és még jól oda is mondott a vejének a fejére, hogy mindenről csakis ők tehetnek, – az meg jókat bólintgatott és biztatta is, hogy jól tetted Katókám… Jól megmondtad a magadét,,,

Ezzel el is volt minden intézve és ment az élet tovább a rendes kerékvágásban,,,

Az öregasszonynak is magas volt mindig a vérnyomása, szedett is rá valamit, de nem sokat ért, meg aztán neki is volt időskori cukorbetegsége, de a háziorvosuk, aki havonta egyszer eljött mindkettőjükhöz nem igen törődött vele.

Megmérte a vérnyomásukat, ha kértek gyógyszert és amilyet felírta nekik, – eltette a borítékos járandóságát amit ketten összeadtak és – viszontlátást kívánva távozott.

Pár évvel nemsokkal Imre fiának rá kellett törnie az ajtót az anyjára, mert csak nyöszörgést hallott az ajtón belülről.
Ki tudja mióta feküdhetett ott már saját piszkaiban. A fia így talált rá. Beszélni sem tudott.

Mentőt hívtak hozzá és a kórházban megállapították hogy a jobb felére nagyméretű agyvérzést kapott, és teljesen lebénult…
Megkapta a második agyvérzését is.

– Egy héten belül meg is halt.

Üröm, 2017. május 11.

“Az öregasszony” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Keni!

    Ez nagyon szomorúra sikeredett! Hogy lehetséges, hogy egy szülő ennyire nemtörődöm lehet a saját gyerekeivel szemben?! Még az állatokat is jobban szerette, mint a saját gyermekeit… Nem csodálom, hogy a sorstól "visszakapta". A gyerekeket sajnáltam, hogy szeretetlenségben kellett felnőniük, amit felnőtt korukra sem tudtak megfelelően kezelni. Lám, a pillangó-hatás: a szülők csak egymást szerették, a gyerekeket elhanyagolták, csak az elméjükre figyeltek – és a végén két gyerek életét is tönkretették ezzel, meg talán az unokákét is…
    Szomorú, hogy a valóságban is vannak ilyen életek és ilyen emberek.

    Szeretettel gratulálok:
    Kata (l)

  2. Drága keni.
    Szeretettel olvastam kedves ,szomorú történetedet.
    Sok ehhez hasonló életeket ismerek.:(
    Ugy látszik általános téma ,hisz az ember gyarló a világ minden részén.
    Az anya ,a nagymama ,akár a nagyszülök és unokák kapcsolata nagyon bonyolult.
    A kiszolgáltatott persze mindig az idösebb ember.
    Gratulálok szeretettel irásodhoz …..Babu(f)

  3. Drága Rita !

    Aki saját magának ás gödröt – maga is esik bele,,,
    Igazad van a szeretetlenségről, amit írtál, mert rossz óment teremt,,,,

    Szívesen láttalak itt, – írásom olvasója ként !

    Szeretettel !

    -keni –

  4. Drága Brigi !

    Nem találtam ki – megtörtént életút – és még folytatom,,,
    Én itt csak a közvetítő szerepét töltöm be ebben az írásban
    A temetés című írásommal fog folytatódni,,,

    Köszönöm kedves és nekem hasznos hozzászólásodat!

    Szeretettel !

    – keni –

  5. Drága Violám !

    Az inzulint ami a szénhidrátokat segít feldolgozni – nem termelődik a szervezetben és ezért sok cukor kerül a vérbe, ami képes mindent megölni,,, én is az vagyok az éjjel én is 22-es cukornál majdnem bekómáltam, de itt az otthonban gondoskodtak rólam és nem kellet mentőt hívni , csak több inzulint nyomtak belém,,,

    A történet igaz alapokra épül,,,
    A következő írásomból majd még kiderülnek részletek,,,

    Köszönöm, hogy olvastál és várd a következőt, aminek A temetés lesz a vége,,

    Ölellek sok szeretettel !

    -keni barátod –

    Hogy hogyan végzed Te magad i? – azt csak a jó ég tudja,,,,

  6. Kedves Tibor !

    A szeret a legnagyobb dolga lenne egy anyának, és milyen anya vagy nagyanya aki nem tud szeretni, – mert attól elfordulnak,,,,

    Köszönöm, hogy olvastad írásomat !

    – keni –

    – keni –

  7. Kedves Keni !

    Sajnálok mindenki akik így mennek el,a szeretet ami hiányzott ebben a mondhatnám igaz
    történetben,gratulálok

    Üdvözletem : Tibor

  8. Kedves Keni!
    Szomorú történetet írtál, erősen valóság-szerű. Megakadtam a cukorbetegségnél. Én hála Istennek nem tudom, hogy mi az? Hogy lehet megkapni? Ismerőseim közt sokan vannak ilyen betegségben. Orvosnál jártamban szinte csodálkoznak, amikor NEM-et mondok. Visszatérve az írásodra: milyen lesz az én végem is itt, a magányban?
    Szeretettel gratulálok: Viola :]

  9. Kedves Keni, törteneted erősen valóságízű, ügyesen, gördülekenyen folynak a szavak, élvezet volt olvasni szomorú vege ellenere. Dehát ilyen az elet, az író csak leír, közvetít, vagy kitalál. Te, bárhogyan is, de jól csinálod.
    Szeretettel üdvözöl,
    Brigitta

Szólj hozzá!